13. századi magyar ezüstpénzek, mint információs aranybányák 3/3 – V. István, IV. László, III. András, Vencel
Spielmann Gábor
1. Napfogyatkozás és Velence ÉH 260
CNH 288.: Av. Gyöngykörben: M0NET*R* STPHAN. Középen asztronómiai kép (fogyó nap). Rév. Velenczei Szt. Márk oroszlánját utánzó előállítás.
Opitz 23.6.1.1: Av: + MONET R. STPHAN balra néző kerek fej, jobb oldalán félholddal Rv: Szent Márk szárnyas oroszlánja
A Numizmatikai Közlöny 108-109. számában megjelent egy érdekes tanulmány Maróti Tamástól, amiben az az állítás található, hogy az ÉH 260 sz. érme az 1270-ben bekövetkezett napfogyatkozást ábrázolja. Nyitva marad azonban benne a kérdés, hogy miért található az érme hátlapján a velencei oroszlán. Számomra a tanulmány igen meggyőző, és egyetértve fő állításaival, szeretném más megvilágításba helyezni a velencei oroszlán ábrázolásának a kérdését, és ezzel feloldani a tanulmányban található látszólagos ellentmondást. A szerző szerint V. István nem verethette az érmét, mert a velencei oroszlán ábrázolása az ő trónjáért versengő ellenfelének, Velencei – más néven Utószülött – Istvánnak volt a jelképe, márpedig az ellenfelét nem ábrázolhatta a saját pénzén. Ezt így fogalmazza meg: „…nagyon valószínűtlennek tartom, hogy V. István rávereti Velence jelvényét egy magyar forgalmi pénzre, miközben ott egy trónkövetelő él, aki van annyira fontos, hogy a pozsonyi békeszerződésben külön is ki kell emelni a nevét. (Hacsak nem valamiféle figyelmeztetésnek szánták ezt az éremképet. Azonban ez egy eléggé erőltetett magyarázat, mivel ehhez legalábbis a velencei oroszlánt valamiféle legyőzött pozícióban kellene ábrázolni.)” Egy átlagos érmekép esetén ez bizonyára igaz lenne, de a szerző elfelejti, hogy az ÉH 260 érmeképe nem egy magabiztos uralkodó szokásos hatalmi gesztusait vagy motívumait mutatja be, hanem egy apokaliptikus fenyegetést ábrázol, ami még élénken élt a lakosok emlékezetében. Ahogy a tanulmány ki is tér rá, a középkor embereit halálra rémíthette az 1270-es napfogyatkozás, főleg úgy, hogy az évtizedekig uralkodó IV. Béla halála után csak pár héttel következett be, amit nyilvánvalóan nem tartottak véletlennek, és sokan remegve várták, hogy miféle sorscsapás vár rájuk. V. István az érméjén egy ügyes kommunikációs húzással összekötötte a világvége fenyegetést Velencei István személyével. Ma úgy hívnánk ezt, hogy negatív kampány. V. István csak annyit tett, hogy hozzákapcsolta a horrorisztikus eseményt az ellenfeléhez, ahogyan ezt ma különböző médiafelületeken teszik a politikusok. Egy politikai kampányban nagyon is hasznos ábrázolni az ellenfelet, csak mindig valamilyen negatív környezetbe kell őket helyezni. A tanulmány zárójeles megjegyzése akkor lenne igaz, és a velencei oroszlánt akkor lehetett volna legyőzött pozícióban mutatni, ha V. István számára már nem jelentett volna Velencei István fenyegetést. Így azonban az ÉH 260 nem más, mint egy korabeli aprócska „politikai szórólap”, amin V. István figyelmezteti az országot, hogy Velence, és az onnan érkező István micsoda apokaliptikus veszélyt jelent az ország számára.
Talán az sem véletlen, hogy a V.István egyedül ezen a pénzén használja az „István király pénze”, a „Moneta*R*St(e)phan”- feliratot. Máshol vagy az „István király” vagy „Magyarország pénze” szerepel latinul. Erre az lehet a magyarázat, hogy ezzel el akarta kerülni, hogy a napfogyatkozás jelentéstartalma az ő személyéhez kötődjön. Az „István király” felirat a napfogyatkozás körül bizony rossz asszociációkat is kelthet saját magával kapcsolatban, amíg az „István király pénze” nem személyre, nem a királyra, hanem csak egy tárgyra utal. Választhatta volna V. István azt is, hogy elkerüli ezt a problémát és nem írja ki a saját nevét, de ő pont azt szerette volna kommunikálni, hogy ő az „igazi” király, ezért ez nem lett volna bölcs lépés propaganda szempontból. Miért ne fordíthattak volna V.István, és tanácsadói kiemelt figyelmet az érmetervezésre egy kritikus hatalmi helyzetben? Miért ne próbálták volna alaposan átgondolni, hogy hogyan tudják felhasználni legcélszerűbben a kor legfontosabb propaganda eszközét: a több millió példányban vert pénzt.
2. Koronás kétfejű sas ÉH 237
CNH 249: Rév. Koronás kétfejű sas, mellig; a királyné, Mária görög herczegnő czímere.
Opitz 23.17.1.1: Rv: kétfejű koronás sas
Az ÉH 237 sz. érme besorolásával kapcsolatban úgy tűnik nem jött még létre tudományos konszenzus. Amíg korábban IV. Bélához, mostanában vagy V. Istvánhoz, vagy III. Andráshoz szokták kötni. Az ÉH 237 véleményem szerint nem lehet – ahogy Réthy írja – Máriának, IV. Béla feleségének a címere, mert akkor a koronák még nem szerepeltek a sasok fején. III. Andráshoz sem köthető olyan Bizánccal kapcsolatos esemény, ami indokolná a sas használatát, így az Opitz katalógusában megjelölt V. István alá sorolást tartom helyesnek és ezt a besorolását követve teszek kísérletet az érmeképen látható koronás kétfejű sas használatának magyarázatára.
Mivel az előlapon a király található a szokásos uralkodói jelvényekkel és pózban, ezért a kétfejű sasnak – szemben az ÉH 260.sz érmével – valamiféle pozitív üzenetet tulajdonítottam. Igaz ugyan, hogy a kétfejű sas motívumát már az ókorban is használták, és többek között 13. század eleji friesachi denárkon is felfedezhető, de azokról hiányzik a korona. Koronás kétfejű sast csak Bizánc 1261-es visszafoglalásától használtak[1], és mint bizánci motívum, a Palailogosz-dinasztia alatt lett ismert[2].
Az érmére valószínűleg azért került ez a bizánci dinasztikus jelkép, mert 1271-72 telén Germanosz pátriárka és Laszkarisz nagyvezér megkérték a görög császár, VIII. Michaél Palaiologosz fia, a tizennégyéves Andronikosz számára István lányának, Annának a kezét. [3] Ahogyan ezt másik részben kifejtem, ez a házasság István számára új és fontos dinasztikus szövetséget jelentett a korábban ellenséges Bizánccal.
Mivel minden bizonnyal az érme a király lányának a házasságát, és ezáltal a Bizánccal történő szövetség megpecsételését adta hírül, azt 1272-ben verhették.
3. Liliom ÉH 262, ÉH 273
ÉH 262
CNH 290.: Av. Két kezét felemelő királyi mellkép. szemközt. Rév. Kettős körben R0X STEPANVS, középen liliom két gally között.
Opitz 23.8.1.1.: Av: szembenéző, koronás király mellképe, jobbjában liliom/ Rv: + REX • STE•PANVS két ág között liliom
ÉH 273
Opitz 23.20.1.1.: Av: az uralkodó felemelt karú szembenéző mellképe / Rv: + REX • STEPHANVS két egymásra visszatekintő madár, köztük héber betű (Alef)
Abban, hogy V. Istvánnak ezt a két érméjét keltezni tudjuk, sokat segít a korábbi megállapításunk, miszerint a liliom az 1230-as évek óta Óbuda szimbóluma volt. Az 1250-es évek derekától IV. Béla fokozatosan Budát emelte fel, és tette királyi székhellyé, azonban ez a folyamat minden bizonnyal évtizedekig tartott, és ezalatt az Óbuda, Buda helyiségnevek használata sem volt tisztán definiálható, főleg, hogy Óbudát korábban Budának hívták. Kubinyi szerint Óbudától egészen a budai várhegyig az egész területet Budának hívták, ami korábban Óbuda tartozéka volt.[4] Nyilvánvalóan hasonlóan zavaros lehetett a helyzet a korábban Óbuda jelképeként használt liliommal is, és egy átmeneti időszakban egyszerre szimbolizálhatta Óbudát és Budát. Erről tanúskodik például a korábban bemutatott budai pecsét is, amelyen még láthatóak a liliomok.
A két vizsgált V. István érmén látható liliomokról tehát bátran feltételezhetjük, hogy azok Budával állnak kapcsolatban. Mivel azonban a Budát – és egyúttal Óbudát – birtokló IV. Béla ellenséges viszonyban állt fiával, V. Istvánnal – akkor még csak ifjabb királlyal -, ezért kérdés, hogy miért ábrázolta volna István az ellenséges Budát szimbolizáló liliomot a saját pénzein? Erre a nyilvánvaló válasz az, hogy ezt olyan alkalmakkal tette, amikor Buda a kezében volt. Az érmeken ezt szó szerint látjuk megvalósulni, István ugyanis valóban a kezében tartja rajtuk a liliomokat. Két ilyen alkalomról tudunk, amik könnyen meg is feleltethetők a két dénárral. Először 1265-ben, miután harcban legyőzte apját, Bélát, egészen Pestig vonult seregével. A történészek körében vita tárgya, hogy vajon átkelt-e a seregével a Dunán és bevonult-e Budára[5], de az biztos, hogy apjával nemsokára nagylelkűen békét kötött. Számomra nemcsak az érmén látható, kézben tartott liliom erősíti azt a véleményt, hogy járt Budán, hanem az is, hogy nehéz elképzelni, hogy egy ilyen fontos győzelem után „be sem néz” a fővárosba, és meg sem mutatja ott magát.
