A Kodály körönd platánja
László Andor
A budapesti Andrássy út köröndjével az ott álló szobrok kapcsán másutt már foglalkoztunk. A tér természetvédelmi szempontból is kiemelt helyszín. Itt áll ugyanis Budapest egyik nevezetes fája. Egy városi legenda szerint a Sugárút (a későbbi Andrássy-út) építésekor az eredeti elképzelésekben nem szerepelt a Körönd, ám mivel már akkor állt ott egy platán, a közvélemény kívánságára a helyén maradhatott, inkább levágták a tér másik három sarkát is.[1] Mindez valószínűleg csupán a képzelet szüleménye, mindenesetre a kiemelt beruházásként 1885-ben átadott Andrássy út létesítésekor nagy hangsúlyt fektettek a fásításra is.
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült
A kor neves várospolitikusa, Podmaniczky Frigyes a kiegyezést követően cikksorozatban ismertette a főváros fejlesztésével kapcsolatos terveit. Ezek közt szólt annak a „régi bűnnek” az orvoslásáról, amit a fák, nyilvános kertek, sétányok hiánya jelentett. Pesten ugyanis „nem fát nevelni, de pusztítani érezték magukat hivatva az emberek.” Nagyszabású elképzelései közt olvashatunk a Pest és Buda körül egybefüggően létrehozott „ültetvényről”, „zöld szalagról”. Számára a modernizációnak, a korszerűségnek, „az eszmék hatalmának s a haladás feltartóztathatlan előretörtetésének” a jele volt annak a korábbi nézetnek a visszaszorulása, amely elvként hangoztatta, hogy a fa nem városba való. Úgy vélte, ha létezik Európában főváros, „amelynek első szükségletei, elkerülhetetlen életfeltételei közé sorolható a befásítás, úgy bizonyára Budapest az.” A város fekvése, éghajlata, homokos talaja szerinte mind ezt sürgették. Hosszasan sorolta azokat a pesti és budai területeket, amelyeket kertté, sétánnyá kellene alakítani, és számba vette a kiemelt útvonalakat is, amelyeket egy vagy két fasorral kellene szegélyezni.[2]
Hamarosan megszületett a Sugárút terve. Korábban a városból csak a szűk, zsúfolt és koszos Király utcán keresztül lehetett eljutni az akkor még távolinak számító Városligetbe. Az igazi nagyvárosi promenádnak tervezett útvonal kialakításakor a fokozatosság elvét érvényesítették: az egyes szakaszok egyre lazább beépítéssel, mind alacsonyabb, egymástól egyre távolabb levő épületekkel, több fával és kerttel biztosították az átmenetet a hatalmas közparkba. (Mindebből napjainkban már sajnos keveset érzékelhetünk, a Városliget bejárata is hátrébb tolódott.) Az ünnepélyes átadáskor az út mentén és a Köröndön is zöldültek a platánok – ahogyan azt számos korabeli fénykép is tanúsítja. Sikerült egy korábbinál sokkal elegánsabb és kényelmesebb összeköttetést megvalósítani a közkedvelt kiránduló- és szórakozóhellyel.[3]
A Köröndről ismert talán legkorábbi felvételen, 1880 körül már tekintélyes méretű fát láthatunk. 1897-ben Ferenc József a magyar történelem jelentős alakjait megörökítő tíz szobor felállítását javasolta Budapesten – ezek közül négyet kívántak elhelyezni a téren. Ekkor többen aggódni kezdtek az ottani fák sorsa miatt.
Térey Gábor művészettörténész Szobor vagy platán címmel írt cikket 1900-ban. A Körönd fáinak kivágásától tartva azt javasolta, hogy a mögöttük tornyosuló épületek árnyékában minden bizonnyal eltörpülő szobrokat helyezzék az Andrássy-út forgalmas végére, a készülő Millenniumi Emlék (a mai Hősök tere) bejáratához. „Úgyis arra kell törekednünk, hogy egy helyre, mint szent helyre, összehordjuk művészeti kincseinket, s ki tagadná, hogy erre legalkalmasabb hely az ezredéves emlékmű előtti hatalmas tér,” ahol a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum is áll.
