Jogfosztás Kárpátalján: levél Teleki Pálnak. Zsidótörvények a gyakorlatban
Kárpátalja visszafoglalásával Magyarország területe második alkalommal gyarapodhatott 1939 márciusában. A mai Ukrajnához tartozó, egykori magyar területek etnikai összetételét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a magyar többségű területek a trianoni határ mentén helyezkedtek el, s attól keletebre a magyar anyanyelvűek aránya jóval alacsonyabb volt. Fontos kiemeli azt a körülményt is, hogy az 1938 novemberében Magyarországhoz visszakerült területek zömmel magukba foglalták a magyar többségű településeket, így az 1939-ben az országhoz visszakerült területeken erős volt a szláv (ruszin-ukrán-szlovák) többség.
A terület etnográfiai sokszínűségét tovább árnyalja, hogy a területen rendkívül magas volt a zsidó lakosság aránya, akik jelentős része magyar anyanyelvű volt, de szintén népes volt a jiddis anyanyelvűek tábora is. Egy korábbi cikkünkben ezt a kérdést egy szerzőtársam már említette. A Felvidék déli sávja és a „maradék” Kárpátaljának a visszacsatolása között eltelt időszaknak (1938. november – 1939. március) a sajtószemléjét én végeztem el vázlatosan korábban.
A magyar anyanyelvűek aránya Magyarországon, 1910. A térképet készítette: Agárdi Norbert Zsolt: A Kárpát-medence néprajzi atlasza, 2009.
Izraelita felekezetűek aránya városi és járási bontásban. Rubicon
A demográfiai viszonyokból kifolyólag az újonnan visszacsatolt területeken a zsidónak minősített magyar állampolgárok aránya jóval magasabb volt, mint a teljes országon belüli arányuk. A második zsidótörvényben azonban az országos arányokat vették figyelembe. A törvényt azonban eleve úgy alkották meg, hogy „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalását” jogfosztó módon korlátozza. A zsidóság által betöltött kereskedelmi, értelmiségi pozíciók aránya – amelyeket a törvény értelmében korlátoztak – többnyire már a zsidók által elszórtabban lakott trianoni Magyarországon is meghaladták a 6%-os küszöböt, Kárpátalján pedig a zsidók által betöltött kereskedelmi pozíciók arányai ennél is jóval magasabbak voltak.
1939. évi IV. törvénycikk
a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról14. § Ipar gyakorlására zsidónak iparigazolványt, illetőleg iparengedélyt mindaddig nem lehet kiállítani, amíg az illető községben a zsidóknak kiadott iparigazolványok és iparengedélyek együttes száma a községben fennálló összes iparigazolványok és iparengedélyek számának hat százaléka alá nem csökken. A kereskedelem- és közlekedésügyi, illetőleg az iparügyi miniszter közérdekből kivételt tehet.
Cikkemben egy olyan esetet mutatok be, amikor az illető zsidó boltos iparengedélyének elvétele után levelet írt a miniszterelnökségre, amelyet ekkor Teleki Pál vezetett. Kleimann Lajos magyar nyelvű levelét a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzik:
A második zsidótörvény szerint mindazok, akiknek családjában hősi halott van, azok szerzett jogaikat megtarthatják. Apám, mint az 1914-1918 világháborús katona, aki a magyar hadseregnek volt katonája a Kárpátaljára behurcolt kolera járványban meghalt, így ő hősi halott, mivel törvényeink alapján a kolera járványban meghalt katonák hősi halottnak tekintendők.
(…)
Sok hitelt nyujtottam (sic!) az itteni lakosságnak szerény anyagi tehetségemhez mérten, most a legnagyobb nyomorban élve sincs hozzá lelkem, hogy ezeket a volt vevőket a hitelek behajtásával zaklassam.
Kleimann Lajos Hársfalva 1939. jun. 15.
Kleimann leveléhez csatolta elhunyt édesapja halotti bizonyítványát, amely szerint a honvéd apát 1915 augusztus 8-án valóban hősi halottnak nyilvánították; illetve a hársfalvai katolikus esperes „bizonylatát”, amely az esperes „igazolja”, hogy Kleimann Lajos a „cseh megszállás alatt hithű volt a magyar nemzethez”.
A miniszterelnökségi iratok vizsgálata alapján világosan látszik, hogy az ilyen magasra eljutó panaszok miatt (a megsemmisült iratok ellenére így is 20 darab 1939-1940-ből!) a kereskedelmi minisztériumban külön foglalkoztak a kérdéssel, és sok iparengedélyt visszaszolgáltattak. Az iktatott jelentések szerint Kleimann Lajos 1940 tavaszán már újra boltosként dolgozhatott Hársfalván.
Teleki Pál, Magyarország miniszterelnöke (1920-1921 és 1939-1941) OSZK
A miniszterelnökség döntése mögött azonban nem csak az húzódhatott meg, hogy a második zsidótörvény értelmében valóban mentességet élvezhetett Kleimann Lajos, hanem az a felismerés is, hogy a rendkívül feszült kül-, és belpolitikai viszonyok közepette nem célravezető veszélyeztetni a térség élelmiszerellátását a kereskedők szankcionálásával.
2. § Amennyiben a jelen törvény máskép nem rendelkezik, rendelkezéseit nem lehet alkalmazni:
5. arra, aki az 1914-1918. évi háborúban hősi halált halt személy özvegye vagy gyermeke;
A magyarországi vidéki zsidóság gettósitása és deportálása. Holokauszt Emlékközpont
Kleimann Lajost és családját 1944-ben a szolyvai gettóba telepítették, majd Munkácson keresztül Auschwitzba deportálták. A családfőt ezek után Mauthausenbe szállították, itt pusztult el, három héttel amerikai csapatok érkezése előtt, 1945. április 16-án.
Újonnan érkezett foglyok fertőtlenítésre várnak.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
[…] Teleki Pált, Imrédyhez hasonlóan zsidóellenes politikusnak festi le a szerző, hozzátéve, hogy a második kabinetét irányító politikus nem csak a Tengelyhatalmakra kívánt támaszkodni, hanem Lengyelországgal is együtt akart működni, erre példa a közös határ elve. [9] Jugoszláviának adott szavát nem kívánta megszegni, ami miatt inkább öngyilkos lett, ezért Kobr a “legjobb magyar” jelzővel illette. [10] Az 1941 áprilisi eseményekhez Kobr részletesen ad háttéranyagot – amelyeket azonban a csehszlovák igényekhez igazított. A pamflet szerint Olaszország a Balkánon kívánta befolyását erősíteni, amelyhez szükséges volt Magyarország és Jugoszlávia jó viszonya, azonban ezt Hitler nem nézte jó szemmel, mivel Magyarország – Kobr leírása szerint – ugródeszkát jelentett a román olaj felé. [11] A Jugoszlávia elleni hadba vonulást a volt budapesti követ úgy magyarázza, hogy a 1941. március 30-ára összehívott Minisztertanácson Teleki a hadbalépés ellen szavazott, de elsöpörte őt Reményi-Scheller Lajos pénzügyminiszter, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, valamint a többi német származású és nácibarát kormánytag. Később részletesen szól a magyar hatóságok bácskai működéséről, és a mű keletkezésének idején aktuális újvidéki razziáról is. [12] […]