Klebelsberg Kuno élete és oktatáspolitikája

Ébner Anna

A rengeteg áldozatot követelő vesztes világháború, a társadalmat szétziláló forradalmak, az igazságtalan trianoni békediktátum mind közrejátszottak abban, hogy hazánk tekintélye 1920-ra mélyre süllyedt és jövője bizonytalanná vált. A területeinek két harmadát elveszítő, szétzúzott iskola-, település-, közlekedés- és iparhálózattal rendelkező országnak azonban mégis sikerült kiutat találnia a nemzetkatasztrófából és a fejlődés útjára lépnie. Ebben nagy szerepe volt a Bethlen-kormány „erős emberének,” Klebelsberg Kunonak, aki a kultúra lámpásával felvértezve igyekezett pótolni a veszteségeket és biztosítani az ország talpra állítását.

Gróf Klebelsberg Kuno azon ritka küldetéses politikusok közé tartozott, akinél a beszédet tett követte, így hogyha a rendelkezésünkre álló korabeli fotókból, plakátokból, képeslapokból és egyéb dokumentumokról készült fényképekből egy fotóalbumot állítanánk össze, akkor egy sokoldalú, nagy tudású, elhivatott és rendkívüli munkaintenzitású férfi portréja bontakozna ki előttünk. Ezt bizonyítja, hogy a képzeletbeli fényképalbumban olyan patinás intézmények kapnának helyet, mint például a szegedi, a debreceni és a pécsi egyetemek és azok huszonegy klinikája, a Testnevelési Főiskola, ötezer népiskola, vagy éppen a Margit-szigeti sportuszoda és a Dóm tér. Jelen írásomban kísérletet teszek Klebelsberg Kuno életútjának ismertetésére, és a magyar oktatásra máig tartó hatásának bemutatására.

Klebelsberg megítélése

File:Klebelsberg Kuno.png
Klebelsberg Kuno 1926 körül (Wikimedia Commons)

Gróf Klebelsberg Kuno személye körül már életében erős viták bontakoztak ki: számosan sokféle indíttatásból bírálták, mások piedesztálra emeleték, valóságos kultuszt formálva alakja köré.1 Munkájának elismeréseként még életében több egyetem adományozott számára díszdoktori címet. Így például díszdoktorrá választották a római, a szegedi, a pécsi és a debreceni egyetemek. Az egyetemek mellett a városok is tisztelettel adóztak munkássága előtt: Sopronban, Székesfehérváron, Gyulán, Szegeden és Kecskeméten is díszpolgárrá avatták, és több településen utcát, lakótelepet neveztek el róla.2 Klebelsberg továbbá számos elismerés és kitüntetés birtokosa. 1925-ben Horthy Miklós a magyar kultúrpolitika terén szerzett érdemei elismeréseként az I. oszt. magyar érdemkereszttel, majd Corvin lánccal tüntette ki, három évvel később pedig József főherceg máltai lovaggá avatta.3

Ellenfelei kifogásolták nyugat barátságát, korszerűtlen konzervativizmusát és legfőképpen tárcája luxuskiadásait.4 Felesége, Botka Sarolta visszaemlékezéseiben arról ír, hogy férje bátran szembeszállt sértegetőivel, és ha kellett attól sem riadt vissza, hogy bíróságon, vagy párbajon vegyen elégtételt. Utóbbira olyan gyakran került sor, hogy Klebelsberg Testnevelési Főiskolán található szobrának felavatásakor Petri Pál nemcsak megemlítette a párbajokat, hanem ki is jelentette, hogy „aligha találunk a legújabb kor vezető magyar államférfijai között olyanokat, akik többször kényszerültek volna párbajozni, mint ő.”5 Amikor 1932. október 11-én a Korányi klinika rövid közleményben az ország tudtára adta Klebelsberg halálát az egész ország azon az egységes véleményen volt, hogy egy nagy államférfit veszített el. Ezt bizonyítja többek közt az is, hogy Kossuth búcsúztatása óta temetésen nem vett részt ennyi ember.6

Halála után általános megbecsülés övezte, sőt, még ellenfelei is példaként hivatkoztak rá. 1933-ban életművét bemutató kiállítást rendeztek a Műcsarnokban, és még ugyanebben az évben megjelent posztumusz kötete Utolsó Akkordok címmel, melyet az 1931-ben megjelent Világválsággal együtt az MTA 1935-ben Kónyi Manó díjban részesített.7 Elismerését jelzi, hogy 1942-ben, halála tizedik évfordulóján, az MTA emlékülést tartott tiszteletére, és ugyanebben az évben megjelent Huszti József róla szóló életrajza is.8

1945 után gyökeresen megváltozott Klebelsberg megítélése: életművéről csak elítélően lehetett szólni, hiszen a hivatalos politika a Horthy-fasizmus kiszolgálójaként és reakciósként tartotta számon. Az elhallgatás homályát az 1970-es években Glatz Ferenc törte meg.9 A Glatz által kijelölt rehabilitáció útját a rendszerváltást követően olyan jeles politikusok követték, mint Romsics Ignác, Ladányi Andor, vagy T. Kiss Tamás, amelynek köszönhetően egy objektív, árnyalt Klebelsberg portrét sikerült felrajzolni.10 Napjainkra Klebelsberg szinte kultikus figurává vált: minden idők egyik legnagyobb kultúrpolitikusaként tartják számon, akinek nevét szervezetek, intézmények, konferenciák sora őrzi. A tisztánlátást továbbá az is nehezíti, hogy a miniszter politikusok hivatkozási alapjává vált. Megállapítható, hogy személye az indokolatlan túlzások következtében megmerevedett példaképpé vált: nem hús-vér emberként, hanem félistenként tekintenek rá, ami “történetietlen” képet eredményez.11

Klebelsberg életútja

Család és ifjúkor

Klebelsberg Kuno 1875. november 23-án született az Arad vármegyében található Magyarpécskán. A Klebelsberg család férfi ősei katonák voltak, akik a török elleni harcokban jeleskedtek. A grófi cím Klebelsberg Ferenctől ered, akit Buda visszafoglalásakor tanúsított hősiességéért emeltek 1702-ben grófi rangra.12 Kuno a magyarságát érő támadásokra a nemzetgyűlésen a következőképpen felelt:

És ne vádoljanak engem, mert véletlenül német nevem van; Buda visszafoglalásakor a török elleni küzdelemben mély sebbel együtt kapta a grófságot egyik ősöm; azt hiszem, tehát jogom van a vérkeresztség folytán nekem is ehhez a földhöz.”13

Édesapja, Klebelsberg Jakab a Monarchia  14. közös huszárezredének kapitányaként került Székesfehérvárra, ahol megismerte a köznemesi származású Farkas Arankát. A fiatalok 1872-ben kötöttek házasságot. A család életébe a sors keményen beleszólt: Jakab egy hadgyakorlat során lebukott a lováról, súlyosan megsérült és többé már nem tudott lábra állni. Édesapja 1877-ben meghalt és nem sokkal később Kuno lánytestvére is elhunyt, így a másfél éves kisfiú egyedül maradt az édesanyjával.14 Aranka a tragédiák után hazatért Székesfehérvárra, hogy ott nevelje gyermekét, akinek gyámja nagyapja, Farkas Imre lett.15 A Farkas házban kemény és szigorú neveltetést kapott, hiszen felmenőihez hasonlóan őt is katonának szánták. Ebben a légkörben Klebelsberg nem érezte jól magát, önéletrajzi megemlékezéseiben arról ír, hogy nagyon szomorú gyermekkora volt, és mivel anyja bánatos özvegyi életet élt, ő sem ismerte a vígságot.16 Ugyanakkor mégis sokat kapott a családtól, hiszen nekik köszönhetően sajátította el a francia és a német nyelvek alapjait, valamint szerzett jártasságot a középosztálybeli műveltség területén.17

Tanulmányok

Klebelsberg elemi iskoláit a székesfehérvári Belvárosi Fiútanodában végezte magántanulóként 1881 és 1885 között. Ezt követően középiskolai tanulmányait a ciszterciek székesfehérvári főgimnáziumában folytatta 1885 és 1893 között.18 Iskolatársai visszaemlékezései szerint – feltehetően a nyomasztó családi légkör és a magántanulói státusz következtében – zárkózott, túlságosan is komoly, gyenge testalkatú gimnazista volt, aki már ekkor kitűnt olvasottságával, Matematikából és Bölcseletből nyújtott teljesítményével.19 A család nyomásának engedve az érettségit követően beiratkozott a bécsújhelyi katonai akadémiára, ahonnan hiányzó lelkesedése és gyenge testi adottságai miatt rövidesen átiratkozott a budapesti tudományegyetem jog-és államtudományi karára.20 Egyetemi tanulmányait Berlinben és Münchenben végezte. Berlin nagyban befolyásolta Klebelsberg népoktatás és az elitképzés fontosságáról vallott elképzeléseit. Egy alkalommal dolgozatot írt a magyar mezőgazdaság válságáról Adolf Wagnernek, aki azt kifogásolta, hogy Klebelsberg csak gazdasági síkon kereste a problémát, azaz nem vizsgálta a magyar munkástömegek műveltségi helyzetét, a mezőgazdasági tudományok fejlettségét, illetve az agrárértelmiség kulturális állapotát. Ennek a kritikának a hatására fogalmazódott meg benne kultúrpolitikájának vezérmotívuma: emelni kell a dolgozó tömegek értelmi színvonalát és közben minden területen szakembereket kell kinevelni.21

