A Szent Liga csapatai már másfél hónapja ostromolták Budát, amikor felbukkant a török felmentő sereg Szulejmán nagyvezír vezetésével. Lotharingiai Károly attól tarthatott, a két tűz közé került ostromlók ugyanúgy vallanak kudarcot, mint két évvel azelőtt.
„8-án, nagyon korán, a törökök 4000 emberrel megérkeztek a bajor oldalra; válaszul rögtön egy ugyanannyi magyart számláló osztagot alakítottak, amely megfutamította őket, 36-ot lekaszabolva közülük, s néhány foglyot ejtve, elhajtva […] marháikat is.”
A török fősereg beérkezése eltartott néhány napig. Közben a keresztények elkészültek a körsánccal, a két sereg lovassága között pedig rendszeresek voltak az összecsapások. Batthyány Ádám huszárai augusztus 11-én megöltek egy török főembert, a nála talált iratokból pedig kiderült, mekkora is a török sereg és mit akar. Francesco Grimani nyomban megírta a híreket a nagybátyjának (a velencei követnek) Bécsbe. „63 ezer fegyveres emberből álló seregük van […] sok a tatár […] 120 ágyú van velük […] táborunkról és haderőnkről hihetetlenül pontosan vannak értesülve. Szándékuk az, hogy lovasságuk a bajor csapatokat köti le, a gyalogság pedig a tábort fogja bekeríteni. Tatárok fognak portyázni a környéken, […] hogy több élelmiszer [ne] kerüljön táborunkba. […] minden oldalról [egyszerre] megtámadnak, ezáltal nemcsak a várnak nyújtanak segélyt […], hanem seregünket is tönkreteszik.” Ehhez képest nagyon óvatosan viselkedtek.
„időről időre feltűntek sáncaink előtt, s megtámadták külső őrségünket, de a huszárok azon nyomban […] visszaverték őket. […] A tábor immár köröskörül fel van szerelve paliszádokkal, mellvédekkel […] rendkívül nagy erőfeszítésébe került volna [a nagyvezírnek] ezeket áttörnie, s a sáncokat pedig úgy kellett volna ostromolnia, mintha egy város lett volna.”
A törökök beérték némi vonulgatással, amiről a keresztények mindig azt hitték, a nagy csata kezdetét jelzi. A bajor választófejedelem azonnali támadást javasolt, mert ha a nagyvezírt megverik, talán a vár is megadja magát. Lotharingiai Károly máshogy döntött, meg akarta várni az erdélyi hadtestet. A napló szerint 13-án este néhány szökevény érkezett, akik elárulták, másnap a nagyvezír csak figyelemelterelésnek szánja a felvonulást és megpróbál segítséget juttatni a várba.
„14-én, hajnalhasadtakor az ellenség […] 6-8000 főnyi hadtestet, köztük 2000 janicsárt átvezényelt a hegyen túlra, hogy […] a táborunkig nyomuljanak, kikémlelendő, át tudnak-e törni, vagy legalább a janicsárokat be tudják juttatni a várba. […] a lotharingiai herceg odavezényelte Dunewald tábornokot a balszárnyat alkotó 9 császári lovasezreddel […] valamint Heissler tábornokot ugyanennyi ezreddel, amelyek a jobb szárnyat alkották, hogy támadják meg”
A szpáhik megfutottak, a janicsárokat pedig levágták. A nagyvezír visszavonult. Közben az ostrom a tüzérekre és az aknászokra maradt. Utóbbiak megint rosszul dolgoztak, sikerült viszont rést lőni a nyugati falon (a mai Vérmező felől, nagyjából a Hadtörténeti Múzeumnál), itt megkerülhették az árkot és a két falat. Erre szükség is volt, mert az árok feltöltése a vártnál lassabban haladt (csak az Esztergomi rondellánál tudtak hidat verni). Ebben a helyzetben a védők rászorultak a 14-ihez hasonló támogató akcióra. A szökevények elárulták, hogy Abdi pasa éjjeli akciót javasolt a nagyvezírnek. Károly herceg ezért 19-én este fokozott készültséget rendelt el, de nem történt semmi, csak másnap hajnalban, amikor már mindenki kifáradt.
