„Bizalmas Izrael”: A csehszlovák fegyverek szava – I. rész
Csehország nemcsak elítélte az Ukrajna ellen indított 2022. február 24-i orosz támadást és csatlakozott a nyugati szankcióhoz, hanem nagyon aktívan kiveszi részét a kelet-európai ország felfegyverzésében is. Prága ez utóbbi lépése korántsem meglepő, mivel Csehszlovákia a történelmében több alkalommal fegyverrel látta el a megtámadott államokat vagy a függetlenségért küzdő mozgalmakat. Bár szinte az összes nagyobb második világháború előtti és hidegháború alatti fegyveres konfliktusban előfordult, hogy az egyik vagy akár mindkét fél csehszlovák fegyverekkel (is) harcolt, de a most induló cikksorozatunk azokat az eseteket mutatja be, amikor a csehszlovákok által küldött fegyverszállítmányok döntőnek bizonyultak, s alapjaiban határozták meg a történelem alakulását. Az első rész Izraelnek nyújtott fegyverszállítmányokat veszi górcső alá.
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült
Kezdeti tapogatódzások
Miután 1947. november 29-én az ENSZ Közgyűlésen megszavazták a „Palesztina gazdasági egységgel egybekötött felosztási tervét” (181. határozat), érezhetően megnőtt a feszültség a Közel-Keleten. A sajtóban megjelent cikkek, titkosszolgálati jelentések és külpolitikai elemzések rendre arról számoltak be, hogy a térség arab államai egyáltalán nem lesznek közömbösek Izrael megalakulását illetően, vagyis elkerülhetetlennek tűnik a háború kirobbanása. 1947-ben Ben Gurion, a Zsidó Ügynökség Végrehajtó Bizottságának elnöke, azzal a feladattal bízta meg a beosztottjait, hogy találjanak olyan fegyverkereskedőket, vállalatokat és kormányokat, akik hajlandóak lennének felfegyverezni a Palesztinában lévő zsidó milíciákat, elsősorban a Haganát (Védelmet).
A fegyvervásárlások kérdésében a Szovjetuniót ugyanúgy megkeresték, mint az Egyesült Államokat, Franciaországot, vagy Svájcot. Az Egyesült Államokba például Golda Meir – a későbbi külügyminiszter, majd miniszterelnök – utazott el: 17 amerikai városban több filoszemita szervezettel, politikussal, vállalkozóval, rabbival tárgyalt, s összesen 50 millió dollárnyi támogatást sikerült összegyűjtenie.[1] Ugyanakkor hiába a rengeteg pénz, a fegyverek beszerzése akkoriban különösen nehéznek bizonyult – lényegében Franciaország kivételével az összes ilyen jellegű próbálkozás kudarccal végződött.[2]
Ennek oka, hogy Washington december 5-én fegyverembargó alá helyezte Palesztinát, amelyet később az ENSZ szintén támogatott, így rendkívül körülményessé vált a nyugati haditechnológia beszerzése és az önkétesek kiutazása – igaz, ha valaki nagyon akart, akkor álnéven és kerülőutakon el tudott jutni Palesztinába vagy fegyvereket adott el, bár ezek a próbálkozások gyakran végződtek pénzbírsággal vagy akár börtönbüntetéssel is.[3] A kudarcok miatt a cionista szervezetek felkeresték az akkoriban még formálódó keleti blokk tagjait is – mivel 1947 novemberében elfogadott 181. számú határozatot Belorusszia, Csehszlovákia, Lengyelország, a Szovjetunió és Ukrajna egyaránt megszavazta, ezért abban bíztak, hogy hajlandóak lesznek fegyvert adni. Bár kétségtelen, hogy Sztálinnak megvoltak a geopolitikai és gazdasági elképzelései Izrael megalakulását illetően, ódzkodott a közvetlen fegyverszállítástól. [4] Viszont a lehetőségről továbbra sem akart lemondani, csak egy másik országgal kívánta elvégeztetni a munkát: Csehszlovákiával.