File:KlebelsbergKuno1900s.jpg
Klebelsberg az 1900-as évek elején (Wikimedia Commons)

A japán diákokkal kapcsolatos berlini tapasztalatai későbbi elitnevelési politikáját határozták meg: megkérdezte a japán hallgatókat, hogy hogyan bírják a napi 12-14 óra megfeszített szellemi munkát, erre a japán hallgatók azt válaszolták, hogy mivel a szegény japán állam ösztöndíjával vannak kint úgy éreznék, hogy megrabolják hazájukat, ha nem dolgoznának minden idegszáluk végső bevetésével. Klebelsberg is ezt adja majd útravalóul a magyar ösztöndíjasoknak:

meglopja az hazáját, aki idegenben nem fordítja minden erejét tudásának tökéletesítésére.22

Jog-és Államtudományi doktorrá 1898-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen avatták.23 Tanulóévei azonban nem értek véget a doktori cím megszerzésével, Klebelsberg ugyanis folyamatosan képezte magát, és mondhatni élete végéig tanult. Kortársai gyakran csodálkoztak azon, hogy milyen sok mindenhez értett és mennyire a gyökerére látott minden kérdésnek. Amikor például közoktatásügyi miniszter lett többször tréfásan felvetődött miniszteri körökben, hogy melyik tárcát kellene átvennie következőleg: tudták ugyanis, hogy „amihez hozzáfog azt gyökerén ragadja meg és részleteiben is megismeri.”24 Hogyan érte el mindezt? – hangzik a jogos kérdés. Nos, elsősorban úgy, hogy beleásta magát az adott téma irodalmába. Amikor például városrendezési tervekbe szólt bele, előtte végig tanulmányozta az európai városok idevonatkozó problémáit és megoldási módjait. Ez a hozzáállás egyébként a magánéletben is jellemezte: csak azután fogott hozzá hidegkúti otthonában kertjük megtervezéséhez, hogy már valóságos szakképzett kertész módjára kiismerte magát a cserjék, virágok, bokrok világában. Több ezer széles skálán mozgó könyve egyrészt bizonyítja tudásvágyát, másrészt pedig azt, hogy mennyi minden foglalkoztatta. Átfogó tudása példátlan olvasottsága mellett az adatokat gondosan rögzítő jegyzetelési hajlamában gyökerezett. Tudásának harmadik forrását pedig utazásai adták: gondosan készült útjaira, amelyek során mindent a magyar kérdésekre vonatkoztatva figyelt meg és vizsgált át.25

Hivatali karrier

Életének következő szakaszának főbb mozzanatait maga Klebelsberg foglalja össze egyik nyilatkozatában:

Bóné Géza fejér megyei alispán házában találkoztam Bánffy Dezsővel. Bemutattak neki mint szorgalmas, törekvő fiatalembert. Azt mondta, éppen ilyen emberre van szüksége: bevitt a miniszterelnökségre. Segédfogalmazó lettem.”26

Klebelsberg tehát 1898-ban a ranglétra alján, fogalmazó segédként kezdte hivatali karrierjét, és rövid időn belül műveltsége, alapossága, munkabírása, és önképzése révén bejárva a ranglétra lépcsőfokait segédtitkár, titkár, majd pedig osztálytanácsos lett.27 Mivel fokozatosan lépett egyre feljebb a ranglétrán megismerte a hivatali ügyintézés minden fortélyát, aminek miniszterként is hasznát vette: a szabotáló, késleltető intézkedéseket azonnal észrevette. A miniszterelnökségen eltöltött tizenkét esztendő alatt hat miniszterelnök mellett szolgált. Ennek révén sokféle vezetői mentalitással ismerkedhetett meg. Klebelsberg nézeteiben és emberileg a kormányfők közül Tisza Istvánhoz került a legközelebb.28 A Julián-egyesület ügyvezető igazgatójaként 1904-től részt vett a Horvátországban, Szlavóniában és Bosznia-Hercegovinában élő magyarok nemzeti tudatának ápolásában és művelődésük segítésében. Ennek szellemében

magyar iskolákat építtetett, könyvtárakat működtetett, előadásokat szervezett és analfabéta-tanfolyamokat finanszírozott.”29

1910-ben távozott a miniszterelnökségről, és az elkövetkezendő négy évben a Közigazgatási Bíróság ítélőbírájaként dolgozott.30 Nagy megtiszteltetés volt, ha valaki itt lehetett bíró, Klebelsberg azonban nem érezte jól magát, saját értékelése szerint aggastyánok közé jutott. Ugyanakkor a miniszterelnökségre sem kívánt visszamenni az „ottani pártpolitikai kicsinységek és torzsalkodások miatt.31 Annyi haszna mégis volt új munkájának, hogy a magyar közigazgatás minden fontos részletét megismerhette. Klebelsberg életének újabb fordulatára akkor került sor, amikor 1914-ben őt nevezték ki a második Tisza Kormány Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumának adminisztratív államtitkárjává.32 Bár a Nagy Háború lecsökkentette mozgásterét Klebelsbergnek mégis sikerült olyan javaslatokat kidolgoznia, amelyeknek a későbbiek során nagy hasznát veszi, illetve sikerült új terepen is ellenőriznie szervezőkészségét. Klebelsberg a népoktatás és a tanoncképzés specialistájaként Pogány Frigyessel az oldalán ekkor dolgozta ki a népiskolai hálózat kiépítési programját, illetve hozta létre a háborúban maradandó sérüléseket szenvedetteket ápoló Rokkantügyi Hivatalt. Klebelsberg számára az utóbbi terület idegen volt, mégis sikerült mindössze pár hónap alatt Bakay Lajos sebészprofesszor szavaival élve „gondolatérlelővé válnia” és tisztában lennie „az orvosi segédeszközök, művégtagok száz fajtájának lényegével.”33 Klebelsberg karrierjének ezen állomása is mutatja, sokszínűségét és arra vonatkozó tehetségét, hogy a számára ismeretlen problémáknak is a gyökerére látott.

A Magyar Királyi Állami Népiskola Balázsfalván (ma Románia), 1910. Illusztráció. (Magyar Földrajzi Múzeum – Erdélyi Mór cége/FORTEPAN, 86649)

Miután 1917-ben Tisza távozott a kormány éléről, Klebelsberg karrierje is törést szenvedett: az őszirózsás forradalom után visszavonult a közélettől, a tanácsköztársaság idején pedig bujkálni kényszerült.34

Szerepe a politikai konszolidációban

Klebelsberg 1919 őszén a Keresztény Nemzeti Párt tagjaként tért vissza a politikai életbe. Azonban nem sokkal azután, hogy a következő évi nemzetgyűlési választásokon mandátumot nyert tizenhat társával, kilépett onnan. Az általa vezetett „disszidensek csoportja” 1922-ben végül Bethlen kormánypártjában, az Egységes Pártban találja meg célállomását.35 Klebelsberg az 1920-as években több alkalommal is hangoztatta, hogy Trianonba „bele kellett menni,” mert más lehetőség nem volt a magyar állam fennmaradására, de mindig figyelmeztetett a békediktátum igazságtalanságára és szomorú következményeire.36 A Trianon által okozott trauma ellenére rendíthetetlen optimizmussal nézett a jövőbe, mert vallotta, hogy a magyar nemzetet ezer éves történelme megtanította arra miként tűrje és élje túl a katasztrófákat.37 Klebelsberg mindent megtett annak érdekében, hogy optimizmusa áthassa a környezetét is, mert hitt abban, hogy

„pesszimista hangulatú nemzet nem tud emelkedni.”38

A királypuccsok kérdésében Klebelsbergnek nehezére esett állást foglalnia, hiszen családja tizenegy generáción át szolgálta a Habsburg házat, és korábban ő maga is a Monarchia híve volt. Klebelsberg azonban lelkiismereti konfliktusba süllyedve is felismerte, hogy az elszigetelt Magyarországra a kisantant beavatkozási fenyegetései végzetesek lehetnek, így végül elítélte IV. Károly visszatérési kísérleteit.39 Az értelmiségi túltermelés megelőzése illetve az a pedagógiai indíték, hogy csak annyi diákot vegyenek fel, amennyinek alapos képzése biztosítható abba az irányba terelte Klebelsberget, amely szükségesnek tartotta a zárt szám felsőoktatásban való bevezetését. Klebelsberg ugyan részt vett a numerus claususról szóló törvény kidolgozásában, de távozott az ülésteremből mielőtt megszavazták volna.40

