„Tapsolj, kopasz, különben elvisz az ÁVO!” – Az 5+2-es viccek a szocializmusban

Rajkort Miklós

A „felszabadító” szovjet Vörös Hadsereg hivatalosan 1945. április 4-én a nyilas uralomtól és a nemzetiszocializmustól ugyan megtisztította Magyarországot, de „cserébe” hozott egy másik pusztító totalitárius politikai izmust: a (nemzetközi) szocializmust. A hitleri társától az alábbi szocializmus egyben tért el: nem faji, hanem osztályalapon likvidált, mind fizikailag, mind lelkileg. Cseberből vederbe – ahogy a magyar szólás mondaná.

„Népi demokrácia; Népünk bölcs vezére; békekölcsön; felszabadítás”: mennyi jól csengő kifejezés, amelyet a kommunista propaganda terjesztett; s ha nem ismernénk a magyar történelem eme legsötétebb időszakát, azt hihetnénk: Magyarországon a Rákosi- Kádár- rendszerben tanítani való demokrácia volt az uralkodó politikai berendezkedés, ahol a béke és a nép hangja a legfőbb prioritást élvezte a nómenklatúra előtt. Pedig a valóság 180 fokkal eltért: 1949-től 1989-ig a cenzúra kardja lesújtott egy egyszerű politikai viccért; ami nem fért bele a rendszert irányítók elvárásaiba, azt tűzzel-vassal tiltották. A kommunista diktatúra legkegyetlenebb időszakában, a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett rendszer idején életveszélyes volt egy kósza politikai viccet elsütni még egy baráti iszogatás közben is- nem hiába nevezték ironikusan ezeket 5+2-es vicceknek: 5 év, aki mondja, 2 év, aki hallgatja. S bár veszélyes volt a vicc, a legendás pesti humort mégsem tudták az ÁVÓ (és társintézményei) verőlegényei és a vörös „igét” hirdetői kiölni a magyar emberekből. Talán a nevetéssel könnyebb volt az elfojtott fájdalmakat tompítani…

 Ebben az írásban néhány szocialista viccet, mondást, éneket elevenítek fel, magyarázattal ellátva, hogy mire gondolhatott a „költő”? S bár az ’50-es években az volt a mondás, hogy hallgatni arany, beszélni Andrássy út 60.,[1] most mégis nézzük meg, hogy apáink, nagyapáink, dédapáink titokban miken nevettek 50-60 évvel ezelőtt!

1. Viccek és dalok a Rákosi- rendszerben

A kommunista propaganda töretlen üzemben működött szinte a nap huszonnégy órájában: a munkahelyeken, iskolákban, a médiában, stb. csak arról lehetett hallani, hogy a nagy és dicső Szovjetunió milyen jó, a dekadens-kapitalista nyugat (sic!) mennyire hanyatlik és a magyar szocializmus milyen demokratikus, mennyire szép. Nem hiába tette fel az átlagember magában az ironikus kérdést: Ez már a kommunizmus vagy lesz ennél még rosszabb is? Nemhogy rosszabb, egyenesebb borzasztóbb, ha csak az Államvédelmi Osztály (ÁVO), majd a későbbi Államvédelmi Hatóság (ÁVH) rémtetteire gondolunk. A pesti humor ekkor sem „disszidált”, az ÁVO kegyetlenkedéseiről két klasszikus vicc is született a Rákosi- rendszer idején.

„Rákosi Mátyás inkognitóban járja a várost, hogy jobban megismerje az emberek véleményét. Beül egy moziba, ahol a film előtt pereg a híradó, amelyen éppen neki adják át az alkotmány ünnepére sütött friss kenyeret. Mindenki feláll a moziban, és vastapssal köszönti:

− Éljen, Rákosi! Éljen, Rákosi!

Rákosit nagy öröm tölti el, ám a következő pillanatban valaki nagyot csap a fejére, és így szól:

− Tapsol,j kopasz, különben elvisz az ÁVO!”

Az alábbi vicc hűen visszatükrözi, hogy a kommunisták miként értékelték a demokrácia és a szólásszabadság fogalmát. Természetesen, ha visszanéznénk a korabeli archív filmhíradókat, akkor azt látnánk, hogy mindenki „önként” tapsolt és éljenzett Rákosi Mátyás neve hallatán.

„Késő éjjel rémisztő dörömbölés egy pesti bérlakás ajtaján, az alvó férfi felriad, ijedten kisiet az előszobába, reszkető hangon kérdi:

– K-k-ki az?…

– A Halál!

