Járt-e Edward Rydz-Śmigły Salgótarjánban?

A címben szereplő kérdésből lehet következtetni a válaszra. A rövid, egyértelmű „igen” helyett azonban érdemes úgy fogalmazni, hogy „inkább átutazott.” A válasz kapcsán újabb kérdés merül fel: hogyan került a lengyel haderő főfelügyelője a későbbi nógrádi megyeszékhely közelébe? Az alábbi bekezdésekben igyekszünk magyarázatot adni erre a kérdésre.

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

A lengyel-magyar kapcsolatok, illetve a magyarországi lengyel menekültek történetének elismert kutatójának, Lagzi Istvánnak három tanulmánya jelent meg „A magyar-román zöld határon át kísértünk sok lengyelt” című gyűjteményes kötetben. A bevezető tanulmány után következő írásában mutatta be Edward Rydz-Śmigły marsall kalandos magyarországi bujkálását.^[1] A lengyel politikai életben is szerepet játszó katonatiszt 1940. december 17. és 1941. október 25. között, majdnem egy éven át tartózkodott Magyarországon. Rydz-Śmigły a romániai internálásból szökött át Magyarországra, majd innen tért haza a német megszállás alatt álló Lengyelországba. Magyarországi tartózkodása – mint Lagzi István tanulmányából kiderül – terhelt volt a lengyel emigráció belső ellentmondásai miatt, amelyek a főhatalom ügye miatt éleződtek ki.

Mivel a második világháború alatti lengyel emigráció belső ügyeinek tárgyalása más irányba vinnék jelen írást, most maradjunk csupán a címben megfogalmazott kérdésnél. A marsall többek között Szegeden, a Balaton partján és Budapesten tartózkodott ittléte során. A fővárosból, egészen pontosan a Keleti pályaudvarról indult útnak kísérőivel Lengyelországba a megfelelő óvintézkedések mellett (a feltűnést elkerülendő csupán a vonat indulása előtt érkeztek meg a pályaudvarra, tolmácsként egy magyar hölgy is a csoporttal tartott, továbbá a marsallt álruhába öltöztették). Az útitervet Stanisław Fronczysty dolgozta ki, aki a lengyel ellenállás futáraként működött – többek között az ő visszaemlékezéseit idézte tanulmányában Lagzi István Rydz-Śmigły Magyarországról való kicsempészése kapcsán.

Miként jöhet egyáltalán szóba Salgótarján? Fronczysty egy olyan útvonalat dolgozott ki a menekítéshez, amelynek az egyik fontos állomása Rozsnyó volt: itt egy megbízható szlovák személy kísérte át az akkori magyar-szlovák határon a marsallt és társait. A gömöri városba leggyorsabban vonattal lehetett eljutni a fővárosból Hatvan és Fülek érintésével, az akkori 90. számú vasútvonalon^[2] – amely történetesen áthalad Salgótarjánon. Fronczystynek köszönhetően több információt is meg lehet tudni az utazásról – legalábbis annak a kezdetéről:

Megállapodtunk, hogy a következő napon (1941. október 26.)^[3]indulunk el a 14:00-kor induló gyorsvonattal Rozsnyóba, a magyar-szlovák határ melletti városba. A másodosztályra szóló jegyeket „Gal”^[4] vette meg, és foglalt le helyeket a vonaton. Vele a peronon találkoztunk.^[5]

Edward Rydz-Śmigły útját az akkor érvényben lévő vasúti menetrendnek köszönhetően még pontosabban tudjuk nyomon követni. Érdemes ugyanakkor kiemelni, jelen okfejtés csupán a címben szereplő kérdés szempontjából fontos (a szöktetés sikerrel járt, és ez volt a fő célja a csoportnak), azonban rámutat arra, hogy a korábbi történésekre visszaemlékező elbeszélést nem árt forráskritika alá vetni. Fronczyszty emlékezetét ugyanis megcsalhatta ugyanis az 1941 ősze óta eltelt idő.