A második Bethlen kabinetben 1921 végén Klebelsberg belügyminiszteri pozícióba emelkedett. Fő feladata az 1919-es választójogi rendelet szigorítása, illetve a szélsőjobb visszaszorítása volt.41 A miniszterelnöknek bizonyára nehéz lehetett rávennie Klebelsberget a hálátlan feladat vállalására, ugyanis az barátainak beismerte, hogy „csak kötelességből fogadta el a felajánlott bársonyszéket.42 Klebelsberg kinevezését követően azonnal munkához látott és kidolgozta az új választójogi törvényt, mely visszaállította a nyílt szavazás Európában akkor már példa nélküli intézményét és korlátozta a választásra jogosultak számát.43

File:Hungarian government 1921.jpg
Miniszterek 1921-ben; Balról jobbra Bethlen István miniszterelnök, Térfy Béla közélelmezés-, Klebelsberg belügy-, Kállay Tibor pénzügy- és Mayer János földművelésügyi miniszter (Wikimedia Commons)

Klebelsberg, a kultuszminiszter

Repedések és megoldások

Bethlen István az Egységes Párt 1922-es választási győzelmét követően Klebelsberget állította a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium élére, aki az elkövetkezendő kilenc esztendőben irányította a tárcát. Klebelsberg a bársonyszék átvételekor érzéseiről és gondolatairól így vallott:

Ember! Te huszonöt évet töltöttél kulturális ügyek intézésével, tíz éve annak, hogy adminisztratív államtitkár lettél a kultuszminisztériumban, az ügykörnek minden sarkát, minden zegét-zugát ismered, tehát hogyne vállalhatnád ezt a feladatot?44

A fenti sorokból kiderül, hogy Klebelsberg saját megítélése szerint is felkészülten, a miniszteri munkához szükséges tapasztalatok birtokában vállalta el a tárca irányítását. Ugyanakkor azt is érezte, hogy a „veszedelem,” és a „nemzeti katasztrófa” közepette ennek a tálcának bizony „rendkívüli súlya és komolysága” van, különösen azért mert a „magyar kultúra épületén” olyan repesések jelentek meg, amelyek a nemzet számára végzetesek lehetnek.45 A repedések elsősorban a trianoni békediktátum következményeiként jelentek meg a „magyar kultúra épületén.” Az állam olyan nagy múltú és kultúrájú városokat veszített el, mint például Pozsony, Komárom, Kassa vagy Nagyvárad. A közoktatási rendszer is romokban hevert: a dualizmuskori intézményeknek mindössze negyven százaléka, a tanerőnek és a tanulóknak pedig a fele maradt a trianoni Magyarországon. A problémát tovább súlyosbította, hogy az elemi iskoláknak a negyedével számolhatott ezentúl az állam. Fájók voltak továbbá a felsőoktatás területén bekövetkezett veszteségek is: Kolozsvár és Pozsony egyetemei román és csehszlovák ellenőrzés alá kerültek, majd rövidesen a teljes tanári kar és hallgatóság Magyarországra menekült, jól felszerelt gazdasági tanintézmények maradtak Kassán és Kolozsváron, illetve a kassai és a nagyváradi jogakadémiák is határon túlra kerültek. Súlyos károk keletkeztek továbbá a közgyűjteményekben illetve az épített örökségben is. A repedések elérték a magas kultúra színtereit is, például az MTA is napi problémákkal küszködött.46

Az 1920-as években a kulturális intézményrendszer helyzete tehát drámai volt. Ehhez az új helyzethez és a trianoni ország megmaradt lehetőségeihez és igényeihez alkalmazkodva kellett Klebelsbergnek mindent végiggondolni és előröl kezdeni. Ebben segítségére voltak példaképei, akikhez útmutatásért fordult a bársonyszék elfoglalását követően. „A magyar irodalmat új életre keltő” Bessenyei György, „az Európával való szellemi közösség szószólója” Kazinczy Ferenc, „a tervszerű államiskola-szervezet megteremtője” Ürményi József, „a reformkort felépítő” Széchenyi István, és végül a tizenhat esztendőn át kultuszminiszterként tevékenykedő Trefort Ágoston tettei és szavai vezették Klebelsberget a haza újjáépítésének rögös útján.47 Az említett politikusok nagy hatással voltak a kultuszminiszterre: hozzájuk hasonlóan kultúrpolitikájában ő is nemzetmentő erőként tekintett a művelődésre, illetve a nyugati nagy szellemi áramlatokba való bekapcsolódást pártolta. Klebelsberg felismerte, hogy az ország mély válságát tovább fokozná, ha még a meglévő kulturális intézmények is csődbe jutnának, így arra a meggyőződésre jutott, hogy a kultúrát kell azon kiindulási pontnak tekinteni, amely biztosítja a nemzet megmentésért, megújulását.48 Határozott elképzeléseit már 1922. június 19-én tartott miniszteri beköszönő beszédében közölte. Beszédében elismerte, hogy bár Trianon miatt jogos a fájdalom, mégsem szabad csüggedni, mert „nekünk dolgozni kell és ne feledjük a magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá.”49 Klebelsberg beszédében rögtön programot is adott: kiemelte a tudománypolitika fontosságát, a közgyűjteményi helyzet rendezésének szükségességét, illetve az oktatás minden szintjének fejlesztését.

A kultúrfölény gondolata számos összefüggésben bukkan fel Klebelsberg írásaiban. Többször szól például a kultúra honvédelmet pótló erejéről, és arról is, hogy tőle várja Trianon revízióját: „A tudás erejével döngethetjük a trianoni börtönajtót (…).”50 Ugyanakkor azt is látta, hogy a tömegek műveltségének emelése biztosíthatja az elkövetkezendő generációk megélhetését:

Nekünk olyan nemzedéket kell ma felnevelnünk, amely húsz év múlva meg fogja állni a versenyt az akkori más népek generációival. (…)”51

Bár a kultúrfölény gondolata az évtizedek során Klebelsberg nevével forrt össze, fontos megemlíteni, hogy azt először ifjabb Andrássy Gyula vetette papírra 1912-ben. A program sikerességének záloga továbbá abban rejlett, hogy Bethlen István felismerte, hogy a kultúrába kell fektetni a nemzeti vagyont. Klebelsberg tehát nem állt elő új ötlettel miniszteri beköszönő beszédében, de Bethlen anyagi támogatásával mégis sikerült maradandót alkotnia. Klebelsberg intézkedéseinek talpazatát a kultúrfölény mellett a neonacionalizmus adta.

A szegedi Főreáltanoda 1900-ban; később ez lett az egyetem központi épülete (Fődi Gábor/FORTEPAN, 24023)

Egyetemek

Klebelsberg a nemzeti műveltség fejlesztésének két fő irányvonalát különböztette meg: a népműveltség fejlesztését, illetve a magasabb tudományok ápolását. A bársonyszék átvételekor arról kellett döntenie, hogy a műveltségi színvonal emelését alul, a népoktatás területén kezdje, vagy felül a magasabb műveltség fejlesztését szolgáló intézményekkel. Döntését a kultusztárca büdzséje határozta meg: a népiskola érdemi fejlesztéséhez szükséges pénzügyi források hiányában 1922 és 1925 közötti intézkedései a magasabb tudományok megmentését, így az egyetemeket és a külföldi magyar intézeteket célozták meg. Klebelsberg célkitűzése az volt, hogy a nyugati államokhoz hasonlóan Magyarország is alapítson új egyetemeket és hozzon létre a régiek mellé új fakultásokat. Helyzete azonban a magyar kultúra épületén esett repedések árnyékában nem volt könnyű: Trianon után két egyetem (kolozsvári, pozsonyi) is hajléktalanná lett és a debreceni egyetemi építkezések is szüneteltek. Zavartalanul csak a budapesti tudományegyetem, a műegyetem és a közigazgatási kar működhetett. A problémákat tovább súlyosbította, hogy a menekült egyetemek helyzetének megoldása és a debreceni egyetemi építkezések egyaránt heves vitákat váltottak ki, legfőképp azért mert számos politikus azon a véleményen volt, hogy a jelenlegi körülmények között felesleges fényűzés lenne négy tudományegyetemet fenntartani.52

Klebelsberg a menekült egyetemek elhelyezéséhez „törvényességi, érzelmi és programi szempontokra hivatkozva”53 ragaszkodott. Az egyetemek működtetésének törvényességi alapjául a már Klebelsberg minisztersége előtt elfogadott 1921. évi XXV. törvénycikk szolgált. A kultuszminiszter erre utalva azzal érvelt, hogy a nemzetgyűlés bizonyára érett megfontolás alapján döntött így, illetve, hogy a „törvényhozás komolyságába vetett hitet ingatná meg, ha egy-két év múlva elhatározásunkat meg akarnánk másítani.”54 Klebelsberg érzelmi megfontolása is szerepet játszott állásfoglalásában, úgy vélte ugyanis, hogy a „nemzet pszichéjére” katasztrofális hatással lenne az egyetemek elutasítása.55 Továbbá a kultúrfölény gondolatának is ellentmondott volna, ha nem ragaszkodik letelepítésükhöz:

