A 86 éves Kossuth Lajos a Tisza-szabályozásról

László Andor

1888 tavaszán a Pesti Napló éppen Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését közli folytatásokban, mikor megjelenik ott Kossuth cikke a Tisza-szabályozásról. A majdnem negyven éve száműzetésben élő aggastyán figyelemmel kíséri az otthoni eseményeket, a maga módján részt vesz a magyar közéletben. A volt kormányzó folyamatosan a fennálló berendezkedés ellen érvelt, elsősorban a végzetesnek ítélt dualista államforma aggasztotta, amely Magyarország jövőjét a menthetetlenül felbomlásra ítélt Ausztria sorsával köti össze. E mellett számos egyéb ügyben nyilvánított véleményt, érdeklődése a kiegyezés után sem szűkült le pusztán a közjogi vitákra.

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

Bámulatra méltó szellemének frissessége idős korában, amikor politikai kérdések mellett kiemelten foglalkozik természettudományokkal,[1] sőt műszaki ügyekkel. Növényeket és csigákat gyűjt, a Természet című lap szerkesztőjének a Jupiter színeváltozásairól, a bolygó körüli gázok vegytani összetételéről ír hosszú értekezést.[2] Miután megküldik neki az aggteleki barlangban végzett ásatások eredményét, a nyolcvan esztendős Kossuth egész tanulmányt ír válaszként, amelyben régészeti, őstörténeti kérdéseket fejteget. A munka színvonalára jellemző, hogy azt megjelentetik.[3] Megszólal az 1879-es szörnyű szegedi árvíz kapcsán, amit Pompeji pusztulásához mér,[4] hosszasan ír a szikesedésről, a földtani és víztani viszonyokról, az ármentesítésről. Úgy véli, az ország második legnagyobb városának újjáépítése „a magyar nemzet életrevalóságának fokmérője lesz” – ehhez saját javaslataival kíván hozzájárulni. Mintavárost szeretne létrehozni, London példájára kövezést, csatornázást, alagcsövezést ajánlj, kitér arra, hogy a csövek vízhatlan mésszel készülő betonból legyenek, részletes utasításokat ad a mészkeverékre, a meleg malterrel való dolgozásra, házépítésre stb.[5]

File:Vágó Szegedi nagyárviz (1879)SF 020.jpg
Az 1879-es szegedi árvíz Vágó Pál festményén (Wikimedia Commons)

1888-ban az évszázad legnagyobb árvize vonult le a Tiszán,[6] a lapok bőségesen tudósítanak a károkról, Kossuth egy Irányi Dánielnek írt, ám megjelentetésre szánt levélben nyilvánít véleményt az ügyben, miközben segélyt küld a rászorulóknak. Az írás nagy visszhangot váltott ki, a Pesti Napló és az ellenzéki Egyetértés teljes terjedelemben, míg a Fővárosi Lapok például kivonatosan közli a „nagy érdekű” írást, amelyet még a Gazdasági Mérnök című hetilap is szemléz.[7]

A napilap teljes első oldalát elfoglaló levélben Kossuth évtizedek alatt kiérlelt álláspontját ismerteti. Számára a politika a közügyekkel való foglalkozást jelentette, már a reformkorban számos gazdasági-társadalmi kérdésre kiterjed a figyelme, így a Tisza-szabályozás ügyét is régóta követi. A turini remete szerint nem véletlen, rendkívüli csapásról van szó, a korábban elkövetett hibák következményeként az árvíz „csaknem évről-évre megújuló faktum gyanánt üldözi, pusztulással fenyegeti Tisza-völgyi ősi fészkében a magyarságot.” Az ekkor már 42 éve zajló munkálatok, és az ezekre áldozott hatalmas összegek ellenére az áradások gyakoribbakká váltak.

„Nem vagyok annyira ostobán elbizakodott, miszerint azt képzelném, hogy innen Turinból íróasztalom mellől konkrét alakban ki tudom jelölni, mi lenne a teendő odahaza”

– látja be Kossuth, ám néhány kérdésben illetékesnek tartja magát. Külföldön is alkalma nyílt tanulmányozni az ottani megoldásokat, határozott véleménye van a „kiindulási pont”-ról. Ismeri az 1846-ban „amúgy hűbele Balázs, lovat ad Isten módra” indított ármentesítés történetét, és azokat a természeti erőket, melyeket figyelembe kell venni. Összetett kérdéskört lát: tudja, hogy minden folyónak és vízgyűjtőnek mások a jellemzői, amelyek akár partszakaszonként változhatnak, ezért különböző módszerekre van szükség szabályozásukhoz. Meglepően modern elvet hangoztat, amikor leszögezi: a tudomány

„figyelmeztetett arra, hogy az emberi ész csak úgy boldogulhat szemben a természettel, ha azt nem törekszik erőszakolni, hanem követi.”

