A Kodály körönd négy szobra
László Andor
Korábban szóltunk már Ferenc József 1897 szeptemberi nevezetes kéziratáról, amellyel tíz, magyar történelmi személyiséget ábrázoló szobor felállítását vállalta Budapesten. A bejelentést hatalmas lelkesedéssel fogadták országszerte, így nagy várakozás előzte meg felállításukat. Az előkészületeket személyesen Bánffy Dezső miniszterelnök irányította, részt vett a munkában például a polgármester és a főpolgármester, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa alelnöke, Pauler Gyula országos főlevéltárnok, vagy Fadrusz János szobrász.1
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült
Kezdetben a német példákat igyekeztek számba venni, köztük a berlini Siegesallee nem sokkal korábban elkészült szobrait. Felmerült az igény, hogy „egy fölfogást kell tolmácsolniuk a talapzatokra állított alakoknak”,2 azonban nem sikerült egységes koncepciót érvényesíteni. Legfeljebb az elhelyezés terén merülhet fel ilyesmi: Bánffy az Andrássy úton levő Köröndöt javasolta Bethlen Gábor, Bocskai István, Pálffy János és Zrínyi Miklós szobrának helyszínéül. Itt is megvalósult az egyensúly: a két erdélyi, „kuruc” fejedelemmel szemben a labanc generális, illetve a Habsburg uralkodó hűségében Szigetvárt hősiesen védő dunántúli főkapitány került. Egyesek attól tartottak, hogy a hátteret adó hatalmas bérházak miatt az alkotások „hatástalanok maradnak”, Zrínyi szobrát például az alagút fölötti teraszon állítanák fel. Végül az eredeti elképzelés mellett tették le a garast,3 amit hamar jóváhagytak a különböző bizottságok4 és a fővárosi közgyűlés.5
1898 nyarán felhangzottak az első elégedetlenkedő hangok: az alkotások kisebbek lesznek a bécsi Mária Terézia-szobornál, az Andrássy úti „bőrönd (melyet némelyek sajtóhibásan köröndnek olvasnak) egymaga négyet fogadhat be közülük”. A megvalósításnál „nemzeti irányt”, a német sablonok kerülését várták el, hiszen mind a tíz „gyönyörű tárgy”, amelyek szimbolikus jelentést kapnak.6 Egy szatirikus lap javasolta a tíz szobor cseréjét a magyar királynő bécsi emlékművére, vagy azt, hogy sorsoljanak ki egyet, így a rendelkezésre álló összegből „becsületes” emlékművet készíthetnek, mert „az olyan fogpiszkáló szobrok megbámulására ugyan egy idegen se jön hozzánk”.7 A Képzőművészeti Társulat hivatalos lapja is elismerte, a felajánlott összegből csupán „kicsiny méretű” szobrokat lehet alkotni.8 Mások hiányolják a megörökített alakok közül II. Rákóczi Ferencet,
„aki a magyar hazáért, önállóságért és szabadságért legvitézebbül küzdött és legtöbbet szenvedett. Aki legjobban szerette nemzetét és akiért legtöbbet búsult a magyar.”9
Az egyik napilap „komikus”-nak tartja, hogy a király által felajánlott összeget nagyjából tíz egyenlő részre osztották, pedig a feladat nagyságához képest kellett volna megszabni az árat, amelynél a művészek koncepcióját is figyelembe kellett volna venni. „A megrendelésnek ez a módja büróban készült és föltétlenül helytelen.”10
1899 nyarától a fővárosi és vidéki lapok részletesen írnak a készülő szobrokról,11 a Vasárnapi Újság egyenesen címlapon és fényképekkel mutatja be az elsőként elkészült három gipszmintát.12 A szobrokat bíráló bizottság történész tagja, Pauler kifogásolta Zrínyi hosszú ruháját: „Bokáig érő hálóköntösben nem lehet verekedni. A magyar mente rövidebb volt.” Azt is szóvá tette, hogy a Bocskai kezében tartott békeokmány függőpecsétes.13 Bethlen Gábor emlékművét már 1901 februárjában „nagy örömmel” vették át, ám leleplezését a következő évre halasztották.14 Végül Zrínyivel együtt állították fel 1902. május közepén.15 A fejedelem kinyújtott jobbjában a nikolsburgi béke pecsétes oklevelét tartja, míg a szigeti hős zászlóval és kivont karddal készül kirohanni, alatta egy elesett török hever.