„A fapusztítás valóságos mánia nálunk az utóbbi időben. Megborzad az ember, ha a millenniumi év [azaz 1896] pusztításaira gondol. Maradjon meg hát nekünk legalább az a három platán.”[4]
Vágó Pál festőművész összeegyeztethetőnek tartotta az emlékműveket a fákkal. Szobor és platánfa című cikkében úgy vélte, a téren áll Budapest legszebb platánfája. „Egy palotát vagy szobrot avagy egy egész házcsoportot emelni csak pénzkérdés, megvan egy év alatt, de egy szép fa nálunk csodaszámba megy.” Ilyen csoda az említett fa,
„amely korához képest szépen megnőtt, ezért óvni kellene, a szobrász pedig boldog lehet, amiért munkája ilyen irigylésre méltó háttérrel fog bírni.”[5]
Nem ez volt az első fővárosi tiltakozás fakivágások miatt,[6] ám kétségtelenül nagy visszhangot váltott ki. Fájlalták a barbárságot,
„amellyel a fákkal elbánnak, s a legkisebb okból is könyörtelenül kivagdalják. Hol vannak azok az emberek, akik egy-egy fácskát úgy dédelgetnek, mintha édes gyermekük volna? Faluhelyen, kisvárosban vannak azok a jó emberek, akik megbecsülik a természet kegyes adományát. A nagyvárosban alig találni egyet-egyet. A nagyváros lármás tülekedésében, az élet gyors és izzó súrlódásai közt kiszárad a lélekből a természet gyöngéd poézise.”
Kegyelmet kértek a fáknak, amelyek „megbecsülhetetlen” változatosságot és üdeséget hoznak „e szűkmellű város köves útja és sikátorai közé.”[7] Nem tudjuk, mennyire lehetett megalapozott a félelem. Mindenesetre, amikor másfél évvel később a szobrok felállításával foglalkozó bizottság helyszíni szemlét tartott, a „régi, terebélyes” fát ideális háttérnek ismerte el, és a másik három oldalra is ahhoz hasonlók ültetését javasolta (ők tehát csak egy fáról emlékeztek meg).[8]
Vágó Pál famentő felszólalását a korszakban és a későbbiekben is sokan méltatták.[9] Az ugyancsak a király adományaként a Nemzeti Színház előtt felállított Tinódi Lantos Sebestyén szobor környékén viszont kivágtak több fát. Itt követendő példaként hivatkoztak a Bocskai-szoborra, ahol sikerült megvédeni a mögötte álló „hatalmas, gyönyörű” platánt, amely „az Andrássy-út legszebb látványossága”. A Köröndön megfigyelhető, milyen jól megfér egymással a kis kertben fa és a szobor, „a gyönyörű lombsátor éppenséggel nem rontja a szobor hatását”, amely „szebb lett attól az intimitástól, amely abban a zöld lombcsarnokban osztályául jutott.” A Körönd ekkor álló másik két szobra (Bethlen Gáboré és Zrínyi Miklósé, ugyanis Pálffy Jánosé akkor még nem készült el) megirigyelheti Bocskait, amiért „az impozáns, remek formájú fa megszelídíti a kicsinysége és merevsége, a jelentéktelensége és pátosza közt tátongó diszharmóniát.” A szerző számára a fa a művészi formák tanítómestere, a művészi egyensúly szimbóluma.
„A kis szobor a fát nemcsak megtűri a maga szomszédságában, hanem egyenesen rászorul az istápolására. Tőle szerzi be az intim, a bensőséges hangulatot.”[10]
Nem sokkal később Lyka Károly, a jeles művészettörténész kesergett a mártíromságra ítélt budapesti fák sorsa miatt: gyökereiket leaszfaltozták, lombjaikat belepte a por. Bocskai „rossz” szobra miatt ki akarták vágni „Budapest legszebb fáját, egy fejedelmi platánt”, amely „oly gyönyörű, hogy érdemes volna érte egy házat lerombolni, ha fejlődését zavarná.” Végül szerinte művészek és műbarátok fellépésének sikerült a barbár szándékot meghiúsítani. A faírtó fővárosi „hivatalos barbária” városrendezés címén másutt is meg akart szabadulni a fáktól, ahelyett „hogy befoglalnának egy kis éltető oázist a kőtengerbe, az építészeti Szaharába.” A Fűvészkert fáinak „tömeg-gyilkolásával a hóhér-program” még nem merült ki, szerinte a Városligetben szintén hasonlót terveznek, „szomorú és fenyegető háztömbök foglalják majd el” az egész várost. A „farombolás” „tömegmániává” vált, „a sivárság képe” lesz jellemző Budapestre, amely a természet elűzésével, szabad levegő, fák és virágok híján „egyetlen kaszárnyává válik”.[11]
Budapest „egyik legimpozánsabb fája” túlélte az első világháború utáni szénhiány időszakát, amikor a fázó polgárok fejszével járták az Andrássy-utat, később a madaraknak is megtetszett. Az 1920-as évek közepén egész varjúsereg rakott fészket rajta, és hajnaltól éjfélig tartó „rémítő” károgásával zavarta az ottélőket. A fészkeket a tűzoltók leverték ugyan,[12] ám a madarak a későbbiekben is visszatértek, bizonyára vonzotta őket a fa hatalmas koronája. „A varjaktól mindenesetre jó ízlésre és bátor föllépésre vall, hogy éppen a főváros legszebb terén vettek ki lakást, holott a külvárosok is megfelelők lehettek volna” – jegyezte meg az egyik beszámoló.[13]
A fát a 20. század második felében megnövekedő autóforgalommal járó betegségek is elkerülték. Időközben az előtte álló Bocskai szobrot a Hősök terére szállították, és az erdélyi fejedelem helyét Szondi György alakja vette át a platán árnyékában. Az út neve is többször megváltozott: elkeresztelték Sztálinról, a magyar ifjúságról és a népköztársaságról is. A betegségek által megviselt több mint százhúsz éves platánsort a rendszerváltás környékén kénytelenek voltak ellenállóbb kőrisekkel helyettesíteni, ám utolsó hírmondóként a famatuzsálem a helyén maradt a ma már Kodály Zoltánról elnevezett köröndön is.