Érdekes megfigyelni, hogy V. István milyen apró gesztussal, „csípős érmeképi beszólással” emlékeztette apját arra, hogy kié a hatalom. Béla ÉH 217.sz. érméjén még az öreg király az, aki a liliomot a kezében tartja. (1. sz. kép)
1. sz. kép
István válasza nemcsak az, hogy immáron ő fogja a liliomot, hanem miközben jobb kezében tartja a liliomot, balkeze kinyújtott mutatóujját figyelmeztetően fel is emeli.
A másik alkalom, amikor István Budán járt, az közvetlenül apja halála után történt, amikor az addig két részre osztott ország egészét – Budával együtt – végre birtokba vehette. Az érmék hátlapjai azok, amik segítenek eldönteni, hogy melyik pénzt melyik alkalomból verték. Az ÉH 262 sz. érmén látható liliomot két pálmaág szegélyezi, ami egyértelműen a békére utal. Ez alapján ezt az érmét az 1265 tavasza után, talán csak 1266-ban verték. A másik, ÉH 273. sz. érmét így kizárásos alapon csak IV. Béla halála, 1270 májusa után, feltehetőleg 1271-ben verhették. Ezt az a tény is megerősíti, hogy ennek a hátlapján egy héber alef betű látható, és ahogyan erről már máshol írtam, ez a zsidó származású Altman kamaraispánra utalhat[6], aki IV. Béla alatt 1269-ben és 1270-ben tevékenykedett. Minden bizonnyal Béla halála után Istvánnak dolgozott tovább, és így köthető hozzá az 1271-ben vert ÉH 273. sz. érme.
4. Bástyák ÉH 259
CNH 287.: Av. Gyöngykörben 1 4« R0X • STH0PHANVS, belül balra lépdelő sfinx. Rév, Szembenéző királyi mellkép, karjai helyett két keresztes torony.
Opitz 23.5.1.1.: Av: az uralkodó szembenéző mellképe, karjai helyén egy-egy torony / Rv: + REX • STEPHANVS jobbra lépő szfinx
Az 1262 és 1268 közötti évek István ifjabb király számára az apjával, IV. Bélával való harcok és a rövid életű, törékeny békék váltakozó időszakát hozták, amelyekben István bizonyult a sikeresebbnek. Az ÉH 259 sz. érme is minden bizonnyal ekkor került forgalomba, ugyanis félreérthetetlen az előlapján látható ábrának a hatalmi szimbolikája. Az uralkodó kezeit toronyként, vagy bástyaként való ábrázolás már apja, és nagyapja, II. András pénzein is feltűntek, és magabiztosan üzenték a király hatalmát. A két király 1265-ben kötött békéje, majd annak az 1266-os kiegészítése után sem csillapodtak a kedélyek, és folyamatosak voltak a megosztott országban a különböző személyi és birtok viták.[7] 1267-ben IV. Béla feltételezhetően megszegni készült fiával való egyezségét és újra háborúra készült, amire Istvánnak is reagálnia kellett. Végül nem IV. Bélán, hanem a nemesek ellenállásán múlt csak, hogy nem tört ki újra a háború köztük.
Ismerve az ÉH 262 érmét, amelyet valószínűleg István a győzelme után, 1265 vagy 1266-ban veretett, kizárásos alapon gyanítható, hogy az ÉH 259 sz. érme az ezt követő feszült időszakban, az erődemonstrációk, és a katonai felkészülés időszakában, 1266-ban vagy még inkább 1267-ben készültek. Az érme datálását ugyan nem befolyásolja, de szintén lehetséges, hogy az V. István kunok felett aratott 1266-os győzelme indokolta a pénz verését, amire a tornyokon látható keresztek utalhatnak. A hátlapon látható szfinx is az állam hatalmát jelképezi, így az is megerősíti az előlap jelentéstartalmát. Mivel 1268-tól már konszolidálódott a két király viszonya, és az ABILA alapján sem verhették az érmét ennél később, ezért véleményem szerint az ÉH 259 sz. érmét 1267 körül hozták forgalomba.
5. Sárkány 2 ÉH 276
ÉH 276
CNH 310.: Av. Gyöngykörben jobbra néző királyi fő körül: rex • ladislai. Rév. Sárkányt leszúró angyal
Opitz 24.1.1.1.: Av: REX LADISLAI balra néző koronás királyfej /Rv: sárkányt ledöfő angyal
Miután IV. Béla érméjén már bebizonyosodott, hogy az azon ábrázolt sárkányt ledöfő angyal és Szent György húsvétre eső napja között van összefüggés, logikus ugyanezzel a feltételezéssel élni az ÉH 276 esetében is, ezért elvégeztem ennek az ellenőrzését. Bár matematikailag erre is kicsi az esély, nem meglepő módon IV. László uralkodása alatt is találni olyan évet, amikor Szent György napjára esett húsvét – méghozzá 1272-ben. Ez alapján László érméjét 1272 áprilisában kellett forgalomba hozni. Ennek az információnak a birtokában ki is jelenthetnénk, hogy a sárkányölő figura a húsvéti pénzcsere kivételes napját jelöli, hiszen valószínűtlen, hogy Béla érméjéhez hasonlóan ez is a véletlen műve legyen. Igen ám, de szembesülnöm kellett azzal a zavaró ténnyel, hogy 1272 áprilisában még élt V.István, így László – vagyis az ő nevében kormányzó urak – nem verethettek még akkor „Ladislai” feliratú pénzt. Mivel azonban IV. Béla denárjának esetében a feltételezésem már pontosan beigazolódott – pedig matematikailag csak 5% volt rá az esély – ezért vettem a bátorságot, hogy rendhagyó magyarázatot keressek az ÉH 276 anomáliájára. Néha ugyanis az élet ugyanolyan kiszámíthatatlanul alakult, és ugyanúgy megtréfálta a középkor emberét, ahogyan időnként ma is minket. Mi történhetett tehát?
Tudjuk, hogy miután V. István 1270-ben végre a teljes ország uralkodója lett, nagy ambíciókkal látott neki a Magyar Királyság politikai, katonai megerősítésének. Ennek egyik fontos állomása volt, hogy korábbi ellenségével, az újra nagyhatalmi tényezővé válni látszó Bizánci Birodalommal dinasztikus szövetséget kötött. Amikor 1271-72 telén Germanosz pátriárka és Laszkarisz nagyvezér megkérték a görög császár, VIII. Michaél Palaiologosz fia, a tizennégyéves Andronikosz számára István lányának, Annának a kezét, az politikailag igen jelentős lépésnek tűnhetett István számára. Olyannyira, hogy a házasságot 1272-ben meg is kötötték.[8] Joggal gondolhatjuk, hogy amikor 1271-72 telén úgy alakult, hogy V. István váratlanul megkötötte bizánccal a dinasztikus szövetséget, az jóval fontosabb volt számára, mint az a tény, hogy húsvét éppen milyen napra esik. Márpedig az 1272 húsvétján forgalomba hozásra váró pénzek verőtöveit télen már részben kivéshették, és az előzőek alapján azok pont a Sárkányölő Szent Györgyöt kellett, hogy ábrázolják. Ekkor jött a küldöttség, a megegyezés, és István bizonyára hezitálás nélkül megváltoztatta az érmeképet, amin immáron a bizánci kétfejű koronás sas szerepelt. (1. sz. kép)
1. sz. kép
Miután V. István 1272 augusztusában váratlanul meghalt, fia László lett a király, aki helyett, amíg gyerek volt, különböző főúri csoportok hozták az országot érintő fő döntéseket. Az élet persze nem állhatott meg és mivel még ősszel neki kellett látni az 1273-as pénzek tervezésének, feltételezésem szerint felhasználták az előző évben, az 1272-es pénzcserére készült, és ezért Szent Györgyöt ábrázoló, addig használatlan verőtöveket, és így elég volt az érme másik oldalához való verőtöveket elkészíteni, immáron „Ladislai” felirattal. Ezzel a trükkel, mint később látni fogjuk, elindítottak egy új folyamatot IV. László pénzverésénél.
Ezek alapján az ÉH 276 sz. érmét 1273-ban verhették.
6. ÉH 290 Betűk
CNH 328.: Av. Királyi térdkép, fején karimás kalappal, felemelt jobbjában liliom, baljában liliomos kormánypálcza, arcza előtt B. Rév. Kéttornyú templom, középen keresztes orommal, felül és alul egy-egy karika, oldalt B — C bétűk, felettük rövidítő jellel
Opitz 24.20.1.1.: Av: az uralkodó szembenéző térdképe, fején kalap, jobb kezében liliom, baljában jogar, bal oldalon R betű /Rv: kéttornyú templom, felette karika, kétoldalt E – C, felettük félholdak
IV. László érméjének egyik különlegessége, hogy állításom szerint egyáltalán nem biztos, hogy azt ő verette, vagy az ő tudtával verték. Ahhoz, hogy ezt a lehetőséget is megvizsgáljuk röviden meg kell ismerni IV. László korántsem rendhagyó uralkodását. Apja, V. István hirtelen halála után még gyerekkirályként került a trónra, de csak tizenöt évesen, nagykorúsítása után rendelkezett tényleges királyi hatalommal. Ígéretesen indult uralkodása. A belföldi uraságokkal szemben megszilárdította a hatalmát, és külhoni ellenfeleivel szemben is katonai sikereket érte el. Egy pápai követ – aki a pogány kunok megregulázása miatt érkezett Lászlóhoz – azonban destabilizálta a gyorsan elért politikai eredményeit. IV. László lába alól hamar kicsúszott a talaj, és uralkodása vége felé valószínűleg már fel is adta uralkodói ambícióit. A korabeli források szerint helyette inkább a kunok között dorbézolt és tartott szeretőket – ezért hívták Kun Lászlónak – , miközben a feleségétől, Capeting Anjou Izabellától teljesen elhidegült. 1286 végén feleségét kisemmizte és a margitszigeti kolostorban tartotta fogva majdnem egy éven keresztül. Végül Lodomér esztergomi érsek közbenjárására szabadult csak ki Izabella, aki azonnal Esztergomba menekült az érsekhez. Feltételezésem szerint az ÉH 290 sz. érmét ekkor verhették, de immáron nem az uralkodásra gyakorlatilag alkalmatlan László irányítása alatt, hanem talán pont Lodomér utasítására.
