László és Lancelot. Egy tarthatatlan tétel története.
Néhány napja egy hatásvadásznak tűnő, nem kellően alátámasztott cikk látott napvilágot, amely összefüggést vélt felfedezni a 11. században élt I. (Szent) László és a középkori lovagi irodalom közismert hőse, Lancelot között, felelevenítve egy régebbi elképzelést. A következőkben a kérdéskör historiográfiát tárgyaljuk, bemutatva az elképzelés múlt századi megjelenéseit.
Jól ismert, hogy a szláv eredetű László, Ladislaus, másként Ladiszláv személynév késő középkori nyugat-európai forrásokban Lancelotként fordul elő. A középkori francia–magyar kapcsolatok szakértői, többek között Eckhardt Sándor, Gábriel Asztrik és Csernus Sándor kifejezetten késő középkori humanista fikcióként értékelik a László–Lancelot azonosítást.[1] Nem fogadta el azonban a szakma a László és Lancelot név közös etimológiáját, amit Ballagi Aladár „Lancelot francia kiejtéssel annyi mint Lá(n)szló”[2] szófejtése képviselt. Meglepő koncepcióval jelentkezett az utókor szemében szélsőjobboldali ideológusként ismert történész, Málnási Ödön, aki a hatvanas évek elején az emigráns sajtóban közölt újságcikkében Szent László nevét a „normann” Lancelot névből magyarázta[3] (figyelmen kívül hagyva, hogy egykorú, 11. századi bizonyítékok nem ismertek).
Pálfy Miklós 2006-os tanulmánya hasonló felépítésűnek véli a Szent László-legenda és a Lancelot ou le Chevalier de la charrette című lovagregény üldözős-kiszabadítós jelenetét. Pontokba szedve: a legnemesebb lovag az emberrablót követi; a lovag a fényt, a lányrabló a sötétséget jelképezi; a lovag és az emberrabló párbaja; a nő a lovag segítségére siet; a megmentett hölgy és lovag meghitt együttléte.[4] A szerző a lányrabló kunnal való viaskodás kapcsán a neves régész, László Gyula megállapításait idézi.[5] Egy másik régész, a 2023-ban elhunyt Makkay János az 1996. évi Századok hasábjain a Szent László-hagyomány és az Arthur-mondakör közötti motívumbeli egyezésekre hívta fel a figyelmet. Elképzelése, miszerint „A sir Malory által összegyűjtött Morte d’Arthur 6. énekének végén leírt jelenet tökéletesen, szinte szóról-szóra egyezik a váradi csészecsodával,”[6] sajnálatos módon visszhang nélkül maradt. Nem utolsósorban azért, mivel az általa közölt iráni, kaukázusi, sztyeppei párhuzamok az akadémiai tudományosság határait feszegették.
A László–Lancelot azonosításnak további, ritkán említett irodalma van. Burchard-Bélaváry Marcel 1913-ban megjelent, Un chevalier hongrois á la cour du roi Arthur (Egy magyar lovag Arthur király udvarában) című írásában amellett érvelt, hogy Lancelot lovag alakját I. (Szent) László magyar király ihlette. A szerző a nevek hasonlósága[7] mellett III. Béla francia kapcsolataira hivatkozott: László dédunokaöccsének VII. Lajos francia király lánya, Margit lett a felesége. Burchard-Bélaváry felhívta a figyelmet, hogy Margit féltestvére, Mária champagne-i grófné volt a Lancelot ou le Chevalier de la charrette című 12. századi lovagregényt szerző Chrétien de Troyes pártfogója. Lancelot története nem más, mint ennek a francia–magyar szövetségnek a leképeződése.[8]
