A szimatszatyor
Tóth Eszter Zsófia
„És egyszerre magam előtt láttam egy Grisa névre hallgató, tizenhét éves marcona fiú arcát, akit harmadik év végén tanácsoltak el a gimnáziumból nem helyénvaló magaviselete miatt. Amikor a kezdődő alkonyatban ott álltunk a nagykapu előtt, csak vigyorgott. Az idegenlégióban találkozunk, öreg. (..) Grisa a Trapper-farmer dzsekijében, maga szűkítette csövigatyájában, a vállán golyóstollal kidekorált szimatszatyrával felszállt a pöfögő Ikaruszra, és eltűnt a szemem elől. Akkor még nem tudtam, mi az az örökre.”
– íme egy emblematikus ábrázolás arról, hogyan és kik viselték az ún. szimatszatyrot.[1] A szimatszatyor eredetileg katonai gázálarctáska volt, a vegyvédelmi felszerelést hordták benne, innen az elnevezése.
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésével jött létre.
Népszerű divatkelléknek számított az 1970-es, 1980-as években. Hordták csövesek, alternatívok, hasonlóképpen az alföldi papucshoz. Kresalek Gábor így jellemezte a csövesnemzedéket:
„A korabeli szóhasználattal élve, megszületett a második beat-generáció, a csövesek nemzedéke. Az általában ingerszegény környezetben élő srácok hatalmas lelkesedéssel fogadták a dübörgő kemény rockot játszó csapatokat. A zenészek és a közönség egymásra találtak a hasonló problémák mentén. Mivel a beat-piacot uraló zenészek nem szívesen osztoztak a terepen, az induló Piramis, a P Mobil, a Beatrice, többé-kevésbé a Mini, a HBB ugyanúgy a zenei élet margóján volt, mint az „apátlan-anyátlan szakadtak” a társadalomban. Az egyszerű, közérthető szövegek, melyek a zenészek által is megélt helyzetekről szóltak – hazugság, képmutatás, kitaszítottság érzése, jövőtlenség víziója – hitelesen hangzottak.”
Gondoljunk bele, egy militarista államban, ahol a hivatalos közbeszéd a nyugat általi örök katonai és atomháborús fenyegetettségről szól, némi irónia is felfedezhető abban, hogy a lázadó fiatalok körében éppen egy katonai vegyvédelmi kellék lett népszerű táska. A szimatszatyrot viselője gyakran össze is firkálta kedvenc együtteseinek nevével (például Iron Maiden, Judas Priest, Edda Művek), vagy neki tetsző mondásokkal. És mit rejtett a szimatszatyor? Például az alábbiakat:
„Barta hamarosan egy dugig pakolt szimatszatyorral jelent meg, és kissé együgyű vigyorral leste, mint tömjük magunkba, amit szállított: kolbászt, sonkát friss kenyérrel, csalamádét. Nem feledkezett meg egy üveg borról, ritkábban a pálinkáról sem.”[2]
Vagy mást, ahogy Dési János emlékezett:
„Ciki iskolaköpenyünk a leselejtezett szimatszatyorba volt gyűrve, hogy a kockás, lógó flanelingünk érvényesülhessen.”[3]
Lehetett benne titkosnak számító irodalom az 1956-os forradalomról is:
„Egy osztálytársam úgy ’70 táján behozta a Fehér Könyvet, Nagy Imre és társai a népbíróság előtt, vagy valami ilyesmi, titkolni kellett, hogy behozza, újságpapírba csomagolta, nyilván a Népszabadságba, és az egészet jól eldugta a szimatszatyor mélyére, hogy a legfantasztikusabb suttogások kíséretében adja át a fiúvécében. Elolvastam, az összes elgondolható konspirációs szabályt betartva.”[4]
Nézzük meg, mit gondolt a Honvédségi Szemle cikkírója az Ideológiai és Pártmunka rovatban a szimatszatyorról:
„Érdekes színfoltja ugyanis ez a katonai nyelvnek. Ahogy minden szakmának vonzata a „műhelyzsargon”, úgy a katonai nyelvnek is „nem hivatalosan” használt tolvajnyelve. A „fóka, gulyáságyú, sörétszóró, szimatszatyor” stb. kifejezések rendszerint a hivatalos katonai nyelv és nyelvhasználat ellensúlyozására jöttek létre, s nem minden humor nélkül valók.”[5]
Tehát a szimatszatyor kifejezést nem ellenezték. És nézzük meg azt is, eredetileg hogyan használták a gázálarc-táskát, vagyis hogyan kellett használniuk a katonáknak az 1953-as vegyvédelmi útmutató szerint:
„Az egyéni vegyivédelmi csomag rendeltetése, hogy harcban a személyi és az egyéni fegyverzet gázmentesítését biztosítsa, illetve végre lehessen vele ezt hajtani. Az egyéni védelmi csomag a harcosok egyéni felszerelése, melyet a gázálarctáskában, vagy a hátizsákban kell hordani. Ha a használata szükségessé válik, akkor a harcosok előkészítik és zsebbe teszik.”[6]
Az RTL Klub XXI. század című, 2011.03.22-i adásában Pattogató Péter lakberendező, aki gyűjti a gázálarctáskákat, azt nyilatkozta, hogy nem volt könnyű beszerezni:
„A Népszínház utcában volt egy ruházati bolt, ott látott valakinek az apukája gázálarctáskát. És akkor bementünk a Népszínház utcába a 28-as villamossal, akkor már elengedtek a szüleim. Megtaláltuk a ruházati boltot, bementünk és rögtön és azt mondták: nincs katonai táska, gyerekek. Biztos előttünk is jártak ott ilyen vásárlási céllal.”
Ilyen jellegű divat Nyugaton nem volt. Poós Zoltán író hangsúlyozta, hogy ez egy szubkulturális divat volt, mely végigsöpört az országon. A gázálarctáska viselet egyúttal a lázadás szimbólumává is lett:
„Aztán elkerültem Kőszegre, a mezőgazdasági szakközépiskolába; csak az volt a lényeg, hogy elmenjek otthonról. Lázadó korszakomat éltem, csőnadrágban, apám farmerkabátjában, gázálarctáskával a vállamon közlekedtem, a hajam a vállamat verdeste. Folyton Lord-, Ossian- és Pokolgép-koncertekre jártam, olykor a pohár fenekére néztünk a haverokkal, hazudnék, ha azt mondanám, hogy az idő tájt a kosárlabda volt a mindenem.”
– nyilatkozta Kálmán László kosárlabdázó.[7]
Mint minden divatjelenség, így a szimatszatyor is elveszítette mára népszerűségét a fiatalok között, azonban úgy vélem, az 1980-as évek szubkultúrái nehezebben érthetőek meg e tárgy nélkül.
Felhasznált források:
[1] Méhes Károly: Hotel Campi. Alföld, 2004.9. 15. o.
[2] Méhes Károly: Hegymenet. Holmi, 2011.3. 358. o.
[3] Népszava 2009. március 7. 3. o.
[4] Németh Gábor: Oly távol, messze van hazám Magyar Lettre Internationale, 2007. nyár 37 – 39. o. 38. o.
[5] Honvédségi Szemle, 1985/11. 70. o.
[6] Honvédségi Szemle, 1953/6-7. 50. o.
[7] Népsport, 2006. január 25. 23. o.
A nyitóképen; gázálarc és szimatszatyor üzemszerű használata 1982-ben (Magyar Rendőr/FORTEPAN)