Én minden kulturális intézményhez a végsőkig ragaszkodom. Ragaszkodom az utolsó óvodához egy pici dunántúli faluban is. Ha egyetemet vesztenék, akkor az lenne a szerepem, mint annak a tengernagynak aki egy egységet vesztett. Én pedig a kultúráért folytatott harcban nagy egységet (…) egyetemet veszíteni nem akarok.56

Klebelsberg végül a négy tudományegyetem fenntartása mellett döntött: a kolozsvárit 1921-ben Szegeden, a pozsonyit pedig 1923-ban Pécset juttatta új otthonhoz.57 A vidéki egyetemek kiépítésében szerepet játszott az is, hogy igyekezett a főváros monopolhelyzetét ellensúlyozni és ez által létrehozni a „magas kultúrának az ország területén tervszerűen létrehozott központjait.58 A debreceni egyetem az 1914-15. tanévben kezdte meg működését. Ugyanebben az évben kezdődöttek meg az építkezések is, melyek a világháború kitörésekor leálltak. A nagyerdei telep állapotairól Klebelsberg így vallott:

Tető alatt volt ugyan, de befejezetlenül állott a debreceni egyetemi telep, amelyet (…) valóban úgy fedeztük fel, mint az inkáknak az őserdőben lévő, valamely elhagyott városát. Több méteres gaz között alig találtuk meg az egyes tető alatt lévő épületeket.59

Az 1922-ben kezdett építkezési munkálatokat gyorsan befejezték: egyes klinikákat már 1923-ban, a klinikai telep egészét pedig 1927-ben adták át. A debreceni építkezések nemcsak ütemük gyorsasága miatt érdemelnek említést, hanem azért is mert a város – Szegedhez hasonlóan – erején felül vállalt részt a beruházási költségekből. Klebelsberg elvárta, hogy az állami fedezet mellett az érdekelt városok is kivegyék részüket az intézményeik felállításainak költségeiből. Az anyagi áldozatot azonban nem vállalta minden város, így például Budapest sem. 1927-ben Klebelsberg azt tervezte, hogy Lágymányoson építi fel az ország legnagyobb természettudományi intézményét, mivel azonban nem kapott a fővárostól anyagi támogatást figyelme a megértőbbnek bizonyuló szegedi természettudományi kar irányába fordult.60 Szeged központjában 1926-ban kezdődtek el az egyetemi építkezések, amelyekhez városrendezési terv is párosult. Klebelsberg a város polgármestere, Dr. Somogyi Szilveszter személyében méltó munkatársra talált: együtt jelölték ki a klinikák helyét, és tervezték meg Szeged új arculatát. Közös munkájukat az európai mércének megfelelő esztétika és szépség valamint a hasznosság jellemezte. Ennek szellemében készült el a freskókkal díszített egyetemi épületegyüttes, a Nemzeti Emlékcsarnok, a Dóm tér és a Hősök kapuja. Klebelsberg saját ötlete volt a Pantheon létrehozása, azt várta az itt sétáló diákoktól, hogy ne maradjanak le a nemzet nagyjaitól. A szépség és a modernség mellett tevékenységének fő mozgatórugója az volt, hogy a „magyar gyermek minisztereként” csökkentse a gyermekhalandóságot. Nem véletlen tehát, hogy az egyetem alapkövezetének letételével egy gyermekklinika alapkövét tette le.61

File:Klebelsberg szobra Debrecenben.jpg
Klebelsberg szobra a Debreceni Egyetem előtt napjainkban (Wikimedia Commons)

Klebelsberg azáltal is biztosította, hogy Szeged az ország kulturális végvárává váljon, hogy az egyetemet válogatott oktatókkal látta el. Többek között ezért csábította haza Szent-Györgyi Albertet is.62 A kultuszminisztert több szál fűzte Szegedhez: 1926-tól országgyűlési képviselőként szolgálta a várost, illetve kéthavonta leutazott, hogy találkozzon választóival, és hogy felkeresse az építkezéseket és konzultáljon a város vezetőivel. A város iránti szeretetét mutatja, hogy 1928-ban engedélyt kért és kapott a Szentszéktől arra, hogy a fogadalmi templom kriptája lehessen örök nyughelye. A város is tisztelgett munkássága előtt: 1926-ban az egyetem díszdoktorává avatta, 1930-ban pedig a város díszpolgárává fogadta.63 Klebelsberg a jelentősen növekedő egyetemi hallgatóság létszáma kapcsán64 azt vallotta, hogy az ezer-kétezer hallgatóval bíró kis egyetemek tudnak jobb tanítási eredményeket felmutatni. Az egyetemek túlméretezettsége mellett visszatérően kritizálta az oktatók és a diákok közötti kapcsolat személytelenségét is. Úgy vélte, hogy egy tanárnak ideális esetben csak annyi hallgatója van, amennyit személyesen meg tud ismerni, és amennyivel egyénileg foglalkozhat. A kultuszminiszter a Pesti Napló 1929. július 21-i számában azt is kifejtette, hogy nem tartja nagyra azt az oktatót

aki a katedra magasságából elszavalja, vagy elmotyogja a maga tudományát; egyébként az ifjúsággal nem törődik, s azután ismeretlen tömegeket levizsgáztat, pár futó perc alatt szerezve felületes benyomást arról, hogy a vizsgázó komolyan tud-e vagy csak a vizsgára van ad hoc bepaukolva… Ahol a tanár igazi pedagógus, ott valóságos munkaközösség fejlődik ki közte és tehetséges hallgatói között65

A kultuszminiszter ugyanebben a számban arról is írt, hogy szerinte ez a termékeny és személyes tanár-diák kapcsolat a vidéki egyetemeken megvalósul, de Budapesten sajnos nem, éppen ezért igyekszik majd a jövőben létszámcsapolásra a fővárosban. Az egyetemi oktatás kapcsán továbbá sérelmezte az előadások túlsúlyát is. Úgy vélte ugyanis, hogy az előadások hallgatásra és passzivitásra kényszerítik a hallgatókat. Ebből adódóan a kultuszminiszter az oktatás új formáinak, például szemináriumoknak, laboratóriumi gyakorlatoknak az elterjesztésére törekedett.66 A kultuszminiszter fontosnak tartotta a diákság szociális gondjainak enyhítését is, ezért a fővárosban és vidéken egyaránt támogatta a kollégiumok megépülését és működtetését.67

Külföldi magyar kollégiumok

Klebelsberg minisztersége első szakaszában a külfölddel való kapcsolatok ápolása, a szellemi elszigeteltség feloldása és az idegen nyelvek hatékonyabb elsajátítása érdekében külföldi ösztöndíjak létrehozásáról és külföldi magyar intézetek alapításáról fogadott el törvényeket. Klebelsberg kulturális diplomáciája nem volt előzmények nélküli: a bársonyszék elfoglalása előtt nagy szerepet játszott abban, hogy megnyíltak a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet illetve a Bécsi Magyar Történeti intézet kapui.68 A miniszter 1923-ban újjáalapította az 1895-ben Fraknói Vilmos kezdeményezésére létrehozott Római Magyar Történeti Intézetet, azzal a céllal, hogy a városban található magyar vonatkozású levéltári források kutatását lehetővé tegye. A következő évben Klebelsberg létrehozta a berlini és bécsi, 1927-ben pedig a római Collegium Hungaricumot.69

Az intézményekbe általában egy tanév erejéig teljes ellátás biztosítása mellett ösztöndíjjal, olykor pedig fizetős vendégként jutottak ki a tehetséges fiatalok, akikre még mostak is, így tényleg semmi mással nem kellett foglalkozniuk csak a kutatással. Az ösztöndíjasok, amennyiben még egyetemi hallgatók voltak, a kutatás mellett szemináriumokra is jártak, sokuknak azonban már doktori címük is volt. A tanév alatt nagy jelentőséggel bírt a külföldi kapcsolatrendszer kialakítása is, az ösztöndíjasok ugyanis tudományos párbeszédet folytatva más nemzetbéliekkel saját maguk, és hazájuk számára is értékes kapcsolatokat építhettek ki. Míg a két történeti intézetben csak historikusok kaptak helyet, addig a Collegium Hungaricumok több szakterületről várták az ösztöndíjasokat. Bécsbe elsősorban orvosok, jogászok és germanisták, Berlinbe főképp természettudósok és műszaki szakemberek, míg Rómába elsősorban művészek, művészet és egyháztörténészek, valamint kispapok érkeztek.70 A Collegium Hungaricumok az ösztöndíjasok munkájának segítése mellett különböző programokat, például tudományos előadásokat, zenei esteket és felolvasásokat is szerveztek, és ezáltal a „kulturális diplomácia fő bázisai lettek.”71

Az elitképzés sikerét mutatja, hogy az ösztöndíjasok kétharmada hazatérvén bekerült az értelmiségi, tudományos, politikai és művészeti elitbe, a többiek pedig kiváló középiskolai tanárok lettek. Az elitképzés sikerességét talán az bizonyítja leginkább, ha felidézünk néhány ösztöndíjast a két világháború közötti korszakból: Benda Kálmán, Kosáry Domonkos, Mályusz Elemér, Bibó István, Aba-Novák Vilmos, és Szőnyi István.72

