Veszprémy László Bernát: Tanácstalanság – A zsidó vezetés Magyarországon és a Holokauszt, 1944-1945

Tóth Eszter Zsófia

Megérteni a múltat; ez a kulcsszó, ami miatt ezt a könyvet különösen ajánlom az olvasók figyelmében. Ugyanis huszadik századi történelmünk több sorsfordító eseményéhez is normatív alapon közelítettek történész elődeink. Mit jelent ez? Voltak a jók és voltak a rosszak. És akit egyszer jónak vagy rossznak állított be az utókor, ezt az értelmezési keretet vitték tovább a következő történész generációk is. Így volt ez a zsidó tanácsok esetében is, amelyek második világháborús szerepét – ahogy Veszprémy kiváló könyvében erre rá is mutat – meghatározta az, ahogyan a zsidó tanácsokhoz közvetlenül a második világháború vége után viszonyultak: gyakorlatilag kollaboránsnak ábrázolták és fekete ördögöknek festették le a tagjait. A szerző viszont megérteni szeretné, mi történt. Kimondja azt, hogy e tanácsok tagjai nem kollaboránsok voltak, hanem abszolút kényszerhelyzetben cselekedtek. És mint minden történelmi szituációban, itt is volt némi mozgástere az embernek, az egyénnek, hogy ha mást nem, legalább lassítsa a tragikus eseményeket.

Veszprémy kötetének fő tézise, hogy a zsidó tanácsok működése nem játszott döntő szerepet a holokausztban, nélkülük is megtörtént volna a tragédia.

A szerző munkájának szintén nagy erénye, hogy az eredeti forrásokat kutatta, fáradságot nem kímélve bejárta hazánk levéltárait kutatása közben, hogy a zsidó tanácsok tagságáról, összetételéről, tevékenységéről mindent rekonstruálhasson a fennmaradt dokumentumok alapján. Ez azért is fontos, mert érdemi források nagyobb mennyiségben a fővárosról maradtak fenn. (12. o.) A szerző külön kihangsúlyozza, hogy

„nem valamifajta »magyarellenes« előítélet okán gondolom, hogy a zsidó vezetőket más mércével kell mérni. Míg a nemzsidó többségi társadalom tagjait nem üldözték szervezetten a német megszállók, és a magyar politikai vezetés kezében valamennyi maradék hatalom még összpontosult, addig a zsidókat kollektíve üldözték – és ideértve a vezetést is – meg is ölték.”(12. o.)

Tehát a szerző a töredékforrásoknak is utánajárt. És mint kötetéből kiderül, nem mindig tett így Randolph L. Braham, aki szóbeli visszaemlékezések alapján próbálta rekonstruálni a zsidó tanácsok névsorát. (235. o.)

„Braham lett a legnevesebb magyar holokausztkutató, a holokausztkutatók első generációjának nagyja – maga is túlélő, tele érzelmekkel, a bűnösök feltárásának és rögzítésének céljával, nem pedig az utókor hűvös elemzőképességével. Talán senki sem hagyott nagyobb nyomot azon, hogyan gondolkodunk a magyarországi holokausztról, mint ő.”(235. o.)

És mindez történt úgy, hogy forráskezelési módszerei szakmai körökben vitathatóak. A könyv számos új információt tartalmaz. Például Török Sándor íróról, aki a Kököjszi és Bobojsza gyermekkönyv megalkotójaként ismert, kevésbé köztudott, hogy ő is tanácstag volt, el-elsikkad, amikor életútjáról esik szó.

„Török büszke volt rá, hogy amikor a németek követelték rajtuk a kitért zsidók listáját, a Központi Statisztikai Hivatallal olyan sokáig leveleztek, hogy az egész ügy elhalt. A fennmaradt iratok szerint július 21-én valóban tett ígéretet a magyar kormány irányába, hogy összeíratja az összes, 1941 előtt kitért, 16-60 éves zsidót. Nincs nyoma annak, hogy ez megtörtént volna.” (123. o.)

Persze nem véletlen ez, hiszen a szocialista időszakban a holokauszt tabunak számított a közbeszédben. Magát a kifejezést sem használták, vészkorszakként emlegették. Főként tabunak számított, ha a holokausztot úgy élte túl valaki, mint Török Sándor író: tanácstag volt, majd a nyilas uralom alatt Nagy Emilnél [az ő nem mindennapi életútját bemutató írásunkat itt olvashatják – a szerk.] bujkált. (11.o., 123. o.) A zsidó tanácsokban játszott szerep elfeledtetésének jó példája Harnik István, aki a bőriparban kezdett dolgozni, és mint Veszprémy írja sztahanovista lett (201. o.) rejtőzködése olyannyira jól sikerült, hogy még a sertésbőrök feldolgozásának új módszerét is kikísérletezte az Első Pécsi Bőrgyárban.

