Tolongás a damaszkuszi úton? Rendszerváltoztatás Somogyországban az a legendás év II. rész
Dr. Bertalan Péter
Újra közöttünk Nagy Imre és Kádár János történelmi árnya
A vasfüggöny leomlása a magyar határon egyetemes történelmi szempontból előremutató esemény. Nagy Imre és kivégzett társainak újratemetése, Kádár János halála és temetése szimbolikus jelentőségűvé teszi az évet. Somogy megye ebben az eseménysorban különleges helyet foglal el. Nagy Imre szülőháza és Kádár lakóházának kapolyi emlékmúzeummá alakítása hosszú, lappangó vitát, ellentétet szül, amelyben megtestesül a 20. század magyar tragédiájának, az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak a történelmi megítélése.
Király Béla színre lép
A vidéki lapok mindig hátrányos helyzetben vannak a fővárosi sajtóval szemben. A magyar politika főváros központú. A vidék lassan reagál a politika változásaira. 1956-ban is Budapest indítja el a forradalmi események sorát. 1989-ben is nehéz úgy újságot szerkeszteni, hogy felkeltse az érdeklődést, különösen ünnepi számot. A Somogyország szerkesztősége az októberi forradalom első szabad megünneplésére jól felkészül. 33 év után „Somogy-ország estet” szervez, amelyre meghívják azokat, akik jelentős szerepet játszanak a somogyi ötvenhatos eseményekben. Az aktualizálás és a politikai színterek összekapcsolásának ügyes módszere ez. Király Béla, az 1956-os nemzetőrség főparancsnoka harmincnyolc év után először jár szülővárosában, Kaposváron. A vele készült interjú összekapcsolja a közelmúltat és a jelent, s felkelti az érdeklődést. A riporter is erre épít és így kérdez:
„Hadd kérdezzem most a történészt. A jelenlegi magyar változások Ön szerint melyik korhoz hasonlítanak legjobban. Hiszen tudjuk: a történelem valamilyen szinten megismétli önmagát.”
Király Béla válaszának lényege:
„Az 1847-48-as pozsonyi diéta azzal írta be a történelembe nevét, hogy kiváltságos osztályok lemondtak jogaikról és olyan haladó szellemű törvényeket hoztak, amivel Európához zárkóztatták föl Magyarországot.”[1]
Nyilatkozatának jó szándékát nem lehet kétségbe vonni. Király Bélát foglalkoztatja a hatalomváltás jelensége, amely a többpártrendszerű, választáson alapuló demokratikus berendezkedést jelenti. Megfogalmazása a mára is érvényes:
„A kongresszus ideje alatt több barátom szinte kétségbeesett hangon hívott: mit szólok ahhoz, hogy a párt egyben marad. Jobban örültek volna a pártszakadásnak, hiszen – szerintük – a kaotikus állapot az ellenzék malmára hajtja a vizet.”[2]
Király Béla egyáltalán nem vádolható az MSZMP iránti elkötelezettséggel, de reálisan méri fel a helyzetet. Ezért az 1848-as analógia kissé sántít, akkor a forradalom lendülete egy irányba mutatott, egységes volt a nemzeti akarat. A cikk címe – Jó, hogy így történt – is ezt fejezi ki. A rendszerváltás abszolút elkötelezettje, a békés átmenet híve, akár a folyóirat szerkesztősége.
1956 somogyi tanúja, Kunszabó Ferenc
A nagy idők másik tanúja Kunszabó Ferenc újságíró. Hosszú, a mai napoknak is üzenő nyilatkozatának lényege:
„A mai arcnélküli politikai színképben minden csoportosulás szinte ugyanazt mondja, programjaik mind az egy fészekaljából szedett tojások, hasonlítanak egymásra – s hallgasd bármelyiket, egy-két érdesebb jelmondatot leszámítva mind ugyanazt variálja. Mert egyik sem a nép lelkére figyel. Mert mindegyik úgy érzi, ő jobban tudja. Hiszi, hogy, mert ez korunk értelmiségének elitista betegsége általában, de hiszi azért is, mert nem befelé, hanem kifelé és fölfelé fülel: ő a jólértesült. […] Nem az igaz szándékot akarom elvitatni általában, hanem a magát elitnek tartó értelmiségünk torzulásait megmutatni.” [3]
Ma is érvényes gondolatok, mivel Somogy megye „igazi vidék” magyarországi értelemben, forradalmi események nem igazán történnek. A diktatúra jellemzője, hogy ott is diktál, ahol erre nem szolgál rá a nép. A Somogyország újságírói gondosan utána járnak a diktatúra bosszújaként meghalt ártatlan áldozatoknak. Ez teszi ki az ünnepi szám nagyobb részét, figyelmeztetve arra, hogy feledni nem szabad. Az irodalmi összeállítás gazdag érzelemvilága szemléletesen fejezi ki a nemzet, a nép emócióit hitelesítve, hogy költőink a legveszélyesebb időben mindig a nemzet nevében szólnak.