A szobrok fogadtatása meglehetősen vegyes volt. Egyesek „kifejezésteljes”, a hazafias érzelmekre kellemes benyomást tevő alkotásokat láttak bennük, melyekkel a „a főváros nemzeti karaktere sokat nyer.”16 Mások szerint Zrínyi mozdulata színpadias, arckifejezése nem elég átszellemült, Bethlent háromszoros öltözéke (díszruha, páncél, palást) nehézkessé teszi.17 Egy másik lap az előbbit kitűnőnek mondja, míg az utóbbi „szellemtelen, kedvetlen munka,” amelyet a közönség „nem igen vesz be”. Távolról úgy hat, „mint egy bebronzozott alaktalan agyagtömeg”, közelről is csalódást kelt, nem válik díszére a térnek. A fejedelem figurája merev, hiányzik belőle a lendület, a „lötyögősen álló otromba páncélja” mintha bádogból lenne. Zrínyi viszont lendületes, „hévteljes”, „csupa mozgás”, alatta a lebukó török harcost a művész zseniálisan egybeforrasztotta a Szigetvár bástyáit mintázó talapzattal.18
Két héttel később Széll Kálmán miniszterelnök hivatalosan átadta a szobrokat, ám nagy megütközést keltett „a legnagyobb csendben” zajló rövid ceremónia, amelyre csak a véletlenül arra járókból verődött össze egy kisebb csoport.19 A sajtó képviselőit sem hívták meg,20 az egyik lap vezércikkben emlékezett meg a király kezdeményezésének bejelentésekor tapasztalt kitörő „üdvriadallal” éles ellentétben álló „elsikkasztott ünnep”-ről. Úgy képzelték, pompás ünnepség keretében fogják felavatni az első szobrokat, az uralkodó és számos méltóság jelenlétében, a főváros díszbe öltözött utcáin tolongó sokaság előtt. Ehhez képest az átadás „szinte loppal” történt, a nyilvánosság szándékos kizárásával, a helyszínt „egy tenyérnyi nagyságú zászlóval föl nem díszítették.” A hivatalos jegyzőkönyv híján „igazán nem lehetett volna semmivel sem bizonyítani, hogy a királyi szobrok közül kettő már át van adva a nyilvánosságnak.” Az egész akár egy öngyilkos temetése: „csak elhadarnak fölötte egy félig elnyelt Miatyánkot, s azzal Isten irgalmazz bűnös lelkének, nyugodjék, ha tud, az árnyékos bokrok alatt.” A feltűnés kerülése, a „szinte illetlen elbúvás” érthetetlen, „mindenütt erről beszélnek, mindenütt ezt vitatják”. Úgy vélik, Széll Kálmán attól tartott, hogy egy nagyszabású avatás alkalmat adna elődje ünneplésére, hiszen a közvélemény Bánffynak tulajdonítja a szobrok ötletét. Elfogadhatatlan, hogy a miniszterelnök saját önös érdekeit szem előtt tartva „ő felsége adományát elsikkassza a nemzet ünneplése elöl,”21 máshol suttyomban történt átadásról, eltitkolt ünnepélyről írtak.22 Az élclapok versekkel meg karikatúrával emlékeztek meg az „egész csöndben” átadott szobrokról, amelyeknek párbeszédét két lap is megszólaltatja; Zrínyi Bethlen öltözékén és testtartásán gúnyolódik.23 A Körönd két „idétlen” szobra nem túl népszerű: „a jóízlés fölháborodik arra a gondolatra, hogy oda még két bronz szörnyeteget állítanak”. A megmaradt virágágyakat „nemzeti hőseink torzképei” helyett szökőkutakkal kellene díszíteni, ezzel elejét lehetne venni annak,