Klebelsberg Kuno (jobbról a harmadik) tisztelgő látogatása Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter egykori lakóházánál, Budapest, 1930. (Rosta László/FORTEPAN, 77086)

Középiskolák

A Társadalomtudományi Társaság 1905-ben vitát indított a magyar oktatásügy tengeri kígyójának tartott középiskolák reformjáról. A vitatkozók egyet értettek abban, hogy átfogó változtatásokra van szükség, hiszen ők maguk is látták, hogy a középiskolai oktatás többé már nem felelt meg a modern világ elvárásainak és követelményeinek. A középiskola leendő struktúrája kapcsán azonban már nem értettek egyet: a jelen lévők egy része az egységes középiskola mellett voksolt, míg mások a differenciálás mellett törtek lándzsát.73

Klebelsberg a középiskolák modernizálását úgy szerette volna megvalósítani, hogy a létrejövő intézmények egyrészt közvetíteni tudják a kultúra javait, másrészt pedig megfeleljenek a társadalmi igényeknek és a kor követelményeinek, úgy, hogy közben ne terheljék túl a diákokat. Ebből adódóan a kultuszminiszter a megoldást a középiskola típusok differenciálásában látta. Klebelsberg azzal érvelt, hogy „az egységes középiskola túlterheli a gyermeket, vagy éppen ellenkezőleg, minden tudományos ismeretből ad egy keveset” ami felületes tudáshoz vezet.74 A miniszter hitte, hogy nem kell és nem is lehet mindenkinek mindent tudnia, és ennek fényében három iskolatípus bevezetését javasolta: gimnázium, reálgimnázium és reáliskola. Klebelsberg továbbá azt is több alkalommal kifejtette, hogy ezekben az intézményekben nem az ismeretanyag elsajátítása az elsődleges, hanem „az elme pallérozása,” azaz, hogy megtanuljanak a diákok gondolkodni.75

Klebelsbergnek a tanterv kapcsán is határozott elképzelései voltak: a gimnázium továbbra is közvetítse a klasszikus humán műveltséget a görög és a latin nyelvre helyezett fókusszal; az újonnan létrehozandó reálgimnázium – egyfajta átmenetként a gimnázium és a reáliskola között – oktassa a latint, a németet, egy modern nyelvet és az irodalmat; a reáliskola pedig a modern nyelveket és a természettudományokat közvetítse. Klebelsberg azt szerette volna, ha mindhárom középiskola-típusban azonos súllyal szerepelnek a nemzeti tárgyak. A miniszter tehát szorgalmazta a tananyag gyakorlatiasabbá tételét, az élő idegen nyelvek oktatását, valamint azt, hogy több teret biztosítsanak a természettudományoknak.76 A Nemzetgyűlés 1924-ben fogadta el Klebelsberg törvényjavaslatát, így a miniszter iskolaszervezeti és tantervi elképzelései megvalósulhattak.77 A törvény a középiskolák feladatát a következőképpen határozta meg:

„a tanulót vallásos alapon erkölcsös polgárrá nevelje, hazafias szellemben magasabb általános műveltséghez juttassa és a felsőbb tanulmányokhoz szükséges szellemi munkára képessé tegye.”78

Az 1924-es középiskolai reform ugyan háromféle középiskolát különböztetett meg, de a gyakorlatban a differenciálódás tovább folytatódott, így valójában ötféle intézmény alakult ki: humanisztikus gimnázium; humanisztikus gimnázium görög nyelv nélkül, egy modern nyelvvel; reálgimnázium; reáliskola; reáliskola rendkívüli latinnal.79 A kultuszminiszter középiskolai reformjával összességében elérte, hogy a diákok képességeiknek és érdeklődési köreiknek leginkább megfelelő középiskolában tanulhassanak. Továbbá az azonos továbbtanulási lehetőségeket biztosító érettségivel arról is gondoskodott, hogy ne legyenek a gyermekek tíz éves korukban pályaválasztásra kényszerítve. Bár a törvény nagy előrelépést jelentett a pedagógiában, már megalkotásakor sok kritika érte, ugyanis figyelmen kívül hagyta a leány középiskolák helyzetének a rendezését. Az 1926-os törvény három leány középiskola működését írta elő. Az intézményekben, így a leánygimnáziumokban, a leánylíceumokban és a leánykollégiumokban egyaránt az volt a cél, hogy a lányokat

vallásos, erkölcsös és nemzeti szellemben magasabb általános műveltséghez juttassák és képessé tegyék a felsőfokú tanulmányokhoz szükséges szellemi munkára.”80

Statisztikai adatok alapján megállapítható, hogy a középiskolai oktatás egyenletesen fejlődött, és magas színvonalat nyújtott diákjai számára. A Trianon után megmaradt középiskolák száma 129-ről, 1929-re 156-ra, majd 1937-re 173-ra emelkedett. A tanulók száma a korszak elejéhez képest tizenegyezerrel nőtt, így az 1930-as években már meghaladta a hetvenezret az iskolába járók száma. Az 1930-as évek végére sikerült elérni, hogy a 10 és a 18 év közötti korosztálynak 10%-a járjon középiskolába, míg a háború előtt ezt csak 3%-uk tette meg, továbbá azt is, hogy a leérettségizettek száma meghaladja a franciaországi és megközelítse a németországi szintet. Ehhez nagyban hozzájárultak olyan szerencsés körülmények, mint például az alacsony osztálylétszám, illetve a tanári kar felkészültsége. A korszakban ugyanis egy tanárra csupán 20 diák jutott, illetve számos tudós-tanár, egyetemi magántanár, MTA levelező tag tanított középiskolában.81

Középiskolai tanárképzés

Klebelsberg hamar felismerte, hogy a kulturális felemelkedés nem képzelhető el jól képzett tanárok nélkül, ezért hivatalba lépésétől kezdődően foglalkoztatta a tanárképzés megreformálása. A reformra főként azért volt szükség, mert a pályára lépő fiatalok elméleti és gyakorlati felkészültsége egyaránt komoly hiányosságokat mutatott.82

Tanár 1925-ben (/FORTEPAN, 6256)

A fiatalabb tanárok szaktudásának „feltűnő fogyatékosságára” 1921-ben a budapesti tankerület szakfelügyelőinek tanácskozásán hívták fel a figyelmet. A szakfelügyelők nyers bírálat megfogalmazásától sem riadtak vissza, a tanácsnak leadott jelentéseikben ugyanis többen úgy fogalmaztak, hogy „egyik-másik tanár még a középiskolai anyagban is tapogatózik.83 Fináczy Ernő a fiatal tanárok gyakorlati felkészültségének hiányára hívta fel a figyelmet, utalva arra, hogy amit

az anyagból egyetemi tanulmányainak folyamata alatt hallott és feldolgozott, azt nem úgy hallotta és nem úgy dolgozta fel, hogy középiskolai teendőivel szorosabb vonatkozásba hozhassa.84

A bírálatokat figyelembe véve Fináczy elkészítette a tanárképzést megreformáló tervezetet, melyben előírta, hogy a tanárjelölteknek kötelező85 látogatniuk a tanárképző intézetet, illetve, hogy államvizsgájuk megszerzése előtt teljesíteniük kell egy egyéves tanítási gyakorlatot. Klebelsberg 1924-ben terjesztette a Nemzetgyűlés elé a középiskolai tanárok képzéséről és képesítéséről szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslat Fináczy tervezetén alapult, azzal a kiegészítéssel, hogy a tanárképző intézetek székhelyén gyakorló iskolák állítandók fel, illetve, hogy a tanárjelöltek számára ugyanitt internátust létesítsenek.86 Az 1924. évi törvény kimondta, hogy a középiskolai elméleti tanárképzés elsősorban a tudományegyetemek bölcseleti karának a feladata, továbbá, hogy a kar munkájának kiegészítése céljából köteles tanárképző intézetet létrehozni, illetve újjászervezni a már meglévőket. A törvény végrehajtásával kapcsolatos feladatok előkészítésére Klebelsberg Szinnyei József és Petz Gedeon elnökletével egyetemközi bizottságot alapított. A bizottság 1925 nyarán elfogadta a Fináczy által a budapesti intézet számára kidolgozott szabályzatot, és ennek mintájára készítette el a szegedi, debreceni, pécsi intézetek szabályzatait is.87 A szabályzatok értemében a tanárképző élén az elnök és az igazgatótanács állt. Az intézet testülete egyetemi tanárokból, meghívott egyetemi magántanárokból és középiskolai tanárokból állt. A négyéves képzés célját abban definiálták, hogy segítse a tanárjelölteket a szaktárgyaik tanításához szükséges pedagógiai-szakmódszertani ismeretek és készségek elsajátításában. A törvény meghozta a várt eredményt, a kötelező tagság eredményeképpen ugyanis bővültek a jelöltek ismeretei, és emellett javult a tanulási fegyelmük is. Fontos azonban, hogy a gyakorlógimnáziumok megszervezése akadozott, Szegeden például csak 1941-re alakul meg.88

