Az 1930-as évek végén Germanus úgy döntött, megint elmegy Medinába, mert amikor legutóbb arrafelé járt, beteg volt és nem tudott rendesen körülnézni.
Ehhez muszáj volt beállnia matróznak és az odaúton kétszer is viharba került. Végül Alexandriában kötött ki.
„Az angolok újzélandi és ausztráliai katonákat hoztak Egyiptom megvédésére. Gyakran volt elsötétítés, és reflektorok keresték az ellenséges repülőket az éjszaka folyamán. A sötétség órákig tartott, és ezalatt minden járműnek, autónak, villamosnak egy helyben kellett állni […]
A hatóság mindenkiben kémet látott. Velem egyáltalán nem volt tisztában a híres angol ’intelligence department’. Vezetője egy ízben kinyomozta, hogy bosnyák létemre felvettem a „Germanus” nevet, tehát német kém vagyok. Ekkora unintelligenciát nem tételeztem fel még erről az intézményről sem.
Amíg az ágyúk dörögtek a líbiai fronton, Kairó megtelt az „Anzac” válljelzésű angol hadsereggel. Australian, New-Zealand Auxiliary Corps, ez volt a rövidítés teljes címe. Jókedvű, kikapós fickók voltak, gyalogosok, tüzérek, repülők. Ha berúgtak – és ez majdnem állandó állapotuk volt -, nem bírtak magukkal. Egy italbárban az egyik újzélandi váltig erősítgette, hogy atyja házából ismer, […] apukámnak szólított, miközben öntötte mohamedán torkomba a tiltott whiskyt.”
Őrség egy kairói hídnál. Imperial War Museum, E 155
Néhány hónap után Dzsiddába utazott.
„Ebéd után üdvözlő táviratot adtam fel […] Ibn Szaud királynak és a trónörökösnek, és még vígan együtt ültünk, amikor kilencszáz kilométernyi távolságból már meg is jött a válasz: Őfelsége vendégül fogad és szeretettel üdvözöl. Mily gyorsan röppen el az idő ma Arábia sivatagjai fölött. Ezer évig semmi sem változott […] Most szikratávíró, autó és repülőgép zsugorítja össze azokat a mérhetetlen távokat, amiken a minap még tevék csontvázai jelezték a karavánok útját! Most az állami autóbuszok százai szállítják az utasokat városról városra”
A legnagyobb változást az hozta, hogy olajat találtak.
„ezt a szegény országot, illetve Ibn Szaud királyt és családját [az olaj] a világ krőzusainak polcára emelte. Az arab napszámos és munkás, akit a teve mellől szegődtettek el az olajkutak mellé, éppen hogy jobb megélhetést talált, mint azelőtt. Arábiában az olaj busás jövedelme azé az államé, amely maga a király. […]
Az amerikai olajtársaság […] Dsiddában épített magának hivatalt. Saját villanyvilágításuk, hűtőkészülékük, amerikai konyhájuk és különösen sok italuk van. Nem mohamedán ember Dsidda falaitól tíz kilométernél messzebb nem mehet Kelet felé. Az már szent terület. A tengerben a cápák miatt nem lehet fürödni. Mivel töltse az a pár amerikai mérnök és geológus szabad idejét? Esténként kártyáznak és isznak. […] annyi pálinka volt felhalmozva, hogy egész Arábia berúghatott volna tőle. A nehéz, zsíros vacsorák után egy kis alkoholért ebbe a házba menekültem”
Két hét után elutazott Medinába.
„A kormányzónak hivatalos szikratávírója és rádiója is volt. Esténként ő és számos barátja feszült figyelemmel hallgatta a háborús híreket. A mohamedán világ jó része érzelmileg a németek mellé állt […] Az angolellenesség és a franciák befolyásának gyengítése minden moszlim vágya, mert ezek gyaurok és a szegények urai. Ezért Medinában, a kormányzó palotájában lelkesen fogták a berlini rádió hadijelentését. A hitleristák egy bagdadi embert alkalmaztak az arab nyelvű hírek közvetítésére. […] a Koránból olvasott fel […], azután rátért a napi eseményekre: ’Ezek után jelentjük, hogy ismét elsüllyesztettük a gyaurok harmincöt hajóját a tengeren és végigbombáztuk a gyaurok városait szárazföldön. Allah segítségével meg fogjuk törni a gyaurok erejét, és az iszlám törvénye fog uralkodni a földön.’ Utána megint Korán-fejezetek […] Meg is volt ennek a hatása: Kairóban ebben a hiedelemben várták Rommel seregét, amelyet az önző angolok nem akarnak beengedni, Damaszkuszban a fellázadt francia ezredek mögé álltak a buzgó hívek, és széles Arábiában lesték, mikor szállnak le a mohamedánokat a nyomortól megváltó német repülőgépek.”
Rommel egy díszszemlén valamikor ’41 márciusában. Imperial War Museum, HU 39482
Germanus persze nem azért ment Medinába, hogy a német propagandát hallgassa.
„a történelmi emlékek felkutatása volt [a célom]. Végigjártam és felmértem azt az erődítési árok-vonalat, amelyet Mohamed próféta húzatott, amikor a mekkaiak óriási sereggel megtámadták Medinát. Az arabok járatlanok voltak a várostromban, és egy Szelmán nevű perzsa ajánlotta a prófétának a védekezésnek ezt a módját. Kirándultam az ohodi csatatérre, ahol a próféta vereséget szenvedett, és egy kő kiütötte szemfogát. […] Mindent lefényképeztem és felmértem.
