Voldemort és az el nem mesélt Trianonok

Trianont mindannyian ismerjük. Az otthonunkban lógó térképekről, a tévében nézett képsorokból, a Facebookon megosztott bejegyzésekből és hashtagekből. A trianoni történet mindannyiunké. De vajon tényleg ismerjük Trianon minden egyes szeletét? Az utóbbi évek Trianonnal kapcsolatos kutatásai alapján korántsem. A közvélemény előtt ismeretlen fejezeteket foglalta össze Ablonczy Balázs: Az ismeretlen Trianon című művében. Könyvismertető.

Békés Márton eszmetörténész, a Mandiner hasábjain a Trianon-egyenlet feloldása – Trianon 101 című írásában a könyvre utalva a következőket írta: „Az anyagilag és retorikailag is bő lére eresztett Trianon-biznisz állításával ellentétben azonban nincs semmiféle „ismeretlen Trianon” és nem léteznek titkai sem”. Publicisztikájának fókuszát kétségtelenül egészen máshová helyezte, irányt mutatandó, hogy miként lehet a sarkánál fogva kifordítani a trianoni keretek által meghatározott nemzetközi kapcsolatokat. Mégis ezzel az egy odavetett mondatával sikerült Ablonczy Balázst, Az ismeretlen Trianon című könyv szerzőjét a történészek Voldemortjává avatnia. Pedig a nevét még a Magyar Nemzet hasábjain zajló publicisztikai égiháború szereplői sem felejtették el leírni.

Könyvismertetőnkben annak próbálunk utánajárni, hogy vajon a jobboldal egyik legnagyobb hatású élő eszmetörténészének igaza van-e abban, hogy mindössze egy retorikailag bő lére eresztett bizniszalkotásról van-e szó, vagy az olvasók bátran a kezükbe vehetik a könyvet, ha Trianon ismeretlen arcáról szeretnének informálódni.

Politika és geográfia

Az elmúlt száz évben, kisebb-nagyobb intenzitással a közvéleményben kétféle narratíva élt Trianonról, attól függően, hogy kit tekintünk a békediktátum felelősének.

Az elsősorban baloldaliak által osztott nézet szerint Trianonról elsősorban a magyar elit tehetett, amely egy eleve vesztes háborúba hajszolta az országot, birtokát és vagyonát féltve nem hajtotta végre a legfontosabb szociális reformokat és a földosztást, kiélezte a nemzetiségi ellentéteket, és a világháborús vereséggel együtt ezek azt eredményezték, hogy Magyarország nem tudott ellenállni az 1920-as katasztrófának. Egyébként is minek mentünk oda.

A jobboldaliak szerint viszont a háborút valójában a csatatéren a Monarchia nem vesztette el, ellenben különböző lobbicsoportok és hálózatok már a szarajevói merényletet megelőzően azon munkálkodtak, hogy a történelmi Magyar Királyságot megsemmisítsék. A Károlyi-kormány tutyimutyi pacifizmusa, a kommunisták nemzetárulása, a szabadkőművesek és a nemzetietlen internacionalisták aknamunkája együttesen vezettek el odáig, hogy a megalázott és megvert Magyarországnak alá kellett írnia a békének csúfolt perverz csonkítást.

Emellett érdemes figyelnünk még egy szempontra: Trianon kapcsán politikai oldalaktól függetlenül a közemlékezet elsősorban földrajzi tájakat nevez meg. Wass Albert könyvének Adjátok vissza hegyeimet! címe, József Attilának a rácnak kenyeret nem termő Bánátja, vagy Juhász Gyula Trianonjának kedves Pozsonya is erre utal. Ez vélhetően a béketárgyalásokon és a magyar politikai életben is rendkívül nagyhatású és befolyásos Teleki Pálnak a szemléletmódját tükrözi, aki a természetes földrajzi határokkal való érveléssel próbált meg méltányosabb békét elérni a győzteseknél. De ez a geográfiai történelemszemlélet tükröződik a százéves évfordulóra elkészülő, Alkotmány utcában átadott Trianon-emlékművön is, ahol települések nevét vésték fekete márványba.

Trianon azonban nemcsak a városok, hegységek, vasutak és bányát története, hanem az ott élő embereké. Róluk pedig sokat tudhatunk meg a fentebb meg nem nevezett Voldemort könyvéből.

Impériumból idegenbe

A magyar történészi terminológiának van egy magyar fülnek nem túl kedvesen csengő kifejezése, az impériumváltás, ami arra akar utalni, hogy az egyik impériumot (a Monarchiát) felváltja egy másik (a kisantant valamelyik állama). Hát mit képzelnek magukról egyesek? – háborodik fel az olvasó a gyanús szómágiában gyökerező Trianon-relativizálás láttán. Azonban emögött fontos meglátni azt a tényt, hogy miként épül le az egyik állami struktúra és miként épül fel a következő, ezeket a pillanatokat pedig Voldemort remekül ragadja meg a könyvében.

