Főkonzulból mindenes: Spányi Mario a második világháború után

A Napi Történelmi Forráson már többször felbukkant Spányi Mario neve, aki 1940-1945 között Magyarország prágai főkonzulátusát vezette. Sorsában osztozott azokkal a Horthy-rendszerhez köthető katonatisztekkel (Spányi a diplomáciai szolgálat előtt a Honvédség tisztje volt) és diplomatákkal, akik ellenezték az 1945 Magyarországon kiépülő politikai rendszert, ezért inkább az emigrációt választották. Spányi még a háború utolsó hónapjaiban Bajorországba települt, és itt próbált új egzisztenciát kiépíteni magának és családjának.

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

Spányi nem szimpatizált az 1944. október 15. után létrejött nyilas vezetéssel, de posztjáról tiltakozva nem mondhatott le egyszerűen, mivel a szintén német megszállás alatt álló Cseh-Morva Protektorátusban letartóztatás várt volna rá. Hivatalosan betegszabadságra ment, és a bajorországi Brannenburgba helyezte át székhelyét.[1] A település nem messze fekszik Weilheimtől, ahol ekkoriban Horthy Miklóst és családját tartották fogva. Egy főkonzulátusi beosztottja később arról nyilatkozott, hogy éppen azért ide költözött a magyar diplomata, hogy a volt kormányzóval kapcsolatban maradjon.[2] Nem a semmibe ugrott azonban Spányi Mario, mivel szállásadója egy régi ismerőse, Ottonie Degenfeld grófnő volt. S hogy miként kerültek ismeretségbe vele, arról a grófnő lánya, Marie Therese írt memoárjában:

A család egyik legszínesebb barátja Ponti, vagyis Spányi Mario, egy magyar volt. Alex bácsikám[3] ausztriai kastélyában találkoztunk, a tízes éveim végén, és gyorsan barátok lettünk. […] Édesanyám és Ponti gyorsan barátok lettek. Kedves[4] gyakran meglátogatta őket Prágában, és megállapodtak abban, hogyha bármelyikük nagy bajba kerülne a nácik miatt, akkor a másik segíteni fog.[5]

Az 1945-ben 37 éves Marie Therese közvetlenül a második világháború után édesanyjához, az egyik birtokukra, a Neubeuernhez tartozó hinterhöri uradalomba látogatott. A Spányi család érkezéséről és a világégés utolsó napjainak helyi tapasztalatairól is szól a visszaemlékezése:

1945 márciusában Ponti és Liesy[6] megérkeztek Hinterhörbe, őket követte fiuk Béla[7] a menyasszonyával.[8] Mezőgazdasági tapasztalatával gyorsan újjászervezte a birtokot. Kedvesnek vásároltak néhány szarvasmarhát, és egy nagy veteményeskertet alakítottak ki, aminek Liesy viselte gondját. Béla menyasszonya, a hercegnő, a csirkékre felügyelt. Hirtelen jobb lett az élelmezés Hinterhörben, viszont ezzel egyidőben végtelen számú magyar érkezett oda, és találtak menedéket. Amikor megérkeztem gyors látogatásomkor 1945-ben, a ház tele volt a legfurcsább alakokkal. Sok magyar Degenfeld unokatestvérem volt ott.[9]

Degenfeld grófnő arról is megemlékezett, hogy Spányi Mario milyen ötletesen intézkedett arról is, hogy a harcok végeztével a birtokot ne prédálják fel a térséget megszálló amerikai csapatok:

Amint a háború egyértelműen közeledett a végéhez, és már világos volt, hogy a Szövetségesek nyernek, Ponti célszerűnek látta, hogy Hinterhört a svájci konzulátuson amerikai tulajdonként regisztrálja. […] Ponti utasított valakit, hogy biciklizzen el az 50 kilométerre lévő Starnbergbe, ahová a svájci konzulátus költözött, mivel Münchent keményen bombázták. Miután a svájciaknál megtörtént a bejegyzés, Ponti festett egy jelzést »Amerikai tulajdon, belépni tilos« felirattal.[10]

A volt főkonzul ugyanakkor nemcsak gazdasági intézőként működött a Degenfeldeknél, hanem bekapcsolódott a magyar politikai emigráció életébe is. Sőt, nemcsak a Müncheni Magyar Irodát vezető Hennyey Gusztáv volt hadtestparancsnokkal, külügyminiszterrel, hanem Horthy Miklóssal is kapcsolatban állt – mint jelezte az erre vonatkozó szándékát volt beosztottjainak még Prágában.

A hinterhöri uradalom – Forrás: Kulturdorf-neubeuern.de

Igencsak komoly szerepe volt ezen a téren, mivel állandó levelezőpartnere volt egy másik volt diplomatának, Bakách-Bessenyey Györgynek, akivel azon dolgoztak, hogy „ügyfeleik,” Habsburg Ottó és Horthy Miklós megállapodjanak, majd együttműködjenek a másikkal – ezzel segítve elő a magyar emigráció minél hatékonyabb működését, érdekérvényesítését. Ez a tevékenység azonban korántsem volt zökkenőmentes – sem Bakách-Bessenyey, sem Spányi részéről. Nemcsak a távolság miatti levélben történő kommunikáció (a volt berni követ főként New Yorkban tartózkodott), hanem az emigráción belüli személyes ellentétek is nehézzé tették munkájukat.

Bakách-Bessenyey György 1938-ban – Forrás: Nemzeti Ujság, 1938. augusztus 23., 1. o.