Barabás Miklós: Vásárhelyi Pál (litográfia)
Vásárhelyi Pál, aki 1846-ban elkészítette a Tisza szabályozásának első terveit (Wikimedia Commons)

A hidrológia inkább a veszélyekre figyelmeztet, hiszen

„a folyam hossza, az esés mérve s gyorsíthatásának a tengerfeletti magasság által körülírt fizikai lehetősége, a partvidék színvonala, s annak s a folyam-ágynak geológiai mivolta és változatossága; a tributarius (azaz összefüggő) egész vízrendszer jelleme s természete, a vízlecsapódás bősége s évszakokkénti felosztás… s még a kulturális és telepedési viszonyok is tekintetbe vételt kívánnak.”

Habár a vész napjaiban-heteiben a kármentés az elsődleges, Kossuth a megelőzésen gondolkodik, csupán az hozhat megnyugtató megoldást. Ennek az alapelvnek a folyamatos figyelmen kívül hagyása vezetett oda, hogy a Tiszán az árvízveszély állandóvá vált. Jól ismeri a szabályozás indításakor folyó ádáz vitákat, azokban egykor maga is részt vett.[8] A későbbi fejleményeket szintén követi, idéz például a Tiszavölgyi Társulat 1879-es szakértői értekezletén elhangzottakból.[9]

A töltésezéssel egyetért, elhibázottnak tartja viszont annak kivitelezését, a folyónak meghagyott meder szélességét, a töltések között sokkal nagyobb távolságot kellett volna hagyni annál, mint amit végül alkalmaztak – így az árvízszint folyamatos emelkedése természetes módon következett be. Az átvágások mennyiségét még inkább helyteleníti: akik azt gondolták, hogy a folyó gyorsításával csökken az árvízveszély, tévedtek, „természeti lehetetlenséget gondoltak.” Számadatokat is bőven idéz például a folyó eséséről vagy a Duna tengerszint feletti magasságáról, amely nem képes időben befogadni a Tiszán gyorsabban érkező víztömeget, így visszaduzzaszthatja mellékfolyóját. Az átvágások rendszere így „átokká vált.”

File:Pietro Paleocapa ritratto.jpg
Pietro Paleocapa, aki végül befejezte a Tisza szabályozásának terveit (Wikimedia Commons)

Súlyos hibának tartja, hogy a felső szakaszon felgyorsították a víz lefolyását, míg korábban „Újlaktól Csapig 8¾-szer gyorsabb a víz a mederben, mint a Martonos-titeli szakaszon, most 17-szer gyorsabb.” Pedig a „folyammeder nem egyéb, mint egy nyitott cső, s minden gyermek tudja, hogy ha egy nyitott csőbe gyorsabban öntjük a vizet, mint ahogy a cső végén kifolyhat, a víznek ki kell csapni a cső oldalain, tehát a víz befolyását nem kell akként gyorsítani, hogy lefolyása lehetetlen legyen.” Kárhoztatja „az áldott Tisza-szabályozók”-at:

„Minden gyermek tudja, hogy a cső keresztszelvénye ugyanaz maradván, hosszabb csőbe több víz fér el anélkül, hogy oldalt kicsapjon, mint rövidebbe, s ők a Tiszameder csövét 1217 kilométernyi hosszúságból 749 kilométerre megrövidítették.”

