Jelentés a felvidéki magyarság hangulatáról 1935-ben
Keller-Deák Kristóf
Az 1920-as évtizedben intenzíven megkezdődött a magyar katonai attaséi szolgálat és ezzel együtt a magyar katonai hírszerzés felállítása is. Az attasék fő feladata az adott ország hadseregének megfigyelése, arról bármilyen információ gyűjtése és jelentése. Hatványozottan igaz volt ez a szomszédos államok, így például Csehszlovákia esetében. Esetünkben a hírszerzésnek nem csak katonai célja volt, hanem figyelemmel kellett kísérnie a határokon túlra került magyar kisebbségek helyzetét. Csehszlovákia esetében egy jelentés olyan ritka alkalomról számol be, mikor a magyar katonai attasé a Felvidéken személyesen is megtapasztalhatta a magyar lakosság hangulatát. Ebbe nyerhetünk bepillantást egy jelentés által, hogy nyolcvanöt évvel ezelőtt milyennek látta a magyar hírszerzés a felvidéki magyarok helyzetét.
A jelentést Ujszászy István prágai katonai attasé jegyzi, aki 1935 nyarán egy hadgyakorlat megtekintése céljából bejárta a Felvidék keleti részét. Ugyanúgy hadgyakorlat miatt a Felvidék nyugati részét abban az évben már korábban bejárta, arról viszont jelentés nem született. Ilyen utazásokat az attasé vagy azért tett, mert tanulmányútra ment, hogy beutazza az ország egy részét, vagy ahogy jelen esetben is, hadgyakorlat megtekintése közben utazott. Emellett utazásokat tett még a beépített embereitől származó információk megismerése miatt is. Nem egyszer írja le, hogy katonai egyenruhája feltűnően felkeltette a magyar lakosság érdeklődését és figyelemmel kísérték minden mozdulatát. Volt azonban olyan is, hogy az idő szűkössége miatt ezeket a tapasztaltokat nem tudta részletesen megfigyelni. A magyarság helyzetéről sok információhoz juthatott továbbá a csehszlovák hadseregben szolgáló magyaroktól is. Ritka alkalom tehát, hogy személyesen tapasztalhatta meg a felvidéki magyarság hangulatát, egy ilyen alkalomból az itt szerzett tapasztalatait írta meg, egy teljes jelentést szentelve az ügynek.
Az 1935. augusztus 24-29. között megtartott csehszlovák hadgyakorlaton vett részt, amely a leírása szerint az Ondava folyó közelében volt. Ebben az időben a felvidéki magyar lakosság nemigen találkozott magyarországi katonatiszttel, így egyenruhájának látvány miatt élénken érdeklődtek iránta és sokszor került a középpontba. Ezt ő maga is megjegyzi jelentése elején, hogy „a lakosság jóindulatu érdeklődésének középpontjában állottam, mely több helyen tüntető jelleggel birt”.
Utazása első állomására a csehszlovák kémelhárítás hat detektívje is követte, a bártfafürdői Astoria szállóba. Itt azonban a figyelmüket kijátszva sikerült beszélni a szálloda magyar tulajdonosával, a fürdő gondnokával és a polgármesterrel, akik „töretlen magyar érzésükről személyesen” biztosították az attasét. Már ekkor, a személyét érintő kitüntetett figyelem miatt, elutazásakor rengeteg virágcsokorral halmozták el helyi magyar gyerekek.
A következő helyszín Eperjes volt, itt a város főterén a magyar lakosság lelkes és csendes ünneplése volt a reakció megjelenésére. Továbbá egy olyan élményben is részese volt Ujszászynak, hogy egy idős szlovák férfi lépett oda gépkocsijához és szólt be az ablakán neki, hogy „még mindig magyarnak érzem magam”.
Varannó településen megállva egy izraelita kocsmáros több társával együtt biztosította az attasét saját és családja töretlen magyarsága felől. Elmondása szerint: „elsősorban magyar vagyunk, azután zsidók, gyermekeink mind beszélnek magyarul.”
