Gyömbér János, „Az Alvó Magyar” – Egy amerikás hosszú alvással nyert népszerűsége

Puskás Péter

Az elmúlt évszázadok egyik legnagyobb méretű népességmozgása a XIX. század első felében vette kezdetét, melynek során eddig soha nem látott embertömeg indult el Európából egy jobb élet reményében. A migráció a századfordulón tetőzött, amikor Európa természetes szaporulatának mintegy 20 %-a hagyta el a kontinenst. A XX. század kezdetére 17 millió, majd a húszas évekig összesen 27 millió ember hagyta el az öreg kontinenst.¹ Ez a számarány nagyságrendileg megegyezik az Európában hetedik legnépesebb ország, Spanyolország mai lélekszámával. A legfőbb tengerentúli célpont természetesen a lehetőségek országa, az Amerikai Egyesült Államok volt, ahová 1846-1890 között az európai kivándorlók 70%-a, 1891-1910 között 58%-a került.² Ezt a tendenciát követi hazánk kivándorlási statisztikája is. Noha a magyarországi kivándorlásról csak 1899 után tudunk pontosabb adatokat (a belügyminiszter csak 1899-ben rendelte el, a kivándorlási adatok országos gyűjtését), hagyatkozhatunk a német és amerikai kikötők információira, miszerint megközelítőleg 250 ezer magyar állampolgár vándorolt ki Amerikába 1872 és 1895 között.³ Ez huszonhárom év alatt több embert tesz ki, mint a mai Nógrád megye teljes lakossága!

A magyarországi kivándorlás legfontosabb kibocsájtó területe az öt északkelet-felvidéki megyében húzódott (Zemplén, Ung, Sáros, Szepes és Abaúj-Torna), minthogy erre a vidékre a magas természetes szaporulat, a művelhető földek csekély száma, a hagyományos kézműipari tevékenység és a fémbányászat hanyatlása volt jellemző. Mindezen túl Zemplénben volt a legnagyobb a nagybirtok aránya.⁴ A kivándorlás szempontjából fontos terület volt ezen kívül az Észak-Alföld, a dél-erdélyi övezet, a Tisza-Maros szöge, valamint egy nyugat-dunántúli kivándorlási körzet.⁵

A kivándorlással kapcsolatos kérdésekkel a korabeli sajtó is foglalkozott. 1881. május 29-én a Vasárnapi Újság hasábjain egy „különös állapotban lévő” magyarról lehetett olvasni:

„Egy hazánkfiának kóros alvása nagy feltűnés tárgya jelenleg Amerikában, úgy az orvosok, mint a nagy közönség előtt. Az illetőnek neve Gyömbér János és a pennsylvániai [sic!] szegényházban fekszik, hetek óta folytonosan álomba merülve. 57 napon keresztül egészen mozdulatlanul aludt, a nélkül, hogy csak szempilláját is fölnyitotta volna.”⁶

Ugyanennek a Gyömbér Jánosnak a történetét dolgozza fel Mikszáth Kálmán is A hosszú álom című gúnyos hangvételű karcolatában.⁷ De ki is volt Gyömbér János, és mivel szerzett magának országos ismertséget, mind az Egyesült Államokban, mind pedig itthon?

Gyömbér János nevével először 1881. március 10-én találkozunk a Lancaster Daily Intelligencer hasábjain. A 45 éves, robosztus, tökéletes egészségi állapotban lévő ember, ötheti folyamatos alvással keltette fel úgy a sajtó, mint az Államok tudósainak figyelmét. Az ekkor már harmincöt napja tudattalan tót atyafit számos hatástalan módszerrel próbálták rávenni bárminemű reakcióra – sikertelenül.

„A páciens Gyömbér János. Negyvenöt év körüli, izmos, minden kétséget kizáróan egészséges. Ennek ellenére öntudatlan, harmincnégy napja nem beszélt.”⁸

Feltehetőleg 1881. február 13-óta⁹ volt ebben a különös állapotban a pennsylvaniai Allentown szociális házában. Ezen a napon tért be a szomszédos Fogesville egyik fogadójába ahol egy frissítő elfogyasztása után álomba szenderült. Idővel igyekeztek felkelteni, de ebben még az orvos is kudarcot vallott. A nála talált imakönyv első lapján olvasható név és a Sáros megyei raszlavicai posta jegyezte kiadásból arra következtettek, hogy egy magyarországi (értsd: Osztrák-Magyar Monarchia) emberrel van dolguk,¹⁰ aki azóta – egy apró ásítást leszámítva – alig érzékelhető életjeleket mutatott. Dr. Erdmannak, a szociális otthon vezető orvosának elmondása szerint, pályafutásának egyik legérdekesebb esetével állt szemben:¹¹