Az illető megkönnyebbülve:

– Hála Istennek, már azt hittem, az ÁVH…”

A fenti (akasztófa)humoros párbeszéd hűen illusztrálja, hogy az ’50-es évek ÁVH-s terrorja miként tartotta rettegésben a hazai lakosságot. A köznyelvben „csengőfrásznak” elnevezett államvédelmis akcióban több százan/ezren tűntek el örökre, lettek lelkileg-testileg nyomorékok vagy éppen a kínzások közepette belehaltak a verésekbe, rugdosásokba. Egy korabeli anekdota szerint egy férfihoz az esti órákban becsengett egy idegen. A csengő zaja hallatán egyből kiugrott az ott lakó az alsó szinten lévő lakásának ablakából és elrohant. Az ajtóban álló idegen nem Péter Gábor verőlegényei voltak, hanem a szomszéd, aki egy kis sót szeretett volna kérni, mely-, mint a legtöbb élelmiszer- hiánycikk volt a Rákosi- diktatúrában.

Egy könnyedebb és humoros fővárosi történet a következő, amelyen ma már jót nevetünk. A szocialista rendszer idején tilos volt otthon lőszert és/vagy fegyvert tartani, rejtegetni. Ez nem volt másként sem Rákosi Mátyás, sem Kádár János „uralkodása” alatt (1956 után az egyik legsúlyosabb bűncselekmény a lőszer- és fegyverrejtegetés volt. Az esetek nagy többségében halálbüntetést szabtak ki érte a korszak bírái, de gyakori volt az életfogytig tartó szabadságvesztés, mint főbüntetés is). Ha valakinél csak egy légpuskát találtak otthon, komoly bajba kerülhetett a hatóság előtt az illető. Akkoriban a Soroksári úton üzemelt a Fegyver- és Gázkészülékek Gyára (FÉG). Hatvan esztendővel ezelőtt az autóbuszokon a kalauzoknak nemcsak a jegyellenőrzés és eladás volt a feladatuk, hanem a következő megállóhelyek bemondása. A FÉG megállóhelyét (minő meglepetés) úgy hívták: Fegyver- és Gázkészülékek Gyára. A kalauz a népi humorhoz nyúlva a következőképpen mondta be az alábbi állomást: …. és Gázkészülékek Gyára következik! Szándékosan hagyta el a „fegyver” szót, amely tabunak számított, s a rezsim szinte rettegett tőle. Ha figyelembe vesszük 1956-ot, megérthetjük, hogy miért volt tilos az otthoni fegyvertartás…

1952. március 9. az ország és a magyar történelem legfontosabb napja volt az ezeréves történelme során: a szeretett Rákosi Mátyás 60. életévébe lépett. Kell-e ennél szebb és fontosabb etap Magyarország történetében? A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) vezető politikusai rögtön meg is válaszolták: nem! Rákosi személyi kultuszának bombája ekkor robbant a legnagyobbat: a magyar írók külön kötet adtak ki „Sztálin legjobb magyar tanítványának” tiszteletére, Rákosi életéről kiállítást rendeztek, az Operában díszünnepélyt tartottak, az emberek „önként” ajándékokkal árasztották el a magyar diktátort. A legszebb mégis az a kis dalocska, melyet „Rákosi apánk” születésnapja alkalmából költöttek, s ezt az iskolások el is énekelték a születésnapos tiszteletére:

„Gyertek lányok, öltözzetek fehérbe,

Szórjatok rózsát Rákosi Mátyás elébe.

Hadd járjon Ő rózsákban bokáig

Éljen, éljen Rákosi elvtárs sokáig!

Éljen, éljen Rákosi elvtárs sokáig!”[2]

„Rákosi meglátogatja Sztálint Moszkvában és megkérdi tőle:

– Itt a Szovjetunióban vannak reakciósok?

– Igen, vannak.

– Hányan vannak?

– 8 vagy 9 millióan.

– Érdekes, nálunk, Magyarországon is pont ennyien vannak!”

A fenti fiktív, ámbár találó bárbeszéd szinte mértani pontosan ábrázolja: a magyarok legnagyobb része elutasította a kommunista pártot. Az 1945-49 közötti időszakban folyamatos vereséget szenvedett a Magyar Kommunista Párt (MKP) a választásokon a Kisgazdapárttal szemben. Az 1947-es „kékcédulás választáson” relatív többséget tudtak szerezni csalással Rákosiék, de így sem tudták a 23%-ot elérni.[3] A történet további részét már ismerjük…

2. Viccek a 3T-s rendszerben

Kádár János 1956-ban átvette az ország irányítását és gyakorlatilag a szocializmus agonizáló órájáig volt a Magyar Népköztársaság feje. Személyét illetően kettős kép alakult ki: 1956-tól 1963-ig a forradalmat leverető és megtorló diktátor, 1963-tól „Kádár apánk”, a gulyáskommunizmus szülőatyja. A rendszer nadrágszíja ekkor már lazult és az akkori kultúrpolitika emblematikus embere, Aczél György megalkotta e téren a 3T-s rendszert: a tilt, tűr, támogat hármast. Azért a viccek az első T-be tartoztak…

„Ki várta 1956-ban legjobban a Mikulást?