A francia nyelven írt cikk III. Béla házasságkötése mellett újabb szempontot vont be a kutatásba: a lányrablás motívumát. László herceg a lányt elrabló kun lovas után eredt, ami a szerző szerint párhuzamba állítható azzal, ahogy a kordé lovagja, Lancelot az elrabolt Genièvre kiszabadításáért vívott párbajt.[9]
Az 1913-as cikk szerzője további példát hoz László és Lancelot kapcsolatára. Szerinte Lancelot du Lac vezetékneve, melynek interpretációja nem egyértelmű, összefüggésben áll Szent László lengyelországi tartózkodásával, ugyanis Lengyelország korábban használt neve a Lech vagy Leck volt.[10]
Megjegyzendő, hogy a budapesti tudományegyetem bölcsészkarának oktatója, Arthur Battishill Yolland (akit a magyar olvasó nyelvkönyvek szerzőjeként, továbbá a Trianonról megjelent angol nyelvű kiadványa miatt is ismerhet, emellett neve a sporttörténelem szempontjából sem ismeretlen) érintőlegesen foglalkozott Burchard-Bélaváry Marcel elméletével. A magyarországi brit-amerikai irodalmi társaság közlönye, a Hungarian Spectator hasábjain két oldalas cikkben, továbbá saját, 1917-ben megjelent országtörténeti művében egy bekezdés erejéig utalt a Szent Lászlóban Lancelot modelljét kereső feltételezésre.[11]
Történetünk annyiban is maradna, ha a kanadai Stephen Pow 2017-ben nem jelentkezett volna azon hipotézissel, hogy Lancelot lovag alakját I. (Szent) László magyar király ihlette. A CEU doktorandusza a nevek hasonlósága mellett III. Béla francia kapcsolataira hivatkozott: az uralkodó VII. Lajos francia király lányát, Margitot vette el. Margit féltestvére, Mária champagne-i grófné volt annak a Chrétien de Troyesnek a pártfogója, aki Lancelot alakját a 12. században megalkotta. Lancelot története ebben az összefüggésben nem más, mint e francia–magyar szövetség lecsapódása. A kanadai történész III. Béla házasságkötése mellett a lányrablás motívumára irányította a figyelmet: Lancelot ugyanúgy az elrabolt hölgy megmentésére indult, mint a lányrabló kunt üldöző László.[12] Úgy véli, Lancelot du Lac vezetékneve összefüggésben áll Szent László lengyelországi tartózkodásával, mivel Lengyelország korábbi elnevezése Lech volt.
A Burchard-Bélaváry cikke és Stephen Pow hipotézise közötti tartalmi és szöveg szerinti egyezések vitán felül állnak. Sokatmondó, hogy a László–Lancelot azonosság melletti érvek egymást követő sorrendje is tökéletesen megegyezik: 1) a Lancelot név Lászlóból való eredeztetése; 2) Chrétien de Troyes lovagregényének a 12. századi francia–magyar politikai kapcsolatokból levezetett keletkezése; 3) a lányrablás motívumának tárgyalása; végül 4) a Lech és a Lac kapcsolata.
Feltűnő az is, hogy Stephen Pow sem Burchard-Bélaváry Marcel, sem Arthur Battishill Yolland, sem Makkay János, sem Pálfy Miklós írására nem hivatkozik. Holott Eckhardt Sándor 1937-es tanulmánya, melyre Pow cikkének 17. jegyzete is utal, egyértelműen hivatkozik az 1913-ban megjelent cikkre.[13] Mind az 1913-as, mind a 2006-os tanulmány adatgazdagabb, mint Pow 2018-as cikke. Elgondolkodtató, hogy egy történész, aki a sajtóban a magyar történelem szakértőjeként nyilatkozik, ne ismerje a Századok című szakfolyóiratot. Pow írásában Csernus Sándor cikkeire sem történik utalás, aki László–Lancelot azonosítás utolsó átfogó elemzését készítette.