Az árvizeket el lehetett volna kerülni, hogyha az illetékesek körültekintőbbek, így viszont maguk idézték elő a bajt. „És ezt árvízmentesítésnek nevezik – kiált fel Kossuth –, pedig igazi neve árvízcsinálás.”[10] Kossuth nem véletlenül címezi Irányinak levelét. Az ellenzéki politikus, egy alföldi város, Békés képviselője, országgyűlési előterjesztésében szakértői bizottság felállítását kezdeményezi a Tisza-szabályozás felülvizsgálatára.[11] Ám Baross Gábor közmunka- és közlekedésügyi miniszter javaslatára a kormány úgy dönt, fölösleges lenne egy ilyen testület, ami a velük szembeni bizalmatlanságot növelné. Már sok véleményt meghallgattak, az 1879-es szegedi árvizet követően számos nyugati szakértő nyilatkozott a magyar árvédelmi rendszerről.[12] Az országgyűlés több ülésnapot szentel a kérdésnek, maga Tisza Kálmán miniszterelnök is szót kér, az ellenzékiek támogatják a bizottság létrehozását, ám a többség leszavazza a javaslatot. Irányi és a mellette állók az addigi rendezés teljes felülvizsgálatát szorgalmazzák, a tét „a magyar faj bölcsőjének megmentése a végpusztulástól”, ezért gyökeres változtatásokat látnak szükségesnek. Egy fiatal ellenzéki képviselő Kossuth cikkét idézi, sokban osztja nézeteit, amikor a vitában Irányi mellett foglal állást. A kormánypárt tagjai azonban úgy vélik, a bajokat nem az eddigi munkálatok, hanem azok befejezetlensége okozza, az elképzelés helyes, a hibák a megvalósításban vannak.[13]

Légifotón a tiszadobi holtág – ehhez hasonló holtágak nagy számban jöttek létre a szabályozás következtében (Forrás)

A Tisza-szabályozás óriási jelentőséggel bírt, egyesek „második” vagy „verejtékes honfoglalásnak” nevezik, hiszen ennek nyomán hatalmas területet ármentesítettek, „hódítottak el” a természettől. Nem csodálkozhatunk rajta, hogy a közvéleményt élénken foglalkoztatta a kérdés, mellyel még az elsősorban irodalmi és történelmi írásokat közlő kulturális lap, a Budapesti Szemle is kiemelten foglalkozik. Már az 1888. március-áprilisi számaiban egy vízmérnök részletes ismertetését közli a Tisza szabályozásáról,[14] majd két újabb terjedelmes tanulmányt olvashatunk a témáról.[15] A júniusi szám így a megszokottnál jóval hosszabb lett, Gyulai Pál szerkesztő mentegetőzik e miatt, de úgy véli, hogy a két írás tárgya

„Magyarország egyik legfontosabb kérdésévé emelkedett.”[16]

Különösen Hunfalvy János földrajztudós és történész véleménye érdekes, aki egyetértőn idézi Kossuth levelének több kitételét, miközben drámai képet fest a kialakult helyzetről: „meg akartuk erőszakolni a természetet, ez tehát megbosszulja magát.” A Dunának a Tisza torkolata alatti részének áradásairól is szól. „Valóságos bűnt követtek el” azok, akik a Duna korábbi árterét, „természetes és szükséges víztartóját a folyótól elvették”, amivel fokozták az árvízveszélyt. Kárhoztatja a derűre-borúra alkalmazott átvágásokat, amelyeket nem csupán a Tiszán, de annak mellékfolyóin is alkalmaztak, és figyelmeztet rá, hogy az erdőirtások szintén hozzájárultak a magasabb és gyorsabb lefolyású árvizekhez. A szabályozás elkezdése óta rohamosan pusztított erdők talaja „olyan mint a szivacs, a hólé nagy részét elnyeli, míg az a kopár hegyoldalakról egészen lefolyik.”[17]

Kossuth cikke és a számos korabeli vélemény folytatja az akkor már több mint negyven esztendeje tartó vitát, amelyben máig megoszlanak a vélemények. A Tisza „roppant vízszerkezet”-ének[18] szabályozása több évtizedes felmérő-munka és előkészületek után 1846-ban elsősorban Vásárhelyi Pál átfogó rendezési koncepciója alapján kezdődött. Ő 102 átvágást tervezett, melyek a folyó hosszát 452 km-rel csökkentették volna, a töltések közti távolságot 550-1900 méter közé tervezte, úgy gondolta, hogy az átvágásokat a folyón alulról felfele, a töltést viszont éppen fordítva kellene kivitelezni. A szabályozás példátlanul nagy és összetett kihívást jelentett, melyre a korban alig akadt példa, ezért Vásárhelyi is kérte, hívjanak külföldi szakértőt javaslatának felülvizsgálatára. A tekintélyes és tapasztalt Pietro Paleocapa olasz mérnök alapos tájékozódás után készítette el saját tervét, melyet ki is adtak,[19] a lapok pedig részletesen ismertették.[20] Paleocapa a töltésekre helyezte a hangsúlyt, melyeket egymástól távolabb (legalább 900 méterre) szeretné elhelyezni, mint Vásárhelyi. Jóval kevesebb, de hosszabb átvágást javasolt: 15-öt, ami 205 km-es rövidülést eredményezett volna, ráadásul a Tisza Dada fölötti szakaszán alapvetően ellenezte az átvágásokat.