„2-3000 mindenre elszánt janicsár, kiket hosszú ideig köd takart el a szemünk elől, közelített Szent Pál völgyén [Pasarét] keresztül a Székesfehérvári kapu oldalához […] mikor azonban látták, hogy nem tudnának mindannyian átjutni, mintegy 4-500 a többitől elválva, lováról leugrott, s […] csaknem valamennyiüknek sikerült átjutnia […] Heissler és Caprara lovasszázadai megfutamították [a többit]”
A lebontott Fehérvári kapu helye, 1955. A háttérben József főherceg palotájának romjai. FORTEPAN/INKEY TIBOR (120771)
A törököknek sikerült áthatolniuk a körsáncon, de a vár körüli sáncokon már fennakadtak és a lovasság most is megfutott. A naplóíró szerint az elfogott janicsárok azt vallották, „a nagyvezír 8000 szpáhit ajánlott fel a megsegítésükre, de azt a választ kapta, hogy ebből, mivel azok már máskor is cserben hagyták bajtársaikat, […] köszönik, nem kérnek”. A nagyvezír elterelésként megint előrenyomult a sereggel, de most rosszul időzítette: csak akkor kezdte, amikor a rajtaütés véget ért. Nem tudni biztosan, hány embernek sikerült bejutni. Az ostromlottak egyike a visszaemlékezéseiben 600 emberről ír, a pasa viszont azt üzente a nagyvezírnek egy elfogott futárral, hogy csak 100 janicsárt kapott. Abdi pasa valószínűleg nagyobb számot mondott a várbelieknek a valóságnál, hogy növelje a harci szellemet, a nagyvezírnek meg kisebbet, hogy új vállalkozásra ösztönözze. Ez nehéz dolog volt. A körsánc őrzését innentől megerősítették, szabályos ostromra pedig a nagyvezír nem vállalkozott. Legfeljebb azt remélte, hogy a járványok és az ellátási zavarok ugyanúgy felőrlik az ostromlókat, mint két évvel azelőtt, de a naplóíró szerint utóbbiról szó sem volt.
„Eleség, zab, kenyér, hús, hal, bor, sör, s mindaz, ami úgy embernek, mind lónak táplálékul szolgálhat […] oly bőségesen volt a táborban, gróf Rabatta főhadbiztos jó rendszabályainak és helyes gazdálkodásának köszönhetően, hogy semmi sem volt drágább, mint Bécsben.”
Közben az ostrom is folytatódott. A bajorok 22-én támadást indítottak (a „hercegi” oldalon egy álroham fedezte őket).
„elfoglalták a kastély egyik tornyát [az István-tornyot]. A törököknek különféle föld alatti helyiségekbe kellett visszavonulniuk, melyekben igen erős ellenállást tanúsítottak […] innen egy romos kőépületbe hátráltak, amelyet elölről már korábban megerősítettek paliszádokkal, és mindennel fel volt szerelve […] a bajorok, mivel a nagy torony már a kezükben volt, eléggé hatalmukban tudhatták a kastélyt, ahonnan a város egészét tűz alatt tudták tartani.”
A törökök néhány nap múlva visszafoglalták a tornyot.
„25-én […] a választófejedelem bajorjait ismét kiűzték a kastélyban elfoglalt állásukból és a megerősített torony mögül; meglehetősen nagy veszteséget szenvedtek, mivel a törökök megállás nélkül lőporos zsákokkal és kövekkel dobálták őket, […] az állást megerősítő fa védművet is felgyújtották, ami nagy tűzzel járt […] a bajorok úgy ítélték, [másnap este] vissza tudják foglalni […], ám a lőporos zsákok, kövek és a rájuk dobált gránátok […] meghátrálásra késztették őket.”
Elöl a bajor tüzérség által lerombolt István-torony maradványa, mögötte a nagyrondella. FORTEPAN/SIMON GYULA (77650)
A siker ellenére a pasa úgy vélte, még egy rohamot nem tudna visszaverni, ezért segítséget kért. A nagyvezír augusztus 29-én, a törökök szerencsenapján támadott.