„hogy az idegenek lesajnáljanak bennünket s hogy a kényesebb ízlésű bennszülötteket elriasszák…”24
A következő itteni emlékművet a következő év elején állították fel. Ezen Bocskai István látható fejedelmi palástban, jobbjában buzogánnyal, kardján nyugvó baljában békeokmánnyal. A talapzat mindkét oldalán egy-egy hajdú látható. Akad olyan lap, amely dicséri az alak nemes pózát, energikusságát,25 ám többnyire hallgatnak róla, amihez az is hozzájárult, hogy semmiféle átadás nem történt. Állítólag a miniszterelnök nem ért rá.26
Már a királyi javaslat után néhány héttel Nagyszalontán mozgalom indult, hogy megszerezzék a fejedelem Budapesten elkészülő szobrának másolatát, további hajdútelepüléseket szólítottak fel, hogy tegyenek hasonlóképpen.27 Szalontán több mint egy évszázadot kellett várni Bocskai szobrára, viszont Debrecenben (1906) és Hajdúböszörményben (1907) is felállították a fővárosi emlékmű mását.
Egy lap úgy becsülte, hogy Pálffy János emlékművét már 1900 nyarán átadhatják,28 ám a körönd negyedik szobrának hányatott sors jutott osztályrészül. Elkészítésére a Párizsban élő fiatal Szárnovszky Ferencet, a szekszárdi Garay János szobor alkotóját29 kérték fel. Tervét azonban az Országos Képzőművészeti Tanács nem fogadta el,30 állítólag a franciás öltözéket kifogásolták, később a második mintát szintén visszautasították. A hír meglepetést keltett:
„érdekes volna megtudni, mi az oka ennek a szörnyűséges szigornak, amely nálunk megdöbbentően szokatlan s amelyet a Zrínyi- és a Bethlen-szoborral szemben sajnos nem alkalmaztak”
– teszik fel a kérdést a korabeli lapok. „Miért tesznek éppen a Szárnovszky-szobrával kivételt. Valóban olyan rossz a szobor, vagy talán a szobrász nem tetszik a bírálóknak?”31 Másutt is szóvá teszik, hogy az akkor már álló három „királyszobrot” csupán a bíráló bizottság tartja sikerültnek, nehéz elképzelni, hogy a Pálffy-szobor azoknál sokkal gyengébb lett volna.32 Egy harmadik lap szerint Szárnovszky munkáját „lényeges igazításokkal bizonyára föl lehetett volna annyira használni Budapest szépítésére, mint amennyire a már meglévő szobrokkal ezt elcsúfították.” A döntés megviselte a gyenge idegzetű alkotót, aki „áldozatául esett megbántott művészi becsvágyának”: „lelkének utolsó megmaradt erejével felfogta azt a fejszét, amellyel őt halálra sebezték és összezúzta vele” művét, búskomorságba esett, megőrült, majd miután hazahozták, hamarosan meghalt.33
Néhány nappal Szárnovszky halála után a miniszterelnökség Sennyey Károlyt bízta meg Pálffy szobrának elkészítésével. Tervét hamarosan elfogadták.34 Ő már magyaros ruhában ábrázolta Pálffyt, aki tábornoki egyenruhát visel, bal kezével iratcsomót tart, míg jobbja parancsolólag mozdul, s szemei a távolba néznek. A szobrot 1905 őszén állították fel, majd néhány nappal később Fejérváry Géza miniszterelnök adta át a polgármesternek.35