Néhány kényesebb és/vagy szenzitív adatokat tartalmazó esetben a cikkekben szereplő személyeket, helyszíneket jogászi tanácsra anonimizáltunk, azokat […]-tal helyettesítve közöljük.
Munkásököl vasököl, már nem csap oda…?
A társadalmi folyamatok jellegzetes tünete a régi rend lebontására irányuló törekvés. Ez a jelenség 1989 őszétől tapasztalható. Kettős vetülete van. A régi rendszer erős bástyáját jelentő szervezet lebontása az egyik cél. Ebben elsősorban az egységesülő ellenzék együttes, szervezett fellépésének van szerepe, de nem tekinthetünk el az 1956-os forradalom és szabadságharc ünneplésének és az aradi vértanúk halála évfordulójának erjesztő hatásától sem.
„A munkásőrség megszüntetését követeli a FIDESZ, az SZDSZ és az MDF. Úgy látják jónak, ha a kérdésben népszavazás dönt és ezt nyomatékosítandó megmozdulásokat szerveztek a múlt hét végén az ország minden részén. A kaposvári megmozdulás békességére jellemző, hogy a tüntetést biztosító rendőr végig autójában töltötte az időt, sőt türelméből még az ERATO magazin olvasására is futotta. Pedig szólt a dal: „Nem rejtőzhetsz el, a munkásőr rád figyel.” S a transzparenseken a címben említetten kívül olvasható volt még „Inkább olcsó sört, mint drága munkásőrt.” avagy a „Kinek drágább rongy fegyvere, mint a haza becsülete?” tartalmú felirat. A csaknem háromszáz békés tüntető között kedélyesen figyelte és hallgatta a szónoklatokat a munkásőrség néhány zord arcú képviselője és az állambiztonsági osztály több dolgozója. Minden bizonnyal, mint magánemberek voltak jelen, azaz ők is tiltakoztak a párthadsereg további működése ellen.
A tüntetés záró aktusaként a szervezők petíciót adtak át a munkásőrség megyei és városi parancsnokságán, amit a városi parancsnok és a megyei parancsnokság portás bácsija vett át.”[4]
Jellegzetes életkép a rendszerváltás kezdeti időszakából. A békés tüntetésből ugyan nem hiányzik a feszültség, de az újságíró humora feloldja a hangulatot.
A jó példa…
Jellegzetes ellentéte láttatás móddal érzékelteti az újság, a nomenklatúra viselkedését. A „Vizet prédikál és azt is iszik” című cikk alcímében írt jegyzet a […] cég vezérigazgatóját néhány vonással jellemzi:
„[…] a jó közérzetről, Nem vadászik és nem jár pinceszerekre, Ma már erény, amit tizenöt éve sandán néztek.”[5]
Azok a bűnök… a kisember tragédiája, rendszerváltozás alulnézetben
Pozitív kép ez, aminek erkölcsi nevelő szándéka van. Ellenkező példát szemléltet a „Tetten érték az igazgatót” című cikk. Alcíme elgondolkodtató: „Lopott, vagy csak „kölcsön adott?” Az esetet a szerkesztőség egy névtelen levél alapján közli. A […]-i gyár dolgozói írták:
„Miért van az, hogy a munkást, ha elkapják egy kisebb lopáson, akkor elzavarják, míg a vezetőt nagyobbért nem? […] A legutóbbi vezetői lopást […] a […]-i gyár vezetője követte el 1989. szeptember 2-án, szombaton este. A városi rendőrség tetten érte 70 kg cukor, 80 liter étolaj, 50 kg liszt és 360 tojás eltulajdonítása közben. […] Miért nem merjük aláírni a levelet? Mert mi továbbra is dolgozni akarunk, és a […]-i gyár munkásai vagyunk. […] Az ügy részleteiről […] közvetlen főnöke, a […] termelési főnöke tájékoztatta lapunkat. A fegyelmi eljárás során […] azt állította, hogy a […]-i […] bisztró vezetője felhívta telefonon, s a már említett dolgokat kérte tőle kölcsön”[6]
[…] fegyelmit kap ugyan, de a történet többszörösen tanulságos. A dolgozók félnek, nem merik aláírni a levelet. Az igazgató védekezése lehet, hogy reális, de ha így történt, az eset akkor is erkölcsileg elítélendő.