A futár csoportja délután kettő órakor tartózkodhatott a Keleti pályaudvar peronján: csakhogy az 1941. október 6-tól érvényben lévő menetrend szerint 14:00-kor nem indult egyetlen vonat sem Hatvan irányába. Tíz perccel később azonban éppen egy gyorsvonat indult el a város felé – így elmondható, hogy a megbeszélteknek megfelelően egy jó irányba tartó vonat indulása előtt érkezett csak meg a csoport a pályaudvarra. Csakhogy a kérdéses, 14:10-kor induló, 404. számú gyorsvonat Hatvanon át Miskolcra közlekedett a 80. számú vasútvonalon.^[6]

A következő gyorsvonat ugyanakkor továbbított közvetlen kocsikat Rozsnyóra. Ez, a 306. számú, 15:20-kor futott ki a Keleti pályaudvarról. A szerelvény 16:24-re ért Hatvanba a menetrend szerint, majd innen hét perccel később indult tovább északra, a 90. számú vasútvonalon. Salgótarján megállóhelyre (mely a város központjában található) 17:42-re kellett megérkeznie a vonatnak, majd innen egy percnyi várakozást követően folytatta útját tovább. 18:10-kor ért be Fülekre, ahol nyolc percet állt a menetrend szerint. Ezalatt történt meg a szerelvény szétkapcsolása. A 306. számú gyorsvonat innen folytatta tovább útját Losonc felé 18:18-kor, míg a rozsnyói közvetlen kocsik immár a 7608. számú gyorsvonatot alkotva 18:26-kor indultak tovább a gömöri városba.^[7]

Bárhogyan is történt a Hatvanig tartó út, vasúton Rozsnyóra délután-este csak a 306. számú gyorsvonattal lehetett eljutni 1941 októberében – így a címben szereplő kérdésre a választ úgy adhatjuk meg pontosan, hogy Edward Rydz-Śmigły késő délután, nagyjából háromnegyed hat órakor haladt át Salgótarjánon (már amennyiben nem késett a vonata).

1938. november 2. után, vagyis az első bécsi döntést követően Rozsnyó ismét Magyarország részévé vált. A határváltozás azonban teljesen új helyzetet hozott a közlekedés terén is: a visszacsatolt településeket be kellett kapcsolni a belföldi vasútforgalomba, miközben a gördülőállomány helyzete, vagy éppen az áthelyeződő határátlépések miatt számos megtárgyalandó, elrendezendő ügy maradt a magyar és a csehszlovák (később szlovák) félre. A gazdasági vegyesbizottság december elsején már arról adott ki sajtóközleményt, hogy Cseh-Szlovákia és Magyarország között újraindul a vasúti forgalom december 5-től kezdve.^[8] A belföldi forgalom már korábban idomult az új helyzethez. 1938. november 14-én a MÁV felvette a személyforgalmat a visszacsatolt területek vasútvonalain,^[9] november 19-től pedig Budapestről közvetlen kocsikat közlekedtetett Hatvanon és a Füleken át Rozsnyóra.^[10] 1939 áprilisában pedig a MÁV már kirándulóvonatot, úgynevezett „filléres vonatot” is szervezett Rozsnyóra. A szerelvény útvonaláról az alábbi beszámolót közölte a Felvidéki Magyar Hírlap:

Öt óra körül indult el az első filléres vonat Gömörmegye városai felé, összesen 19 hosszú kocsi, zsúfoltan megtelve. Salgótarjánig álmosan telt el az út, de onnan kezdve már mindenki az ablak felé tódult, hogy láthassa a féléve felszabadult trianoni határt, amely Somoskőtől kezdve főleg a hírhedt cseh betonerődök végtelen láncolatában mutatkozik meg. […] Az utasok képzeletét izgatni kezdi a halálmezőnek készült táj… Vannak olyanok is, akik hangosan megmondják véleményüket és követelik, hogy ezeket a cseh hadászati pontokat mielőbb szét kell rombolni. Tornaija körül az utasok zúgolódnak, mert még alig látnak, magas hegyeket. […] Pelsőcnél megkezdődnek a komoly hegyek, az igaziak, nyolcszáz méteren fölül! Szűkül a völgy is, a ravasz Sajó meghunyászkodva a sínpárok mellett folydogál. Berzéténél egyszerre kitárul 814 méter tengerszinti magasságban a megejtő völgykatlan, amelyet a Gömör-Szepesi Érchegység csúcsai karimáznak be, délről magas fennsíkokkal. […] Berzétén túl az egész rozsnyói völgykatlan panorámája hirtelen tárul a szem elé, mindent egyszerre látni köröskörül: a szilicei fennsíkot, az Ivágyót, a Bányaoldalt, a Kálvária hármas csúcsát, mindjárt mellette Rozsnyó bőséges őrét: az 1236 méter magas Pozsálót. Ettől keletre kanyarog a Pipityke és a Csükerész. ^[11]