„Frissítőt kért, és rögtön kifizette. Ezután helyet foglalt és álomba merült. Megpróbálták felkelteni, de nem sikerült. Egy idő után orvosi segítséget hívtak. Lakhelyét nem ismervén a szegényházba vitték. Azóta egy szót sem szólt és egy apró ásításon kívül nem adott életjelet.”¹²

Igen változatos módszerekkel igyekezték felkelteni szegény Gyömbért. Az ártalmatlan tűszúrástól, a mellette elsütött revolveren át,¹³ egészen a korabeli, galvánelemmel megvalósítható elektrosokkig¹⁴ és számos egyéb, nagy fájdalommal járó beavatkozással próbálkoztak – számottevő siker nélkül.¹⁵

„Gyömbér János, egy magyar, ötvenhét napja alszik. Se elektrosokkal, se mellette elsütött revolverrel nem lehetséges felkelteni.”¹⁶

Az alvó magyart ápoló Dr. Erdman rengeteg levelet kapott, még az Egyesült Államok legtávolabbi csücskéből is, amelyek mindegyike Gyömbér János állapotáról kért tájékoztatást.¹⁷ Egyesek még arra is vetemedtek, hogy meglehetősen abszurd tanáccsal lássák el a derék orvost:

„A legutóbbi levél egy jól ismert jacksonville-i spiritisztáé, aki könyörögve kéri a doktort, hogy ne engedjen több kísérletet elvégezni az alvón, kijelentvén hogy a tudattalan ember lelke nincs jelen, hogy megvédje a testét. A mondott lélek azért a bölcs és nagy célért utazik információt gyűjtve a világban, hogy a jövőben nagy hasznára legyen a férfinak.”¹⁸

Április végére orvosai úgy gondolták, hogy a kritikus állapot már elmúlt,¹⁹ néhányszor ugyanis Gyömbér János felnyitotta a szemét. Úgy vélték felépülése egyre gyorsabb ütemben halad.²⁰ Azonban akadtak kétkedők is.²¹ Néhányan arról írtak, hogy Gyömbér tekintete meglehetősen nagy riadtságot mutat és egész kinézete félelemről, hovatovább rettegésről tanúskodik. Ezt az elgondolást az is erősítette, hogy a nyelési problémái miatt szilárd táplálékot még mindig nem tudott magához venni. Megnyugtatására az otthonban élő másik magyar pácienst kérték meg arra, hogy beszéljen vele. De a magyar bemutatkozásra Gyömbér nem reagált. Két-három perc után megpróbálkoztak a német, majd egy szláv nyelvvel is, de a kísérlet ismét megbukott. Az eset után Gyömbér a szokottnál tovább, éjjel két óráig ébren volt. De másnap nem várt fordulat következett…²²

Reggel 7 óra körül, mivel úgy tűnt, hogy Gyömbér még alszik, ápolója tíz percre magára hagyta, s amikor visszatért az ajtót zárva találta. Amíg a kilinccsel bajlódott, az udvarról beszűrődő zajra lett figyelmes. Átfutott egy másik kórterembe és az ablakból elé táruló látványtól minden ízében remegés fogta el.

„Gyömbér bezárta az ajtót és huszonöt láb magasból kiugrott a kórterem ablakán. Egy pillanatig mozdulatlanul feküdt majd összeszedte magát és a kerítés felé tántorgott körülbelül négy yard megtétele után kimerülten leült, fejét a mellkasára hajtva.”²³

Mialatt visszavitték a szobájába – hetven nap után először – Gyömbér János hangot adott ki. Ugyan ez nem volt más, mint az zuhanás okozta fájdalom miatti nyögés, de legalább hang volt, bizonyítván, hogy van neki. Miután lefektették újabb jelét adta értelmének: az otthon egyik nővére magyarul kérdezte tőle, hogy megsérült-e valahol, mire bólintással felelt.