A „nagyok” csalásainak fényében és árnya mellett felvillan a kisember tragédiája is. […]-né kis háza […]-n egy presztízsépítkezés miatt életveszélyessé vált. A nyugdíjas asszony már az építkezés kezdetén laikusként figyelmezteti az építőket az ún. Teraszház építésének veszélyére, arra, hogy a teraszháznak nevezett betonmonstrum elhúzza azt a domboldalt, amelyet be akarnak építeni. Ezzel az ő kis háza is veszélybe kerül. A hatóság figyelmen kívül hagyja az észrevételt. […]-nénak igaza lett, kis háza súlyosan károsodik. Megkezdődik kálváriája. Egyszer kiköltözik, egyszer beköltözik. Körülbelül kétmillió forint összeggel kártalanítani lehetett volna. Az építkezés 44 millió forintjába kerül a városi tanácsnak. „Féktelen pazarlás és kicsinyes zsugoriság a […]-i tanácson” – így rögzíti az esetet az újságíró. Jellegzetes mai történet is lehetne. [7]
Erőszak és agónia…
A kommunista rendszer tovább élésének legfőbb biztosítéka az erőszakszervezet. Ennek egyik oszlopa a BM-hez tartozó rendőrség, amely 1945-től folyamatosan szolgálja a diktatúrát, ezért vele szemben érthető ellenérzések, indulatok alakulnak ki. A szabadabbá váló politikai légkörben ezek az indulatok feltörnek. Jellegzetes esete ennek a […]-i rendőrkapitány leváltása:
„A vezetői munkában az 1985-ben végrehajtott átfogó ellenőrzés alapján megfogalmazott elvárások ellenére sem következett be javulás, nem szilárdult meg a vezetői egység. Főként az utóbbi két évben a vezetők között a korábbi személyi ellentétek kiéleződtek, ennek eredményeként a munkahelyi légkör tarthatatlanná vált. […] rendőr őrnagy, kapitányságvezető nem tudott úrrá lenni az ellentéteken. Tekintélyét csorbították a végrehajtó – elsősorban közbiztonsági – állományt sértő megnyilvánulásai, esetenként ital hatása alatt tett cselekedetei.”[8]
A történetben az egész rendszer válsága benne foglaltatik. Ha az erőszakszervezet agonizál, nincs messze a bukás.
A felszínre bukkanó emóciók mellett jelen vannak a társadalmi béke erői is. Az újságírók jól érzékelik, hogy ezeket is meg kell szólaltatni a társadalmi béke, nyugalom kedvéért. Az egyház játszhat ebben fő szerepet, amelyet a kommunista diktatúra a legkövetkezetesebben és a legkeményebben üldözött. A veszprémi püspökkel, dr. Szendi Józseffel készített interjú címe is az egyház társadalmi szerepének növekedését sugallja: „Ne az ezer holdaktól, hanem a hívek ezreitől gyarapodjék az egyház.” A sokáig a templom falai közé kényszerített, üldözött egyház, most újból kiléphet a szabadba, a hittan fakultatív tárggyá vált. Dr. Szendi József toleráns hangon nyilatkozik. Nem elriasztani, hanem megnyerni akar.[9]
A hit ereje…
A Somogyország különleges oldala az „Exkluzív”. Itt az érdeklődést felkeltő történetekkel szórakoztatja az olvasót a hetilap. A katolikus egyházat is új, eddig kevésbé ismert oldaláról mutatja be az újság. Kaposszerdahely, a szép zselici falu plébánosa, Török Marcell a lelkek gondozása alatt, a szerencsétlen sorsú embereken való segítést vállalja. A társadalom nem képes a kisiklott emberi életek megmentésére. Az alkoholizmusba, kábítószer élvezetbe menekülő, neurotikus tünetekben szenvedő embereken segít. Működése során betegfelvételi könyvének tanúsága szerint 2113 lelket gondozott az atya. A volt kapucinus rendi szerzetes tevékenysége tömegeket vonz a faluba. Az emberbaráti szolgálat az egyház eddig kevésbé ismert arca, hiszen a kommunista diktatúra folyamatosan védekező harcra kényszeríti, ezzel akarván bizonyítani az egyházak társadalomellenességét. A költségeket a lelkész 24 órás emberbaráti szándékához az atya fizetése és a hívek áldozatkészsége biztosítja.[10]