Azt gondolom, hogy az érmeképen látható E és C betűk Capeting Erzsébet monogramját adják – Izabellát Magyarországon már akkoriban is Erzsébetnek hívták – , a templom pedig az esztergomi Szent Adalbert székesegyház. Az érmeképet ebből következően az előbb leírt események formálták. László, aki mind az egyházzal, mind a feleségével ellenséges viszonyban volt, nyilvánvalóan nem verethette az érmét, de az Erzsébetet befogadó esztergomi érseknek láthatóan komoly befolyása volt az érmekép kialakítására.
Az előlapon látható uralkodó figura egy László korábbi érméjéről ismerős, de amíg azon egy kardot tart a kezében, itt egy keresztet markol. Talán jobb ötlet híján tették az érmére ezt az alakot, de a kereszt a kezében mutatja az érmekép kialakításának egyházi befolyását.
Legfőképpen a történelmi háttér teszi indokolttá, hogy az Esztergomba, az érsekhez menekülő, a neves Capeting családból származó Erzsébet történetét gyanítsuk az érmekép mögött, azonban maga a templomábrázolás is alátámasztja, hogy azon a Szent Adalbert-székesegyház található. A magas, többszintes tornyok, és az épület arányai is egybevágnak a templom többé-kevésbé hasonlóan elképzelt és feltételezett kinézetével. (1. sz. kép)
1. sz. kép
Bár nincsenek olyan dokumentált, kizárólagos egyedi jellemzői a Szent Adalbert székesegyháznak, amelyek alapján ezt biztosra lehetne mondani, de több részlet is megegyezik a ránk maradat későbbi ábrázolások és az érmekép között. Egy 1595-ből származó metszeten jól kivehetők a tornyok emeletei, és az azokat határozottan elválasztó vízszintes elemek, akárcsak az érmén. Az első és a második szinten egy-egy nagyobb ablak, a harmadik, alacsonyabb szinten két vagy három kisebb ablak van. Bár a legfelső szintet az érmén talán a helyhiány miatt torzítva ábrázolták, de ezek a jellemzők is egyértelműen kivehetők. (2. sz. kép) Mivel az ostromban 1595-ben már megsérült a templom, és hiányzott a teteje, ezért az természetesen nem szerepel ezen a metszeten.
2. sz. kép
Azt, hogy az érmekép egy nagyon is konkrét épületet ábrázol, megerősíteni látszik egy olyan apró részlet, amivel aligha bajlódtak volna az érmekészítők, ha csak egy jelzésértékű fiktív épületet akartak volna bemutatni: egy lóhere alakú ablak látható a kapu felett (3. sz. kép). Érdekes kérdéseket vet fel, hogy a Szent Adalbert székesegyház híres kapuján, a Porta Speciosa-n ugyanezt az ablakot, ugyanúgy egy kapu felett ábrázolják, de két bástya formájú torony között. (4. sz. kép).
3. sz. kép
4. sz. kép
Elképzelhető, hogy amikor III. Béla átépítette a 11. századi templomot, akkor felhasználta egy már meglévő másik épület elemeit, és ezt ábrázolta a templom kapuján? Vagy csak a kapuzat készítője becsempészte a székesegyház jellegzetes elemét a vár ábrázolásához? Bármi is az igazság ezzel kapcsolatban, az mindenképpen egy újabb összekötő száll az érmekép és a Szent Adalbert székesegyház között.
Figyelembe véve tehát a Capeting Izabellára utaló C és E betűket, az őt kiszabadító esztergomi érsek személyét, és azt, hogy Izabella Esztergomban is lelt menedékre, a templomábrázolás jellegzetességei már csak megerősítik, hogy az érmén a Szent Adalbert székesegyház látható. Az ÉH 290. sz érme verésére Lodomér esztergomi érseknek volt oka, és lehetősége is, és az előzőek alapján ezt 1288-ban tette meg.
7. Kakas ÉH 284, ÉH 239
ÉH 284
Opitz 24.15.1.1.: Av: balra lépő kakas, előtte karikában pont /Rv: balra lépő oroszlán
ÉH 239
CNH 257: Av: Balra lovagló koronás király, hátranyújtott kezén sólyom Rév: Madártestű emberi alak, sarkantyús lábakkal.
Opitz 22.61.1.1: Av: a király jobbra tartó lovas alakja, bal karján sólyom Rv: madártestű szárnyas emberi alak sarkantyús lábakkal
Az ÉH 239. sz. érmét mind az előlapon található király feje, mind az érmekép témája alapján az eddigi katalógusokkal szemben nem IV. Béla, hanem IV. László alá sorolom. Több IV. Béla érmén, és pecséten láthatóak a király egyöntetű és beazonosítható vonásai: kerek és lapos orr, tarkóig érő haj. (1. sz. kép) Lászlót ezzel szemben hosszabb egyenes orral, és vállig érő, hosszú hajjal ábrázolták. (2. sz. kép)
1. sz. kép – IV. Béla
2. sz. kép – IV. László
Ha ezek után megnézzük az ÉH 239. sz. érmén a király portréját, az egyértelműen Lászlóra hasonlít. (3. sz. kép)
3. sz. kép
Önmagában az a tény hogy IV. Béla érméin többször látni sólymot nem elég ok arra, hogy azt alá soroljuk, ugyanis az ő esetében ennek – amint azt más tanulmányokban kifejtettem – szimbolikus jelentősége volt, és a keresztény szimbolika szerint a pogányok megtérítésére utalt velük. Ezen az érmén azonban egy fantázialény van a túloldalon, olyan mint amilyeneket külföldi kódexekben is találhatunk. Ezt megerősíti, hogy IV. László pénzein kifejezetten gyakoriak ezek a kódexekből másolt, furcsa fantázialények, ahogyan azt a következő részekben be is fogom mutatni. Bár a kortárs külföldi pénzeken gyakran használt mítikus állatok – sárkány, griff – IV. Béla érméin is előfordulnak, de az ÉH 239. sz. érme bizarr lényéhez hasonló kreatúrák divatja először csak IV. László idején lesz ennyire hangsúlyos.
Mielőtt erre visszatérünk, vizsgáljuk meg az ÉH 284 .sz. érmét. Az oroszlán ábrázolása kevésbé meglepő, mint a másik oldalon található kakasé, ami soha nem fordult elő korábban magyar pénzen. Mit akarhatott volna László pont a kakassal üzenni? Feltételezésem szerint ő semmit, mert nem ő verette az érmét. Ha összeszámoljuk, hogy IV. László 18 év alatt hány különböző denárt veretett, akkor 37-et kapunk – ebben nincsenek benne a bécsi fillér mintájára vert pénzek. Ha azt is megfigyeljük az ABILA táblázat alapján, hogy ez milyen időeloszlásban történt, akkor világosan látszik, hogy 1280-ig, évente a szokásos egyet, utána viszont évente átlag majdnem három érmét kellett hogy verjen, ha a maradék érmék és az évek számát elosztjuk egymással. Ez csak úgy lehetséges, ha egyszerre többen, többféle érmét vertek az országban, amit az érmék sokfajta stílusa is visszaigazol. Erre az addig szokatlan jelenségre kézenfekvő okot biztosít IV. László 1280 utáni szokatlan gyenge hatalmi státusza. Miután Fülöp pápai legátus 1279-ben megérkezik Lászlóhoz, pár hónap múlva már ki is mondja rá az interdiktumot, azaz kiközösíti a királyt. Innentől kezdve László uralkodása az országot valójában uraló kiskirályok megerősödött pozíciója miatt egyre nehézesebb, és később már csak névleges. A király ugyan még évekig küzd, hogy visszaállítsa a tekintélyét, de csak időleges sikereket ér el.
Az országrészeket uraló nagyhatalmú családok, de az egyház is bizonyára beszállt a pénzkibocsátásba, ahogy ez néhány IV. László alá sorolt érmén nyilvánvalóan látszik is. Erről később lesz szó.
Feltételezésem szerint az ÉH 284. sz. érmét Kőszegi Miklós verte, aki az egyik leghatalmasabb család tagja volt, és aki nádori tisztséget is betöltött László idején, mielőtt ellene fordult volna. Ahogy a ragadványnevek abban az időben apáról fiúra szálltak, úgy lehet hogy Kőszegi Miklós fiát már hivatalosan is apja ragadványneve alapján Kakas Miklósnak hívták. Arra nincs forrás, hogy ez a név honnan eredhet, de német hatásra ekkorra már meghonosodnak a sisakdíszek,[10] és – bár ez csak feltételezés részemről – talán a sisakon taréjként hordott tollak adhatták a nevet, ami egyébként később a Kőszegiek címerében is megjelenik. (4. sz. kép)
4. sz. kép
Térjünk vissza az ÉH 239 sz. érmére. Ahogy átfordítjuk az érmét, az egy kétkockás mini képregényként is értelmezhetővé válik. A sarkantyús, lovagló király vadászsolymával üldözi a menekülő, és közben riadtan üldözőjére tekintő emberfejű madarat, aminek szintén sarkantyúja van, akárcsak egy kakasnak. A madár fején a jellegzetes középkori sapka szintén egy kakastaréjra emlékeztet. Miért üldözi IV. László a kakast? Miután IV. László elmozdította Kőszegi Miklóst a nádori székből, katonaságával neki támadt és Kőszeg várát 1286 novemberében elfoglalta. A következő év tavaszán ugyan alulmaradt a Kőszegiek seregével szemben, de 1286-ban még jogosan ünnepelhette a „Kakas” feletti fontos diadalt.
Ezt ábrázolja az ÉH 239, amit ez alapján 1287 tavaszán vertek.