Minden kezdet nehéz
Azonban, amiről a Kremlben nem tudtak (vagy nem akartak tudomást venni), hogy a palesztinai zsidó szervezeteknek nyújtandó támogatás térén a polgári, demokratikus és nacionalista csehszlovák politikus véleménye nem tért el a Csehszlovákia Kommunista Párt (CSKP) álláspontjától. A cionista szervezetek és a zsidó milíciák már 1946-ban óvatos tapogatódzásokba kezdtek a csehszlovák hadiiparnál. Bár mind Edvard Beneš köztársasági elnök, mind Jan Masaryk külügyminiszter maradéktalanul egyetértett egy zsidó állam létrehozásával és ehhez 1947 folyamán minden diplomáciai és morális támogatást megadtak, a fegyverek tekintetében először még óvatosak voltak. Egyrészt London, néha Washingtonnal együtt, már addig is nem egyszer bírálta Prágát a zsidó kivándorlásokban játszott szerepe miatt, és a csehszlovák vezetés nem akarta, hogy tovább romoljon a viszonyuk az angolszászokkal.
Másrészt a csehszlovák vezetés azt sem akarta, hogy emiatt a „tradicionális” arab vásárlók – egyfajta válaszként – elálljanak a korábbi megállapodásoktól. 1947-ben a Škoda-gyár az egyiptomi vezérkar előtt tartott bemutatót, amely annyira elnyerte a katonai vezetés tetszését, hogy az év végéig 368 millió csehszlovák korona (Koruna československá/Kčs) értékben rendeltek hadianyagot. Nem Egyiptom volt az egyetlen muszlim állam: a statisztikák szerint Irán (123 millió Kčs), Szíria (41 millió Kčs), Afganisztán (16 millió Kčs), Libanon (1,5 millió Kčs) értékben vásárolt katonai eszközöket Csehszlovákiától.[5] Bár Masaryk többször igyekezett csökkenteni az Egyiptomnak és Szíriának eladott mennyiségét, de ezen a téren a nagy hadiüzemek folyamatosan megkötötték a kezét, mivel a nagyobb profit érdekében továbbra is ragaszkodtak az arab partnereikhez.
1947 nyarán Mosé Sneh, a Zsidó Ügynökség európai részlegének igazgatója és Vladimir Clementis külügyminiszter-helyettes, közötti beszélgetés során a CSKP vezető szlovák tagja egyetértett a zsidó milíciák felfegyverzésével és megígérte, hogy mindent megtesz a kormány meggyőzése érdekében.[6] Ekkor már Beneš és Masaryk is nagyobb hajlandóságot mutatott a tárgyalások megkezdésére, de a belpolitikai folyamatok és más nemzetközi történések – például a Marshall-segély – miatt csak hónapokkal később kezdődtek meg a tényleges egyeztetések. Ben Gurion a bécsi születésű Ehud Avrielt nevezte ki képviselőnek. Ő szorosan együttműködött a román származású Robert Adam Adanovics fegyverkereskedővel és Otto Felix csehszlovák származású, a német megszállás előtt Palesztinába kivándorolt zsidó kereskedővel, aki nagyon jó kapcsolatokkal rendelkezett a csehszlovák politikai és katonai körökben.
Avriel rajtuk keresztül lépett érintkezésbe a Brnoban székelő Zbrojovka Brno igazgatóságával. A felek két nappal a 181. számú határozat elfogadása után, előzetes fegyvervásárlási egyezményt írtak alá. Ez azonban még konkrét fegyvereket nem tartalmazott, és a ZB ragaszkodott ahhoz, hogy az ügy jelentőségéből kifolyólag vonják be a prágai kormányt. Avriel ezután a csehszlovák külügyminiszterhez fordult, de Masaryk tartva a nyugati reakcióktól nem akarta, hogy nyilvánosságra kerüljenek a tárgyalások, ezért „adminisztratív okokra” hivatkozva Clementisnek passzolta a kérdést. Az első, végleges formát öltött fegyvervásárlási egyezményt végül 1948. január 14-én írták alá – egy nappal azután, hogy Ben Gurion eldöntötte, hogy Golda Meirt küldi az Egyesült Államokba, hogy összeszedje a szükséges pénzt.[7] A megállapodás 200 MG-34-es géppuskát, 5021 könnyű géppisztolyt, 4500 vzor (vz.) 24 puskát (a német K98k csehszlovák változatát) és 5 milliónyi lőszert tartalmazott. A csehszlovák adminisztráció a hivatalos dokumentumokban DI-vel jelölte az izraeli fegyverszállítmányokat, amelynek jelentése Důverné Izrael (Bizalmas Izrael). Külön érdekesség, hogy Avriel „Abesszínia (mai Etiópia – K.L.) kormányának nevében” írta alá a szerződést – ennek oka, hogy akkoriban a csehszlovák fegyvereket csak államoknak lehetett szállítani, viszont milíciáknak és fegyveres mozgalmaknak már nem.[8]