– Sztálin, mert ő két csizmát is kirakott.”

Mi tetszik a magyaroknak a kommunizmusban?

– Hogy a csehek is azt nyögik.

 

Minek a rövidítése az MSZMP?

– Megint Szarban Maradtunk, Pajtás!

 

Miért alumíniumból gyártják a söröshordókat?

– Mert egy Kádárunk van, és az is az oroszoknak dolgozik

 

Mitől félnek a fiatalok?

A lányok a gólyától, a fiúk a Czinegétől.

A fenti vicc az elemi iskolát végezett hadseregtábornokról, honvédelmi miniszterről, Czinege Lajosról szólt. A többszörös kommunista érdemrendekkel kitüntetett Czinegét a bírálói erősen csúfolták, hogy „disznópásztorból is lehet honvédelmi miniszter”. Czinege számlájára fel lehet írni: az 1956-os forradalom leverésében való aktív részvételt, a munkásőrség felállítását, a Csehszlovák katonai intervenciót és a gulyáskommunizmus kiötlését.

– Kinek van a világon a legnagyobb kocsija? – kérdezi Kropacsek a barátját.

 – Nem tudom!

 – Hát Kádárnak! A kormánya a Kremlben van. Az ülése a Parlamentben. A csomagtartója Vietnamban. A fékje Kubában. A „tankja” pedig Csehszlovákiában!

1962 októberében, amikor Marosán György „visszavonult” a politikától és nyugdíjazták, utalva eredeti foglalkozására, az alábbi viccet lehetett hallani:

– Mit jelent az MSZMP?

– Marosán, Szegény, Megint Pék.

Bár egy kisebb vicckönyv jöhetne össze a kommunista rezsimről költött humorgyűjteményről, most csak egy kis részletet elevenítettem fel az 1950-1990 közötti időkből. Ebbe a kategóriába beleillene azok a kommunista indulók, amelyeket az iskolásoknak kötelező volt kívülről fújniuk. Habár, azok a dalokat nem a nép költötte, nem is voltak viccek, de a tartalmuk és a mondandójuk mégis annyira nevettető (vagy inkább nevetséges), mint a pesti humor valamelyik példánya. Ezeket olvasva kijelenthetjük, hogy az örökbecsű magyar mondás a kommunizmusra nem érvényes, miszerint: „kár, hogy a jó dolgokból nem maradt semmi…”

Zárásképpen elevenítsük fel digitálisan Kádár Jánosról készült legjobb karikatúrát az 1970-es évekből. Ha végignézzük Kádár fura beszédstílusának és sakkmániának kiparodizálást, azt hihetnénk, a korszak egyik meghatározó humoristáját, Hofi Gézát ezért az akcióért a rendszer alaposan megdorgálta. Az igazságot megvallva az aczéli tilt kategória helyett a támogatba tartozott Hofi és a rendszert erősen kigúnyoló viccei. A kádári politikai elit Hofi Gézában alkotta meg a nép szócsövét, aki viccekben mondta azt el, amelyeket a nép gondolt.[4] Miután az emberek kikacagták magukból a szocializmus keserű valóságát, hazatértek és nem foglalkoztak többet a politikával…

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.

[1] MURÁNYI, 2016. 6. p.

[2] ROMSICS, 2010. 343.p.

[3] GYARMATI, 2013. 109.p.

[4] A Párt nem véletlen volt kegyes Hofival szemben: vicceit Komlós József, kabaréigazgató és humorista írta, aki az ’50-es években az ÁVH-nál kihallgatói tiszti pozíciót töltött be.

Források és felhasznált irodalom

http://mek.oszk.hu/00500/00540/00540.pdf (letöltve: 2017. 01. 29.)

http://mult-kor.hu/20130417_ezeken_nevettunk_60_eve?pIdx=5 (letöltve: 2017. 01. 29.)

Murányi László: … egy pesti srác a Corvin közből. Csak azt mondom amit megéltem. Murányi László interjúkötete Varga János 1956-os szabadságharcossal. Budapest, 1956-os Magyarok Világszövetsége, 2016.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris, 2010.

Gyarmati György: A Rákosi- korszak. Rendszerváltó fordulatok évtizede Magyarországon, 1945-1956. Budapest, ÁBTL-Rubicon, 2013.

A nyitóképen a Sztálin-szobor ledöntése utáni pillanat 1956-ban, a pesti humor megnyilvánulásaival.