Szerszámkészítő orvosi köpenyben
Manapság sem számít ritkaságnak, ha valaki más végzettségűnek adja ki magát, és így próbál meg jobb álláshoz, magasabb bérhez, vagy éppenséggel álmaihoz közelebb kerülni. Természetesen ez bűncselekménynek számít, így az imposztor bukta esetén a dühös kuncsaftok mellett az igazságszolgáltatással is szembe kell nézzen (legalább is papíron). Rengeteg hírt olvashatunk, hogy egyesek menő befektetőnek, nigériai hercegnek vagy hasonlónak adják ki magukat, és több olyan eset is volt, hogy utólag derült ki egy orvosról, hogy finoman szólva nincs minden rendben a képesítésével. Az orvosi pályát választó imposztorok különösen veszélyesek, mert amíg egy átlag „Mekk mesternek” legfeljebb a cégérét verik le, itt emberéletek múlhatnak minden egyes döntésén. Mai rövidke történetünk egy ilyen – spoiler: szerencsés végkimenetelű – esetet mutat be.
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült
1958. szeptember 17-én adta hírül az Esti Hírlap, hogy elfogtak egy bizonyos Gréczi Istvánt, aki évek óta orvosként praktizált, amivel az volt a baj, hogy végzettsége szerint szerszámkészítő volt. Ennek ellenére több neves kórházban is praktizált, ráadásul a forradalom idején is sebesülteket látott el. Mindez mutatja, hogy a rendszerrel is elég komoly bajok lehettek, főleg, hogy Gréczi nem egy kis faluban működött egyedüli „orvosként”, hanem a fővárosban, ahol sokkal nagyobb esélye volt a lebukásra. Története 1952-ben kezdődött; akkoriban sokat betegeskedett, és a cikk szerint megtetszett neki a kórházi élet, ezért úgy határozott, hogy orvos lesz. A bökkenő az volt, hogy csak négy polgárit végzett, így nem kerülhetett egyetemre. Persze a korszak bővelkedett „villámkarrierekben”, pártutasításra néhány hónap alatt is lehetett két elemit végzettekből főtiszt, vagy írni-olvasni alig tudó, de párthű emberekből bíró vagy ügyész. Az orvosi pályára ugyanakkor ez kevéssé volt jellemző, ennek okai nem szorulnak különösebb magyarázatra.
Gréczi ugyanakkor nem pártvonalon indult el, hanem teljesen öntevékenyen szakkönyveket vásárolt, írnok lett egy SZTK-ban és bejárt az orvosi kar előadásaira, ahol nem hogy nem lógott ki, de tökéletesen beilleszkedett a szigorló orvosok közé:
„Délelőttönként szabad volt és ezalatt a harmad-negyedéves orvostanhallgatók előadásait hallgatta, jegyzeteket készített, majd pedig amikor a szigorló orvosok az István-kórházba kerültek kötelező gyakorlatra, velük sodródott. A kórház főorvosánál mint gyakorló orvos jelentkezett és a sebészeti osztályra került. Rendszeresen ‘részt vett viziteken, műtéteken, sőt előfordult, hogy asszisztált is.”[1]
1956 nyarán érezte úgy, hogy már eleget tud, így orvosi állás után nézett, nem is akárhol, hanem az Uzsoki úti kórházban.