Végül érdekességképpen megemlítem, hogy a „kakasember” figurája megtalálható egy 15. század végén készült kódex margináliájáként is. (5. sz. kép)
5. sz. kép
A sarkantyú ugyan itt hiányzik, de ugyanúgy hátrafordul a fej, hasonlóak a madártest arányai is, és az érmével ellentétben itt láthatjuk, hogy a sapka-taréj tényleg piros színű. Vagy a magyar érmekép tetszett meg egy kódex készítőjének, és élt tovább „mémként” mintegy kétszáz éven át, vagy a magyar érme tervezője látott hasonlót egy még korábbi kódexben és az érmétől függetlenül másolták azt évszázadokon keresztül. Én az előbbit szeretném remélni, és ha nem található meg 1286 előttről ilyen ábrázolás akkor valószínűleg ez is a helyzet.
8. Madársüveg ÉH 286
CNH 324: Rév. Jobbfelé futó csodaállat hosszú lúdfejben végződő süveggel.
Opitz 24.21.1.1: Av: LAZLA, csőrében liliomot tartó madár Rv: balra lépő fantáziaállat
A Rutland zsoltároskönyvben több, IV. László érméihez köthető lény is feltűnik. Ilyen az a groteszk emberfejű madár is, ahol a fej a madár nyaka alatt van, és a madár feje hátra hajlik, hogy saját magába csípjen bele. (1. sz. kép)
1. sz. kép
Az ÉH 268 érmeképe ettől csak annyiban különbözik, hogy ezen emberi arc helyett valamiféle állatfejet – talán kutyáét – látunk.
A bizarr kép mögött egy szólás állhat, amit egy 18. századi illusztráció magyaráz meg(2. sz. kép). A szólás úgy fordítható le, hogy „Magadat csípd (először) orron!” és lényege, hogy önkritikára sarkallja az adott illetőt.
2. sz. kép
Úgy gondolom, hogy ez az illető az ÉH 286.sz. érme esetében maga a király, IV. László. Arra a kérdésre, hogy hogyan lehetséges egy ilyen nyílt, szinte megalázó kritikát megfogalmazni egy érmén az uralkodó felé, az előző részben rejlik a válasz. Ez az érme László uralkodásának csakis a végéről származhat, amikor annyira megromlott a kapcsolata a főurakkal és az egyházzal, és annyira meggyengült a pozíciója, hogy időnként szinte meg kellett alázkodnia. Lodomér érsek így írja le, hogy a kiközösített király hogyan könyörög neki megbocsátásért 1288-ban: „Nagy megalázkodások jegyeit mutatta…csodás mesterséggel bőséges könnyeket ontott, és a feloldozás jótéteményét alázattal esdette.”[11]
IV. László utolsó éveiben nem vett részt még a formai részében sem az uralkodásnak, és kunok között mulatozott helyette. Ez alapján elképzelhető, hogy nemcsak párhuzamosan több pénz verése történt az országban, de talán a királyi pénzverde is az érsek irányítása alatt állt ekkor. Az ÉH 286 előlapján egy madarat – bizonyára sólymot – látunk, és sokatmondóan nem a szokásos, korábban használt LADISLAI REX felirat olvasható rajta, hanem csak annyi hogy: LAZLA. Az ismert körülmények miatt ezt értelmezhetjük úgy is, mint egy megnevezésbeli lefokozást az előlapon, és egy képben megfogalmazott feddést a hátlapon.
Az ÉH 286 sz. érmét 1289 körülre keltezem.
9. Gryllus ÉH 293
CNH 333.: Rév. a csodaállat balfelé.
Opitz 24.28.1.1: Rv:jobbra lépő fantáziaállat
Ennek az érmeképnek megtalálható a forrása a Rustland zsoltároskönyvben, de gyakoriak a bestiáriumokban is.(1. sz. kép). Jellemzője a hosszú, szinte lobogó sapka, a tömzsi állatszerű lábak, és a hosszú farok. A bestáriumokban Gryllusnak hívják őket, és a romlottságot szimbolizálják.
1. sz. kép
Mivel az 1280-as évek második felétől tapinthatóvá válik az országban a válság, és közismert IV. László királynak a keresztény erkölcsi normák szerint romlottsága, nem lehetetlen, hogy az előző részekben leírtakhoz hasonlóan, szándékosan ábrázolják pont ezeket a lényeket ezzel az érmével együtt több másikon is. (ÉH 289, ÉH 305)
10. Nyilas Opitz 24.18.1.1
Opitz 24.18.1.1: Re. hátrafelé nyilazó emberfejű fantáziaállat
Ez a hátrafele nyilazó lény valójában a nyilas csillagjegyet ábrázolja, csak a középkori „szörnymánia” divathullámának megfelelően egy hibrid lény képében. Példát találunk rá egy 13.századi francia, és marginália formájában egy szintén 13. századi német kódexben is. (1. sz. kép)
1. sz. kép
11. Sárkány ÉH 292
CNH 331: Rév. Jobbra futó és hátát felgörbítő állat hátraálló nagy fülekkel
Opitz 24.24.1.1 : Rv: balra lépő púpos hátú állat
A katalógusokban szereplő „púpos állatot” egyértelműen kijavíthatjuk sárkányra, ami talán a legáltalánosabb és legnépszerűbb motívuma volt szinte minden 13. századi bstiáriumnak. Néhány példa, ami segít egy nem létező lény biológiai beazonosításban. (1. sz. kép)
1. sz. kép
12. Napfogyatkozás ÉH 319
CNH 357:. Av. Kettős gyöngykörben: >í< rex andreas, belül szembenéző koronás fő. Rév. fodros kendővel bekötött női fej
Opitz 25.1.1.1: Av. +REX ANDREA szembenéző koronás királyfej Rv. Jobbra néző napkorong
Mit ábrázol az ÉH 319 sz. érme? A Réthy által leírt kendős női fejet semmi nem indokolja, ezért véleményem szerint az kizárható. Az Opitz közel jár az igazsághoz, de azt gondolom, hogy nem a nap, hanem a hold arcát látjuk. Az ÉH 260 sz. érmén láthattunk már egy napfogyatkozást, és azon sem a napkorong, hanem a hold az, amely a napot éppen eltakarja. Ha csak a napot, és annak „arcát” látnánk, akkor az miért nincsen középen, és miért nem veszi körbe egyenletesen a nap sugárzó koronája? Ezt az aszimmetriát csak az indokolhatja, ha a hold arca az, ami oldalról a nap elé kerül, miközben mögötte még sugárzik a nap koronája. Ilyen szabályos kerek fejjel csak megszemélyesített égitesteket ábrázoltak akkoriban, ahogyan azt az ÉH 260 sz. érméjén, vagy sok más középkori könyvben is tették. (1. sz. kép)
1. sz. kép
A csillagászati tények is igazolják a napfogyatkozás elméletét. III. Andrást 1290. július 23.-án koronázták királlyá, és a koronázása után mindössze másfél hónappal, szeptember 5.-én bekövetezett a napfogyatkozás, ami ugyan nem volt teljes, de 85-98%-os mértékével jelentős, és egyértelműen jól látható jelenségnek számított. E szerint az ÉH 319-es érme verését 1291-re keltezhetjük.
Volt azonban a napfogyatkozás megjelenítésének egy érdekes pikantériája is, ami külön kérdéseket vet fel. III. András édesapja ugyanis az a Velencei István volt, akinek talán a lejáratására V. István éppen egy hasonló, 20 évvel korábban bekövetkezett napfogyatkozást használt fel, méghozzá a már említett ÉH 260 sz. érméjén. Akkoriban, a korabeli beszámolók alapján a napfogyatkozás félelmetes, baljós jelnek számított, és V. István húsz évvel korábban ezt használta ki politikai riválisa, III. András apja ellen úgy, hogy az érme előlapjára a napfogyatkozást, a hátlapjára Szent Márk oroszlánját, Velence jelképét verette. III. András – aki természetesen apjához hasonlóan szintén Velencéből jött – igen kínosan érezhette magát, amikor a koronázása után röviddel újra elsötétült a nap. Úgy tűnhetett, hogy az égiek pikkelnek mindkét generáció Velencéből érkező trónkövetelőjére, és ráadásul sokan emlékezhettek még arra a denárra is, amin a baljós napfogyatkozás volt közvetlenül összekötve Velencével, és ezáltal III. András apjával. Azt gondolom, hogy III. Andrásnak nagy szerencséje volt, hogy a magyar nemesség egységesen mögötte állt, mert így nem állt érdekében semmilyen csoportnak felhasználni ellene ezt az égi jelenséget. Mivel azonban a lakosság láthatta a napfogyatkozást, ezért feléjük nem lehetett úgy tenni mintha semmi sem történt volna, ezért az elképzelésem szerint az udvari tanácsadók azt a „PR stratégiát” választották, hogy az elhallgatás helyett szándékosan kihangsúlyozták azt III. András érméjén. Így annak az értelmezésébe, hogy mit jelenthet a napfogyatkozás nem mentek bele, de azzal, hogy maga III. András felvállaltan ábrázolta azt a pénzén, nyilvánvalóvá tette, hogy számára ezzel kapcsolatban nincsen semmilyen takargatnivalója.