Máig Budapest egyik ékességeként tartják számon.[14] 2016-ban bonyolult famentő művelettel sikerült javítani leromló állapotán: üregét egyenesre alakították, és közel 30 liter fasebkezelővel igyekeztek megvédeni.[15] Hatalmas odvába 2019-ben hajléktalan költözött,[16] így azt vasráccsal zárták le. Ma információs táblát figyelmeztet a 27 méter magas és 34 méter átlagos átmérőjű lombkoronával rendelkező agg fa megóvására.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
A nyitóképen: a Kodály körönd platánja 1885 körül, Klösz György felvételén. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.058, 82319
Jegyzetek, felhasznált források:
[1] Kőbányai György: Városok emlékezete. A Kodály Körönd története. Esti Hírlap, 1978. nov. 8.
[2] Podmaniczky Frigyes: Naplótöredékek 1824-1887. III. 1850-1875. Bp. 1888. 268–273, 277.
[3] Erről ld. pl. Gábor Eszter: Az Andrássy út körül. Bp. 2010. 13–14, 63.
[4] Térey Gábor: Szobor vagy platán. Műcsarnok, 1900. jan. 15.
[5] Vágó Pál: Szobor és platánfa. Budapesti Hírlap, 1900. ápr. 27.
[6] Ld. pl. Vandalizmus. Fővárosi Lapok, 1880. ápr. 28.
[7] Budapest legszebb fája. Budapesti Hírlap, 1900. ápr. 28.
[8] Királyszobrok. Hazánk, 1901. nov. 6.
[9] Ld. pl. Hanusz István: Fűben fában. Bp. 1905. 87. Balogh András: Budapesti fák. Budapest 4. (1966) 2: 36. Nagyvárosi zöld-hadsereg. Magyarország, 1967. márc. 26. Bossányi Katalin: Rügyeznek a nevezetes pesti fák. Magyar Hírlap, 1970. ápr. 6. byp: Fehérlófia. Magyar Hírlap, 1973. febr. 26.
[10] Viharos [Gerő Ödön]: Fa és szobor. Pesti Napló, 1904. okt. 21.
[11] Számadó János [Lyka Károly]: A legszegényebb fákról. Új Idők, 1905 jan. 15.
[12] Varjak a városszépítés szolgálatában. Az Est, 1924. máj. 16, Hajnaltól-éjfélig negyven varnyu károg a Köröndön. Magyarság, 1924. máj. 25. Leszedték a varnyakat, Szerkesztő Úr! Magyarság, 1924. máj. 27.
[13] Vasquez Itália grófnő és a köröndi varjak. Esti Kurír, 1925. ápr. 24. Gergely István: Varjak-verebek városa. Nemzeti Ujság, 1927. ápr. 13. Előzengedezés a Körönd platánjának varjairól. Magyarság, 1927. máj. 22.
[14] Balogh András: Budapesti fák. Budapest 4. (1966) 2: 36.
[15] N. Kósa Judit: Fűben, fában Budapest. Budapest 41. (2018) 1:27.
Bardóczi Sándor: Munkakönyves fakopáncsok. Budapest 41. (2018) 9: 32.
https://www.fokert.hu/nevezetesfa/_208/
https://www.fokert.hu/platanfa-mentes-a-kodaly-korondon/
https://www.fokert.hu/kodaly-korondon-allo-platanfa-odvanak-tisztitasa-es-megovasa/
[16] https://hvg.hu/elet/20190320_Egy_fa_torzseben_el_a_budapesti_hajlektalan_Peter