Raszputyin meggyilkolása (akárcsak az élete) legendákat szült, mindenki ismeri a sztorit, hányszor és hogyan kellett végezni vele. A gyilkosai egyike, Vaszilij Mitrofanovics Puriskevics, a Duma képviselője naplót vezetett és megörökítette az eseményeket.
Puriskevics 1916 novemberében tért haza a román frontról. A főhadiszálláson és egy parlamenti beszédben is hangoztatta, milyen súlyos Oroszország állapota.
„Oroszország jelenlegi állapotáról szóltam. […] követeltem [a kormánytól], hogy tárják fel az igazságot a cárt körülvevő ravasz udvaroncok minden fondorlatáról. […] hozzák az uralkodó tudtára a valóságot az Oroszországot fenyegető sötét háttérhatalmak működését illetően. […] készen álltak [ezek] arra, hogy [a kormány hibáiból] hasznot húzzanak […], vagy hogy mindent a cár nyakába varrjanak.”
Puriskevics valamikor a háború alatt (Wikimedia Commons)
A helyzettel szerinte a miniszterek is tisztában voltak, mégsem mertek szólni a cárnak.
„a bábokat [a minisztereket] mozgató madzagok szálai Grigorij Raszputyin és Alekszandra Fjodorovna, Oroszország és a cár rossz szelleme kezében futottak össze. A cárné az orosz trónon ülve is megmaradt németnek, idegennek […] A cárné révén [Raszputyinnak] az uralkodóra gyakorolt végzetes befolyása, továbbá ama tény, hogy a cár képtelen volt megszabadítani Oroszországot ettől a koszos, parázna és megvesztegethető paraszttól, […] feneketlen szakadék szélére sodorta [az országot]”
Alekszandra Fjodorovna cárné (Wikimedia Commons)
A fronton sem volt jobb.
„Tanúja voltam az orosz hadseregben uralkodó közhangulat változásának […], a cári tekintély és hírnév hanyatlását [láttam] a harcoló egységeknél […] nemcsak a tisztikarban, de a sorkatonák között is. Az ok mindig ugyanaz […] Raszputyin”
Orosz katonák egy páncélautó előtt valahol a román fronton (Imperial War Museum, Q 77992)
Látta azt is, a fontos emberek vagy Raszputyin zsebében vannak vagy félnek tőle. A ritka kivételek egyike a cár unokahúgának férje, Feliksz Felikszovics Juszupov herceg volt, aki a beszéd utáni napon kereste fel Puriskevicset.
„Rögtön rokonszenvet ébresztett. Magatartását elegancia jellemzi; minden megnyilatkozása előkelő származásáról tanúskodik […] nagy akaraterő és állhatatosság […] az oroszok, legfőképp a nemesek körében [ilyet] nem sokat találni. […]
– Beszéde nem fogja elérni az […] eredményt. […] A cár nem szereti, ha akaratával ellenkezően nyomást gyakorolnak rá. […] Raszputyin […] még jobban megerősödik az Alexandra Fjodorovnára gyakorolt határtalan befolyása révén. Márpedig [amíg a cár a háborúval foglalkozik,] a cárné kormányozza az államot […] El kell tenni láb alól Raszputyint!
– Könnyű azt mondani. De ki vállalkozna rá? Oroszországban [ilyet] nem ismerek […]
– […] az egyik jelen pillanatban ön előtt áll. […]
– […] Megvizsgáljuk, milyen módon vihetnénk végbe az ügyet, és kik volnának még azok az alkalmas személyek, akik bevonásával nem veszélyeztetjük a titoktartást.”
