Két emigráns egy minisztertanácson – Eckhardt Tibor és Vámbéry Rusztem állampolgárságának ügye

A második világháború alatt több olyan magyar emigráns csoportosulás is alakult, amelyek erősen ellenezték a budapesti kormány tevékenységét. 1941-ben a Bárdossy-kabinet ezért több személyt is megfosztott az állampolgárságától. Volt köztük Londonban és az USA-ban tartózkodó, polgári konzervatív és polgári radikális egyaránt. Közülük ketten, Eckhardt Tibor és Vámbéry Rusztem az Újvilágban próbálták megszervezni éppen a saját csoportosulásukat. Sajátos életútjuk azonban nemcsak Keresztes-Fischer belügyminiszter  előterjesztésénél keresztezte egymást ugyanebben az évben.

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

Bárdossy László kormánya 1941. október 8-án  több ügyet is tárgyalt az aktuális minisztertanácsi ülésen. Nemcsak menekültügyi kérdésekről (székelyek, lengyelek) egyeztettek, vagy éppen hogy Somogyi Gyula nyugalmazott főszolgabíró kapjon-e kegydíjat, hanem arról is szó esett, hogy egyes külföldön tartózkodó személyeket megfosszanak magyar állampolgárságuktól. Utóbbi napirendi pontról a minisztertanács ülésének jegyzőkönyve így számol be meglehetősen száraz nyelvezettel:

A belügyminiszter úr Eckhardt Tibor, Pelényi János, Balásy Antal, Zsilinszky Antal, Bátor Viktor, Vámbéry Rusztem és gróf Almásy Kálmán jelenleg külföldön tartózkodó személyeknek a magyar állampolgárságtól való megfosztására vonatkozó határozatokat tervezetben bemutatja, és kéri, hogy azok kiadásához a minisztertanács járuljon hozzá.[1]

A minisztertanács hozzájárult Keresztes-Fischer Ferenc előterjesztéséhez: így az állampolgárságtól való megfosztást külön-külön tették közzé határozatban Eckhardt, Pelényi, Balásy, Zsilinszky, Bátor, valamint Vámbéry és Almásy esetében. A körülményes, jogászkodó szövegezésből is kitűnik: nem vették egy kalap alá a nevezett személyeket, mielőtt azonban ennek okáról esne szó, érdemes magánál az előterjesztőnél is megállni.

Keresztes-Fischer Ferenc (1881-1948) – Forrás: Wikimedia Commons

Keresztes-Fischer azok között volt, akiket a néhai miniszterelnök, Teleki Pál kijelölt, hogy a korábbi washingtoni követ, Pelényi János tervéhez kapcsolódóan rendelkezzen egy esetlegesen létrehozandó magyar exilkormány számára külföldre juttatott pénzösszeg felett. Pelényi a kérdéses elgondolásában egy magyar emigráns szervezet, alkalmasint kormány működtetésének lehetőségét vázolta fel, amennyiben Magyarországot megszállná Németország, és egy helyi quisling költözne be a miniszterelnök Sándor-palotában lévő rezidenciájába. A jó amerikai kapcsolatokkal rendelkező Eckhardt pedig ennek a tervnek lett volna az „előkészítője” a tengerentúlon. A Teleki bizalmasaként ismert Keresztes-Fischernek természetesen megvolt a lehetősége rá, hogy fellépjen az USA-ban aktívvá váló Eckhardttal szemben, azonban feltételezhető, hogy nem azért „áldozta fel” a kisgazda politikust a németbarátként számon tartott Bárdossy László előtt, hogy „jó pontokat” szerezzen a kormányfőnél, hanem azért, hogy a nyilasok vitorlájából kifogja a szelet azzal, hogy ő lépett fel a korábbi pártvezérrel szemben.

Eckhardt, valamint a németellenes nézeteiről ismert belügyminiszter felé antipátiát mutattak a nyilasok. Ügyében pedig 1941 őszén maguk is lépni kívántak. Vajna Gábor, a Szálasi-kormány későbbi belügyminisztere a parlamentben bejelentette, hogy összeférhetetlenségi indítványt kezdeményez Eckhardt ellen. Beszéde alatt korholta a kisgazda politikust a határozott angolbarátsága miatt, ezt ellensúlyozva pedig azt hangsúlyozta, hogy milyen revíziós eredményeket ért el Magyarország a Harmadik Birodalomnak köszönhetően.[2] Nem elképzelhetetlen tehát, hogyha nem a belügyminiszter lép Eckhardt állampolgárságának ügyében, akkor a nyilasok teszik meg ugyanezt (és adnak nagyobb nyilvánosságot az ügynek saját sajtójukban).

A nyilasok és Eckhardt érzései kölcsönösnek voltak mondhatók: az FKgP elnöke 1938. május 17-én, Nagykátán mondott beszédében éles kritikát fogalmazott meg a vidéken tevékenykedő nyilasokkal szemben:

Azt üzenem én a nyilas vidék felé is. ahová elkeseredésében sok becsületes ember sodródott: ha jót akartok, gyertek ide; akkor itt a ti helyetek; ha nem okoskodni akartok, nem fejbeveréssel akartok gyógyítani, nem egyéni célokat szolgáltok, ha a népi politikának vagytok ti is a harcosai, akkor itt a helyetek közöttünk. De ha azt választják szerepül, hogy megosszák a népi erőket, akkor erősebb harcot kell hogy hirdessünk ellenük, mint bárki más ellen. [3]

Érdekesség, hogy Eckhardt akkori párttársa, a térség országgyűlési képviselőjének, Matolcsy Mátyás közgazdásznak a beszámológyűlésén szólalt fel. Később Matolcsy kilépett a kisgazdapártból, és a nyilasok felé orientálódott.