„Nem kérték tőle a diplomát, és így történhetett, hogy mint gyakorló orvos részt vett viziteken, sőt laboratóriumi vizsgálatokat is végzett. 1956 októberében a Sportkórházban jelentkezett, mint orvos. Innen az Endresz György téri [ma Magyar Jakobinusok tere – GyS] elsősegélynyújtó helyrekerült, ahol a sebészorvosi teendők ellátásával bízták meg. Az ellenforradalom alatt tanúsított magatartásáért izgatás címén hathónapi börtönre ítélték.”[2]
Az, hogy diplomát nem kérnek – bármilyen hihetetlenül is hangzik – előfordul napjainkban is, de az ötvenes években általában jóval mélyebben utánajártak a munkavállalóknak. Arról ne is beszéljünk, hogy az ellene folyó nyomozás és bírósági eljárás során elvben utána kellett, hogy nézzenek előéletének, korábbi munkahelyeinek, végzettségének. Az is meglepő, hogy a kihallgatások során nem bukott ki a dolog. Annyi bizonyos, hogy Gréczi szorgalmasan tanult és figyelt az órákon, mert hogy szakmai tevékenységére nem akadt panasz. Az Esti Hírlap szerint
„Az ügyészség megállapítása szerint Gréczi orvosi műhibát sohasem követett el, a betegek bíztak benne és meg voltak vele elégedve. A körzeti ellenőrző főorvos néha észlelt kisebb szakmai járatlanságot, de ezt „a fiatal sebészkolléga belgyógyászati járatlanságának tulajdonította”. Receptjei kifogástalanok voltak és azt is megállapították, hogy igen körültekintően, megfontoltan végezte orvosi teendőit.”[3]
És ezelőtt a megállapítás előtt még hónapokig praktizált! 1957 augusztusában szabadult a börtönből, és egy ismerős orvos révén október 14-től a VIII. kerületi rendelőintézet orvosaként dolgozhatott. Az itteni személyzeti osztály éberebb volt, többször kérték, hogy mutassa be iratait és munkakönyvét, de Gréczi arra hivatkozott, hogy az utóbbi dokumentumot elvesztette. Mivel a forradalom és szabadságharc során komoly károk érték a várost – számos lakóház mellett például az Országos Levéltár és a Nemzeti Múzeum gyűjteményének egy része is elpusztult – ez jó hivatkozási alapnak számított. Olyannyira, hogy a szakrendelő vezetői egy szép pecsétes igazolást állítottak ki nevére, amit Gréczi megfejelt azzal, hogy a papírra rávezettette diplomája számát és diplomaszerzésének idejét is (persze mindkettő hamis volt). A dokumentummal aztán beballagott a fővárosi tanács munkaügyi osztályára, ahol minden további nélkül új munkakönyvet kapott, amivel immáron hivatalosan is körzeti orvosként ténykedhetett.
Azért ez durva! Két kórházban, egy rendelőintézetben, valamint az államvédelmi osztályon, az ügyészségen, a bíróságon és a munkaügyi osztályon senki sem fogott gyanút, senki nem érezte, hogy valami nem stimmel. A Gréczi-ügy kirobbanása után ugyan a rendelőintézet vezetőjét és személyzetisét megrovásban részesítették, de ez igencsak „a jegyszedőt már internáltuk” jellegű intézkedésnek tűnt. Még durvább, hogy Gréczi esete messze nem volt egyedi, az újságok akkoriban jóformán havonta számoltak be egy-egy kuruzsló lebukásáról. Közöttük volt olyan, akinél az orvosi hivatás csak a kirakat volt, ugyanis fiktív rendelője felújítására kalapozott össze pénzt, amivel azután angolosan távozott. [4] Szintén a „maszkirovka” részét képezte az orvosi táska Trifonov Tibor esetében, aki
„mindenütt dr. Tasnádi Tiborként mutatkozott be. Elmondta, hogy orvos, s míg lakásügyét rendezik, albérleti szobát keres. Az egyébként jó megjelenésű, orvostáskával mutatkozó fiatalembert legtöbb helyen rokonszenvesnek találták, megkapta a szobát, ahonnan azután néhány nap múlva búcsúzás nélkül távozott. Minden alkalommal összeszedte a lakásban található értékeket, pénzt és ékszert. és ilyenképpen sok ezer forint értéket lopott össze.”[5]