„hajnalban 1000 szpáhi és 2000 janicsár […] és 1500 tatár […] kelt át a hegyen a Víziváros felé […] át is törtek a lovasságon; a gyalogsághoz közeledvén azonban végleg szétzilálódtak soraik, mert a falnak azt az oldalát olyan erősen megszállva találták […] jobbnak ítélték, ha annak a völgynek veszik az irányt, amelynek mentén […] korábban a városba jutott[ak]; a lotharingiai herceg azonban az előző éjszakán azon az oldalon egy szekérvárat [?] emeltetett, muskétásokat helyezve el benne”
A vállalkozás ugyanúgy zajlott, mint 20-án. A törökök átjutottak a körsáncon, aztán a csapat megfutott vagy a falak körüli kergetőzésben odaveszett. Mindössze négy janicsárnak sikerült bejutnia a Víziváros falán júniusban tört résen. Közben a nagyvezír (a rajtaütéssel egyidőben) előrenyomult. Megérkezett azonban az erdélyi hadtest lovassága és Szulejmán jobbnak látta visszavonulni. Másnap megjött a gyalogság is. A rohamra kitűzött napon, szeptember 2-án futott be a svéd kontingens.
Az északi oldalon három oszlop támadott (ehhez járult még három álroham a Bécsi kapu környékén, ahol az árkot nem tudták feltölteni).
„Délután 3 órakor […] kezdetét vette a roham, […] az ostromlottak olyan eltökélt ellenállásába ütköztek, hogy bizony nem kis erőfeszítésbe került felülkerekedniük. Több mint háromnegyed óráig védték magukat […] két alkalommal is meghátrálásra kényszerítettek bennünket […] a mieink azonban tábornokaink közelségétől bátorítva mindhárom harcvonalon újrakezdték a rohamot, még jobban feltüzelve”
A harcot az döntötte el, hogy a nyugati fal résén feljutó katonák oldalba kapták a törököket, akik a mai Hess András tér felé vonultak vissza; Abdi pasa valahol itt esett el. A bajorok közben bevették a palotát. A helyőrség maradéka és a vár török lakosainak egy része az Arzenál térre (a mai Szent György térre) menekült, ahol megadták magukat.
A 250. évfordulóra készült győzelmi emlékmű (Ohmann Béla alkotása) a Bécsi kapunál. Balra az Országos Levéltár épülete. FORTEPAN/NAGY GYULA (51879)
A választófejedelem menlevele oltalmazta őket, néhány főtiszt Károly hercegnek jutott, a zsidók pedig a napló szerint „sok pénzt fizettek és még többet ígértek” Schöning altábornagynak, a brandenburgiak parancsnokának a védelemért. Károly herceg háromnapi szabad rablást engedélyezett a katonáknak, ennek eshettek áldozatul a még megmaradt magyarok is (csak egyről tudjuk biztosan, hogy túlélte az ostromot: Vetsey Mátyás lelkészt Bagossy László ezredeskapitány mentette meg, mert a katonák töröknek nézték). Tűz ütött ki és amit az ostrom meghagyott, nagyrészt leégett.
„A katonák zsákmánya kivételesen nagy volt […] Olyan hadi- és élelmiszerkészleteket találtak, amely még több mint két hónap állta volna az ostromot; […] teli fegyverraktárat, több mint 30 000 embernek elegendő fegyverrel, […] lovassági felszereléseket; […] 400 löveget, közötte 180 egészen nagyot, teljesen sértetlen állapotban, valamint 60 mozsárágyút. […] várost jobban nem lehetett volna ellátni egy hosszú ostrom átvészelésére. […] hatalmas kincset [találtak] elásva: 120 000 aranydukátot, 200 000 tallérnyit más pénznemben, s emellett sok ékszert, gyöngyöt és ezüsttárgyakat, amely a vezérlő pasa tulajdonát képezte. Sok könyvre is rábukkantak, minden kétséget kizárólag Corvin Mátyás király jeles könyvtárának maradványaira. És mindennap újabb és újabb dolgok kerülnek elő. […] Így tért vissza eme nagy és erős város, minden magyarok fővárosa és a hajdani királyok székhelye a győzhetetlen Lipót engedelmességére”
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