Ilyennek látta-e a tájat a lengyel csoport bő két évvel később? A Rydz-Śmigły marsallt kicsempésző csoportnak nem volt túlságosan sok ideje nézelődni, mivel leginkább arra kellett figyelniük, hogy ne bukjanak le. Emellett más események is elterelték figyelmüket a tájtól: Fronczysty számára kellemetlen volt, hogy a vonaton egy másik lengyel futár,^[12] Wacław Felczak is felbukkant, aki beszélni óhajtott vele. Felczak a Sikorski-féle lengyel emigráns kormánnyal együttműködő ellenállói szervezetben tevékenykedett, akárcsak Fronczysty, aki ekkor éppen a Rydz-Śmigły főségét elismerő csoportot segítette ki, ezt pedig nehezményezték.

Felczak – mivel sietett a pályaudvarra – nem tudott jegyet váltani a vonatra, így ő a kalauzzal folytatott le szintén egy kellemetlen beszélgetést. Miután megváltotta pótjegyét Hatvanig, egy harmadosztályú kocsiba ment át. Hatvan után Felczak ismét találkozott a kalauzzal a vonaton. Mivel a hatvani vasútállomáson sem tudott jegyet venni, egy ismételt szóváltást követően újabb pótjegyet vett – ezúttal Pelsőcig–, azonban ezt követően rövidesen igazoltatták őket. Az intézkedés során Felczak azt állította a csendőröknek, hogy Fronczystyt, mint lengyel menekültet Pelsőcre kíséri. Ezt elhitték a csendőrök, akik sietve ugrottak le a vonatról ezután, mivel az továbbindult Hatvanból. Felczak ezt követően Selypen le is szállt.[13]

Ha mégis a 404. számú gyorsvonattal utaztak a lengyelek Hatvanig (amely 15:20-ra ért be az ottani állomásra a menetrend szerint), akkor Felczaknak bőven lett volna jegyet vennie az állomáson, hogy Fronczystyt tudja még győzködni: (Salgótarján/Losonc/Rozsnyó) felé ugyanis csak a 306. számú gyorsvonattal tudtak volna továbbutazni, amely jó egy órával később futott be Hatvanba. A jegyvásárlásra nem elegendő idő is arra enged következtetni, hogy Rydz-Śmigły marsall, Froncszysty és Felczak a 306. számú gyorsvonattal utaztak.

Szintén érv a 306. számú gyorsvonat mellett, hogy Fronczysty nem említette, hogy a marsall leszállt volna: kísérőik – a marsall vezérsége mellett kitartó Bazily Rogowski és Julian Piasecki –, valamint Felczak is leszálltak a vonatról. Ő pedig a velük utazó magyar hölgy társaságában maradt a marsallal[14] – Rogowski még Hatvanban visszaszállt a vonatra, Felczak pedig valójában le sem szállt.[15] Amennyiben át kellett volna szállniuk egy másik szerelvényre, akkor a teljes csoportnak el kellett volna hagynia a vonatot Hatvanban.

Egy átszállás plusz kockázattal járt volna: ezt pedig igyekeztek elkerülni az őt kicsempészők (lásd a Keleti pályaudvartól történő indulás körülményeit). Ráadásul, ha Fronczyszty és Felczak a hatvani állomás peronján beszélget lengyelül, az igencsak feltűnő lett volna, és ha igazoltatják őket (erre a vonaton így is sor került), akkor az esetlegesen a teljes csoport lebukásával jár. Ezért is valószínűbb, hogy a Rozsnyóra közvetlen kocsikat továbbító 306. számú gyorsvonaton szöktették ki Magyarországról Rydz-Śmigły marsallt, mivel így az átszállás miatti plusz kockázatot kiiktatták a szöktetésből.