Juszupov herceg (Wikimedia Commons)
A herceg rögtön talált két embert: barátját, a cár unokatestvérét, Dmitrij Pavlovics nagyherceget és a preobrazsenszkojei ezred (az orosz hadsereg két legrégebbi testőralakulatának egyike, Nagy Péter „játékhadseregéhez” tartoztak) egyik tisztjét, Szuhotyin főhadnagyot (Puriskevics csak S. néven említi). A terv vázlata is hamar (21-én este) megszületett (Edvard Radzinszkij szerint alapjában véve a nagyhercegtől származott, aki katona lévén értett az ilyesmihez; Szuhotyin alatta állt, Juszupov és Puriskevics civil volt, úgyhogy ő mondta meg, mi legyen)
„Raszputyin már régóta keresi a módját, hogy megismerkedhessen […] N. fiatal grófnővel, aki [Juszupov] gyakori vendég[e] volt […]
– A grófnő jelenleg nem tartózkodik Péterváron. […] megemlítettem [Raszputyinnak], hogy hamarosan hazatér, és ha akarja, be tudom mutatni […] nem lesz nehéz Raszputyint [csapdába csalni és] elintézni […] mi módon végezzünk vele, mint csináljunk a hullájával és miként kerüljük el a titkos ügynökök gyanúját?
Hosszas beszélgetés után […] méreg mellett döntöttünk. A Juszupov-palota ugyanis […] egy rendőrőrssel szemben állt, ami minden, revolverrel elkövetett akciót kizárt […]
Az is világossá vált, hogy négy ember kevés […] megbízható sofőr nélkül kivihetetlen a vállalkozásunk. […] Lazavert doktort ajánlottam, különítményem főorvosát, akivel több mint két éve együtt dolgoztam”
Két napba telt, amíg Puriskevics előkerítette a doktort, aztán nekiláttak a részletek kidolgozásának.
„Juszupov a Lazavert doktor által vezetett autómon elmegy Raszputyinért […] A sofőrnek oly módon kell [Juszupovnál] megállnia […] a bejárati ajtó előtt, hogy […] ne lehessen [az utasait] látni a rácson keresztül […] sem a Mojka-csatorna túlpartján sétálók, sem pedig a […] rendőrőrs emberei ne vehessék őket észre […]
Raszputyin halálát követően […] S. főhadnagy Raszputyin bundájába bújva [a pályaudvarra megy], a nagyherceggel és Lazaverttel. Feleségem és Lazavertné […] elégetik Raszputyin holmijait.
Autómat a vonatszerelvény mellett hagyva, a társaság […] a nagyherceg […] palotájába megy, majd […] visszatérnek [autóval] a Juszupov-palotába. Juszupovval együtt […] becsavarjuk valamibe a hullát, betesszük a kocsiba, és […] vízbe dobjuk.”
Juszupov Raszputyin bizalmába férkőzött, a többiek pedig megkezdték az előkészületeket. Az időpontot december 16-17. éjjelére tűzték ki, ez volt az egyetlen időpont, amikor a nagyherceg ráért, illetve az utolsó, ami Puriskevicsnek is jó volt (utána visszament a frontra). Papíron remekül működött a terv. A gyilkosság utáni napon (a vonaton ülve) Puriskevics leírta az eseményeket; a gyilkosság teljesen máshogy alakult, mint tervezték.
„A sors úgy akarta, hogy én legyek […], aki megmenti tőle a cárt és Oroszországot. […] Dicsértessék az Úr neve, hogy Dmitrij Pavlovics kezét [vér] nem mocskolta be […] csak szemtanúja volt az eseményeknek. […]
Kínos ügy, de rendeznem kell gondolataimat, hogy azután fotografikus élességgel legyek képes [a gyilkosságot] megjeleníteni naplómban […] igyekezni fogok a hűen rekonstruált elemeket papírra vetni.”
Raszputyin nem halt bele a mérgezésbe: megitta a mérgezett bort (ami nem volt elég erős), evett az ugyancsak (és nagyobb adaggal) mérgezett süteményből. Radzinszkij itt is szembemegy az önvallomásokkal: szerinte a „sztarec” a süteményből (amibe bele kellett volna halnia) nem evett, mert diétázott – erről Juszupov is tudhatott, mégis az ellenkezőjét írta később, talán így akarta még ördögibbé tenni. Az összeesküvők úgy döntöttek, mégiscsak lelövik. Juszupov vállalta a feladatot, utána mindenki gratulált neki. Következett a nyomok eltüntetése: a nagyherceg, a főhadnagy és az orvos elment a pályaudvarra. Puriskevics úgy döntött, lazít egy kicsit, amikor zajt hallott odalentről:
„inkább egy rémálomhoz hasonlított, mint a valósághoz. Raszputyin, aki [halott volt] fél órája, most […] szaladt a kerti kapu irányába.