A Pesti Naplóban Kegyeletsértő kegyelet címmel jelent meg cikk a „suttyomban” átadott újabb rossz szoborról, amely a három másikkal együtt „éktelenkedik” a köröndön. Feltűnő az átadást kísérő „titokzatosság”, ahogyan „köztereinkre csempészik ezeket a torzszülött szobrocskákat”, hiszen a politikusok akkoriban is kedvelték az ünnepélyes átadásokat, minden alkalmat megragadtak, hogy „díszbeszédeket” tartsanak. Úgy vélték, a fővárosnak nem volna szabad tűrnie a silány alkotásokat, amelyekből már annyi áll, hogy egy idevetődő idegen azt gondolná, a magyarok „statuomániában” szenvednek. Ez a rettenetes és modern betegség „nemzeti veszedelem”, és „abban áll, hogy boldog-boldogtalannak szobrot állítanak.” Miközben az emlékműveknek a nagy emberek emlékét kellene őrizniük, egyesek azt gondolják, hogy a város-szépítés a feladatuk, és ettől a balhiedelemtől vezetve elárasztják velük a köztereket. Félő, hogy hamarosan nem lesz egyetlen szabad térség sem, ahol nem állna szobor. Ha valóban ennyi nemzeti nagyságunk lenne, „akkor tulajdonképpen a legelső helyet érdemeljük a kultúrnemzetek sorában.” Csak az arra valóban méltó személyiségeknek lenne szabad emléket állítani, a kegyelet könnyen kegyeltsértővé válhat; hogyha „derűre-borúra kőbe vésetjük azoknak képmását” akik erre méltatlanok, azokat sértjük, akik az igazi nagyjaink közé tartoznak. 36 Ezekben a napokban jegyezte meg Ady Endre egy párizsi szobor kapcsán, hogy az mennyivel szebb a Pálffy-szobornál.37 Egy szatirikus lap a jellegtelen, egymással akár felcserélhető szobrokon derül:
„a Bocskai-szobor a legpompásabb Bethlen-szobor és a Bethlen-szobor a legélethűbb Bocskai-szobor… Nem jobb lenne-e hát, ha a Bocskai-szobrot kineveznék Bethlen-szobornak és a Bethlen-szobrot Bocskai-szobornak… Esetleg talán ki lehetne magát Bethlent nevezni Bocskainak, Bocskait Bethlennek…”38
Meglepően hasonló következtetésre jut a művész, aki a tíz szobor elkészültekor egy szaklapban közöl összegző cikket: „a két fejedelem szobra olyan egyformán ötlet nélkül való munka, hogy bátran lehetne egyiknek a fejét a másikkal átcserélni, s talán még a mesterük sem ismerné meg hamarosan a két alak közül melyik az igazi Bocskai és melyik Bethlen Gábor.” Kegyetlen ítélete szerint az egyéniséget nélkülöző „lehangoló, szárnyaszegett, lélek nélküli” munkák „banális szimbolikával föleresztett”, „semmitmondó képmások”. A rideg ércalakok
„semmi érzést nem ébresztenek bennünk és semmi nemzeti gondolatot nem súgnak a magyar szíveknek. Hagyományos pozitúrákban állnak kőtalpaikon… és unatkoznak odafent… a művészek üres lelkükből semmi mondanivalót nem bíztak reájuk.”39
A Körönd szobraival együtt a budapesti tüntetések, felvonulásuk, díszszemlék fontos helyszínévé vált. 1903. áprilisában a katonai javaslatok körüli éles vita nyomán vidéki küldöttségek érkeztek a fővárosban – köztük a Bocskai zászlaja alatt felvonuló hajdúszoboszlóiak. Miután az Országházban fogadta őket az ellenzék egyik vezéralakja, Apponyi Albert, a Köröndre vonultak, ahol „nagy néptömeg” várta őket, és a fejedelem nemrég felállított szobránál