Népiskolák

Klebelsberg kultúrpolitikájának egyik vezérmotívuma a magyar néptömegek műveltségi színvonalának emelése volt. A kultuszminiszter már a bársonyszék átvétele előtt is sokat foglalkozott a témával: kultuszminisztériumi államtitkárként még a háború alatt Pogány Frigyessel az oldalán kidolgozta az ország népiskolai hálózatának kiépítési programját. A program megvalósítását az első világháború és az azutáni zűrzavaros állapotok késleltették egészen 1925-ig, amikor is az anyagi lehetőségek lehetővé tették megvalósulását.89 Klebelsberg 1927-es meglátásai szerint, mivel az utolsó faluig, az utolsó tanyáig, az utolsó majorig minden fel volt állítva és elő volt készítve” így jóformán 1925-ben

„(…) csak egy villamosgombot kellett megnyomni és megindulhatott a munka.”90

Az új népiskolai hálózat kiépítése azonban komplikáltabb volt, mint egy gombnyomás, hiszen Trianon következtében jelentős változások álltak be. Az első világháborút megelőző utolsó békeévben az országban 17 ezer népiskola működött, amelyben 35 ezer tanító oktatott 2.2 millió diákot. Az új határok közé szorult Magyarországon 5584 népiskola maradt. Bár a népiskolák kétharmadának elvesztése egyenes arányban áll a területvesztés mértékével, a lakosságvesztés mértékével azonban nem, ezért a tankötelesek számához képest aránytalanul kevés maradt iskolák száma. Problémát okozott az alacsony iskolaszám mellett továbbá az is, hogy a tankötelesek 15%-a továbbra sem járt iskolába, illetve hogy a tanítók egyenetlenül voltak elosztva az iskolák között: míg a nagyobb városokban többen tanítottak, a falvak többségében csak 1-2 fő oktatott.91

Falusi népiskola 1930-ban (Somlai Tibor/FORTEPAN, 24172)

A szanálást követően a kultusztárca szabadon rendelkezhetett az állami költségvetés 9-10%-val, amely már biztosította a tárcának a népiskolai oktatás nagy volumenű fejlesztéséhez szükséges anyagi mozgásteret. Klebelsberg a szanálást követően azonnal munkához látott: első dolga az volt, hogy az egész országra kiterjedő felmérést készíttetett az iskolák helyzetéről, a tankötelesek számáról, és az egyes területek iskolaellátottságáról. A kultuszminiszter a felmérés konzekvenciáit levonva 1926-ban átfogó fejlesztési programot terjesztett a parlament elé, melyben

3500 új tanterem és 1750 tanítói lakás építését irányozta elő a következő sorrendben: iskola nélküli tanyai körzetek, iskola nélküli falvak, túlzsúfolt iskolájú külvárosok.”92

A „mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről és fenntartásáról93 szóló törvényt 1926-ban hosszas viták után fogadták el. Kevés törvény valósult meg olyan mértékben mint ez: 1930-ig a tervbe vett több mint 5000 objektum mindegyike elkészült. Mivel a törvény elsősorban az Alföld elmaradott tanyavilágának népiskolával való ellátását tűzte ki célul főképp az alföldi tanyás városok, így például Szeged, Kecskemét és Debrecen, közelében épültek nagy számban iskolák. A létrejövő népiskolákat a legmodernebb típustervek felhasználásával készítették: téglafalakkal épült, vörösfenyő padlózattal, hatalmas ablakokkal és palatetővel ellátott épületek voltak, melyekhez háromszobás tanítói lakás és téglából épült udvari melléképületek csatlakoztak.94 Az 5000. objektumot a szeged-rókusi népiskola fogadta be. Az ünnepélyes felavatásra 1930. október 25-én a Kormányzó és Klebelsberg részvételével került sor. Klebelsberg a felavatáson elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy

„a magas műveltséget és a népműveltséget párhuzamosan ápoljuk, s így nem véletlenség, az, hogy pár órán belül egyszerre avatjuk a szegedi egyetemet és szimbolikusan az ötezer népiskolát.”95

Beszédében továbbá azt is kifejtette, hogy az eddig felépített ötezer népiskolai objektum nem elégíti ki az ország szükségleteit: összesen kilencezer teremre és tanítói lakásra lenne szükség. A miniszter tehát folytatni szerette volna a népiskolaépítési akciót, de erre már nem volt lehetősége. A reformok keresztülvitele nem volt könnyű. A törvény értelmében az országot 5 km sugarú körökre osztották, és kötelezték a törvényhatóságokat és a földbirtokosokat, hogy népiskolákat állítsanak. A problémát az okozta, hogy a nevezettek fényűzésnek tartották a tömegek iskoláztatását, és nem voltak hajlandóak a saját vagyonukból a népiskolák felépítésére költeni. Ebből adódóan a minisztérium csak szankciókkal tudta a reformot megvalósítani. Szankció érte szegényparaszt és munkásszülők ezreit is, mert gyermekeiket nem engedték iskolába, mivel télen nem volt ruha, amelyben a gyerekek iskolába mehettek volna, nyáron pedig nélkülözhetetlenek voltak a munkához.96 Klebelsbergnek tervei között szerepelt a nyolcosztályos népiskola bevezetése és ezáltal a tankötelezettség 14 éves korig való felemelése is, de ennek a feltételei a korban még nem értek meg.97 A népiskolai építések összes költségét előzetesen nagyjából 66 és 70 millió pengő közöttire becsülték. A helyi hozzájárulások azonban csökkentették az összeget, így végül az 5000 népiskolai objektum felépítése 64 millió 350 ezer pengőbe került, amelyből a VKM 48 millió 260 ezer pengőt állt.98

A népoktatás fontos szeletét a népiskolák mellett a polgári iskolák adják. Klebelsberg ezekre vonatkozóan is hozott reformokat. A kultuszminiszter minden 5-10 ezer fős községbe polgári iskolát kívánt létesíteni. A tananyagot illetően a gyakorlatias jelleg előtérbe kerülését szorgalmazta. A polgári iskolákra vonatkozó törvény 1927-ben született meg. A törvény, mivel középfokú iskolává minősítette a polgári iskolát, az itt végzett diákok számára megnyitotta az utat a tanító- és óvóképzőkbe, valamint egyéb szakiskolákba. A polgári iskolák a népiskolánál magasabb, de a főiskolai tanulmányokra előkészítő középiskolánál kevesebb, és inkább gyakorlati irányú, általános műveltséget közvetítettek. Klebelsberg sokat tett a polgári tanárképzés alakulásáért is: egyesítette a férfi tanárok képzését folytató budai Pedagógiumot az Erzsébet Nőiskolával, és Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola néven Szegeden létesített új intézményt, mely 1928-ban kezdte meg működését.99

Gazdasági népiskola Szatymazon, 1929. (FORTEPAN, 3400)

Utolsó évek

Az 1931-re kibontakozó válság megpecsételte a Bethlen-kormány sorsát. A kabinet tagjai közül Klebelsberget érte a legtöbb támadás a kultusztárca költekezése és „luxuskiadásai” miatt. Bethlen a lemondása előtti napokban több ízben is megvédte Klebelsberget az őt ért támadásokkal szemben. Halála után pedig összegzően így értékelte minisztere munkásságát:

Nem lehetett azt a munkát úgy megoldani, hogy a nemzettől áldozatok ne követeltessenek, és ő nem törődve gánccsal, szemrehányással, ment a maga útján, és meg vagyok győződve, hogy egy későbbi kor igazságot fog szolgáltatni ás áldani fogja munkáját.”100

Miután Bethlen 1931 nyarán benyújtotta lemondását, Klebelsberg is távozott a kultusztárca éléről és feleségével pesthidegkúti villájukba vonultak vissza. A villához, amelyet Klebelsberg igyekezett állandóan tökéletesíteni nagy kert tartozott, kis patakkal és egy picike tóval, terebélyes fákkal, és virágágyással. Különösen utóbbi kötötte le a figyelmét: még a virágágyak formáját is ő alakította ki és minden szabad idejét kertészkedéssel és kutyájával töltötte.101 Egy korabeli riport szerint

Klebelsberg reggel hét órakor kel fel, inasa kinyitja az ablakot és reggelit hoz. Az éjjeliszekrényen hatalmas halomban (…) pedagógiai folyóiratok. Tízig olvas. (…) És ha valami új ötlete támad, kihívja magához munkatársait, órákig sétál velük fel-alá a kertben, így beszéli meg terveit.”102