13. Gyümölcsoltó Boldogasszony Opitz 25.28.1.1, ÉH 334
Opitz 25.28.1.1: Av: két hal Rv: málnagally (?) levelekkel és két lecsüngő gyümölccsel
ÉH 334
CNH 372: Av. Szembenéző koronás fő, oldalt A—D. Rév. Málnagally levelekkel s lefüggő gyümölcsökkel
Opitz 25.27.1.1: Av: szembenéző, koronás király mellképe, kétoldalt A-D betük. Rv: málnagally (?) levelekkel és két lecsüngő gyümölccsel
Az érmeképek feloldásának első lépéseként annyiban korrigálnám a katalógus „két hal” leírását, hogy valójában a Halak csillagjegy ábráját láthatjuk. A 13. század második felétől a kor legnépszerűbb könyvei a „Book of Hours” imakönyvek voltak, amik szinte minden alkalommal rendelkeztek egy naptár fejezettel. Ezekben az adott hónapokhoz tartozó csillagjegyek és az adott hónaphoz tartozó tipikus munkavégzési feladatok voltak leírva, és ábrázolva. A Halak ábrázolásának az a módja, ami az Opitz: 25.28.1.1 sz. érmeképén is látható – a szájuknál összekötött, ellentétesen fekvő halak – igen gyakori volt ezekben a korabeli kódexeben.[12] (1. sz. kép)
1. sz. kép
Az obulus másik oldalán található kép összefüggésben lehet a Halak érmeképpel. A középkori kalendáriumok szinte mindig sorra veszik és bemutatják az egyes csillagjegyek hónapjaiban elvégzendő munkát. A Halak csillagképhez március tartozik, – a jelenlegi február 20. és március 20. közé eső időintervallumot helyett – és ilyenkor volt a gyümölcsfák és a szőlők oltásának, metszésének az ideje, így a két fogalom a középkorban szorosan összekapcsolódott. Ez olyannyira így volt, hogy gyakran ezeket képileg is együtt jelenítették meg. (2. sz. kép)
2. sz. kép
Meggyőződésem szerint a katalógus leírásokkal szemben III. András érméjének másik oldalán ezért nem málnagally, hanem szőlő látható. Ezt több minden is alátámasztja: A levelek több „karéjból” álló formája a szőlőlevélre hasonlít, amíg a málna, vagy a szeder levele egyszerű, klasszikus levélforma lenne. A gyümölcs alakja lefele keskenyedik, és pici körökből áll – ez a málnára kevésbé jellemző. A szőlőn, akárcsak az érmeképeken kis kunkordó ágak is találhatóak – nyilak a 3. sz. képen.
3. sz. kép
Az obuluson tehát a szőlő oltásának márciushoz köthető témája található, amire az érme mindkét oldala egyszerre utal. Ha ezt nem tudnánk, hihetnénk akár, hogy III. András másik érméjének, az ÉH 334-nek a hátlapján csak furcsa dekorációs célból szerepel ugyanez a szőlő motívum, így azonban gyanakodhatunk, hogy másról van szó. Aligha hihető ugyanis, hogy egy ilyen szokatlan ábra véletlenül szerepel a denáron. Ahhoz, hogy megfejtsük ennek az okát, meg kell ismerni jobban a középkori ünnepeket. Március 25.-én volt az egyik legrégebbi egyházi ünnep, Jézus Szentlélektől való fogantatásának napja. Ez a nap Nyugat-Európában az új év kezdetét is jelentette egyben, mert a tavasz kezdetével indult újra az élet körforgása.[13] Ennek az ünnepnek a neve is sokatmondó a vizsgált érmeképpel kapcsolatban: Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe. De vajon miért kerülhetett ez fel az érmére? Ugyanabból az okból kifolyólag amiért egy korábbi tanulmányom alapján Szent György is IV. Béla és IV. László denárjaira: mert a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe pont a pénzbeváltásban is kiemelt szerepet játszó húsvétra esett. Ennek az esélye csak 2%, mert a teljes 13. században csak két ilyen nap volt, és az egyik ilyen III. András uralkodására, egészen pontosan 1296-ra esett.
A bonyolultnak tűnő összefüggés valójában tehát nagyon egyszerű. A húsvét, és a húsvéti pénzbeváltás napja abban az évben pont egybeesett a régi és kiemelt ünnepnappal, március 25.-ével, azaz a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepével, ami a kor legnépszerűbb könyvei szerint is a gyümölcsök oltásának a hónapja.
Ez alapján az Opitz 25.28.1.1, ÉH 334 érméket 1296 tavaszán hozták forgalomba.
14. Disznó ÉH 346
CNH 386: Rév. Evet. előtte gömböcs.
Opitz 26.6.1.1: Av. szembenéző göndör hajú koronás királyfej Re. jobbra forduló vaddisznószerű állat, előtte golyó
Az, hogy mennyire élethűre sikerültek a középkori állatábrázolások, gyakran az illusztrátorok vizuális memóriájától függött. Ez a tény is megnehezíti Vencel egyik legjobban ismert denárján szereplő állat biológiai besorolását. Ugyanis malacnak túl vaddisznós, vaddisznónak viszont nem elég vad – nincsen agyara. Rejtély az is, hogy miért néz egy kicsi gömbre. A gömb szokatlan jelenléte miatt feltételezhető, hogy egy történet állhat a jelenet mögött. Ezúttal a 13. századi bestiáriumok segítenek, amikben meg is találtam a keresett állatfajt a hozzátartozó történettel együtt. Valóban disznóról van szó, csak ez a disznó nem vad, hanem sün. Érdekes módon a korszak majd mindegyik bestiáriumában szerepel a sündisznó, méghozzá egymáshoz nagyon hasonló történetekkel, és olyan illusztrációkkal, amin szőlőszemek is láthatóak a süni mellett a földön. (1. sz. kép).
1. sz. kép
A kor természettudományos megfigyelése szerint ugyanis a sünök belegurulnak a szőlőszemekbe és a tüskéjükre felszúrt szemeket úgy szállítják.[14] Az ÉH 346 sz. érmén és a 1.sz. képeken található sünök között az az egy fő különbség, hogy a Vencel denárján szereplő sünnek irreálisan hosszú farka van. Ugyanakkor ezt be lehet tudni a rajzoló hibájának, mert ez akár disznó, akár vaddisznó ábrázolás esetén kunkorodó farok lenne. (2. sz. kép)
2. sz. kép
15. Nem hárpia ÉH 343
CNH 383: Rév. Harpia.
Opitz 26.2.1.1: Av: trónon ülő király szembenéző alakja, jobbjában jogar, baljában országalma, kétoldalt virág Rv: jobbra forduló hárpia
Valószínűleg az vitte félre az ÉH 343 sz. érmeképének korábbi, hárpiaként való beazonosításait, hogy egy emberfejű, szárnyas lény van rajta. Hárpia azonban biztos nem lehet, mert a hárpiáknak mindig madártestük van, ami az ÉH 343 esetén nincsen így. (Itt jegyzem meg, hogy az Opitz 25.6.1.1 leírásában is helytelenül szerepel a leírásban a hárpia, ott láthatóan szfinx szerepel). A különbség jól látszik, ha összevetjük ezt az érmeképet Vencel Opitz 26.2.1.3 sz. érméjével, ahol valóban egy madártestű hárpiát láthatunk. Ehhez hasonló hárpiaábrázolások a bestiáriumokban is megtalálhatóak. (1. sz. kép).
Opitz 26.2.1.3
1. sz. kép
Ahhoz, hogy beazonosítsuk a ÉH 343 sz. érmén szereplő lényt, alaposan meg kell vizsgálni a jellemzőit. Nem könnyű kivenni, de nagyon szokatlan a lába, ami hátulról indul és először felfele, majd egy éles „kanyarral” lefele tart. Ez inkább egy rovar hosszú lábának tűnik, amit megerősít, hogy a láb ízekből áll, és a vége felé recés a széle. Rovarszerűn elvékonyodik a teste is, és nagy kerek szemei vannak. Ugyanakkor kissé ijesztő, de emberszerű fejjel rendelkezik, nyitott, talán kiabáló szájjal, és kis hegyes sapkával a feje tetején. A szárny miatt tehát egy hosszúlábú repülő, félelmetes rovarnak kell lennie, ami feltételezésem szerint a sáska. A bibliai hét csapás között is szereplő sáskajárás ábrázolására kerestem példát a Vencel esetében már bevált bestiárumokban, és a „sáska apokalipszis” címszó alatt találtam is egy nagyon hasonlót. Itt is megtalálható a csúcsos sapka, a kiabáló, emberszerű fej, és a rovartest nagy lábakkal. (2. sz. kép). A sáskának bizonyára volt egy másik, hasonló illusztrációja Vencel valamelyik kódexében, és az alapján készülhetett a denár érmeképe.
2. sz. kép
16. Baziliszkusz ÉH 344
CNH 384: Hibás leírás
Opitz 26.3.1.1: Rv: jobbra néző kétszárnyú és összetekert farkú koronás fantáziaállat
Ez a fantáziaállat csak a Baziliszkusz lehet, amire a már sokszor említett 13. századi bestiárumok adják a bizonyítékot. A leírások szerint a Baziliszkusz a kígyók királya, amit gyakran ábrázolnak szárnyakkal, és koronával a fején. A tekintetével és a szagával is képes ölni.[15] Egy bestiáriumban találunk róla képet (1 .sz. kép) – így hasonlóan Vencel korábbi denárjaihoz valószínűsíthetjük, hogy egy másik bestiárium hasonló képe alapján készült az ÉH 344 érmeképe.
1. sz. kép
17. Abasár EK 20/32
Opitz 24.36.1.1.: Av: kéttornyú templom rajta madár /Rv: faágon álló koronás sas
Korábban már láttuk, a IV. László alá sorolt érmék egy jelentős része valószínűleg főúrak, vagy egyházi méltóságok veretei lehetnek.