Rákosi Viktor ellenzéki író-politikus tartott beszédet.40 A környék a városligeti munkástüntetések felvonulási útvonala. Itt csaptak össze például 1908 őszén a szociáldemokrata párt felhívására a kormány választójogi javaslata miatt tiltakozók a rendőrséggel.41 1915-ben a Köröndnél ért véget az olasz hadbalépés miatti tiltakozó menet.42 1917 őszén erre vonultak a háborúellenes munkástüntetés résztvevői a Városliget felé,43 fél év múlva pedig az általános választójogot követelve.44
1919-ben a Tanácsköztársaság idején a nemesség képviselőit ábrázoló „rossz”, „idétlen” szobrok az egykori „úri-világ” jelképeivé váltak, ezért a május 1-i felvonuláson eltüntetették, hatalmas vörös földgömbökkel vonták be őket. Szamuely Tibor tervei szerint ezek az úttest közepe fölött lebegő kilenc méter átmérőjű lángoló földgömb talapzatául szolgáltak volna.45
Az Andrássy út továbbra is a hatalmas városligeti munkástüntetések felvonulási útvonala maradt, így a szobrok láthatták például, amikor 1930-ban a rendőrség megpróbálta a Köröndnél útját állni a gazdasági világválság hatásai miatt vonuló elégedetleneknek. A betiltott tüntetésen a kardlapozás, és a lovasrendőrök folyton megújuló attakja órákig tartott, a Városligetben sortűz dördült, aminek halálos áldozata is volt.
Itt állították fel a bíborszínbe burkolt, római fasces-szel és kettős kereszttel díszített emelvényt, ahonnan Horthy Miklós az olasz király társaságában tekintette meg a honvédség felvonulását. Az eseményt egy korabeli lap „tündérmesének” nevezte.46 Hasonló díszszemlére került sor az osztrák elnök látogatásakor. A következő évben a nagyszabású Eucharisztikus Kongresszus záróeseményeként a Hősök terén tartott hercegprímási misével párhuzamosan a Köröndön felállított oltárnál is misére került sor.47 Hamarosan itt gyülekezett számos szervezet tagsága a Hősök terén tartott nagygyűlés előtt, amelyen a Felvidék visszacsatolását követelték 48 Még ugyanebben az évben a bécsi döntés iránti hálából a teret Hitlerről nevezték el.49 Így az Andrássy-úton néhány száz méterre levő Mussolini-térrel (a mai Oktogon) együtt megszületett a tengely, amely „egyenes úton vezet a magyar törekvések történelmi igazolásához.”50
A második világháború alatt, Budapest ostromakor találatok érték a Körönd emlékműveit is,51 amelyeket az 1945. május 1-i felvonuláskor ismét vörös színnel takartak le. Ezzel azonban még kommunista pártkörökben sem értett egyet mindenki, akadt, aki az akciót „teljesen helytelennek” minősítette, ugyanis a munkásság nem tagadta meg „a múlt magyar szabadságharcok nagy történelmi alakjait”.52 A két erdélyi fejdelem, valamint a szigeti várkapitány helye megmaradt a nemzeti hősök közt, a hatalmat magukhoz ragadó erők azonosulni tudtak az ország függetlenségéért az idegen hódítók ellen harcoló hősökkel. Az egykori szoborállító rendszerhez hasonlóan ők is úgy döntöttek, szükségük van rájuk, küzdelmeiket „haladó” jellegűeknek minősítették, örökségüket felvállalták.