A délután két órai indulás említése tehát arra utal, hogy Fronczysty nem emlékezett már pontosan húsz évvel később a szöktetési akció kezdetére.[16] További példa az emlékek kopására, hogy Felczak a visszaemlékezésében Selyp megállóját említi, ahol végül leszállt. Itt azonban maximum csak a mozgó szerelvényből ugorhatott volna ki, mivel az 1941. október végén érvényes menetrend szerint ott nem állt meg a vonat. A következő megállóban, Apc-Zagyvaszántón azonban leszállhatott, amely az említett gyorsvonat (a menetrend szerint ekkoriban csak ez a gyorsvonat közlekedett a vonalon) feltételes megállóhelye volt.

Fronczysty visszaemlékezése magáról a szöktetésről ad számot, így érthető, ha a vonaton történtekről, és nem a kupé ablakából látott tájról írt. A Hatvanig-Selypig (Apcig) tartó kalandok után meglehetősen eseménytelenül telt el. Ezt visszaemlékezésében a futár így summázta:

A vonatút a fent leírt incidenstől, a magyar csendőrök felbukkanásától és egy hosszú beszélgetéstől eltekintve, hogy hová és miért megyek, Rozsnyóig incidensek nélkül telt.^[17]

Fronczysty valószínűleg az események hatása alatt maradva nem nézelődött, illetve az is elképzelhető, hogy a Życie Literackie számára papírra vetett visszaemlékezésében maradni akart Rydz-Śmigły kicsempészésének történeténél: így vonatútjuk rendkívüli eseményektől mentes második felének ismertetésétől eltekintett. Rozsnyó városában azonban említésre méltó problémába ütközött a csoport: már segítőjük autójában ülve haladtak a határ felé, amikor a marsall jelezte, hogy egy tízezer amerikai dollárt tartalmazó kisebb csomagot a vonaton hagyott, amiért vissza kellett fordulniuk – szerencséjükre a szerelvényt megtalálták, az érintetlen pakkal együtt.

Bár további útjuk sem volt eleinte problémamentes (és később is volt megakadás: a szlovák oldalon csak késve jelent meg bizalmi emberük), a szlovák-lengyel határnál volt idejük egyet szusszanni:

A sofőr az árvai Turdossinból való Jozef Hudec, régi lengyelbarát volt, és most úgy segített, ahogy tudott. […] Megérkeztünk Turdossinba Hudec házához, ahol a felesége várt minket forró kávéval, vízzel a mosakodáshoz és egy ágyakkal egy fűtött szobában. 1941. október 26. volt (megjegyzés: Marenzi grófnénál^[18] 24-én volt a találkozó, Budapestről 25-én indultunk el, Szlovákiában voltunk 26-án, majd Lengyelország – Krakkó 27-én) – reggel. A sofőrnél aludtunk egész nap, este tovább indultunk […] északi irányba – Lengyelországba.^[19]

Láható, hogy a feszített menetrend miatti fáradtságot miként pihente ki Fronczysty csoportja (ekkor a magyar hölgy már nem volt velük). Maga a futár 1961-es visszaemlékezésében a szlovákiai útvonalukat is megemlíti – újfent tájleírás nélkül. Ebből látszik, hogy csupán a szöktetés szempontjából fontosnak ítélt történéseket vetette papírra. A Salgótarjánon áthaladás nem tartozott ezek közé, de a Fronczysty által megadott adatok alapján is megállapítható, hogy Edward Rydz-Śmigły átutazott a városon. Így állíthatjuk azt is egy rejtői metaforával (ahogyan négy nemzet képviselői voltak jelen a rakhmári oázisban egy asztalnál), hogy nagyon rövid ideig egyszerre képviseltette magát a lengyel államiság szempontjából két fontos személy a településen: élő személyként a marsall egy vonatfülkében zakatolt észak felé, míg nem messze a sínektől (amiről valószínűleg nem volt tudomása Rydz-Śmigłynek) Báthory István köztéri szoborként volt jelen.^[20]

---

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.

