A szarvasi kávéfőzők és a kávézás a Kádár-korszakban

Tóth Eszter Zsófia

Nekünk porcelántetejű van, lassan húsz éves, működik és olyan zamatú kávét főz, mely semmi mással össze nem hasonlítható. Illata a boldogság illata, a 90-es évek ráérős reggeleit idézi fel, mikor még volt mindenre elég idő. Ráértünk. E cikk a szarvasi kávéfőzőgyár bezárása kapcsán idézi fel a kávéfőző és kávézás sajtóreprezentációit a szocialista időszakban. A presszókávé fogyasztása, az 1960-as években terjedt el széles körben Magyarországon. A legnépszerűbb az ún. dupla adag feketekávé lett. Itták otthon, üzemekben, irodákban, reggel, délben, kora délután. A reggeli kávé napindító szertartás volt, gyakran cigarettával együtt.

Szarvasi kávéfőző Seherezádé 2 személyes
A szarvasi Seherezádé modern verziója (Forrás: kaloczker.hu)

A Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetkezet 1952-ben alakult meg 17 fővel. Mindenféle termék gyártásával próbálkoztak, így cserépkályhával, cseréptűzhellyel, kukoricadarálóval, forrasztópákával, de a legsikeresebb termék a kotyogó kávéfőző lett, melyet az 1970-es évektől gyártottak, akárcsak a vasalót, világítótesteket, palacsintasütőt, húsdarálót, kontaktgrillt és rezsót is.[1]

Ha valaha lovasnemzet voltunk, ma kávéivó nemzetnek nevezhetjük magunkat. Isszuk a feketekávét reggel, délben, este, presszóban, munkahelyen és Otthon egyaránt.”

– számolt be a Szabad Föld 1971-ben a kávéivási szokásokról. A Szarvasi Vas-, Fémipari Szövetkezet termékei 1975-ben Angliától Egyiptomig eljutottak a világ minden tájára. 1600 dolgozót foglalkoztattak. Az Elzett Fémlemezipari művektől vették át a két és négyszemélyes kávéfőzők gyártását és 1974-től hollóházi porcelántetejű változatban gyártották, Seherezádé márkanévvel. Naponta 600 készült, de még ez sem volt elegendő, nagyobb volt a kereslet. 1970-ben évente összesen 200 ezer kávéfőzőt adtak el.[2] A Ludas Matyi újságírója 1974-ben arról írt az ügyintézők kávéivási szokásai kapcsán, hogy mikor ne keressük fel az irodistát:

“Kávézás előtt mintegy félórai időközben, mivel ilyenkor a koffeinéhség ingerültté teszi.
Kávézás közben. Ez nem is szorul magyarázatra.
Kávézás után mintegy félórai időközben, hogy ne zavarjuk a megérdemelt nyugalmát.”[3]

Omnia Kávészalon 1968-ban, a Nemzetközi Vásáron (Forrás: Bauer Sándor/FORTEPAN)

Arról, hogyan terjedt el a falvakban a kávézás szokása, így ír egy 1974-es novella:

“Tíz éve, mikor először hoztad ezt a kávéfőzőt, bizony idegenkedtem tőle … Most meg, látod, én is ezzel ébredem. Mennyit tud változni az ember… Persze, az orvos is azt mondta, jót tesz a vérnyomásomnak … Reggelenként megtöltöm a négyszemélyes kotyogót, a fele kávét rögtön megiszom, a másik felét betöltőm a termoszba, aztán gyerünk ki a mezőre … Kezdetben nevettek rajtam az asszonyok, hogy micsoda úri szokásokat vettem fel, meg hogy fölvágok, de aztán szép lassacskán ők is rászoktak a kávézásra … Most már ott tartunk, hogy alig tudjuk kivárni a tíz órát, hol az egyik, hol a másik asszony kérdezgeti: Rózsika néni, nem kávézunk még? Mert nem tudom, mondtam-e neked, hogy egy éve én vagyok a brigádvezető a kertészetben?”[4] 

És hogyan kávéztak a munkások?