Spányi, mint a levelezésből kiderül, azt követően is kapcsolatban maradt a volt kormányzóval, hogy Horthy Miklós családjával együtt 1948 őszén elhagyta Bajorországot, és Portugáliába költözött. Ebben nagy segítséget jelentett, hogy nem elégedett meg kvázi intézői állásával. 1950. augusztus elsején egy hamburgi hajózási cég ausztriai és olaszországi képviseletének vezetését vette át, illetve annak Graz környéki birtokának felügyeletét. Az erről hírt adó levelében Bakách-Bessenyey Györgynek hozzátette, hogy új munkahelye már csak azért is előnyös számára, mert így a cég egyik hajóján el tud utazni Horthy Miklóshoz még az év vége előtt.[11]

A grazi városháza 1960-ban. Spányi számára nem volt ismeretlen Stájerország fővarosa, mivel az 1930-as években Magyarország tiszteletbeli konzuljaként működött itt – Forrás: Fortepan / Martin Kornél

Később felmerült, hogy a magyar emigráció egyik fontos érdekképviseleti szervének, a Magyar Nemzeti Bizottmánynak a bonni irodáját átvegye. Erre azonban nem került sor – mert bár képességeit mindenki elismerte – nem tudott volna huzamosabb ideig az NSZK fővárosában tartózkodni, márpedig a poszt ezt megkövetelte.[12] Igaz, próbálta arról meggyőzni Bakách-Bessenyei Györgyöt, hogyha csak pár napot is tudna a városban tölteni, sok mindent el tudna intézni, amely segítené az emigránsok ügyét.[13]

Az Észak-Rajna-Vesztfáliába való költözés helyett maradt Bajorországban, és idővel átvette a Müncheni Magyar Iroda vezetését. Az erről információt adó magyar állambiztonsági jelentés arról is beszámol, hogy miként végezte munkáját:

Ami pedig az MMI elnökének, Spányi Máriónak a szerepét illeti, ismerni […] hogy ő már több mint 15 éve a határon fekvő lakóhelyén s annak környékén a Verfassungsschutznak[14] a bizalmi embere. ezt ő annak idején közölte Hennyeivel [!] s az velünk. Tényleg oda bejáratos a főleg a volt elnökkel (Bajor területen) igen bizalmas jó viszonyban volt s a jelenlegi elnökkel is sokat tárgyal. Ő nem sokat törődik az irodával s lényegében fogalma sincs, hogy ott mi történt s történhetett. De többször felajánlotta, hogy ha bármilyen kérésünk volna a szerv felé, ő azt szívesen elintézi.[15]

Spányi Mario tehát maradt Bajorországban, mégpedig elég sokáig. Erről is számot ad Maria Therese Degenfeld a memorájában:

Ismerik a Vacsoravendég[16] című vicces darabot? Ő egy ember, aki megérkezik, és csak egy fél évszázadra marad. Ponti ilyesmi volt Hinterhörben: 1945-ben jött, és csak akkor ment el, amikor eladtam Hinterhört 1983-ban. Közel nyolcvan volt már akkor. […] Valamikor az 1990-as években hunyt el.[17]


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Felhasznált források és irodalom:

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) 3.2. 3. (Munka dossziék), Mt 138/7 „John Collins”

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) P 2066 (Bakách-Bessenyey György hagyatéka), 26. dosszié

Miller-Degenfeld, Marie Therese: Memoirs of Marie Therese Miller-Degenfeld: An International Life in the Twentieth Century. Trafford, Victoria, 2005

Národní archiv (Cseh Nemzeti Levéltár) Německé státní ministerstvo pro Čechy a Moravu (Cseh és Morvaország Német Államminisztériumának iratai – NA NSM)

Jegyzetek:

[1] NA NSM 110-5/55, jelentés a magyar főkonzulátus személyi változásairól, 1945. január 25.

[2] NA NSM 110-5/97, jelentés Kelembéry-Takács Sándor sajtóelőadó nézeteiről, 1945. április 10.

[3] von Beroldingen, Alexander (1877-1940): Marie Therese Degenfeld nagybátyja, a Melk közelében található Schönbühel kastély tulajdonosa.

[4] Marie Therese így szólította bizalmasan édesanyját, Ottonie-t.

[5] Miller-Degenfeld, Marie Therese: Memoirs of Marie Therese Miller-Degenfeld: An International Life in the Twentieth Century. Trafford, Victoria, 2005, 112. o. (a továbbiakban: Memoirs…)

[6] Verdino, Elisabeth (?-?): Spányi Mario felesége.

[7] Spányi Béla (1921-1997?): huszártiszt, Spányi Mario fia. A második világháborút követően nem tért vissza Magyarországra.

[8] Hanau-Hořovice, Eleonore (1925-1997): Spányi Béla jegyese 1945-ben, felesége 1946-1954 között.

[9] Memoirs…:112. o.

[10] Memoirs…: 113. o.

[11] MNL OL P 2066 26. dosszié, 82., Spányi Mario levele Bakách-Bessenyey Györgynek, 1950. szeptember 16.

[12] MNL OL P 2066 26. dosszié, 72., Bakách-Bessenyey György levele Spányi Marionak, 1955. január 12. után

[13] MNL OL P 2066 26. dosszié, 73. Spányi Mario levele Bakách-Bessenyey Györgynek, 1955. január 12.

[14] Bundesamt für Verfassungschutz: az NSZK Alkotmányvédelmi Hivatala.

[15] ÁBTL 3. 2. 3. Mt-138/7 „John Collins”, dátum nélküli jelentés

[16] George S. Kaufman és Moss Hart vígjátéka (eredeti címe: The Man Who came to Dinner). A színműből 1942-ben mozifilmet forgattak az Egyesült Államokban.

[17] Memoirs…: 113. o.

A borítóképen Bonn látható egy 1965-ből származó felvételen – Forrás: Fortepan / Romák Éva

Facebook Kommentek