Az állam és az egyházak közötti feszültség enyhülése lehetőséget ad arra, hogy Mindszenty bíboros szentté avatásának kérdése újra felmerüljön. A nemzeti mártírnak is tekinthető főpap, akit életszentségével a magyar társadalom egésze történelmi közelmúltunk vitathatatlanul kiemelkedő személyiségének tekinthet. Milyen nehéz és felelősségteljes is a közelmúlt megítélése, a cikk zárása is igazolja. Füzér Julián ferences rendi szerzetes vetette fel Mindszenty szentté avatásának kérdését, s most egy cikkben foglalkozik a témával: „Válaszul Füzér Julián egy írásában párhuzamot vont a bíboros 1973-as és Szent Ferenc 1220-as magatartása között. A két szituáció hasonló. Akkor az egyház hosszú távú érdeke került ellentétbe a nagy személyiség véleményével, de későbbi tevékenységét példaképül állították a hívők elé.[11]
A nagypolitika hullámverése vidéken…
A vidéki élet lassú pulzusverése és szürkesége mögött is ki lehet a politika tendenciaváltását tapintani. A szemben álló felek bizalmatlansága kölcsönös, pedig fontos kérdésekre kell elfogadható választ adni. A munkásőrség leszerelése, az MSZMP óriási vagyonának sorsa, a pártszervezetek feloszlatása vár megoldásra.[12] Érdekes a politikusok megítélése a lakosság körében. 1989 márciusában a legnépszerűbb politikusok Király Zoltán, Pozsgay Imre, Németh Miklós. Sokáig tartják népszerűségüket. Erősen csökken a közkedveltsége Grósz Károlynak, Kádár Jánosnak és Berecz Jánosnak. Közepes rokonszenvet élvez 1989 októberében Nyers Rezső, Kulcsár Kálmán. A politikusok karakterisztikusabb megítélése a politikai tájékozódás határozott módosulását jelzi.[13]
Érdekes jellemzést ad a pártokról az ismert politológus. A riporter véleménye szerint „az ellenzéki pártok sem mentesek a sztálinizmustól”. Kéri László úgy látja, hogy „az egyének a Kádár-korszakban elsajátították azt a fajta kizárólagossági logikát, amelynek jegyében most az új szabadság keretei között részt vesznek a szerveződésekben. Ezért viselkednek úgy, mint fiók kommunisták, mert ugyanolyan egyistenhittel vallják, hogy csak nekünk van igazunk.” Ettől különbözik az MDF.
„Az MDF-nél annyiban másabb a helyzet, hogy ott nagy gondot fordítanak a népi-nemzeti jellegre. Ebben az MSZMP nagyon gyenge volt, nem tudott mit kezdeni az ország nemzeti karakterével. Ezt az MDF zseniálisan ismerte fel, ebben a sávban támad keményen. […] Bizonyos értelemben más a Szabad Demokraták Szövetsége. Tudatosan nem akar tömegpolitikai párt lenni, hanem inkább egy elit szellemi, politikai csoportosulás, amely hosszú távon fenntartja magának a jogot a kritikai szembenállásra. Ez előny is, hátrány is. Hátrány, mert örökké magára vonhatja annak a vádnak az ódiumát, hogy nem komoly erő, nincs százezer fős tagsága. De egy dolgot látni kell: az SZDSZ komoly koncentrációja az 1820-30-as évektől Magyarországon jelen lévő angolszász polgári-liberális gondolkodású vonzalomnak. Egy sokszínű politikai palettán részvételüket helyénvalónak tartom.”[14]
Érdemes a politológus summázását is idézni:
„Ma még ez a pártelosztás egyáltalán nem fejezi ki a társadalom politikai tagolódását, a szociálisat pedig végképp nem. Még az is elképzelhető, hogy meg sem alakultak az igazi politikai pártok! Még lehet, hogy meglepetések érnek bennünket, eltűnnek olyan pártok, amelyeknek nagy nevük volt az elmúlt évben, az ismeretlenségből pedig mások bukkannak fel.”[15]