Bocskai és Bethlen szerepe egyenesen felértékelődött, Habsburgok elleni támadásaik a kor szemléletében a közelmúlt antifasiszta küzdelmeit előlegezték. Velük szemben az egykori „német” dinasztia a királyság intézményére, a gyűlölt náci Németországra, az ország mérhetetlen szenvedését hozó második világháborúra és az 1944-es megszállására emlékeztetett. Ezért a Hősök terén álló oszlopcsarnok öt Habsburg uralkodóját elszállították, helyükre felkelő vezérek kerültek. A két fejedelem szobrát csupán a közeli Köröndről kellett átköltöztetni (melléjük Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos került). A sors különös fintora, hogy többek között éppen a szoborállításukat elrendelő Ferenc József emlékművének helyét foglalták el.53
Ebből az alkalomból a Millenniumi emlékmű többi nagyságához hasonlóan ők is egy-egy domborművet kaptak, amelyek némiképp módosították a szobrok üzenetét. Eredetileg mindkettejüket a Habsburg királlyal kiegyező fejedelemként ábrázolták, kezükben békeokmánnyal, az új helyszínen viszont „németellenességüket” próbálták hangsúlyozni. Ennek jegyében Bocskai szobra alá egy csatajelenet került, amely hajdúk és császári zsoldosok összecsapását ábrázolta. Bethlen alatt pedig azt láthatjuk, amint 1620-ban szövetséget köt a csehekkel, amivel egy Habsburgok ellen kötött konföderációt emeltek ki, egyben a szomszéd népekkel való internacionalista összefogás eszméjét is megjelenítették.
Gyökeresen átértékelődött ekkor a Körönd harmadik szobra is. Csakhogy míg a két fejedelem „felfele bukott”, Pálffy János nemkívánatossá vált. Róla már szobra átadásakor megjegyezte egy élclap, hogy „a majtényi mezőn lerakatta a magyar fegyvert… sorra nyakaztatta a kurucokat, akár csak Haynau.” Jobbjával „győzelmesen” mutatja:
„Le a fegyverrel, magyar!” Ezek után már csak „a másik fegyverlerakató, Paszkievics van hátra, hogy teljes legyen a nemzeti követelményekkel (szóban!) való hősködés és «tántoríthatatlan» hűség.”54
Emlékművét előbb Esze Tamáséval akarták helyettesíteni,55 végül 1954-ben döntöttek róla, hogy eltávolítják az egykori császári generálist, aki „maga sem tartott igényt arra, hogy magyarnak véljék”, labanc kortársainál „egy fejjel magasabbnak bizonyult a hazaárulásban.” A szobrot valójában nem a nemzeti kegyelet állíttatta a „18. század leggyűlöltebb hazaárulójának”, hanem az aradi tizenhármat kivégeztető Ferenc József „tukmálta rá” a magyar fővárosra. Akadt, aki úgy vélte, Pálffy törökverő érdemei méltóvá teszik arra, hogy helyén maradjon, akadt, aki gúnyverset javasolt a szobor alá (mint III. Sándor cár leningrádi lovasszobránál). A neves történész Heckenast Gusztáv is támogatta a szobor eltávolítását.56 Így múzeumi raktárba került, egy korabeli lap tréfásnak vélt társalgását közli a többi oda száműzött szoborral (például Werbőczy, Tisza István, Rákosi Jenő).57 Zrínyi azonban nem maradt árván a Köröndön, mellé Balassi Bálint, Bottyán János és Szondy György kerültek, ma az ő szobraikat láthatjuk itt.58
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek és felhasznált források:
1 Értekezlet a tíz szobor ügyében. Alkotmány 1898. ápr. 4.
Tanácskozás a tíz szobor dolgában. Budapesti Hírlap 1898. ápr. 10.
2 Beöthy Zsolt: A királyszobrok. Budapesti Szemle 92. (1897) 340.
3 Budapesti Hírlap 1898. ápr. 27. Budapesti Hírlap 1898. máj. 5.
4 Alkotmány 1898. ápr. 30.
5 Alkotmány 1898. máj. 5. Műcsarnok 1898. máj. 1.
6 Tóth Béla: A tíz szobor. Pesti Hírlap 1898. jún. 12.
7 Bolond Istók 1898. aug. 14.
8 Műcsarnok 1898. szept. 14.
9 Budapesti Hírlap 1898. júl. 1.
10 Budapesti Hírlap 1898. okt. 9.
11 Alkotmány 1899. júl. 20. aug. 5. okt. 28.
Pesti Napló 1899. okt. 22. nov. 23.
Műcsarnok 1900. jan. 21. febr. 4. ápr. 29.
Székely Nemzet 1899. júl. 22.