Klebelsberg minisztersége után is folytatta a tervezést, mert Bethlenhez hasonlóan bízott abban, hogy visszavonulásuk csak átmeneti lesz. 103 Élete utolsó esztendejében az Alföld fejlesztésének problémái kötötték le, ő lett ugyanis az Alföldkutató Bizottság elnöke. Munkavégzésének intenzitása, büszkesége és hiúsága együttesen okozta halálát. Klebelsberg mivel nehezen tudta elviselni, hogy közreműködése nélkül történjenek a dolgok, 1932. szeptember eleji útján bár már nem érezte jól magát mégis talpon maradt és két teljes héten át dolgozott.104 Utolsó beszédében az általa alapított Magyar Olimpiai Társaság rendkívüli közgyűlésén szeptember 21-én már betegen és fáradtan köszöntötte a Los Angeles-i olimpia győzteseit. A következő nap orvost hívatott, aki paratífusz betegséget diagnosztizált nála, és pár óra múlva már a Korányi-klinikán feküdt, ahol október 11-én szívroham vetett véget életének.105 Klebelsberget a Nemzeti Múzeum nagycsarnokában ravatalozták fel. Koporsóját több tízezer budapesti kíséretében a Los Angelesben győztes férfi vízilabda csapat tagjai vitték a Nyugati pályaudvarra, ahonnan különvonattal szállították Szegedre. Szeretett városában kérésének megfelelően a Dóm kriptájában helyezték végső nyugalomra 1932. október 15-én.106

Összefoglaló

Miközben jelen írást készítettem megerősödött bennem az az elképzelés, hogy Klebelsberg Kuno a 20. század talán egyik legkiemelkedőbb magyar művelődéspolitikusa volt. A történelmi helyzet azt követelte tőle, hogy megtalálja a kiutat a nemzetkatasztrófából és biztosítsa az ország talpra állítását. Ezt a munkát nem lehetett áldozatok nélkül végig vinni. Klebelsberg reformjai áldozatokat követeltek egyrészt a városoktól, a földbirtokosoktól, másrészt pedig az államtól. Ez vezetett ahhoz, hogy a miniszter megítélése vitatott: egyesek piedesztálra emelték, valóságos kultuszt formálva alakja köré, míg mások bírálták, sőt egyenesen ócsárolták alakját.

Szeged. Fogadalmi templom; Gr. Klebelsberg-kripta | Képcsarnok | Hungaricana
A szegedi Fogadalmi templom, Klebelsberg-kripta. (Hungaricana)

Klebelsberg Kuno 1875. november 23-án született az Arad vármegyében található Magyarpécskán, Klebelsberg Jakab császári katonatiszt és Farkas Aranka gyermekeként. A család életébe a sors keményen beleszólt: Klebelsberg másfél évesen elveszítette édesapját és lánytestvérét is. Kuno ezután Székesfehérváron, édesanyja családjánál nevelkedett. A fehérvári házban kemény és szigorú neveltetést kapott, mivel őseihez hasonlóan őt is katonának szánták. A középiskolát Székesfehérváron, a ciszterciek híres gimnáziumában végezte el. Ezt követően a család nyomásának engedve beiratkozott a bécsújhelyi katonai akadémiára, ahonnan rövidesen átiratkozott a budapesti egyetem jog-és egyháztudományi karára. Egyetemi tanulmányait Münchenben és Berlinben folytatta. München nagyban befolyásolta a népoktatás és az elitképzés fontosságáról vallott elképzeléseit. Doktori címét 1898-ban szerezte meg.

Hivatali karrierjét 1898-ban Bánffy Dezsőnek köszönhetően kezdte meg a miniszterelnökségen. Klebelsberg 1904-től a Julián-egyesület igazgatójaként épített iskolákat, 1910-től pedig közigazgatási bíróként tevékenykedett. 1914-ben a VKM államtitkárjává, két évvel később pedig annak politikai államtitkárjává nevezték ki. Tisza távozásával az ő karrierje is törést szenvedett: 1919 őszéig visszavonult a közélettől. A politikai konszolidációban belügyminiszteri pozícióba emelkedett és kidolgozta az új választójogi törvényt. 1922-ben Bethlen a VKM élére állította Klebelsberget, aki saját bevallása szerint felkészülten vállalta el a tárca irányítását, és érezte annak a súlyát is a magyar kultúra házán megjelenő repedések miatt. Trianon következményeként az oktatási rendszer romokban hevert. Ehhez az új helyzethez és a trianoni Magyarország lehetőségeihez alkalmazkodva kellett Klebelsbergnek biztosítania az ország talpra állítását. A miniszter a kultúrát tekintette annak a kiindulási pontnak, amely biztosítja a nemzet megmentését és megújulását. A kultúrfölény mellett intézkedéseinek talpazatát a neonacionalizmus adta.

A bársonyszék átvételekor Klebelsbergnek arról kellett döntenie, hogy a műveltségi színvonal emelését alul, a népoktatás területén kezdje, vagy felül a magasabb műveltség fejlesztését szolgáló intézményekkel. Döntését a kultusztárca anyagi mozgástere határozta meg, így 1922 és 1925 között a magasabb tudományok megmentésére koncentrált. Klebelsberg heves viták ellenére ragaszkodott a négy tudományegyetem fenntartásához, így a Kolozsvárit 1921-ben Szegeden, a Pozsonyit pedig 1923-ban Pécsett juttatta új otthonhoz. Klebelsberg ezt követően a debreceni egyetem építkezéseinek folytatása mellett döntött: a nagyerdei klinikák építkezése egyrészt azért érdemel figyelmet, mert rendkívüli gyors ütemben történt, másrészt pedig azért, mert a város erején felül vette ki a részét az anyagi költségek fedezéséből. Ugyanezt az áldozatvállalást láthatjuk Szeged esetében is, ahol az egyetemi építkezésekhez városrendezési terv is párosult.

Grantner Jenő szobrászművész a Klebelsberg Kuno-emlékmű modelljével. Az emlékművet két évvel később az Eskü téren (ma Március 15. tér) állították fel. (Új Nemzedék Napilap, Inkey Tibor felvétele/FORTEPAN, 118796)

A kultuszminiszter a külfölddel való kapcsolatok ápolása, a szellemi elszigeteltség feloldása és az idegen nyelvek elsajátítása érdekében ösztöndíjat és külföldi magyar intézeteket hozott létre: 1923-ben újjáalapította Római Magyar Történeti Intézetet, majd a következő évben létrehozta a berlini és bécsi, 1927-ben pedig a római Collegium Hungaricumot.

Klebelsberg a differenciált oktatás pártfogójaként három iskolatípus bevezetését javasolta: gimnázium, reálgimnázium, és reáliskola. Szorgalmazta továbbá a tananyag gyakorlatiasabbá tételét. A törvénnyel, melyet 1924-ben fogadtak el elérte, hogy a diákok képességeiknek és érdeklődési körüknek megfelelő intézményekben tanulhassanak, illetve az azonos továbbtanulási lehetőséget biztosító érettségivel gondoskodott arról, hogy ne legyenek tízévesen pályaválasztásra kötelezve. Felismerte továbbá, hogy tanárok nélkül nem képzelhető el a kulturális felemelkedés, ezért a tanárképzés reformjával is foglalkozott. Az 1924-es reform előírta, hogy a jelölteknek kötelező látogatniuk a tanárképző intézetet, és az azok székhelyén felállított gyakorlóiskolákban teljesíteniük kell egy egyéves tanítási gyakorlatot.

A szanálást követően a miniszter hozzá kezdhetett a néptömegek műveltségi színvonalának emeléséhez. Az 1926-os törvényben 3500 új tanterem és 1750 új tanítói lakás építését szorgalmazta az Alföld elmaradott régióiban. Bár a reformok keresztülvitele nem volt könnyű, mégis sikerült 1930-ig elérni, hogy az 5000 objektum mindegyike elkészüljön. Miután Bethlen benyújtotta lemondását, Klebelsberg is távozott a kultusztárca éléről és feleségével pesthidegkúti villájukba vonultak vissza. Élete utolsó esztendejében az Alföldkutató Bizottság elnökeként a térség fejlesztésének problémái kötötték le figyelmét. Végső soron tenni akarása okozta halálát is: bár beteg volt továbbra is járta az Alföld városait, mígnem kórházba került és 1932. október 11-én szívrohamban meghalt.

Az ostrom alatt megrongálódott Eskü (Március 15.) téri Klebelsberg emlékmű 1948-ban. Napjainkban helyreállítva a Villányi úti Szent Imre templom mellett látható. (Lajtai László/FORTEPAN, 101923)

Összességében úgy gondolom, hogy Klebelsberg széleskörű munkássága és gazdag életműve a 21. században is biztos útmutató azoknak, akik a magyar kormány bársonyszékeit elfoglalva kívánják a ma és a jövő nemzedékeit szolgálni. Klebelsberg államférfiként valóban rászolgált az őt övező tiszteletre, ugyanakkor fontosnak tartom, hogy megérdemelten és tárgyilagosan tisztelje az utókor. Ebből adódóan, megkerülhetetlennek tartom, hogy belekerüljön a köztudatba, hogy a kultúrfölény gondolatát először Andrássy Gyula fogalmazta meg, illetve, hogy reformjainak záloga abban rejlett, hogy Bethlen István felismerte, hogy a kultúrába kell fektetni a nemzeti vagyont. Klebelsberg tehát nem állt elő új ötlettel, de Bethlen anyagi támogatásának köszönhetően mégis sikerült maradandót alkotnia. Mindez azonban semmit sem von le nagyságából, melyet sikeres elitképzés, egyenletesen fejlődő és magas színvonalú középiskolai oktatás, és ötezer népiskolai objektum örökít tovább az utókorra.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Felhasznált források és szakirodalom:

Források:

Klebelsberg Kuno: Jöjjetek harmincas évek! Budapest, Athenaeum, 1930.