Utazásának utolsó állomása Kassa volt: a prágai olasz és német katonai attaséval együtt itt másfél órát töltöttek el egy kávéházban. Mikor kassai jelenléte kiderült, nagy tömeg verődött össze „melyet csupán egyenruhám érdekelt” – írja Ujszászy. Innen indult a másik két attaséval a vasútállomásra. Útközben a kísérő tömeg éljenzésektől és felkiáltásoktól volt hangos. Ujszászy kettőt említ meg, az egyi úgy hangzott, hogy „csak egy magyar és egy német, ha ezer-ezer volna itt, nem lennének csehek a Felvidéken”. Továbbá „Éljen Magyarország, éljen a magyar hadsereg!” üdvkiáltásokat is lehetett hallani. Egy munkás pedig négyszemközt biztosította menet közben az attasét, hogy ez az ünneplés csak neki szól. Az vasútállomásra vezető úton a gépkocsivezetők mindegyike határozottan nyilatkozott az attasénak magyarságuk iránti hűségükről és arról, hogy összetartanak egymással. Az állomáson, mielőtt vonatra szállt, „öt nagy csokrot nyujtottak át, sok ember névaláírást kért”. A csehszlovákoknak azonban szúrta a szemét a magyar katonatiszt körül kialakult spontán ünneplés így kivezényelték a rendőrséget, hogy oszlassa fel. Ez azonban nem járt sikerrel, Ujszászyt egészen a vasúti kocsijáig kísérte a tömeg, ahol elbúcsúztatták. Ekkor megemlíti a jelentésben az attasé, hogy bárkivel találkozott is útja során eddig, az vagy tudott, vagy értett magyarul.
A korábban említett gépkocsivezetőktől tudott meg információkat a felvidéki falvakban élő magyarságról és szlovákokról is. Elmondják, hogy míg a városi magyarok összetartanak, megtartják magyarságuk, addig a vidékiek „sok helyen tótságba olvadnak”. A szlovákok helyzetéről sem festett előnyös képet az, akivel az attasé beszélni tudott, ugyanis a „tótok gyarmatosító cseh bánásmód, kíméletlen adóbehajtások miatt elégedetlenek”. A gépkocsivezetőktől tudta meg azt is, hogy a magyar honvédség esetleges Csehszlovákia elleni mozgósításakor a Felvidéken megalakulna azonnal egy magyar-szlovák légió, amely nem kisebb eredményt tudna elérni, mint „beavatkozásunk nélkül is visszaszerzi a Felvidéket”, azaz a magyar honvédség támogatása nélkül is. Az attasénak Kassán akadt egy alkalmi hírszerző informátora is, aki közölte Ujszászyval a díszmeneten részt vett csehszlovák alakulatokat és azok létszámait. Az illető szerint a részt vett csapatoknál „a 15.200 főből legalább 11.000 a mi emberünk”. Röviden kitért a kassai német kisebbség helyzetére, ahogy fogalmazott, tudakolva helyzetüket „kijózanító választ kapott” a német attasé, azaz a magyarral ellentétben a német jobban asszimilálódott.
Visszatérve Prágába az olasz és a német katonai attasé, hallva az eseményeket, jókívánságokkal halmozták el magyar kollégájukat. Érdekesség, hogy még a jugoszláv attasé is pozitívan nyilatkozott Ujszászynak az esetről. A csehszlovákok nem voltak ennyire elragadtatva, jobbnak látták eltussolni a kassai eseményeket, a sajtójuk hallgatott róla.
Egy ilyen utazás a katonai attasé számára magyarok lakta területen a ritka alkalmak egyike. Ezt tudta Ujszászy István, aki a jelentés végén összefoglalásként meg is indokolta. Véleménye szerint „mivel ilyen alkalom ritkán adódik, szükségesnek tartottam, hogy a nép szaváról és hangulatáról külön jelentést tegyek”. Jelentését pedig azzal zárja, hogy az itten magyarok hűségére biztosan lehet számítani. Azonban felhívja arra is a katonai vezetés figyelmét, hogy a csehek törekvései „ellenhatást váltanak ki”, többek között a szlovákság körében is, akiket másodrendűként kezelnek.
Ezt a jelentést Budapesten áttanulmányozták, és megjegyzést is fűztek hozzá, amellyel egyetértésüket fejezték ki az attasé által leírtakkal, miszerint „a jelentésben vázolt hangulat az itteni megítéléssel egybeesik”. Ez a rövid, a hírszerzés számára készült beszámoló is tökéletes ahhoz, hogy még jobban megismerjük az elszakított magyarság helyzetét a száz éve történt események tükrében.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Forrás:
HM Hadtörténeti Levéltár, Vkf. 2. oszt., 1935., 122.999 sz. irat, Hangulatjelentés Kelet-Tótföldről
A borítóképen a kassai Szent Erzsébet-székesegyház látható 1935-ben – Forrás: Fortepan/Fortepan/28478