12 Három új szobor. Vasárnapi Újság 1900. szept. 23.
13 Ifj. Bertényi Iván: A „tíz királyszobor”. In: A magyar művészet a 19. században. Képzőművészet. Főszerk. Sisa József. Szerk. Papp Júlia és Király Erzsébet. Bp. 2018. (A magyarországi művészet története 5/2.) 793.
14 Műcsarnok 1901. febr. 24.
15 Budapesti Hírlap 1902. máj. 15. Magyar Nemzet 1902. máj. 15. Magyarország 1902. máj. 16. Budapesti Hírlap 1902. máj. 18.
16 Magyarország 1902. máj. 16.
17 Budapesti Hírlap 1902. máj. 18.
18 Budapesti Napló 1902. máj. 25.
19 Alkotmány 1902. máj. 28. Budapesti Napló 1902. máj. 28. Budapesti Hírlap 1902. máj. 28. Magyar Nemzet 1902. máj. 28, jún. 1. Székely Nemzet 1902. máj. 28. Magyar Polgár 1902. máj. 28. Pesti Napló 1902. máj. 31. Vasárnapi Újság 1902. jún. 1.
20 Magyarország 1902. máj. 29.
21 Pesti Napló 1902. máj. 28. 31.
22 Egyetértés 1902. máj. 28, 29. NEM LÁTTAD!!!!
23 Borsszem Jankó 1902. jún. 1. Bolond Istók 1902. jún. 1, jún. 8, szept. 21.
24 Pálffy a róla elnevezett budai térre (a mostani Bem-tér), Zrínyi a katonai akadémia (Ludoviceum) elé, Bethlené a Lónyay-utca torkolatához, Bocskai a Nyugati pályaudvar elé kerülne. Pesti Hírlap 1902. jún. 14.
25 Alkotmány 1899. júl. 20. Magyarország 1903. jan. 2. Vasárnapi Újság 1903. jan. 4, 11. Új Idők 1903. jan. 11.
26 Pesti Napló 1903. jan. 24. Budapesti Hírlap 1903. jan. 24.
27 Pesti Napló 1897. okt. 12.
28 Pesti Napló 1899. dec. 30.
29 Műcsarnok 1898. jún. 3.
30 Magyar Szemle 1901. jún. 2.
31 Pesti Napló 1902. aug. 3. Alkotmány 1902. aug. 5.
32 A Hét 1902. nov. 16.
33 Pesti Hírlap 1902. nov. 30. Pesti Hírlap 1902. dec. 27. Budapesti Napló 1903. ápr. 30. Pesti hírlap 1903. máj. 1. Szeged és vidéke 1903. máj. 1. Pécsi Napló 1903. máj. 1. A Hét 1903. máj. 3.
Szikszay Ferenc: Két sírdomb. Magyarország 1903. máj. 9.
Dömötör István: In Memoriam Szárnovszky Ferenc. Művészet 2. (1903) 196-199.
Tóth Antal: Szárnovszky Ferenc szobrász (1863-1903). Művészettörténeti Értesítő 32. (1983) 4. sz. 232-242.
Más lapok vitatják a közvetlen összefüggést, szegény művész már a szobor első mintájának formálásakor beteg volt, halálát nem a visszautasítás okozta. Új Idők 1903. máj. 10, 17.
Sorsa kísértetiesen hasonlít a század első magyar szobrászáéra. Ferenczy Istvánnak az 1840-es években készült Mátyás-szobrával szemben hasonlók kifogásokat emeltek: a hős testtartása nem elég ünnepélyes, öltözéke nem magyaros. A művész anyagilag és lelkileg belerokkant a kudarcba: ugyancsak összetörte a szobor elkészült mintáját, majd visszavonult.
34 Pesti Hírlap 1903. máj. 6. Új Idők 1903. máj. 10, 17. Hazánk 1903. aug. 4.
35 Magyar Szemle 1905. márc. 5. Az Ujság 1905. szept. 15. Magyarország 1905. szept. 15, 22. Pesti Napló 1905. szept. 16, 22. Ország-Világ 1905. okt. 1.