„…nem tudták megállapítani azt, hogy milyen mértékben sérült meg, vagy, hogy hol sérült leginkább. Úgy hitték számos bordája eltörött. Az ágyban ugyan nem nyögött tovább, de láthatóan nagy fájdalmai voltak. Hat óra elteltével kísérletet tettek arra, hogy kiderítsék, tud-e járni. Hamar kiderült, hogy nem. Amint Gyömbér lába megérintette a talajt rezgő nyárfalevélként kezdett remegni és arcizmai a nagy fájdalomtól összerándultak.”²⁴

– számol be a Perrysburg Journal.

Sérüléseiből két hét alatt felépült és láthatóan komolyabb fájdalmak nélkül tudott sétálni. Május közepén ismét álomba mélyedt.²⁵ Az „Alvó Magyar” megpróbáltatásai itt még nem értek véget, állapota egyre kritikusabbá vált, egyesek szerint már csak napjai voltak hátra.²⁶ Ezt a vélekedést táplálta a fején keletkező nagyobb tyúktojás méretű gennyes kelés.²⁷ Ám a Gyömbérről lemondóknak ismét csalatkozniuk kellett: júniusban ugyanis ismét kezdett jobban lenni.

„Egészséges színe lett és segítség nélkül jár. Nappal szemei nyitva vannak, éjjel nyugodtan alszik. Fájdalmat is érez, bár a hangokra még nem reagál.”²⁸

„Ha valaha felébred, új kinyilatkoztatásban részesül és egy új vallás alapítója lesz.”²⁹

– egy igen fantáziadús elgondolás Gyömbért illetően, a The Northern Pacific hasábjáról. A még mindig némasággal teli június végén megtörtént az, amire még a legbizakodóbbak sem számítottak: Gyömbér János 135 nap hallgatás után végre megszólalt.³⁰ Aznap két fiatalember látogatta meg őt Allentownból, az egyik virágot szagoltatott meg vele, amely mosolyra késztette, láthatóan jó érzéssel töltötte el az illat. Egy másik virágot a kezébe tettek, mire ő Észak-Magyarországon beszélt tót dialektusban megköszönte, majd keservesen elsírta magát. A továbbiakban hiába próbálkoztak, nem szólalt meg. Aznap már csak egy mondat hagyta el a száját: „Nem beszélek magyarul csak szlovákul.” Nem is beszélt ezután egy szót se egy teljes hónapig.³¹

„Gyömbért egy lengyel férfi, bizonyos Frank Loskowisky szólította meg. A nagy alvó ápolóinak legnagyobb csodálatra a szláv nyelvű üdvözlésre Gyömbér János kinyitotta szemeit, felállt és ugyanazon a nyelven röviden válaszolt. Körülbelül három órát beszélgettek…”³²

Miután Gyömbér János nyelve lassan megeredt, a saját szavaival igazolta, hogy a személyazonosságát firtató, a sajtóban már korábban is olvasható történetek többnyire igazak voltak:

„Körülbelül két éve érkeztem Amerikába. Apám és egy nőverem él otthon az óhazában, két bátyám agyhártyagyulladásban halt meg. Jól iskoláztak és kifejezetten nagy figyelmet fordítottam a zenére,meglehetősen jó hegedűs vált belőlem. A Castle Gardenből Virginiába mentem, ahol egy Porter nevű embernél kaptam munkát Charlottesvilleben. Egy fekete nő ott cayanne borsot tett a kávémba, ami majdnem megölt. Nagyon durva tréfákat űztek velem, azt gondoltam, hogy minden bizonnyal megmérgeznek. Elmenekültem onnan és Baltimoreba mentem, onnan Pennsylvániába. Újév napja után pár héttel kezdtem elveszteni a fejem. Elaludtam egy közeli fogadóban és attól számítva négy héttel ezelőttig nem emlékszem semmire. Soha nem éreztem azt, hogy az orvosok fel akarnának ébreszteni. Nem tudok semmit arról, hogy kiestem az ablakon, sem a fejemen lévő kelésről. Négy hete fogtam fel, hogy létezem. Olyan, mintha nagyon sokáig aludtam volna. Amikor kissé megébredtem azt gondoltam, hogy börtönben vagyok. Nem tudom elhinni, hogy közel hat hónapot aludtam. Nagyon gyengének érzem magam. Nem tudom mi miatt aludtam el, hacsak nem valami gyógyszer vagy a bors okozta ezt. Újra dolgozni akarok, ha megerősödöm. Örülök, hogy ez nem egy börtön. Nem tudok semmit arról, hogy mi történt az elmúlt öt hónapban.”³³

Charlottesvilleből a helyi Jeffersonian újságból kivágott újságcikket küldtek az allentowni szociális otthonba, amely szerint Gyömbér az a férfi, akit korábban arrafelé ismertek és egy durva tréfa okozhatja a jelenlegi állapotát.