---

Felhasznált irodalom és források:

Felvidéki Magyar Hírlap, 1939. április 26.

Stanisław Fronczysty: Biłem kurierem. In: Życie Literackie, 1961, 28. sz. 8. o.

Hivatalos menetrendkönyv. Téli kiadás (érvényes 1941. október 6-tól). A Magyar Királyi Államvasutak kiadása [Budapest] [1941]

Lagzi István: „A lengyel fővezér, Rydz-Śmigły marsall Magyarországon van!” Uő.: „A magyar-román zöld határon át kísértünk sok lengyelt”. Móra Ferenc Múzeum – Historia Ecclestiastica Hungarica Alapítvány, Budapest-Szeged, 2009, 37-88. o.

MTI Napi hírek, 1938. december 1.

Magyar Országos Tudósító, 1938. november 14.

Magyar Országos Tudósító, 1938. november 18.

Jegyzetek:

^[1] Lagzi István: „A lengyel fővezér, Rydz-Śmigły marsall Magyarországon van!” Uő.: „A magyar-román zöld határon át kísértünk sok lengyelt”. Móra Ferenc Múzeum – Historia Ecclestiastica Hungarica Alapítvány, Budapest-Szeged, 2009, 37-88. o. (a továbbiakban: Lagzi 2009)

^[2] Ma ez a vasútvonal a 81. számot viseli a MÁV rendszerében.

^[3] Végül a csoport mégis október 25-én indult útnak Budapestről.

^[4] A lengyel ellenállásban működő Józef Koral Lebedowicz hadnagy fedőneve.

^[5] Stanisław Fronczysty: Biłem kurierem. In: Życie Literackie, 1961, 28. sz. 8. o. (a továbbiakban: Fronczysty 1961)

^[6] Hivatalos menetrendkönyv. Téli kiadás (érvényes 1941. október 6-tól). A Magyar Királyi Államvasutak kiadása [Budapest] [1941], 90. o. (a továbbiakban: Hivatalos menetrendkönyv)

^[7] Hivatalos menetrendkönyv, 117. o.

^[8] Magyar Távirati Iroda, Napi hírek, 1938. december 1. 29. kiadás.

^[9] Magyar Országos Tudósító, 1938. november 14. Tizedik kiadás.

^[10] A MOT híradásában a kilencedikei dátum valószínűleg elgépelés. Magyar Országos Tudósító, 1938. november 18. Ötödik kiadás.

^[11] Felvidéki Magyar Hírlap, 1939. április 26., 7. o.

^[12] Felczak a vonaton közölte Fronczystyvel, hogy tettét a csoportja dezertálásnak minősíti, ha nem tér vissza a magyar fővárosba. A vonaton történt egyezkedés végül sikertelenül zárult, mivel ugyan Felczak – saját elmondása szerint – belement abba, hogy Fronczysty elutazzon Rozsnyóra, de onnan azonnal vissza kellett volna térnie Budapestre. Ez nem történt meg, így a szervezet dezertőrré nyilvánította a futárt. Lásd: Lagzi 2009, 83-86. o. valamint: Wojciech Frazik: Wacław Felczak. A szabadság futára. Rézbong – Wacław Felczak Alapítvány [Göd] 2019. 48-49. o.

[13] Lagzi 2009, 85. o., 240. lábjegyzet

[14] Fronczysty 1961

[15] Lagzi 2009, 84. o.

[16] Rogowski úgy emlékezett, hogy a Lebedowicz-csal való megállapodása értelmében a marsallal két órára érkezik meg a Keleti pályaudvarra. Lásd: I. m. 95-96. o.

^[17] Fronczysty 1961.

^[18] Marenzi grófné svábhegyi villájában volt a marsall egyik rejtekhelye.

^[19] Fronczsysty 1961

^[20] Az 1933-ban felavatott szobor történetéről lásd: Gerencsér Tibor: Az elfelejtett szobor históriája – A zuglói Báthory –szobor. In: Hitel, 2011. 11. sz. 35-55. o.

A borítóképen a Salgótarján központjában található vasútállomás és közvetlen környéke látható egy 1939-es fényképen. Forrás: Fortepan / Gyöngyi.