Távolabbi csataterekre karavánnal mentem. Badr volt a próféta első győzelmének színhelye. Ezt okvetlenül látni akartam. Nem sokáig késett az alkalom. Egy kereskedői karaván Janbuba tartott […] letesznek [útközben], és Allah intézi majd további sorsomat.”
Útközben összeakadt Mahmuddal, a hajcsárral, akit még a zarándoklatról ismert.
„Karavánunk vas- és lakatosmunkát szállított Riádhba az ottani paloták számára. […] Kevés élelmiszert vittünk magunkkal, mert oázistól oázisig mindig találunk enni- és innivalót. […] A falubeliek [az egyik pihenőnél] azt ajánlották, hogy a karaván ne a szokásos utat kövesse […] Napokig erről folyt a vita. […] tetszett ez a rövidítési terv, mert erre még európai ember nem járt, és érdekes élmény kínálkozott.”
Végül elindultak az új, rövidebb útvonalon.
„Az idő megenyhült, így nappal vánszoroghattunk a még mindig tűző napsugár alatt. […] Nagyon sivár és messze földről elfújt homoktakaró födte a földet. Mérföldekre csak sima felületet lehetett látni, amelyet ritkán szakított meg egy-egy kiálló sziklatalp […] Olykor megsimogattam az eldugott kis magyar zászlót és ez büszke önérzetet sugallt belém. […] Éjjelre letérdeltettük a tevéket, megigazítottuk a hevedert, azután ki-ki tevéje mellé feküdt, hogy védje magát testével esetleges homokvihar ellen. […] Éjfél után gyakran kellemetlen szagra ébredtem: tevém […] megfordult. Ez nem ok a haragra a sivatagban. Én is megfordultam.”
Találtak egy folyómedret, ezekben az időjárástól függően volt vagy nem volt víz. Balszerencséjükre ez pont kiszáradt.
„A távolból kies dombsor látszott, rajta egy sor pálma. Boldog örömmel nógattuk tevéinket gyorsabb ütemre. Kelletlenül engedelmeskedtek. […] nekik volt igazuk. […] délibáb volt csupán. Száraz, erős szél kerekedett délkelet felől, talán ez vetítette elénk a reményteljes képet.”
A helyzet tovább romlott, amikor elkapta őket egy homokvihar.
„A szél félórán belül orkánná erősödött. Olyan sűrű homokfelhőt zúdított ránk, hogy lehetetlen volt továbbhaladni. […] A tevék mögé húzódtunk és arcunk alatt kis gödröt ástunk, hogy lélegzetet kapjunk […] Az arcom előtti kis gödör levegője perceken belül elromlott. Szédülés fogott el; minden erőmet megfeszítve tevém hevederébe kapaszkodva felemeltem hátamat […] Friss levegőt szippantottam […] Nagy nehezen ismét felemelkedtem és arcomat fejkendővel eltakarva, megint teleszívtam magamat levegővel és sok porral. Majdnem élettelenül zuhantam vissza a földre.”
George Francis Lyon angol utazó rajza egy homokviharról (Wikimedia Commons)
A viharban odaveszett a maradék élelmük is.
„Leöltek két öreg tevét. Vérüket és a bendőjükben talált vizet megittuk. Húsukat másnapra kevés tevetrágya tüzén megsütötték. Kőkemény volt, és ha lelkiismeretesen meg akartuk volna rágni, még ma is ott rághatnánk. De a sivatagi utasnak tágul a lelkiismerete.”
El is tévedtek. Néhány nap után eljutottak egy másik folyómederhez – és ebben sem volt víz.
„Úgy döntöttek, hogy nem folytatják a menetelést délkelet felé, hanem […] északkeletnek fordulva igyekszünk elérni Hamellie oázist […] Nekem mindegy volt […] Olyan fáradt, éhes és kimerült voltam, hogy tehetetlenül átadtam magamat a megsemmisülés gondolatának.”
Germanus csak homályosan emlékezett arra, mi történt ezután – sőt egy idő után már sehogy, mert elvesztette az eszméletét.
„A karaván az élet és halál közötti keskeny mezsgyén elvánszorgott Hamellie oázisba […]
Megmenekültünk. Mahmud tartott szóval:
– Négy napig azt hittük, hogy meghaltál, és el akartak temetni a homokban, hogy tevéd húsát megehessük, de én nem engedtelek. Holttestedet megjelölt sírban akartam elföldelni az oázisban, ha mi elérünk oda. Engem is megöltek volna, de a harb törzs rettenetes bosszút állt volna értem és érted is, hadsi Abdul Karim! Ettől féltek és ezért nem mertek bántani. Allah Akbar! Allah a legnagyobb! Dicsértessék a neve!”
Gond nélkül jutottak el Rijádba.
„Nagyon elcsodálkozott [a király udvarmestere], hogy karavánnal jöttem és majd’ éhen haltam, amikor autón kényelmesen utazhattam volna – nem fogta fel, hogy nekem ez tanulmány és élmény volt.”