Először a fegyverek leszállítása lassan történt, vagyis vízi úton. A diszkréciót „kettős csomagolással” kívánták biztosítani: kézifegyvereket először a nemzetközi előírásoknak megfelelően és a címzettek (Abesszínia) nevét feltüntetve helyezték el a dobozokban, de ezeket aztán belerakták egy nagyobb és jelöletlen ládákba.[9]A szállítmányt a pozsonyi kikötőben pakolták fel egy hajóra, amely aztán Magyarországon keresztül Jugoszláviába vitte az árut. Itt a fegyvereket átrakták a Nora teherszállító hajóra, és a jelöletlen ládákat a hagyma és rothadó krumpli alá rejtették el, így a nagyon erős szagok gondoskodtak arról, hogy a brit ellenőröknek ne legyen kedvük átvizsgálni a rakományt. Nora április 3-án befutott Haifába, ahol azonnal megkezdték a kipakolást. 24 órával később a Hagana már éles helyzetben próbálhatta ki a csehszlovák fegyvereket, mivel kezdetét vette a zsidó milícia addigi legnagyobb katonai akciója, a Jeruzsálembe vezető utak biztosítását célul kitűző Náchsón-hadművelet. A Hagana egyik milícia-egységének parancsnoka a következő szavakkal idézte fel a szállítmány megérkezését: „Naanban [egy kibuc – K.L.] sokan emlékeznek arra a napra, amikor az erőink felkészültek az áttörésre és csak pár fegyverrel rendelkeztük …majd aztán megérkeztek a puskák és géppuskák Csehországból (!), és a fiúk már azelőtt csókolgatni kezdték, hogy egyáltalán letisztították volna róluk a fegyverzsírt”.[10]
Nagyobb intenzitással
A Zsidó Ügynökséggel kötött fegyvervásárlási szerződés egyike volt a második világháború utáni polgári-demokratikus csehszlovák kormány utolsó, viszonylag önálló külpolitikai lépésének. Először a cionista szervezetek aggódva figyelték az 1948 február végi kommunista hatalomátvételt (dicsőséges februárt) Csehszlovákiában és a Masaryk halálát követő – különösen a külügyminisztériumban végbemenő – tisztogatást , mivel azt hitték, hogy a CSKP a zsidó milíciákat is „a nacionalista és a reakciós” mozgalomnak bélyegzi, amelyekkel a Zsdanov-doktrína alapján[11] egy „népi demokrácia” nem tarthat fenn semmiféle kapcsolatot. Ám pont az ellenkezője történt: 1948 márciusában Klement Gottwald államfő és akkor már a külügyminiszteri székben ülő Clementis, illetve az ország második legerősebb emberévé váló Rudolf Slánský, maradéktalanul egyetértett a támogatásban – mégpedig sokkal nagyobb mértékben.
A megnövekedett szállítmányok hátterében inkább hatalmi (Sztálin utasítása) és gazdasági érdekek álltak, mintsem ideológiai és/vagy erkölcsi okok. A kommunista hatalomátvételt követően Csehszlovákia leállította a fegyverexportját az olyan országokba, mint Csang Kaj-sek vezette Kínai Köztársaság, Görögország, Perzsia, Svájc és Törökország. Igazából már Masaryk külügyminiszterségének idején előfordult, hogy a Marshall-terv elutasítása következtében az Egyesült Államok nyomásgyakorlása miatt sok Washington-barát ország felmondta a Csehszlovákiával kötött korábbi megállapodásokat – például Argentína 1947 végén egy 13 millió dollár értékű fegyverüzlettől állt el, de a kontinensen mások (pl. Peru) is követték Buenos Airest.[12] Mivel Prága elutasította a Marsall-segélyben való részvételt és a nyugati országokkal folytatott kereskedelemből származó bevétel csökkent, ezért kevés külföldi valuta (dollár, font) állt rendelkezésre ahhoz, hogy közvetlenül a világpiacról vásároljon nyersanyagokat, mint például kőolajat, foszfátot és gyapotot.