Stephen Pow a saját felfedezésének tartja a Szent László és Lancelot közötti összefüggés felismerését. A fentebb ismertetett bizonyítékok fényében a kijelentése egyértelműen cáfolható: a kanadai szerző elképzeléseit általa nem hivatkozott munkákból merítette.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Bibliográfia:
[1] Eckhardt Lancelot magyar király című tanulmánya a László–Lancelot azonosítás forrásaként a 15. században élt Várdai Istvánt nevezi meg, aki a francia udvarban V. László követeként fordult meg: Eckhardt Sándor: Lancelot magyar király. Magyar Nyelv 33. (1937) 151–157.; uő: Várdai István beszéde a francia király előtt. Archivum Philologicum LXII. Egyetemes Philologiai Közlöny 1938. 100–104.; Eckhardt, Sándor: De Sicambria à Sans-Souci. Histoires et légendes franco-hongroises. Paris, Presses Universitaires de France, 1943. 125–137. Vö. Gabriel, Asztrik: Les rapports dynastiques franco-hongrois au Moyen-Âge. Budapest, 1944. 72–77. Csernus Sándor több szempontból árnyalja Eckhardt megállapítását, felhívva a figyelmet, hogy a francia historiográfiában Nápolyi Lászlót (uralkodott: 1386–1414) tekintik az első magyar Lancelotnak; ráadásul egyetlen személy, Várdai István beszédével nem magyarázható a László–Lancelot azonosítás széleskörű elterjedése: Csernus Sándor: Lancelot király és Magyarország mint a „kereszténység védőbástyája” a 15. sz.-i francia történetírásban. In: Jankovics József – Monok István – Nyerges Judit (szerk.): A magyar művelődés és a kereszténység. La civiltá ungherese e il cristianesimo. II. kötet. Budapest–Szeged, Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, 1998. 580–596., 588.
[2] Ballagai Aladár: A Károlyi grófok levéltára. Protestáns egyházi és iskolai lap 30. (1887) 299–305., 301.
[3] Málnási Ödön: Szent László király és a magyar hősök emléke. Szabad Magyarság VII. évf., 1962. június 24., 2.
[4] Pálfy Miklós: László et Lancelot. In: Pálfy, Miklós – Kovács, Katalin (szerk.): „Prismes irisés”: textes recueillis sur les littératures classiques et modernes pour Olga Penke qui fête ses soixante années. Szeged, Klebelsberg Kuno Egyetemi Kiadó, 2006. 153–157., 155–156.
[5] László Gyula: A Szent László-legenda középkori falképei. Budapest, Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület, 1993.
[6] Makkay János: A sárkány meg a kincsek. Századok 130. (1996) 733–822., 764.; uő: Indul a magyar Attila földjére. 2. átdolgozott és bővített kiadás. Budapest [magánkiadás], 2009. 90–94.; angol nyelven (uő): Iranian elements in early Mediaeval heroic poetry. The Arthurian cycle and the Waltharius. Budapest [magánkiadás], 1998. 24–27.
[7] Burchard Bélaváry, Marcel: Un chevalier hongrois à la cour du roi Arthur. (Étude sur un poème de la Table-Ronde.) [A tanulmány első része.] Revue de Hongrie 6. évf. (1913) 12. sz. 273–285., 275–276. (A szerző családnevét kötőjellel, Burchard-Bélaváry változatban írta, fenti írását azonban Burchard Bélaváryként jegyezte.)
[8] Uo. 276–278.
[9] Uo. 280–285.
[10] Burchard Bélaváry, Marcel: Un chevalier hongrois à la cour du roi Arthur. (Étude sur un poème de la Table-Ronde.) [A tanulmány befejező része.] Revue de Hongrie 6. évf. (1913) 12. sz. 371–385., 385.
[11] Y [Yolland, Arthur Battishill]: Lancelot = St. Ladislas of Hungary? Hungarian Spectator (1913) 80–81.; Yolland, Arthur B.: Hungary. (The Nations’ Histories.) London–New York, T. C. & E. C. Jack, 48.
[12] Pow, Stephen: Evolving Identities: A Connection between Royal Patronage of Dynastic Saints’ Cults and Arthurian Literature in the Twelfth Century. Annual of Medieval Studies at CEU 24. (2018) 65–74.
[13] Echkhardt Sándor tanulmányában a következőket írja: „Burchard Bélaváry Marcel […] tétele, hogy Szent László élete lett volna Chrétien de Troyes Lancelot-történetének alapja, és hogy maga a Lancelot név is a László névből ered, teljesen tarthatatlan.” Eckhardt Sándor: Lancelot magyar király. Magyar Nyelv 33. (1937) 151–157., 152. 3. jegyzet. (Dőlt betűs kiemelés az eredetiben.)