Ahogyan az ÉH 284 sz. érme kakasa mögött Kőszegi Miklós nádort, vagy az ÉH 290, ÉH 282 mögött Lodomér érseket lehet gyanítani, úgy jelezhetnek a főúri családokban ekkortájt használni kezdett címerek motívumai saját kibocsátású pénzeket. Ilyen lehet az L 20/33 sz. érme, amin egy bivaly fej szarvai között egy csillag található, amely Balassa Demeter zólyomi és pozsonyi ispán korai szimbóluma lehetett, mielőtt az a Balassa család címere lett.(1. sz. kép) [16]
1. sz. kép
Érdekesebb azonban az EK 20/32 sz. érme, aminek véleményem szerint Aba Amádé lehet a kibocsátója. A nagymúltú Aba nemzettség egyik kiemelkedő alakja volt Amádé, aki 1288-ban nádori tisztséget is ellátott.[17] Az érmén látható glóriás sas az ő idején használt pecsét címerén látható. (2. sz. kép). A glóriás sas eredetére nincsen egyértelmű magyarázat, de talán Amádé Szent János iránti tiszteletével állhat kapcsolatban, amire az is utal, hogy a magyar főúr Jánosnak nevezte el első fiúgyermekét.[18]
2. sz. kép
Mindenesetre függetlenül a glóriás sas eredetétől az tény, hogy Aba Amádé nádorként akkor volt az ország első számú vezetője, amikor László király már „kivonult” a hatalomból, így aztán teljességgel indokolt, hogy más főurakhoz hasonlóan ő is használja a címerállatát a maga által vert pénzén. Glóriás sas korábban csak egyetlen, IV. Béla által vert érmén szerepelt, de ott az előlapon a királyt láthatjuk a trónusán. Teljesen valószínűtlen, hogy IV. László egy név és király ábrázolás nélküli, templomot és valamiért Szent Jánosra utaló jelképet ábrázoló érmét veressen, ráadásul a királyi denároknál jóval kisebb – kb. fele – súllyal. Jóval valószínűbb, hogy egy nagyúr – főleg egy nádor – az uralkodástól visszavonuló IV. László mellett büszkén használja a pecsétén látható címerállatát, és megjeleníti a nemzetségének egyik legfontosabb eseményét. De mi lehetett ez az esemény?
Az EK 20/32 másik oldala is figyelemreméltó, ugyanis azon egy meglehetősen részletesen ábrázolt templom található, aminek fontos szerepe lehetett Amádé szemében, ha pont ezt helyezte a családi címeres érmére. Nagyon másra nem lehet gondolni, mint arra az Abák számára kiemelkedő fontosságú templomra, amit Aba Sámuel király 1042-ben alapított, és ahol a király holtteste annak idején nyugodott. A jelenleg Abasáron folyó régészeti ásatások alapján most csak annyit lehet tudni, hogy az Aba Sámuel alapította bencés templomot a 13. század vége felé átépítették, és kibővítették. A leletek alapján valószínűsíthető, hogy az átépítés Aba Amádénak köszönhető, ami bizonyára egy kiemelkedő esemény volt az Aba család számára.
Feltételezésem szerint az EK 20/32 vagy a lebontandó, átépítendő, Aba Sámuel alapította templomot ábrázolja, vagy esetleg már az újat. Az abasári feltárás talán hamarosan választ ad erre, de a jelenlegi információk alapján az tűnik a valószínűbbnek, hogy Aba Amádé 1288 körül – akkor már nádorként – dönthetett a feltehetően sérült templom átépítéséről, és a királyi ős, Aba Sámuel tiszteletére megörökítette annak templomát egy érmén, mielőtt lerombolta volna azt. Természetesen az is indokolt lehet, hogy Amádé büszkeségét, az új templomot ábrázolja a pénzen, feltéve ha a pénz verésének időpontjában az már elkészült. Ha az EK 20/32 sz. érmét valóban IV. László uralkodása alatt verték – feltételezésem szerint 1288-1289 -ben – akkor kevésbé valószínű az új templom ábrázolása. Indokoltabbnak látszik, hogy egy ilyen jelentőségű munkának csak az ehhez szükséges tekintély, pozíció, és anyagi háttér birtokában állt neki Amádé, amivel az 1270-es években még nem rendelkezett olyan bőségesen, mint az 1280-as évek végén, így a pénz verésének idején még nem készülhetett el az új templom.
A jelenlegi abasári feltárásról még csak egy Youtube videóban[19] látható vázlat áll rendelkezésre, amit Makoldi Miklós készített az eredeti, 11. századi templom alaprajzáról. (3. sz. kép). Az arányok, a két torony helye, és az íves szentélyfalazat megfelel az érmén látható épület jellegének.
3. sz. kép
A fentiek alapján az EK 20/32 sz. érmét 1288-89 körül verhette Aba Amádé, és könnyen elképzelhető, hogy az Aba Sámuel által épített bencés templomot ábrázolja.
18. Karikák az érmeképeken
II. András érméinek tanulmányozása közben tűnt fel, hogy azokon gyakran szerepel két kis karika, amik általában valamilyen grafikai elemet fognak közre. Úgy tűnt, hogy általános jelentésű szimbólumokról van szó. Ezt hivatott tisztázni a kutatásom, mert a karikák jelentésének ismerete éppen annyira segítheti a teljes érmekép értelmezését, mint amennyire félrevezethet, ha annak helytelen jelentést tulajdonítunk.
A helyzetet bonyolítja, hogy a karikákat nem teljesen konzekvensen használták az érméken. Néha csak karika formájú toronydíszekként vannak jelen, néha nem kettő van belőlük, és néha nem is karikák, hanem csillagok. (1. sz. kép) Érdemes azonban abból kiindulni, amivel a leggyakrabban találkozni: az uralkodó, vagy valamilyen hatalmi jelkép két oldalán jelennek meg a karikák.
1. sz. kép
Hogy a sejtésemet igazolni tudjam, megkíséreltem felfedni a karikák lehetséges forrását. Feltételezésem szerint a karikák akár több, párhuzamos forrásból is táplálkozhattak.
Talán a legnyilvánvalóbb ezek közül a nagy uralkodói pecsétekre külön rányomott királyi pecsétgyűrűk használata. Ezt már II. András apja és testvére, III. Béla és Imre pecsétjein is megfigyelhetjük[20]. (2. sz. kép)
2. sz. kép
A király pecsétgyűrűje valóban egyfajta hitelesítő „márkajelzésként” szolgált, és általában az uralkodó két oldalára nyomták rá, így mind tartalmilag, mind formailag egyértelmű a párhuzam a karikákkal, hiszen leggyakrabban azok is ugyanoda, az uralkodó, vagy az uralkodói jelkép két oldalára kerültek. Az érmék esetében azonban rugalmasabban fejlődhetett tovább a jelzés, hiszen – a pecsétekkel szemben – azokon sok esetben nem a trónon ülő uralkodót ábrázolták.
Ezekkel a kis gyűrűspecsétekkel rokonítható II. András nagypecsétjén az őt, mint uralkodót körülvevő két kerek jel, amik immáron kis pecsétekből grafikai elemmé fejlődtek. (3. sz. kép). Ezek égitesteket ábrázolnak, amik elhelyezkedésükben, formájukban, és méretükben is a korábbi királyi nagypecséteken látható kisebb pecsétekre hasonlítanak, de valójában már csak jelek. Ennek eredete talán I. (Oroszlászívű) Richárd pecsétjéhez vezet vissza, aki már a 12. században ezeket a szimbólumokat hasonló módon használta. (4. sz. kép). Az égitestek egyébként II. András bizonyos pénzein is megtalálhatóak, és talán azok is innen erednek.
3. sz. kép
4. sz. kép
Szintén a 12. századból valók azok az érmék, amiket I. Ulrich karintiai herceg veretett, és amiken már megtalálhatjuk a kis karikákhoz hasonló ábrázolásokat. (5. sz. kép). Ezek talán már itt is ugyanazt jelentették, mint később II. András érméin.
5. sz. kép
Ezenkívül szerepet játszhatott a kis karikák kialakulásában egy-egy formai asszociáció is. Pl. az ÉH 132 sz. érme által vizuális asszociációként felhasznált aquileai denáron (6. sz. kép) – a karikák talán eredetileg még ablakok lehettek egy várfalon.
6. sz. kép
Nem tudhatjuk tehát bizonyosan, hogy pontosan milyen hatások, és milyen sorrendben érvényesültek, mire kialakult a II. András érméin használt kis karikák használatának a gyakorlata, de valószínűleg a fentiek játszottak benne kisebb vagy nagyobb szerepet. A karikák helye, megjelenési módja, sőt a formája is időnként változott, de a fő jelentéstartalma mindig egyfajta hangsúlyos felségjelzés lehetett, és annyira meghatározó volt, hogy az elkövetkező Árpád-házi királyok mindegyike folytatta a használatukat több különböző érméjén is.
19. ABILA táblázat
A tanulmányaim során igen gyakran hivatkozom az ABILA táblázatra, amely fontos mellékterméke a kíváncsiságomnak, és eredetileg még csak az érmeképek beazonosítására irányult. (Az ABILA a 13. századi királyaink neveinek kezdőbetűiből áll.) Később ez a melléktermék hasznos katalizátorává vált a felfedezéseimnek, ugyanis segített behatárolni egy-egy érme keltezésének lehetséges időpontját, és ezáltal segített az érmeképeket feloldani.
Az ABILA táblázat az érmék keltezését meghatározó, vagy legalábbis behatároló, éves bontású táblázat, ami alapján azok meglehetős pontossággal kronológiai sorrendbe tehetők. Hóman Bálintnak a II. András érméit súly, és metrológiai adatok alapján való csoportosítását igen elnagyoltnak, és pontatlannak találtam, ezért azt figyelmen kívül hagytam. Elsősorban a datálható érmekép felfedezéseim jelentették az ABILA sarokköveit, majd az érmék kivitelezési technikája, stílusa, tematikája, súlya, és száma alapján kerestem rendszert az érmék rengetegében. Kiindulási pontnak a fellelhető legújabb katalógust, az Opitz „Árpád-kori magyar pénzek katalógusa III.” kiadványát fogadtam el.
Az ABILA táblázatot jómagam is csak akkor ítéltem már hasznos segédeszköznek, amikor sorra bebizonyosodott, hogy az érmekép felfedezéseim szépen beleillenek a feltételezett kronológiai helyükre. Ahogyan egy puzzle esetén is annál könnyebbé válik annak kirakása minél több darab kerül helyre, úgy itt is egyre egyszerűbb volt megtalálni az adott érme helyét az idővonalon, mert egyre jobban behatárolhatók voltak a lehetséges intervallumok. Természetesen az ABILA táblázat valójában ABILA 1.0 táblázat hiszen lehetetlen vállalkozás lett volna minden egyes érmét pontosan keltezni, és ilyen mennyiségben hibátlanul szétszálazni őket, de azt gondolom, hogy a táblázatban feltüntetett érmék túlnyomó többsége jó helyen szerepel a táblázatban. Ezt leginkább az támasztja alá, hogy az ABILA táblázat egy közel kompakt egésszé állt össze magától, pusztán azáltal, hogy az érméket a felfedezéseim által meghatározott évszámok, kivitelezési technika, stílus, tematika, súly, és mennyiség alapján elhelyeztem.
