20. század Kult Szocializmus 

A „nagy építészeti vita”

A II. világháborút követően Magyarország romokban hevert. A „koalíciós éveknek” nevezett periódus alatt az építészet legfőbb feladata a romeltakarítás, az újjáépítés és a lakhatás biztosítása volt. Azonban ebben a nehéz történelmi helyzetben is voltak olyan presztízsberuházások, melyek indokoltsága erősen megkérdőjelezhető. Mindezt tetézte, hogy az egyre erősebbé váló kommunista befolyás, majd hatalomátvétel alapjaiban változtatta meg az építészeti stílust, hiszen a modernista irányzatokat a mintának tekintett Szovjetunió nem tűrte el. A magyar építőművészeknek tehát alkalmazkodniuk kellett a rezsim követelményeihez, azaz a szocialista realizmus „szellemében” kellett tervezniük. Ez azonban nem egyik napról a…

Tovább
Forrás 

„MacAlpine katonái” – Egy rendhagyó „hadsereg” története

Bár a poszt címe mást sugallhat, most nem egy klasszikus értelemben vett hadseregről lesz szó, hanem Nagy-Britannia egyik legrégebbi és sokáig legjelentősebb építőipari cégéről, amelynek elsősorban ír munkásai nevezték magukat  – a tulajdonos után – MacAlpine katonáinak, vagy hadseregének (MacAlpine’s Fusiliers), utalva a kemény körülményekre és a szigorú beosztásra. Az írek, nevesül Dominic Behan természetesen dalt is írtak a kemény, zsugori vállalkozóról, akit a pénzen kívül más nem érdekelt, és nem törődött emberei épségével sem. A valóság természetesen ennél árnyaltabb volt…

Tovább