Klebelsberg Kuno: Klebelsberg beszédei, cikkei és törvényjavaslatai, 1916-1926. Budapest, Athenaeum, 1927.

Szakirodalom

Hencz Péter: Gróf Klebelsberg Kuno, a harmadik évezred minisztere. Szeged, Bába és Társai Kft, 1999.

Huszti József: Gróf Klebelsberg Kunó életműve. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1942.

Kékes Szabó Mihály: Klebelsberg Kuno egyetempolitikai törekvéseinek főbb jellemzői. In: Magyar Pedagógia 96. évf. 3. szám. 253-260. 1996.

Ladányi Andor: A középiskolai tanárképzés története. Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 2008.

Márki-Zay János: Gróf Klebelsberg Kunó, aki talpra állította Magyarországot. Hódmezővásárhely, Magyar értékek 4. füzet, 2009.

Pukánszky Béla, Németh András: Neveléstörténet. Budapest-Szeged, Nemzeti Tankönyvkiadó Rt, 1996.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Letöltés ideje: 2020.06.29. https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_magyarorszag_tortenete/ch03s02.html

T. Kiss Tamás: Klebelsberg Kuno. Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 1999.

Ujváry Gábor: Egy európai formátumú államférfi – Klebelsberg Kuno. Pécs-Budapest, Kronosz Kiadó – Magyar Történelmi Társulat, 2014.

A nyitóképen Klebelsberg Kuno könyvtárszobájában 1932-ben. (Forrás)

Jegyzetek:

1 T. Kiss Tamás: Klebelsberg Kuno. 8-9.

2 Uő: 356.

3 Uő: 357.

4 Ujváry Gábor: Egy Európai formátumú államférfi. 192.

5 T. Kiss Tamás: Klebelsberg Kuno. 357.

6 Hencz Péter: Gróf Klebelsberg Kuno, a harmadik évezred minisztere. 11-12.

7 Ujváry Gábor: Egy európai formátumú államférfi. 192-193.

8 Uő. 193.

9 T. Kiss Tamás: Klebelsberg Kuno. 9.

10 Ujváry Hábor: Egy Európai formátumú államférfi. 194.

11 Hencz Péter: Gróf Klebelsberg Kuno, a harmadik évezred minisztere. 8-10.

12 T. Kiss Tamás: Klebelsberg Kuno.9.

13 Hencz Péter: Gróf Klebelsberg Kuno, a harmadik évezred minisztere. 12.

14 Márky-Zay János: Gróf Klebelsberg Kuno, aki talpra állította Magyarországot. 6-7.

15 Uő. 6-7.

16 Ujváry Gábor: Egy európai formátumú államférfi. 13.

17 Uő: 14.

18 T. Kiss Tamas: Klebelsberg Kuno. 352.

19 Ujvári Gábor: Egy európai formátumú államférfi. 16-17.

20 Uő: 19-20.

21 Klebelsberg Kuno: Klebelsberg beszédei, cikkei és törvényjavaslatai, 1916-1926. 328-329.

22 Uő.192.

23 T. Kiss Tamás: Klebelsberg Kuno. 353.

24 Huszti József: Gróf Klebelsberg Kuno életműve. 15.

25 Uő. 16-22.

26 Uő. 13.

27 Ujváry Gábor: Egy európai formátumú államférfi. 23.

28 Uő: 24.

29 T. Kiss Tamás: Klebelsberg Kuno. 354.

30 Uő. 354.

31 Huszti József: Gróf Klebelsberg Kunó életműve. 58.

32 T. Kiss Tamás: Klebelsberg Kunó. 354.

33 Ujváry Gábor: Egy európai formátumú államférfi. 36-39.

34 T. Kiss Tamás: Klebelsberg Kunó. 354.

35 Uő: 355.

36 Ujváry Gábor: Egy európai formátumú államférfi. 65.

37 Hencz Péter: Gróf Klebelsberg Kuno, a harmadik évezred minisztere. 15.

38 Uő.15.

39 Ujváry Gábor: Egy európai formátumú államférfi. 66

40 Uő: 69-73.

41 T. Kiss Tamás: Klebelsberg Kuno. 356.

42 Huszti József: Gróf Klebelsberg Kuno életműve. 101-102.

43 Ujváry Gábor: Egy európai formátumú államférfi. 80-81.

44 Klebelsberg Kuno: Klebelsberg beszédei, cikkei és törvényjavaslatai, 1916-1926. 387.

45 Uő. 387.

46 Ujváry Gábor: Egy európai formátumú államférfi. 97-99.

47 Uő.101-102.

48 Márki-Zay János: Gróf Klebelsberg Kunó, aki talpra állította Magyarországot.

49 Klebelsberg Kuno: Klebelsberg beszédei, cikkei és törvényjavaslatai, 1916-1926. 604.

50 Klebelsberg Kuno : Jöjjetek harmincas Évek! 92.

51 Klebelsberg Kuno: Klebelsberg beszédei, cikkei és törvényjavaslatai, 1916-1926. 319.

52 Pukánszky Béla, Németh András: Neveléstörténet. 624-626.

53 Kékes Szabó Mihály: Klebelsberg Kuno egyetempolitikai törekvéseinek főbb jellemzői. 255.

54 Klebelsberg Kuno: Klebelsberg beszédei, cikkei és törvényjavaslatai, 1916-1926. 494.

55 Uő: 673.

56 Uő. 487.

57 Ujváry Gábor: Egy európai formátumú államférfi. 108.

58 Huszti József: Gróf Klebelsberg Kuno életműve. 230.

59 Ujváry Gábor: Egy európai formátumú államférfi. 107.

60 Uő. 108-110.

61 Márky-Zay János: Gróf Klebelsberg Kuno, aki talpra állította Magyarországot. 24-26.

62 Uő. 27.

63 T. Kiss Tamás: Klebelsberg Kuno. 358.

64 1866-ban 4955, 1894-ben 5345, 1915-ben 14575, 1924-ben pedig 17353 diák tanult a felsőoktatásban, ez az emelkedés igen nagymérvű, ha figyelembe vesszük, hogy az ország lakossága Trianon után közel 64 százalékkal csökkent. In: Pukánszky Béla, Németh András: Neveléstörténet: 624.

65 Kékes Szabó Mihály: Klebelsberg Kuno egyetempolitikai törekvéseinek főbb jellemzői.258.

66 Uő: 259.

67 Uő: 259.

68 Ujváry Gábor: Egy európai formátumú államférfi. 115.

69 Uő: 116.

70 Uő: 119.

71 Uő: 117.

72 Uő. 122.

73 Pukánszky Béla, Németh András: Neveléstörténet. 613.

74 T. Kiss Tamás: Klebelsberg Kuno. 26.

75 Uő. 25.

76 Uő. 26.

77 Uő: 27.

78 1924. évi XI. törvénycikk a középiskoláról 1. §

79 T. Kiss Tamás: Klebelsberg Kuno 26.

80 Uő. 27.

81 Romsics Ignác: https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_magyarorszag_tortenete/ch03s02.html

82 Ladányi Andor: A középiskolai tanárképzés története. 52.

83 Uő: 53.

84 Pukánszky Béla, Németh András: Neveléstörténet. 620.

85 a tanári oklevél elnyeréséhez a tanárképző intézet látogatása eddig nem volt kötelező

86 Ladányi Andor: A középiskolai tanárképzés története. 54-56.

87 Uő. 59.

88 Uő. 63.

89 Ujváry Gábor: Egy európai formátumú államférfi. 136.

90 Uő.36.

91 Romsics Ignác: https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_magyarorszag_tortenete/ch03s02.html

92 Romsics Ignác: https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_magyarorszag_tortenete/ch03s02.html

93 1926. évi 7. tc.

94 Pukánszky Béla, Németh András: Neveléstörténet. 617.

95 Ujváry Gábor: Egy európaiformátumú államférfi. 142.

96 Pukánszky Béla, Németh András: Neveléstörténet. 618.

97 Uő. 619.

98 Ujváry Gábor: Egy európaiformátumú államférfi. 144.

99 Pukánszky Béla, Németh András: Neveléstörténet. 619-620.

100 Ujváry Gábor: Egy európai formátumú államférfi. 183-187.

101 T. Kiss Tamás: Klebelsberg Kuno. 357.

102 Ujváry Gábor: Egy európai formátumú államférfi. 182-183.

103 Uő. 188.

104 T. Kiss Tamás: Klebelsberg Kuno. 358.

105 Ujváry Gábor: Egy európai formátumú államférfi. 189.

106 T. Kiss Tamás: Klebelsberg Kuno. 358.

Facebook Kommentek