36 Pesti Napló 1905. szept. 16.
37 Ady Endre: Jegyzetek a napról. Budapesti Napló 1905. okt. 3.
38 Borsszem Jankó 1912. szept. 15.
39 Petrik Albert: A tíz királyszobor. Építő ipar. Építő művészet. 1914. aug. 23, 30.
40 Budapesti Hírlap 1903. ápr. 19.
41 A rendőrök és a tüntetők egymásra lövöldöztek, az előbbiek kardlapozására az utóbbiak vasbotokkal feleltek. Szalai Miklós: Választójogi reformkísérlet a századforduló Magyarországán (1908). Múltunk – politikatörténeti folyóirat 45. (2000) 2: 7.
Az is előfordult, hogy a munkások a Köröndnél az eucharisztikus körmenet ellen fordultak. Budapesti Hírlap 1908. szept. 15.
42 Pesti Napló 1915. máj. 27.
43 Népszava 1917. nov. 27.
A tüntetésre emlékszik annak egyik szervezője, Duczynska Ilona. In: A század nagy tanúi. Szerk. Borus Rózsa. Bp. 1978. 67.
44 Pesti Napló 1918. ápr. 23.
45 Idézi Vörös Boldizsár: „A múltat végképp eltörölni”? Történelmi személyiségek a magyarországi szociáldemokrata és kommunista propagandában 1890-1919. Bp. 2004. 88.
Az utóbbi nem valósult meg, ám a korabeli szatirikus lapok közül akadt amelyik az éppen folyó párizsi béketárgyalások négy vezető politikusát látta a négy hatalmas gömbben. Vörös Boldizsár: „Az állatkert lakói is összegyűltek, hogy érdekeik képviseletére bizalmit válasszanak”. (A Magyarországi Tanácsköztársaság emléke a diktatúra bukása után közzétett viccekben.) Aetas 21. (2006) 2-3: 194-5.
46 Tündérmese a bíborszínbe öltözött Köröndön. Uj Nemzedék 1937. máj. 21. vagy Pesti Hírlap 1937. máj. 21.
47 Magyarság 1938. máj. 31.
48 Magyarság 1938. szept. 21.
49 Keleti Újság 1938. nov. 6.
50 Esti Újság 1938. nov. 5.
51 Magyar Nemzet, 1945. jún. 19.
52 Orbán László: Pártunk propagandamunkája. 1945. június 13. h. n. é. n. (MKP szeminárium 12.) 12.
53 Esti Hírlap 1957. jún. 4, nov. 17.
Népszava 1958. ápr. 4.
Független Magyarország 1959. márc. 15.
Esti Hírlap 1959. ápr. 24.
54 Bolond Istók 1905. okt. 1.
55 Szabad Művészet, 1949. ápr. 1.
56 Magyar Nemzet, 1954. júl. 25. dec. 10. Magyar Nemzet, 1955. jan. 27.
57 Népszava 1958. okt. 12.
58 A csere nem zajlott simán: a Bocskai helyére kerülő Szondi esetében még hetekig megmaradt a korábbi talapzat, amelyen a fejedelem neve állt. Képet is közöl. Hétfői Hírek 1958. aug. 18.
A nyitóképen szánkózó gyerekek a Bocskai-szobor előtt 1957 telén. Ennek helyén áll ma Szondy György szobra. (Fortepan/Lossonczy Miklós, 130052)
[…] az ekkor csupán 24 esztendős Bethlen Gábor volt, akinek a neve szintén felmerült a fejedelemjelöltek között. Végül egy tapasztalt […]
[…] budapesti Andrássy út köröndjével az ott álló szobrok kapcsán másutt már foglalkoztunk. A tér természetvédelmi szempontból is kiemelt helyszín. Itt áll ugyanis Budapest egyik […]