A Tiszavölgy rendezését akkor Széchenyi István szorgalmazta,[21] ő kezdeményezte a Tiszavölgyi Társulat megalakítását, amely a munkálatokat felügyelte, Kossuth több cikket írt a szabályozásokról, ám nem foglalt egyértelműen állást a kétféle koncepció kérdésében. 1888-ban azonban egyértelműen Paleocapa tervét pártolja: az olasz mérnöknek Torino egy terén „ülő szoboralakja keserű megjegyzéseket tenne, ha megszólalhatna”. Vásárhelyi tévedett, amikor azt gondolta, hogy a víz lefolyásának felgyorsításával alacsonyabbak lesznek az árvízszintek. Súlyos károkat okozott a földbirtokosok érdekérvényesítő képessége is, akik csupán saját hasznukat vették figyelembe, amikor például a nagyobb termőterület biztosítása miatt a szűkebb töltéseket és a több átvágást támogatták.

File:Paleocapa a Torino.JPG
Paleocapa említett szobra Torinóban – magyarosan Turinban (Wikimedia Commons)

A viták még folytak egy darabig, miközben a páratlan nagyságrendű munkák Vásárhelyi tervei szerint, a 20. század elején nagyrészt véget értek. Magyarország Európában az első helyre került az árvíztől védett területek nagysága (kb. 26.000 km2) és az árvízvédelmi művek hosszát (4220 km) tekintve.[22] Hatalmas területet vontak belterjes művelés alá, az egykori ártér benépesült, jelentősen javultak a közlekedési viszonyok, miközben a Tisza egykor legendás halállománya a töredékére csökkent, eltűnt számos állat- és növényfaj, súlyos gondot okozott a szikesedés, és a gátak mögött megjelentek a belvizek. A szabályozás mérlegét nem könnyű megvonni, ám azt látnunk kell, hogy a társadalom és a környezet párbeszéde egyidős az emberi kultúrákkal. Az embernek mindig alkalmazkodnia kellett valamilyen mértékben, még a 19. század második felében is, amikor talán a legerősebben élt a tudomány mindenhatóságába, a fejlődés megállíthatatlanságába, és az emberiség nagyszerű jövőjébe vetett hit. Kossuth és Hunfalvy a Tisza-völgyi munkák kapcsán egyaránt „komplex” megközelítést javasolt, és arról beszéltek, hogy a természet megerőszakolása megbosszulja magát – ezt ma sem tudnánk szebben mondani.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Jegyzetek:

[1] Ld. pl. Kossuth 1877. okt. 29-i levele Thallóczy Lajosnak. In: Kossuth Lajos iratai IX. Bp. 1902. 228.

[2] Kossuth 1871. febr. 21-i levele Mednyánszky Sándornak. In: Kossuth Lajos iratai VIII. Bp. 1900. 352-362.

[3] Kossuth Lajos: Tanulmányok báró Nyáry Jenő »Az aggteleki barlang mint őskori temető« című munkája felett. Bp. 1883.

Ld. még: Kossuth 1882. aug. 22-i levelét Nyárynak. In: Kossuth Lajos iratai IX. Bp. 1902. 461-505.

[4] Kossuth 1879. márc. 22-i levele Bakay Nándornak. In: Kossuth Lajos iratai IX. Bp. 1902. 311-319.

[5] Kossuth 1879. ápr. 21-i levele Bakay Nándornak. In: Kossuth Lajos iratai IX. Bp. 1902. 321-349.

[6] Botár Imre–Károlyi Zsigmond: Vásárhelyi Pál, a Tisza-szabályozás tervezője. Bp. 1970. 173

[7] Egyetértés, 1888 ápr. 22., Fővárosi Lapok, 1888. ápr. 22., Gazdasági Mérnök, 1888. ápr. 22.

[8] Kossuth Lajos: Tiszaszabályozás. Hetilap, 1846. jan. 2., Kossuth Lajos: Tiszaszabályozó társulat. Hetilap, 1846. jan. 9., Kossuth Lajos: Tisza szabályzati pénzügyvitel. Hetilap, 1846, jan. 13.