A kommunista vezetés számára a Zsidó Ügynökséggel kötött fegyverüzletek tűntek a tökéletes alternatívának. Sőt, még maga a Kreml is egyfajta „fájdalomdíjként” tekintett a csehszlovákoknak utalt dollármilliókra. Valerian Zorin szovjet nagykövet, aki segített megszervezni a CSKP-nak a hatalomátvételét, azt nyilatkozta a cionista szervezetek képviselőinek: „Sztálin így (a fegyverüzlettel – K.L.) akarja kompenzálni Prágát azért, mert nem részesülhetett a Marshall-tervből”.[13] A cionista szervezetek azt is felajánlották, hogy 20-40%-al többet fizetnek abban az esetben, ha Prága felmondja az arab országokkal kötött megállapodásokat. Ez ugyan nem történt meg, de helyette a CSKP másfajta módszerrel igyekezett „előnybe hozni” a zsidó milíciákat. Például Clementis azt javasolta, hogy „régebbi típusú puskákat szállítsunk le Egyiptomnak, mivel ezek semmiféle veszélyt nem jelentenek rájuk (a zsidókra – K.L.) nézve. Amúgy meg az egyiptomi katonák egyáltalán nem tudnak bánni a puskáinkkal.”[14]
Prága némi hezitálás után, de beleegyezett abba, hogy a hajók helyett inkább repülőgépekkel juttatják el a fegyvereket, így kikerülve a brit hajókat és ENSZ-embargóhoz csatlakozó mediterrán országok parti őrségeit. A csehszlovák oldalról Žatec-akciónak (egy repülőtér Prága mellett), de izraeli részről Balak-hadművletnek elnevezett akció lényegében egy „közvetlen légihíd” létrehozását jelentette Csehszlovákia és az izraeli Ekronban (későbbi nevén Tel Nofban) lévő egykori brit repülőtér között. Az első, 200 vz.24-es karabélyt, 40 db MG-34-t és 160 ezer töltényt tartalmazó gyorssegély március 31-én szállt le.[15] Ettől kezdve egészen augusztus 12-ig egy Douglas C-54 Skymester, két-két Lockheed C-121 Constellation és Douglas DC-3 Dakota és hét panamai (!) jelzés alatt repülő Curtiss C-46 Commando többszöri fordulóval több száz tonnányi hadianyagot és pótalkatrészeket vitt Izraelbe.[16] Ugyanezen az akció keretében érkeztek a csehszlovák Avia S-199-ek (összesen 25 darab) is – ennek, illetve a nyugati országokból Csehszlovákián át kicsempészett repülőgépek (B-17, Spitfire) története önmagában kitenne egy külön tanulmányt, ahogyan a csehszlovák önkéntesekből létrehozott „Gottwald-dandár” felállítása is.[17]
Csehszlovákia 1948 augusztusáig között mintegy 34 500 db vz. 24 puskával, 5515 db MG-34-es könnyűgéppuskával, 900 db ZB vz.37 nehézgéppuskával és a fegyverekbe való 91 millió darab (!) tölténnyel látta el a május végén megalakult Izraeli Védelmi Erőket.[18] Ez később kiegészült aknavetőkkel, hegyi tarackokkal, tankelhárító és légvédelmi ágyúkkal is. 1948-ban a zsidó milíciákkal majd pedig Izraellel kötött megállapodások értéke elérte a 15 millió dollárt.[19] Ugyan 1949-től lényegesen lecsökkent a csehszlovák fegyverexport, de az utolsó szállítmány – dacára a fokozatosan megromló viszonynak Izrael és a keleti blokk között – 1951 elején futott be az izraeli kikötőkbe. [20]
A csehszlovák fegyverszállítmányok, kiképzések és repülőgépek szerepe sokáig megmaradt a közel-keleti régióban élő – vagyis nemcsak a zsidók, hanem az arabok – emlékezetében. Számtalan első arab-izraeli háborúról szóló visszaemlékezésben, interjúban vagy önéletrajzi műben nevezték Prága támogatását „sorsdöntőnek”, amely nélkül Izrael nehezen vagy egyáltalán nem tudott volna győzelmet aratni. Talán Ben Gurion, az 1968-ban adott interjújában fogalmazta meg a legjobban: „Ezek (a csehszlovák fegyverek – K.L.) védték meg az országot. Erről nincs kétségem. Számunkra akkor a cseh fegyverüzlet jelentette a legnagyobb segítséget, ami megmentett miket és erősen kétlem, hogy ezek nélkül képesek lettünk volna túlélni az első hónapot.”[21]
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek és felhasznált források:
[1] Klagbrun, Francine: Lioness: Golda Meir and the Nation of Israel. Schocken, New York, 2017. 342 – 352.