Nem akartam hinni a szememnek. […] egy pillanat, és […] az első járókelőtől segítséget [tud] kérni… És akkor minden elveszett!”
Puriskevics kétszer rálőtt, de elhibázta. „Nem tudom leírni a veszett dühöt, ami e percben magam iránt elfogott.”Megemberelte magát és két lövéssel megölte. Radzinszkij szerint Puriskevics csak az első két lövést adta le, aztán Dmitrij Pavlovics nagyherceg, a katona végzett Raszputyinnal, de erről mindenki hallgatott, mert nem akarták belekeverni az ügybe a cár családját. Puriskevics tehát hazudott magának is, méghozzá írásban. Akárki is adta le a lövéseket, Raszputyin halott volt és itt kezdődtek az újabb gondok.
Dmitrij Pavlovics nagyherceg (Wikimedia Commons)
„Most mit csináljak? […] Juszupov eszét vesztette, a hulla a kapunál hever, az első járókelő észreveheti. […] Egymagam nem tudok mit kezdeni. […] lehetetlennek tűnt [ráadásul], hogy a főkapunál szolgálatot teljesítő két katona [a lövéseket] ne hallotta volna. […]
– Fiúk – mondtam nekik – megöltem […] Raszputyint, Oroszország és a cár ellenségét. […] – Dicsértessék az Úr neve! Már rég meg kellett volna tenni.”
A katonák hallgatást fogadtak és segítettek bevinni a holttestet a házba. Odabent akadtak össze Juszupovval, akinek Puriskevics hiába magyarázta el, hogy Raszputyin most már tényleg halott. A herceg a katonák szeme láttára gumibotozta meg a holttestet (idegességből vagy a biztonság kedvéért).
Akadt a lövöldözésnek egy harmadik fültanúja is, egy rendőr, ezért Puriskevics úgy döntött, nála is a katonáknál bevált módszert alkalmazza.
„láttam, hogy nagy hibát követtem el […] régi típusú szervilis hivatalnoknak látszott. De már nem volt mit tenni.
– Ide hallgass, barátom, te szeretnéd tudni, mi okból lövöldöztünk […] Nos, ismersz engem? […] És ezt az urat [Juszupovot] is ismered? […] Szereted a mi cár atyuskánkat és Oroszország anyácskánkat?
– Természetesen, méltóságos uram. […]
– Aztán tudod-e, hogy ki a cár és Oroszország legfőbb ellensége? […] ki gátolja háborús erőfeszítéseinket, […] ki befolyásolja a cárnét, s így közvetve ki uralja Oroszországot?
– […] Griska Raszputyin.
– Nos, öregem, ő már nincs többé. Megöltük […] nem [fogsz] elárulni bennünket?
– Hacsak […] nem kényszerítenek esküvésre, akkor nem mondok semmit. De ha igen, elmondom a teljes igazságot, hiszen hazudni bűn.”
A rendőr első dolga volt, hogy mindent elmondott a felettesének, úgyhogy hiába tüntették el a terv szerint Raszputyin holttestét (csak a csizmáját hagyták el, amiről azonnal kiderült, hol a holttest), másnapra már mindenki tudott mindent. A nagyherceg és Juszupov (Puriskevics segítségével) levélben próbáltak magukat tisztázni a cárné előtt, de ez nem segített. Komolyabb következménye csak azért nem lett a dolognak, mert a cárné úgy látta, a nyomozás ártana a dinasztiának. Dmitrij Pavlovics nagyherceget áthelyezték (ez mentette meg az életét a bolsevikoktól), Juszupovot a birtokaira száműzték és Puriskevicset sem szedték le a vonatról (a polgárháború alatt vitte el a tífusz).
„Agyamban lázasan cikáznak az egymást kergető gondolatok. A jövőre gondolok. Nem az én személyes sorsomra, hanem ennek a hatalmas országnak a jövőjére, amelyet Oroszországnak hívnak, és kedvesebb nekem az életemnél vagy a családomnál is.”
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