A táblázatból kitűnik, hogy V. Istvánig minden uralkodó esetében, ha nem is teljesen pontosan, de megközelítőleg évenként egyszer történik új pénz verése. Az ABILA nem tartalmaz bizonyos speciális vereteket – mint például a friesachi mintára vert magyar pénzeket. Nem jelölöm külön az obolus és denár párokat, vagy az adott érme számtalan variációját sem, hiszen azok értelemszerűen ugyanoda esnének a táblázatban, és fölöslegesen bonyolítanák azt. Természetesen az ABILA bővíthető és kiegészíthető, amire idővel bizonyára sor is fog kerülni.
Az egyszerűség kedvéért minden érmét egy olyan konkrét évhez kötök, ami annak a feltételezett forgalomba hozatalát jelöli, azonban sok esetben nem tudhatjuk biztosan, hogy mennyi időt vett igénybe az érme elkészítése, vagy hogy tényleg mindig tartották-e szigorúan az „egy év – egy érmefajta” ökölszabályát. Ebből kifolyólag még a meghatározott év alá besorolt érmék közül is néhány 1-1 évet „csúszhat”.
Az alábbiakban az ABILA táblázathoz királyonként és csoportonként rövid magyarázatokat fűzök, valamint egy jellemző verettel illusztrálom is azokat, hogy érthetőbbé váljanak a csoportosítási, datálási szempontjaim.
II. András
I. csoport 1205-1219
Teljesen véletlenül pont az az érme volt az első felfedezésem, ami egyúttal az ABILA első érméje is a sorban, és II. András koronázásának alkalmából készült 1205-ben. Jellemzői:
– Igényes kivitelezés, vegyes – poncz és vésési – technika
– ca. 0,5g súly
– Céltudatos, konkrét témához, eseményhez köthető érmeképek
– Kreatív, szimbolikus grafikák
– Idetartozhat kivételként 3 darab vésett, friesachi érmére hasonlító érme is
II. csoport 1220-1221
Talán a külföldi pénzek, elsősorban a friesachi denárok közismert népszerűségének a visszaszorítására tett kísérletéppen némileg súlyosabb lesznek az érmék.
Ugyanaz, mint az I. csoport, csak ca. 0,65g súly
III. csoport 1222-1223
Az Aranybulla kiadásával egyidőben tovább nőtt az érmék súlya, de minden más változatlan marad.
Ugyanaz, mint az I. csoport, csak ca. 0,7g súly
IV. csoport 1224-1230
Hosszú idő után nagy változás áll be mind a pénzek méretében, súlyában, technikájában, és kreatvitásában. Feltételezésem szerint külföldi – talán friesachi – érmetervezők, vésnökök veszik át a munkát. A precíz, jól átgondolt, kreatív, igényes, legalább részben poncolt érmék helyét átveszik a csak vésési technikát használó, igénytelen, és ötlettelenebb érmék. Cserébe viszont tovább nő az érmék súlya. II. András ezekkel az új, elnagyolt, igénytelen grafikájú érmékkel nehezebben tudott kommunikációs üzeneteket megjeleníteni.
– Igénytelen, elnagyolt kivitelezés, vésési technikával
– 0,75-0,85g súly
– Több általános téma, részletek hiánya
– Kevésbé kreatív
V. csoport 1231-1235
Valószínűleg II. András újból lecserélte a pénzverő gárdát, és az új szakemberek szerencsésen ötvözték az igényes vésési technika nyújtotta lehetőségeket és a kreativitást.
– Igényes, részletgazdag kivitelezés, vésési technika
– ca. 0,65-0,85g súly
– Céltudatos, konkrét témához, eseményhez köthető érmeképek
– Kreatív grafikák
Béla ifjabb király
Az érmék adott király alá való besorolását az Opitz katalógusa meglehetősen pontosan végzi a korábbi katalógusok tévedéseivel szemben. De csak akkor, ha nem számítjuk ide azt a két igen jelentős csoportot, amibe Béla ifjabb király veretei, és IV. Béla tatárjárás előtti veretei tartoznak, ugyanis azokat mind II. András alatt találjuk. Az ABILA igen nagy segítségemre volt ennek a tévedésnek a kiderítésében, mert aránytalanul sok érme került volna az Opitz besorolása alapján II. Andráshoz, és kevés Bélához. A párhuzamosan futó, de egymástól stílusban jócskán eltérő érmeképek anomáliája is megszűnik, ha az ABILA csoportosítását vesszük alapul. Arról nem is beszélve, hogy az ABILA által végzett korrekciónak hála, több felfedezés által kijelölt esemény is azonnal beleillik a táblázatba.
I. csoport 1219-1226
Ahogy a tanulmányaimban kifejtettem, a brakteáták lehettek Béla ifjabb király első veretei, amikor még Szlavónia élén állt, és kevés valódi önálló hatalommal rendelkezett. Ezt tükrözik a politikai üzenetek helyett populáris érmeképekkel operáló, átvitt értelemben és konkrétan is súlytalan lemezpénzek.
II. csoport 1227
Ez a „csoport” valójában inkább egy fordulópontot jelző érme: az ÉH 101. Nem csak ekkor helyezte át II. András Bélát Erdélybe, hanem innentől mérgesedett el egyre jobban a viszony apa és fia között, és kezdett Béla önálló politikába. Ugyanakkor ez Béla első kétoldalú verete is, aminek a tervéhez az alkalmat két különleges égi jelenség adta.
III. csoport 1228-1235
Béla ifjabb király növekvő hatalmának lehet a jele, hogy a pénzei nemcsak súlyosabbak lesznek, hanem sokkal igényesebb kivitelben is készülnek, mint ezidőtájt az apja által vert érmék. Gyakori a királyi alak ábrázolása, és megjelennek a liliom motívumok.
– Igényes kivitelezés, vésett technika
– ca.0,7-0,8g súly
– gyakori a trónon ülő király
IV. Béla
IV. csoport 1236-1241
Apja halála után IV. Bélát megkoronázzák, és új csapathoz kerülhet a pénzverés feladata, mert a kivitelezését tekintve elnagyoltabbá válnak a grafikák. A pénz súlya ugyanakkor stabil marad és nem változik apja korábbi pénzsúlyaihoz képest. Az érmetervezők nem olyan kreatívak, mint korábban, és leginkább vallással kapcsolatos, általános tematikájú, tőlünk nyugatabbra használt motívumokat dolgoznak át.
– Igénytelen, elnagyolt kivitelezés, vésési technikával
– ca. 0,75g súly
– Sok vallással kapcsolatos elem, téma
– Nem kreatív
V. csoport ca.1243-ca.1250
A tatárjárás utáni sokk a pénzeken is meglátszik. A pénztervezők elnagyolt ábrái megmaradnak – valószínűleg ugyanaz a csapat folytatja a pénzverést mint korábban – viszont a pénzek súlya érthető módon drasztikusan lecsökken. Az is megfigyelhető, hogy – talán takarékossági okból – ugyanazokat a verőtöveket használják más-más kombinációkban különböző években.
– Igénytelen, elnagyolt kivitelezés vésési technikával
– ca. 0,5g súly
– kevés érmekép – ugyanazon verőtövek variálása
– Nem kreatív
VI. csoport ca.1251-ca.1254
Az érmék súlya kivitelezési minősége érdemben nem változik. Megjelennek a héber betűs veretek.
– Igénytelen, elnagyolt kivitelezés vésési technikával
– ca. 0,5g súly
– sok héber betű
VII. csoport ca.1255
Korszakváltást jelző érmék, amiket valószínűleg a kiváló minőségű és nagy súlyú szlavón dénár bevezetésével és talán az új főváros, Buda létrejöttének apropóján vertek. Nemcsak az érme súlya hanem a vésetek minősége is sokat javul – bizonyára új csapat készíti őket.
– Igényes vésési technika
– Király és kereszt ábrázolások
– ca. 0,9g súly
VIII. csoport ca.1256-ca.1261
A vésési technika, és a kreativitás színvonala megmarad, de az érmék súlya visszaesik a korábbi ca. 0,5g-ra.
IX. csoport ca.1262
Újabb kérészéletű megnövekedése az érmék súlyának. A háttérben valószínűleg a IV. Bélával versenybe szálló fiának az ugyanekkor vert, hasonló súlyú és hasonló érmeképű pénze áll. Az apa és fia közötti verseny leképeződése a pénzeken.
– ca. 0,7g súly
– íves trónon ülő király
X. csoport ca.1263-ca.1268
A reprezentatív, demonstratív súlynövekedés után visszaáll a pénz súlya.
Ugyanazok a jellemzők, mint a VIII. csoportnál.
XI. csoport ca.1269-ca.1270
Altman az új kamaraispán, és talán ő hozza be az szlavón denárhoz hasonló körirat stílusát
– Igényes vésési technika
– Ca. 0,5g súly
– Körirat
István (Ifjabb király)
I. csoport ca.1257-ca.1258
István valószínűleg Szlavóniában vert első pénzei körirattal. Még nem önállósodott, és fordult szembe apjával. A REX titulus helyett „Moneta Ungarie” felirat szerepel. Igényes vésetek.
– Igényes vésési technika
– ca. 0,5g súly
– hasonló „Moneta Ungarie” felirat
II. csoport ca.1259-1261
István Stájerország tematikájú érméivel együtt egy, a korábbinál elnagyoltabb, kissé hanyag vésetű pénzek.
– Csak közepesen igényes vésési technika, hanyag betűk
– ca. 0,5g súly
III. csoport ca.1262
István 1262-ben önállósodik és szembefordul apjával. Bizonyára ezt demonstrálja a trónon ülő érmekép, és a hirtelen súlynövekedés.