A Monarchia, vagy a Magyar Királyság, ugyanis nemcsak címer volt a falon. A vasút, a posta, a távíróhálózat, a jegyzőségek az állami hivatalok részt vettek az emberek mindennapi életében, ahogy ma a televízió vagy a kiskereskedelmi élelmiszerláncok. A magyar államhatalom megszűnése pedig egyáltalán nem úgy zajlott, ahogy Michael Ende Végtelen történet című könyvében a Semmi elnyeli Fantáziát. A korábbi hivatalnokok, tanárok, vasutasok egy ideig még a korábban alkalmazott módokon vezették a hivatali könyveket vagy tanítottak, amíg egy-két évvel később az újonnan berendezkedő államok katonai vagy más átmeneti közigazgatási egységei át nem adták a terepet az érkező közigazgatásnak.

Ezzel kapcsolatban pedig az egyéni sorsok bemutatása döntő momentum Trianon megértéséhez. Hiszen valódi döntési kényszerekbe azok kerültek, akik a megszállt területeken szembesültek egy idegen államhatalom embereivel, vagy éppen azokkal a nemzetiségiekkel, akikkel ugyan addig egy településen éltek, de az új rendszereknek nem váltak a kárvallottjaikká. Ennek a viszonyrendszernek számos árnyalatát világítja meg a könyv, kezdve a fegyveres összecsapásoktól, az elüldözésen és az etnikai tisztogatáson át egészen addig, hogy olykor az új államba került magyarok legfontosabb segítségei az ugyanazon településen élő nemzetiségiek voltak.

Erőszakból erőszakba

Voldemort könyve külön fejezetet szentel a Trianon körüli erőszakhullámnak, amelyet három részre tagol. A kezdeti erőszakhullámot a marxista terminológusok az osztálykülönbségek erőszakának neveznék, hiszen 1918 őszének összecsapásaiban a megrogyó közellátás okán a rosszabbul élő társadalmi csoportok mentek neki a vagyonosabbaknak. Ezt követte a megszálló csapatok erőszakhulláma, amelyek már nemzetiségi felhangot kaptak. A könyv egyáltalán nem hallgatja el ezeket, beszámol a különböző seregek túlkapásairól, (amelyet még a Károlyi-kormány kezdett el összegyűjteni), a román hadsereg, magyar szemmel kissé perverz, tekintélyszemélyeket érő botozási mániájáról, vagy éppen a nemi erőszakról is. Ha valaki látta Sára Sándornak A vád (1996) című filmjét, amely megrázó vizuális erővel vádolja a vidéki Magyarországot megszálló szovjet csapatok ténykedését, akkor az ott látottakhoz hasonló jelenetekkel szembesülhet a könyv lapjain is.

Manapság, ha ellátogatunk egy településre, akkor az első világháború és a második világháború áldozatainak emlékműveit találhatjuk meg először az adott közösség legfontosabb terein, a település méretétől függően pedig számos ötvenhatos emléket is láthatunk. A világháborús veszteségekre az 1914-1918-as évszámok utalnak, pedig indokoltabb lehetne az 1918-1921-es számokat márványba vésni. A magyar társadalom zöme ugyanis, leszámítva az orosz és a román betörések által érintett területeket, igazán ekkor szembesül először szervezett erőszakkal az 1848-49-es események óta. A Trianon utáni években azonban ez az erőszak kibeszéletlen maradt, a visszaemlékezések lapjai, és néhány fennmaradt jelentés emlékeztet minket arra, hogy még itt is lehetne mit feltárni.

Kormányok és menekültek

Trianon sokkja kapcsán szintén kevés fókuszt kap a menekültek kérdése. Voldemort külön fejezetben taglalja a menekültkérdést, amelynek mai napig érdekes vonatkozásaira is felhívja a figyelmet. 1919-ben például a demokratikus Csehszlovákia által megszállt területekről kétszer annyi menekült érkezett Magyarországra, mint amennyi a sokkal nagyobb Erdélyből és a Partiumból. Tanulságos a magyar kormányoknak a menekültekhez való viszonya is: míg a baloldali kormányok képtelennek bizonyultak a helyzet kezelésére, addig a jobboldali kormányok egy huszárvágással megtiltották a határon túli magyarság beözönlését a trianoni Magyarországra, mondván, hogy ne boruljanak fel az elcsatolt területek demográfiai arányai. Ugyanakkor a menekültek zömét távol tartották a forrongónak gondolt Budapesttől, és szétszórták az ország különböző pontjaira.