Alapkérdés, hogy a tanácsok tudhattak-e a holokausztról. Ezt is alaposan körbejárja a szerző, konkrét forrásokat hivatkozik, melyek bizonyítják, hogy igen. (29. o.) Viszont úgy tűnik, homokba dugták a fejüket, abban bíztak, a magyarokat nem fogja érinteni a deportálás.Devecseri László cionistát 1944 februárjában  figyelmeztette egy lengyel menekült az ottani eseményekre, de „nem hittem el neki az igazságot.” (29. o.) A kötet felidézi Zsolt Béla újságíró életútját, aki bár tudott róla, de nem menekült. Neki végül a Kasztner vonaton sikerült megmenekülnie, feleségének családját azonban kiirtották. (34. o.)

Fontos kérdés, hogy a zsidó tanácsok tagjai számíthattak-e más elbírálásra, mint a nem tanácstagok. A válasz nem. Bár ők is a szeretteiket próbálták védeni, mint bárki hasonló helyzetben, nem jártak sikerrel. Prónai Ernő például azért választatta be magát a tanácsba, hogy leányán segítsen, de nem sikerült neki (46. o.) A források alapján megállapítható, hogy az átlagos tanácsvezető neológ férfi, kereskedő vagy jogász volt. (251. o.)

A délvidéki tanácsokból senki sem maradt életben, és sajnos sok hasonló példa van. És az a tanácstag, aki megtagadta az utasításokat, azonnal retorzióra számíthatott. Szombathelyen azonnali deportálás, Kárpátalján gödörbelövés lett a következmény. A tanácsok működésével kapcsolatban némileg abszurd, hogy a túl sok munkára panaszkodnak, még ebédidejük sincsen (126. o.)

„A munkatársnők bevásárlását központilag intézték el, hogy ne kelljen megszakítani a munkaidőt. A lakáshivatal alkalmazottai reggel 7 órától este 8 óráig kötelesek szolgálatot teljesíteni. Ebédidő nincs. Mindenki köteles magával hozni napi élelmét.” (127. o.)

Ugyanis a tanácsok feladatuk végrehajtása közben a deportálást, a megsemmisítést készítették elő.

Egy helyen némileg másként fogalmaznék: Moldova György írót megfigyelte az állambiztonság és gőzkiengedő szerepet is betöltött – írta a szerző a 230. oldalon. Ez igaz, azonban Moldova György pályájának ívéhez, védettségéhez elkerülhetetlen megemlíteni az egykori katpolos [Katonapolitikai Osztály, amely az ÁVÓ-hoz hasonlóan hírhedt, kommunista vezetésű állambiztonsági szervezetként működött – a szerk.] Kardos Györgyhöz fűződő kapcsolatát, aki a Magvető Kiadó igazgatójaként egyengette a szerző útját.

Moldova György író munkássága során a zsidó tanács egykori tagjait ellenszenves figuráknak ábrázolta, így többek között Berend Bélát is, aki pert indított ellene. Moldova a Szent Imre indulóban Berend Bélát hájas, gonosz kollaboránsként ábrázolja, aki – idézi Veszprémy –

„mikor a híveit Szigetváron a deportáló vagonok felé terelték, maga az utca túlsó oldalán sétált és újságot olvasott.” (251. o.)

A perben meghallgatták Moldova Györgyöt is, aki „a legcinikusabb vallomást tette”. (253. o.) „Mint közölte, a zsidó tanács tagjai en bloc »áruló mód« viselkedtek.” (253.o.) Azt, hogy ki lett a per nyertese, a könyvből megtudható.

A kötet logikusan felépített, könnyen olvasható, tézisei egyértelműen megfogalmazottak. Érdemes elolvasni azoknak, akik nemcsak kifejezetten a szakmunkák iránt érdeklődnek, de szeretik a történelmet, és kíváncsiak az emberi sorsokra egy olyan irgalmatlanul nehéz időszakban, mint a második világháború.

Veszprémy László Bernát: Tanácstalanság, Jaffa Kiadó, Budapest, 2023. 319 o.

A nyitóképen: sárga csillagot viselő pár a IX. kerületi Ráday utcában, 1945. (Jevgenyij Haldej/FORTEPAN, 58305)

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.