– Opitz 23.1. változatai
– ca. 0,7g súly
– íves trónon ülő király
IV. csoport ca.1263-1269
Visszatérés a korábbi súlyhoz.
Az 1263-as év kivételével ugyanaz mint a II. csoport
V. csoport 1270-1272
Béla halála után valószínűleg Altman kamaraispán veri István pénzeit, mert ugyanazok a jellegzetességek mutatkoznak rajtuk, mint Béla utolsó veretein, és jóval igényesebb kivitelezésűek is lesznek.
– Igényes vésési technika
– ca. 0,5g súly
V. László
I. csoport ca.1273-ca.1277
V. István ÉH 237.sz. érméje véletlenül egy olyan pénzkibocsátási újítást hozott, ami ennek az érmecsoportnak a jellegzetességét adja: az előlapok és a hátlapok érmeképe közül mindig egy ismétlődik a következő évi veretnél. Így dominó szerűen összefüggő érme és idősort kapunk, mert tudjuk hogy sorban az első a Szent Györgyöt ábrázoló denár volt 1273-ban. Ennek a pénzkibocsátási módszernek az előnye, hogy minden évben csak egy oldalt kell megtervezni és kivésni, ami gyorsabb, egyszerűbb, takarékosabb munkafolyamatot jelent. A hátránya, hogy nem lehet bármit kommunikálni az érmeképpel mert az egyik oldala mindig előre már meg van adva. II. Andrástól kezdve – ahogy láttuk – ez a királyok számára elképzelhetetlen lett volna, mert fontos kommunikációs eszközként is használták a pénzeiket. IV. László azonban gyermek volt még ekkor, így ez a szempont nem érvényesült. Az ABILA táblázat igazolja, és pontosan meg is mutatja, hogy László 1277-es nagykorúsítása után szűnik meg ez a módszer, és onnantól új tervek alapján egyszerre készülnek az új elő és hátlapi tervek.
II. csoport ca.1278-ca.1280
V. László rövid sikeres uralkodói periódusa, ami újra a korábbi 13. századi királyok pénzverési hagyománya alapján folyik tovább.
III. csoport ca.1281-ca.1283
V. Lászlót az egyház kiközösíti, elveszíti a kontrolt a kiskirályok felett, és az egyházzal szemben, ami jól érzékelhető a pénzein. Érsekeket ábrázoló és/vagy értelmetlen feliratú érmék mellett megjelennek a kiskirályok saját veretei is, amik hibásan vannak László alá sorolva a katalógusokban. Ebből adódóan változó érmeképminőség több érmén, több műhelyből.
IV. csoport ca.1284-ca.1287
V. László szívós, de hiábavaló küzdelme, hogy újra magához ragadja a kontrolt. Ekkortájt készül el a király megbízásából a Gesta Hungarorum, ami a történetírás eszközeivel a király tekintélyét hivatott emelni. A turul madarat először itt említi az alkotó, Kézai Simon a történelemben, mint László ősének, Attilának a címerképét– bizonyára legitimációs szándékkal. Az ugyanis aligha véletlen, hogy éppen ekkor készülnek a sólyom (turul) madaras érméi a királynak. László háborút kezdeményez a legnagyobb családdal, a Kőszegiekkel szemben. A király sikereinek a híján valószínűleg folytatódik a kiskirályok párhuzamos pénzverése.
V. csoport ca.1288-ca.1290
A király a politikai és hadi kudarcok hatására felhagy még a formai uralkodói feladatokkal, így a pénzveréssel is. Elképzelhető, hogy a korábbi királyi pénzverés feladatát részben Lodomér érsek veszi át. Valószínűleg még ekkor is folytatódik a kiskirályok időnkénti párhuzamos pénzverése.
III. András
András király esetén nehéz meghatározni az érmék korrendjét, mert egyrészt kevés biztosan datálható pénze van, másrészt az elődje, IV. László alatt szokásba jött önálló, valószínűleg a kiskirályok ellenőrzése alatt álló pénzverdék úgy tűnik, hogy megmaradtak. III. András uralkodásának 11 éve alatt 29 különböző denár született, ami jó indikátora annak, hogy a központosított királyi hatalom helyett továbbra is néhány fontos család kezében volt az ország irányításának legalább egy része, akik saját jogon akár pénzt is verhettek.
A nehézségek ellenére néhány tematikus és stílusbeli támpont alapján meg lehet kísérelni bizonyos érmék körülbelüli datálását, de ebben az esetben nagyobb bizonytalansági tényezővel kell számolni. Néhány szempont, ami III. András esetében a sorrend felállítását befolyásolja:
- A már említett napfogyatkozáson, és húsvéton túl III. András Habsburg Ágnessel való házasságkötése is pontosan azonosítható, és így beleilleszthető az ABILA táblázatba. (Nem az első házassága van az érméken, mert az 1290-ben történt, akárcsak a napfogyatkozás, és 1291-ben így az nem kerülhetett az érmére).
- Az 1291-es ausztriai, és az 1297-es tatárok elleni hadi sikerek feltételezhetően beazonosíthatók. Az első esetben a harcos király kettős keresztet, a második esetben a keresztesekre jellemző egyenlő szárú keresztet visel a pajzsán.
- A velencei oroszlán ábrázolása talán logikusabb az uralkodása elején, amikor az osztrák sikerekkel bemutatkozott és letette a névjegyét.
- Három olyan érme van András alá sorolva, amiket biztosan ugyanaz a pénzverő műhely készített a jellegzetes stílusuk alapján, mint később Vencel hét érméje közül hármat. Mivel ilyenek korábban nem készültek, tudhatjuk, hogy ezek András utolsó érméi.
- Ha nem is minden esetben, de gyakran felfedezhető, hogy az általában három különböző műhelyben történő pénzverés hasonló tematikájú érmeket produkált. Talán annyira mégiscsak sikerült összehangolni őket, hogy legalább egyfajta iránymutatást kaptak a királytól az adott évi érmeképpel kapcsolatban. Ezért figyelhetünk meg több olyan különböző érmeképet, amikben közös motívum szerepel. Például: Agnus Dei, királyi esküvő, király portré oldalról, szemből, egyenlőszárú kereszt, király mellképe szemből karddal, jogarral.
Valószínűsíthetjük, hogy ezek közel egyszerre kerültek forgalomba egy-egy adott területen.
UTÓSZÓ
A 13. századi magyar érmék nemcsak egy eddig alig felfedezett, tudományos értékű információs aranybányát rejtenek, hanem ennél sokkal többet: egy sajátos rálátást a középkori királyaink kommunikációjára, és azon keresztül magára az emberre. Megsejthetővé válnak a motivációik, az érzés és a gondolatviláguk. A történelmi események a királyok korrendbe rakott pénzeinek az ábráin keresztül szószerint kirajzolódnak előttünk. Ennek a személyességnek az élménye annyira közel tudja hozni a történelemkönyvekből ismert száraz tényeket, annyira tapinthatóvá tudja tenni a történelmi eseményeket, mint amilyen tapinthatóak az ezüstből készült apró hírforrások maguk. Bár teljesen véletlenül olvastam ezekbe bele, bízom benne, hogy a nagyrészét jól fordítottam le, és van, akinek egyszerűen érdekes, másoknak hasznosak lesznek a fotel felfedezéseim.
Ezúton köszönöm a felhasznált érmék képét az alábbi cégeknek: Pannonia Terra, Numismatics Hungary, Coins Hungary, Coinpoint, Monetarium, Nudelman Numismatica, Nummulitis
ABILA táblázat:
A cikksorozat előző részei megtekinthetőek az alábbi linkeken:
Felhasznált irodalom:
[1] Theodoros Karasavvas: The Double-Headed Eagle: An Everlasting Symbol of Power
[2] Langó Péter: Megjegyzések a Dumbarton Oaks Bizánci Gyűjteményének 40. 10. leltári számú leletegyüttese kapcsán 117. o.
[3] Darkó Jenő: A görög szertartásúak története Magyarországon (1000-1792) Kandidátusi értekezés Budapest 1994. 32. o.
[4] Kubinyi András: Buda város pecséthasználatának kialakulása. 125. o.
[5] Zsoldos Attila: Családi ügy. IV. Béla és István ifjabb király viszálya az 1260-as években. Budapest, 2007. 75. o.
[6] Weisz Boglárka: Zsidó kamaraispánok az Árpád-korban. 158.o.
[7] Zsoldos Attila: Családi ügy. IV. Béla és István ifjabb király viszálya az 1260-as években. Budapest, 2007. 100. o.
[8] Darkó Jenő: A görög szertartásúak története Magyarországon (1000-1792) Kandidátusi értekezés Budapest 1994. 32.o.
[10] Bertényi Iván: A címerek katonai felhasználása Magyarországon a XIII—XIV. században – Hadtörténelmi Közlemények, 34. évf. 3. sz. (1987.) 399. o.
[11] Almási Tibor: A tizenharmadik század története, 2000. 173 .o.
[12] Wendy A. Stein: The Book of Hours: A Medieval Bestseller
Department of Medieval Art and The Cloisters, The Metropolitan Museum of Art https://www.metmuseum.org/toah/hd/hour/hd_hour.htm
[13] Lucie Laumonier: Medieval Calendars and the Labours of the Months
https://www.medievalists.net/2022/07/medieval-calendars-labours-months/
[14] T.H.White: Book of Beasts, Dover Puclications1984, 94.o. Bestiary
[15] T.H.White: Book of Beasts, , 168. o. Dover Publication, 1984.
[16] Jozef Meliš: Balassa család elődei a zólyomi ispán szerepében a 14. század feléig 2013. 26.o.
[17] Szőcs Tibor: A nádori intézmény korai története 1000-1342. MTA 2014, 97. o.
[18] Körmendi Tamás: Az Aba nemzetség címerváltozatai a középkorban. In: Turul 84 (2011) 111. o.
[19] https://www.youtube.com/watch?v=8kuicfmjvgI
[20] Takács Imre: Az Árpád-házi királyok pecsétjei (Corpus sigillorum hungariae mediaevalis 1.) Típustörténet és ikonográfia. Budapest, 2012.