[9] Gonda Béla: A Tiszavölgyi Társulat központi bizottsága által 1879. évi június 16 és 17-én rendezett szakértői értekezlet eredménye. Bp. 1879.

[10] Kossuth 1888. ápr. 13-án Irányinak írt levele.  Pesti Napló, 1888. ápr. 22. Ld. még: Kossuth Lajos iratai X. Bp. 1904. 253-264.

[11] Irányi felszólalása. Az 1887. évi szeptember hó 26-ára hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója IV. Bp. 1888. 35. ülés (1888. ápr. 7.) 184-186.

[12] MOL. Minisztertanácsi jegyzőkönyv 1888. ápr. 27.

[13] A vitát és a szavazást ld. Az 1887. évi szeptember hó 26-ára hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója IV. Bp. 1888. 103. ülés (1888. máj. 24.) 34-53.

Uo. 104. ülés (1888. máj. 25.) 57-80.

Uo. 105. ülés (1888. máj. 26.) 82-92.

[14] Kvassay Jenő: A Tiszavölgy szabályozásáról I-II. Budapesti Szemle 54. (1888) 59-76, 177-206.

[15] Hieronymi Károly: A Tiszaszabályozásról. Budapesti Szemle 54. (1888) 429-479.

[16] Szerkesztői megjegyzés. Budapesti Szemle 54. (1888) 429.

[17] Hunfalvy János: Folyóink szabályozása. Budapesti Szemle 54. (1888) 321-337.

[18] Széchenyi István: Eszmetöredékek különösen a Tisza-völgy rendezését illetőleg. Pest 1846. 14.

[19] Pietro Paleocapa: Vélemény a Tiszavölgy rendezéséről. Pest 1846.

[20] Pl. A Tiszavölgy-rendezés iránt Paleocapa mérnök úr véleménye. Jelenkor 1847. febr. 14, 18, 21, 25, 28.

[21] Széchenyi István: Eszmetöredékek különösen a Tisza-völgy rendezését illetőleg. Pest 1846. 14.

[22] Dunka Sándor–Fejér László–Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története. Bp. 1996. 159.

Források:

Gonda Béla: A Tiszavölgyi Társulat központi bizottsága által 1879. évi június 16 és 17-én rendezett szakértői értekezlet eredménye. Bp. 1879.

Hieronymi Károly: A Tiszaszabályozásról. Budapesti Szemle 54. (1888) 429-479.

Hunfalvy János: Folyóink szabályozása. Budapesti Szemle 54. (1888) 321-337.

Kossuth Lajos iratai VIII. Bp. S. a. r. Kossuth Ferenc. 1900.

Kossuth Lajos iratai IX. S. a. r. Kossuth Ferenc. Bp. 1902.

Kossuth Lajos iratai X. S. a. r. Kossuth Ferenc. Bp. 1904.

Kossuth Lajos: Tiszaszabályozás. Hetilap, 1846. jan. 2.

Kossuth Lajos: Tiszaszabályozó társulat. Hetilap, 1846. jan. 9.

Kossuth Lajos: Tisza szabályzati pénzügyvitel. Hetilap, 1846. jan. 13.

Kossuth levele Irányi Dánielnek. Pesti Napló, 1888. április 22.

Kvassay Jenő: A Tiszavölgy szabályozásáról I-II. Budapesti Szemle 54. (1888) 59-76, 177-206.

Pietro Paleocapa: Vélemény a Tiszavölgy rendezéséről. Pest. 1846.

Széchenyi István: Eszmetöredékek különösen a Tisza-völgy rendezését illetőleg. Pest 1846.

Szakirodalom:

Botár Imre–Károlyi Zsigmond: Vásárhelyi Pál, a Tisza-szabályozás tervezője. Bp. 1970. (Vízügyi Történeti Füzetek 2.)

Dunka Sándor–Fejér László–Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története. Bp. 1996.

Szekfű Gyula: Az öreg Kossuth. In: Uő: Nép, nemzet állam. Válogatott tanulmányok. Bp. 2002. 547-655.

R. Várkonyi Ágnes: A kultúra “kettős spirálja”. A Tisza-szabályozás történetéhez. In: Uő: Századfordulóink. Bp. 1999. 163-186.

A nyitóképen a Tisza és a Duna összefolyása, látható egy átvágott kisebb kanyarulat is (Wikimedia Commons)

Facebook Kommentek