Eckhardt Tibor (1888-1972) – Forrás: Nyugati Magyarság, 1954, 2. szám, 131. o.

Eckhardtnak 1941-ben mással sem volt túlságosan jó viszonya, ebből azonban Budapesten maximum annyi tűnhetett fel a kormányzat számára, hogy a különböző helyeken szervezkedő személyek nem közösködnek emigráns szellemi-politikai műhelyeik létrehozásánál. Ezért végül külön-külön fosztották meg az állampolgárságuktól az előbb felsoroltakat. Feltűnő mindenesetre, hogy az Egyesült Államokban szervezkedő két politikus, Eckhardt Tibor és Vámbéry Rusztem neve ugyanazon felsorolásban jelent meg a minisztertanács ülésén.

Vámbéry Rusztem (1872-1948) Kernstok Károly rajzán – Forrás: A Toll, 1929, 23. sz., 9. o.

Maga Eckhardt visszaemlékezésében emigráns csoportosulásának, a Független Magyarországért Mozgalomnak a létrehozására adott válaszként magyarázta állampolgárságának elvételét.[4] Ez a csoport azonban összeköti a maga módján Vámbéryt és Eckhardtot. Erről utóbbi így írt memoárjában.

Mielőtt a Független Magyarországért Mozgalmat útjára indítottuk volna, megkerestem őt, aki közölte velem, hogy Károlyi csoportjával dolgozik; megígérte viszont, hogy Hitlerrel szemben összhangban marad velem, és természetesen nem fordul ellenem. Huszonnégy órán belül megtámadott egy cikkben, amit alá is írt – meg kell vallanom, ettől némileg megkönnyebbültem. Éles elméje ugyanis állandóan azt kutatta, hogy barátai és munkatársai milyen hibákat követtek el; egész életében veszélyt jelentett arra az ügyre, amit éppen képviselt.[5]

Vámbéry nézőpontja kapcsán érdemes Faludy Györgyöt idézni, aki a második világháború alatt „nevelőatyjaként” tartotta számon a jogtudóst. A költő így írt a Pokolbéli víg napjaimban Eckhardt és Vámbéry találkozásáról:

Eckhardt Tibor, a Kisgazdapárt volt vezére, tulajdon bevallása szerint Horthy Miklós megbízásából jött az Államokba, azért, hogy Roosevelt elnök támogatását megszerezze Horthy uralmának fenntartásához abban az esetben, ha Hitler elvesztené a háborút. Vámbéry, noha ezt a tervet nem találta rokonszenvesnek, összeült Eckhardttal, és pártja különállása mellett szövetséget ajánlott néki. Ezt Eckhardt visszautasította. Nem kis csodálkozásunkra rövidest értesültünk róla, hogy Eckhardt jó barátokat szerzett Washingtonban, az amerikai magyarság jobb- és szélsőjobboldalát maga mellé állította, és az emigráció vezérének tekinti magát.[6]

A két szemelvényből – még ha a másodikat nem is Vámbéry, hanem egy hozzá közel álló írta – is kitűnik, hogy hiába ült le egy alkalommal a volt pártvezető és a jogtudós, olyan ellentétek feszültek köztük, amely ellehetetlenítette az esetleges együttműködésüket. A minisztertanács – mint említve volt – erről keveset tudhatott, hiszen egyszerre tárgyalta ügyüket, azonban, hogy mégis valamiféle különbség megjelenjen közöttük, a Budapesti Közlönyben külön határozatban került kihirdetésre, hogy elvesztették állampolgárságukat. Eckhardt és Vámbéry (valamint a többi felsorolt) végül ugyanazon, 7.290/1941. M. E. számú határozat alapján lett megfosztva állampolgárságától, azonban mégis volt különbség a döntés kihirdetésében. Eckhardtól a hivatalos lap október 9-én, Vámbéryről az október 12-én megjelent számában lehetett olvasni.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Jegyzetek:

[1] Minisztertanácsi Jegyzőkönyvek, 1941. október 8.

[2] Képviselőházi napló 1939. 11. kötet, 3-5. o.

[3] Magyarság, 1937. május 18., 6. o.

[4] Eckhardt Tibor: Visszaemlékezések. L’Harmattan, Budapest, 2008, 162. o.

[5] I. m., 170-171. o.

[6] Faludy György: Pokolbéli víg napjaim, Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1998, 162. o.

Felhasznált irodalom és források:

Budapesti Közlöny, 1941. október 9.

Budapesti Közlöny, 1941. október 12.

Eckhardt Tibor: Visszaemlékezések 1941-1943. L’Harmattan, Budapest, 2008

Faludy György: Pokolbéli víg napjaim. Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1998

Képviselőházi napló 1939. 11. kötet

Magyarság, 1937. május 18.

Minisztertanácsi Jegyzőkönyvek, 1941. október 8.

Nyári Gábor: A washingtoni vonal. Rubicon, 2016, 5-6. sz. 130-133. o.

A borítóképen a 7.290/1941. M. E. számú határozat részlete látható a Budapesti Közlöny 1941. október 9-én megjelent számában – Forrás: Budapesti Közlöny, 1941. október 9., 2. o.

Facebook Kommentek