[2] A Hagana ügynökeinek Franciaországtól 65 mm-es ágyúkat, 105 mm tarackokat, 120 mm aknavetőket, 10 db H-35 könnyűharckocsit és több tucatnyi féllánctalpast sikerült vásárolniuk.
[3] Wein, Martin: Czech and Jews: A Slavic Jerusalem. Routledge, New York, 2015. 149.; Morris, Benny: 1948. Yale University Press, New Haven, 2008. 176–177.
[4] Sztálin geopolitikai, mintsem morális okokból támogatta Izrael létrejöttét: Nagy-Britannia gyengítése, a brit gyarmatbirodalom felbomlásának meggyorsítása, a London és Washington közötti ellentét kiszélesítése, a kelet-európai – de nem a szovjet – zsidók kivándorlásának felgyorsítása, egy esetleges kommunista hatalomátvétel elősegítése, valamint egy szovjet haditengerészeti támaszpont létrehozása az izraeli tengerparton.
[5] Sieber, Karel – Zídek, Peter: Československo a Blízký východ v letech 1948–1989. Ústav mezinárodních vztahů, Praha, 2009. 51.
[6] Bialer, Uri: Between East and West: Israel’s foreign policy orientation. Cambridge University Press, Cambridge, 1990. 174.
[7] Klagbrun, i.m. 343.
[8] Francev, Vladimir: Československé zbraně ve světě: V míru i za války. Grada Publlishing, Praha, 2015. 148.
[9] Krammer, Arnold: The Forgotten Friendship. Israel and the Soviet Bloc 1947-1953. University of Illinois Press, Chicago, 1974. 61–62.
[10] Wien, i.m. 152.
[11] Andrej Zsdanov 1947. szeptember 30-án, a szovjet küldöttség tagjaként, a lengyelországi Szklarska Porebában megtartott kommunista értekezleten hirdette meg a „két tábor” elméletet. A doktrína szerint a világ két részből áll: az imperialista, demokráciaellenes csoportosulásból, amelyet az Amerikai Egyesült Államok irányít és a Szovjetunió vezette szocialista táborból. Tagadta a harmadik út” létezését és a semlegességet.
[12] Záznam z jednání státního tajemníka v ministerstvu zahraničních věcí V. Celmentise se zástupci zbrojního průmyslu o problémech čs vývozu zbraní. In: Bulínová, Marie (editor in chief) – Dufek, Jití Kaplan, Karel – Šlosar, Vladimír : Československo a Izrael v letech 1945 – 1956:Dokumenty. Ústav pro soudobé dějiny AV ČR, Praha, 1993. 84–85.
[13] Wien, i.m. 151.
[14] Brož, Ivan: Arabsko-izraelské války 1948-1973. Nakladatelství Epocha, Praha, 2005. 77.
[15] Morris, i.m. 117.
[16] Krammer, i.m. 95.
[17] Bővebben Krajcsír Lukács: Csehszlovákia szerepe az első arab-izraeli háborúban. In: György Sándor – Hajnáczky Tamás – Kanyó Ferenc (szerk.): Történelmi útvesztők: Válogatás a Napi Történelmi
Forrás szerzőinek írásaiból II. Gondolat Kiadó, Budapest, 2018. 39–65.
[18] Francev, i.m. 149.
[19] Zpráva o vývozu zbraní v roce 1948 a vyhlídky pro rok 1949. 2.2.1949. In: BULÍNOVÁ – DUFEK – KAPLAN – ŠLOSAR, i.m. 206–208.
[20] Rucker, i.m. 27.
[21] Bialer, i.m.181.