„Tavaly nyáron egy tizenhat fős magyar társaság érkezett oda. Elfogyott a pénzük és leszállították őket a vonatról. Egyikük meg is sérült, ahogy egy távozó vonat elsodorta. Sokan közülük munkát is találtak a közelben és így ott maradtak egy ideig. Közülük Gyömbér János J.W. Porter farmján kapott állást. Jó kiállású, 180 cm magas, nyílegyenes hátú és kifejezetten jóképű volt. Mr. Porternél dolgozott pár hónapig, mialatt a keresetét hazaküldte. De csekély fizetése miatt elégedetlen és motiválatlan lett. Úgy tartják, hogy munka közben egy színes bőrű asszony a tréfa kedvéért cayenne borsot tett a kávéjába. Ez nagyon megérintette, fejébe vette, hogy megmérgezték. Elhagyta munkáltatója házát és napokig a hegyekben kóborolt. Pár nap múlva szinte halálra fagyva, meglehetősen rossz lelkiállapotban találtak rá. A rossz helyzetén való folytonos agonizálás és a mérgezéstől való félelem miatt, mentális állapota kritikus volt. December elején elhagyta Mr. Portert és egy bizonyos Mr. Trieber segítségének köszönhetően Pennsylvániába ment, feltehetően ismerősei után. Az, hogy nem találta meg őket tovább fokozta az elkeseredését. Feltehetően ez okozza jelenlegi állapotát.”³⁴

Kalandos története, s mindenekelőtt felépülése után, az „alvó magyar” hosszú hónapok után végre elhagyhatta a szociális otthont. Allentownban telepedett le és W. A. Berkemeyer bútorboltjában kárpitossegéd lett.³⁵ Később egy hengerműben helyezkedett el, ahol munkatársai körében kifejezetten népszerűvé vált. 1883. szeptember 23-án az allentowni katolikus templomban feleségül vett egy a helyi panzióban szakácsként dolgozó fiatal nőt.³⁶ A lakodalom pompásan sikerült, hat hordó sör fogyott el…³⁷

„Az alvó magyar” esetével még felépülése után is sokat foglalkoztak mind az amerikai, mind a magyar lapok; az egyik még halálhírét is közölte.³⁸

Az, hogy mi okozhatta a tót atyafi hosszúra nyúlt pihenését homály fedi. Annyiban bizonyosak lehetünk, hogy a szülőföldtől több ezer kilométer távolságban igen komoly lelki megrázkódtatással jár a megélhetés biztosítása. Gyömbér János esete azt is megmutatja, hogy a kivándorlást választóknak milyen nagy bátorság kellett ahhoz, hogy vállalva az ismeretlent, a jobb élet reményében, a tengerentúl vállaljanak munkát. Ez a történet arra is rávilágít, hogy a bátorság mellett bizony szerencse is kellett ahhoz, hogy az allentowni közösséghez hasonló nyitott és áldozatkész emberek körében élhessenek az európai kivándorlók. Arról nincs adatunk, hogy a közel hat hónapig tartó ápolás költségeit miből fedezték, azonban, ha belegondolunk, hogy az effajta ellátás költségei a mai világban is magasra rúgnak, érthető Gyömbér János hálája és allentowni letelepedése.

Külön érdekesség, hogy az ekkoriban születő pszichológia tudományának is kiváló példát nyújt Gyömbér János esete. Tüneteit ismerve feltételezhető, hogy a szomnambulancia, más néven az alvajárás egy különös formájával állunk szemben. Ennek a pszichés zavarnak az egyik kiváltó oka a komoly stresszel járó frusztráció. Olvasván az esetleges kiváltó okokat, s figyelembe véve a kivándorlás lelki terhét, az Alvó Magyar esetében nem zárható ki az, hogy a „különös állapotának” ez lehetett a kiváltó oka.

---