Bár a Trianon utáni vagonlakók alakja jobban él a történelmi emlékezetben, a menekültek kikoptak onnan. Ennek részben az volt az oka, hogy a magyar kormány kevés kivétellel betiltotta azokat a szervezeteket, amelyek összefogták volna a Magyarországon élő menekülteket. Másrészt ők maguk sikerrel integrálódtak a magyar társadalomba, lévén, hogy főleg középosztálybeliek menekültek el a szomszéd országok fegyveresei elől. Végül pedig az is szerepet játszhatott, hogy a magyar irodalmi emlékezetben kevés irodalmi mű, vagy később kevés film foglalkozott Trianon társadalmi hatásaival. Ha meg is születtek ezek, nem hagytak mély nyomot a kollektív emlékezetben, (gondoljunk csak arra, hogy az István a király rockopera mekkora befolyást gyakorolt a kora középkorról alkotott emlékezetre). Csak korlátozottan kerültek bele például a kötelező olvasmányok világába. Az áttelepülő mintegy 400 ezer ember története így kollektív emlékezet híján az egyéni sorsok történetévé vált.

Trianon akkor és Trianon ma

2017-ben Bayer Zsolt interjút adott Gulyás Mártonnak a Partizánon. A vágatlan interjút mindenkinek meleg szívvel ajánlom, akit érdekel, hogy egy jobboldali gondolkodónak milyen a viszonya Trianonhoz vagy a határon túl rekedt magyarokhoz. Ebben az érzelmektől fűtött beszélgetésben Bayer Zsolt elpanaszolta, hogy a fiatalabb generáció már egyáltalán nem fogékony Trianon sorskérdései iránt. Voldemort szintén elmélkedik a zárófejezetben arról, hogy Trianon az ezredforduló környékén született generáció számára sorskérdésből történelemmé válik:

Száz év elteltével Trianon emléke kihűlőben van: egyre több közvélemény-kutatás és felmérés mutatja, hogy az ezredforduló körül születettek számára a békeszerződés történelmi emlékezetté vált, és a jelenkori következményeihez másképpen viszonyulnak, mint az előttük járó nemzedékek. Feltételezésem szerint ebben szerepe lehet annak is, hogy a múlt elbeszélése Trianon kapcsán sok tekintetben egyfókuszú, politika- és diplomáciatörténeti sémákat követ, amiben szükségképpen egyre kevesebb lesz az újdonság. Ez a korábbi szemlélet kevés figyelmet fordít a társadalom egyes csoportjainak tapasztalataira, a mentalitás- és társadalomtörténeti témákra. (Ablonczy Balázs: Ismeretlen Trianon, 237. o.)

Ennek talán részben az is az oka, amit fentebb fejtegettem a könyv kapcsán: egy elcsatolt hegy, búzaföld vagy szénbánya kevés kapcsolódási pontot teremt egy mai magyarországi fiatalnak Trianonnal. Ezt a könyvet viszont dugig töltik azok az egyéni döntéskényszerek, amelyek könyvbe vagy filmre kívánkoznak. Ahogy el tudjuk mesélni a holokauszt vagy a Gulág történetét általuk, úgy mesélhetnénk el ezeket az emberi sorsokat is.

És éppen ezért nem is értek egyet Békés Márton fentebb idézett mondatával, hogy „nincs semmiféle ismeretlen Trianon”.

Sajnos van.

Úgy vélem, hogy Békés Márton ezúttal elhamarkodottan alkotott felületes véleményt egy könyvről.

Ebből okulva hagyhatnánk a történészeket dolgozni, a vegzálásukra fordított energiát pedig abba fektethetnénk, hogy elkészüljenek azok a fentebb hiányolt kulturális referenciák, amelyek ezekből a kutatásokból születnek. És akkor Bayer Zsolt és generációja is úgy hunyhatná le a szemét harminc meg ötven év múlva, hogy nem elvette, hanem megteremtette annak a lehetőségét, hogy Trianon a következő nemzedékek számára is érthető és átélhető legyen.

Voldemort ebben a könyvben elvégezte a rá eső munka jelentős részét. Ezért érdemes kézbe venni és elolvasni mindenkinek, akit érdekelnek Trianonnak a közbeszéd számára valóban ismeretlen aspektusai is.

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.

Ajánlott tartalom:

Ablonczy Balázs előadása az MTA Közgyűlésén:

http://mta.videotorium.hu/hu/recordings/38220/az-osszeomlas-es-bekeszerzodes-tortenetei-1918-1921