“Mi munkások addig-addig berzenkedtünk az irodaiak állandó feketézése ellen, míg megszüntették — nem a kávézást, hanem az indokolatlan megkülönböztetést, s ma már a szerszámüzemben is két helyen főznek feketét. Eddig rendben is lenne. De sokan azzal kezdik a napot, hogy elmennek a raktárba kávét inni, türelmesen kivárva, amíg sorra kerülnek. Gyakran 15-20-an is összegyűlnek, ám egyszerre nem fő le ennyi adag, és pohár is csak nyolc van. A műhelyben már tudják, hogy ilyenkor nem érdemes alkatrészért a raktárba menni, mert a raktárosnő a kávéforgalomban inkább érdekelt.”[5] 

A kávézásnak többféle típusát különböztette meg a Magyar Ifjúság újságírója: az a kávé, amit a nagyapja főzött reggel neki és mindig szertartásosan levette egy pillanatra a tűzhelyről, mikor kotyogni kezdett, feledhetetlen. Szemben a reggeli magányosan elfogyasztott kávéval, aminek a szaga is kesernyés, csak a kéz és a gyomor kívánja. Aztán ott vannak a napközben felhörpintett kávék, 

amit a darus iszik, mielőtt újra felmegy a kalitkába, amiért a költő nyúl, mielőtt másik papírlapot vesz maga elé, amit a pincér, önt magába, ahogy átlépi a nagy konyha küszöbét, amit az átfagyott rendőr iszik a presszópultnál.”[6]

A bádogos sem dolgozhat kávé nélkül – 1967. (Péterffy István/FORTEPAN)

Az 1980-as évek elején a magyarok sokkal több pénzt költöttek kávézásra, mint testápolásra és kozmetikumokra. A kávézás nagy lendületének az 1980-as évek elejétől az infarktusellenes propaganda próbált gátat szabni: “Hozzon egy csésze infarktusrizikó faktort, habbal és cukorral”– írta 1981-ben a Népszabadság.[7]  Azért az nem történt meg, hogy a kávéscsészén olyan felirat szerepeljen, mint a cigarettás dobozokon, hogy káros az egészségre. Ekkoriban még nem tartották valódi szenvedélynek, függőségnek a kávézást, azzal érvelve, ha egy kávéfogyasztó külföldre utazik és egy-két hétig nem jut hozzá megszokott italához, nem produkál brutális elvonási tüneteket. A kávét cigarettával kombinálva azonban már akkor is erős függőségnek tartották.

“Itt a délutáni kávézás ideje, vágni lehet a cigarettafüstöt a munkásszálló hallá kinevezett földszinti folyosóján.”

– jellemezte a helyzetet egy 1986-os cikk.[8]

A reggeli kávé-cigi kombó, mint napkezdő szertartás az 1980-as évek elejére általánossá vált. Ekkoriban minden egyes lakosra évente két és fél kiló kávé fogyasztása jutott. A túlzott kávéfogyasztás álmatlanságot, idegfeszültséget, fekélybetegségeket, migrént is okozhatott.[9] És bár a kávézás szokása átértékelődött, a minőségi kávék kerültek előtérbe, a szarvasi kávéfőzőben főzött kávé maradandó értéket képviselt.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Felhasznált források

[1] Magyarország, 1985. szeptember 29. 24. o.
[2] Magyarország, 1975. január 5. 20. o.
[3] Ludas Matyi, 1974. július 11. 6. o.
[4] Újhelyi János. Szárnyasoltár. Új Írás, 1974. december 54. o.
[5] Kéri Tamás: Rend az üzemben. Társadalmi Szemle, 1976. 10. 87. o.
[6] Magyar Ifjúság, 1980. szeptember 26. 4. o.
[7] Népszabadság, 1981. április 25. 6. o.
[8] Ország-Világ 1986. október 29. 22. o.
[9] Népszabadság, 1981. április 25. 6. o.

A nyitóképen: Kávé-cigi kombó egy ceglédi presszóban, 1969. (Forrás: Urbán Tamás/FORTEPAN)

Facebook Kommentek