Az állatok sem maradtak védve a kuruzslóktól, amire példa a Szeged környékén tevékenykedő Szilágyi István esete. Ő ugyan állatorvosnak adta ki magát, de nem sokat kockáztatott, a beteg állatokat azonnal leölte;
„Kuruzsló álorvos kerül a szegedi bíróság elé. Szilágyi István portányi lakos állatokat „gyógyított”. Egy oltásért a megállapított kezelési költség kétszeresét kérte. A ravasz sarlatán csak egészséges jószágokat oltott; a beteg sertéseket azonnal leszúrta.”[6]
Azt a fenti kis válogatásból is láthatjuk, hogy az álorvosok többsége nem praktizált, minden bizonnyal esetleges betegeik legnagyobb örömére. Az is valószínű, hogy nem rendelkeztek Gréczihez hasonló lelkesedéssel és ismeretekkel, az orvosi hivatást csak álcának használták az anyagi haszonszerzéshez. Gréczire ugyanakkor a betegek sem panaszkodtak, hiszen a hivatalos megállapítás szerint is jól végezte dolgát, és lehet, hogy köztiszteletben álló orvosként megy nyugdíjba, ha nem jön közbe egy szerencsétlen találkozás. Egy régi ismerőse ugyanis meglátta Gréczit fehér köpenyben, és
„Felhívta rá a személyzeti osztályvezető figyelmét. Ezután kiderült, hogy dr. Gréczi István sohasem volt orvostanhallgató, még kevésbé kapott diplomát. Leleplezésekor az is kiderült, hogy ugyanilyen módon hamis személyi igazolványt is szerzett, amelyben mint orvos szerepelt és így házasodott meg ez év április 12-én. Gréczi ellen megindult a bűnvádi eljárás és az ügyészség három rendbeli közokirathamisítás, egy rendbeli személyiigazolvány-hamisítás és kuruzslás bűntette címén vádiratot adott ki ellene.”[7]
A második, és egyben utolsó cikk 1958. októberben jelent meg Grécziről, és abban az ellene folyó perről tudósítottak. Első fokon a Központi Kerületi Bíróság Szamosújváry Rudolfné vezette tanácsa másfél évre ítélte. Nyomatékosan enyhítő körülménynek értékelték lelkesedését és szorgalmát (meg nyilván azt, hogy lelkiismeretesen és műhiba nélkül praktizált), ugyanakkor kiemelték, hogy
„Ha azonban annyira szeretett volna orvos lenni, mint állította, akkor azokat a lehetőségeket kellett volna kihasználnia, amelyeket a kormányzat a tehetséges fiataloknak nyújt. Alkalma lett volna szakérettségit tenni és felvételét kérni az orvosi egyetemre. (…) Cselekedeteiért büntetőjogi felelősséggel tartozik, nemcsak a betegeknek az SZTK részéről nyújtott ellátásba vetett bizalma fenntartása érdekében, hanem a magyar orvostársadalom és egészségügy jó hírének megvédése érdekében is. Mindezek ellenére van lehetősége arra, hogy büntetése kitöltése után továbbtanuljon és képezze magát.”[8]
Sajnos Gréczi további sorsáról már nem írtak a lapok, így nem tudjuk, hogy végül megszerezte-e orvosi diplomáját, vagy új hivatást választott magának. Az eddigi forrásaink alapján bizonyos, hogy a legtöbb akkori (és mai) álorvossal ellentétben őt tényleg a hivatástudat vezette, nem törekedett anyagi haszonszerzésre (pláne nem úgy, hogy pl. hatástalan/nem megfelelő gyógyszereket árult volna saját zsebre), amit a bíróság is javára értékelt.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek:
[1], [2], [3] Esti Hírlap 1958. szeptember 17. 3. o.
[4] Esti Hírlap 1957. május 22. 3. o.
[5] Esti Hírlap 1959. január 27. 1. o.
[6] Esti Hírlap 1958. október 7. 1. o.
[7] Esti Hírlap 1958. szeptember 17. 3. o.
[8] Esti Hírlap 1958. október 30. 1. o.
A nyitóképen fiatal orvos rendelőjében, munka közben, 1958. ILLUSZTRÁCIÓ (FSZEK Budapest Gyűjtemény – Sándor György felvétele/FORTEPAN, 116919)