Távol a fővárostól…
A politikai élet fő sodrában élő politológus így érzékeli 1989 szeptemberében a hazai állapotokat. A fősodrástól távol levő vidék, amely a partmenti vizeket is jelenti másképpen. Anti-, vagy kiegészítő tézisként érdemes idézni Odor Zsuzsanna, a lap politikai fóruma legfiatalabb, 1989-ben érettségizett résztvevőjének véleményét. Néhány tömör gondolat jól érzékelteti világlátását:
„A tegnaptól kapott ’pofonok’ ma is ott égnek az arcunkon. […] Úgy érzem, hogy teljesen magunkra hagytak minket, mint annyi más esetben megtették. […] Az a boldog szerencsés, aki valamilyen csoda folytán mégis munkahelyhez jutott, többnyire nevetséges bérért dolgozik, amiből képtelenség megélni. […] Létbizonytalanság, ami leginkább azt a két társadalmi réteget fenyegeti, akinek a legnagyobb szüksége lenne a segítségre, a támogatásra. Az idős, beteg embereknek […] és a fiataloknak.”[16]
Világpolitika vidéken?
Azzal, hogy 1989. augusztus 19-én hazánk nyugati határán lehull a vasfüggöny és a berlini falból ezáltal kiverünk egy téglát, Magyarország újból az európai politika homlokterébe kerül. 1989 vége felé elcsitulni látszanak a gorbacsovi új stílus politikai hullámverései. Ha tovább lapozunk a Somogyország számaiban II. évfolyam első számának első oldalán megdöbbentő képeket látunk. Az újság szerkesztősége egy 1956-os budapesti és egy 1989-es bukaresti képet villant össze. 1956 és 1989 ősze forradalmat hoz Magyarországon és Romániában egyaránt. A két kép közé Papp Árpád Temesvár, 1989, Aranyvasárnap című versét helyezi el a szerkesztőség. Ezzel vizuálisan jelzi az egymástól időben távol eső, de térben közeli események kapcsolatát. A kommunista diktatúrák általunk leggyűlöltebbike omlik össze napok alatt 1989 decemberében Romániában. A televízió helyszíni közvetítése révén az egész ország közvetlen szemlélője a történéseknek. A II. évfolyam 3. számában a Somogyország újságírója felteszi a kérdést:
„Forradalom, merre?” A kérdésre az események felidézésével válaszol: „Csikfalván műsorzárásig tévét néztünk. A bukaresti tüntetést közvetítették élőben. Ion Iliescu egy tank tetejéről próbálta lehiggasztani a tömeget. Aki a mikrofon közelébe ért, kérdezett, kiabált. Ilyenek is elhangzottak: Ki voltál TEGNAP Iliescu? A felforrósodott hangulatban, ahol a nép a régi rezsim bűnöseinek fejét követelte, jöttek az ígéretek: népszavazás a halálbüntetésről, bejelentették a kommunista párt betiltására vonatkozó tézist. A 3,7 millió volt kommunista újra hadrendbe szedi-e magát? Nem tudhatjuk még! Annyi biztos töredékük sem fog belépni a pártba. Nem éri meg, hiszen a bűnös rendszerhez való tartozást jelenti. Irány az első demokratikus mozgalom, oda kell belépni. Akárcsak nálunk.”[17]
Az idézet utolsó mondata a szerző véleménye. A cikk egyértelműen szemlélteti a kelet-közép-európai rendszerváltások Janus-arcúságát. Az oknyomozó újságírás jellemzője az erőteljes logikai szemlélet. A Somogyországban erre is találunk szép példát. Az egy erdélyi magyar véleménye a magyarországi változásokról című cikk arra keresi a választ az analógia ürügyén, miért rekedt meg a magyar forradalom. A kérdés felvetése az átalakulásnak ebben a szakaszában korainak tűnik, de az adott válaszok meglepően adekvátak a későbbi 1994-98-as magyarországi állapotokkal. A pártok programjai előre gyártott panelekből épülnek fel, a hogyanra egyértelműen nem kapunk választ. A liberális gazdasági szemlélet szavait – tőkebeáramlás, privatizáció, nemzeti vagyon kiárusítása – felelőtlenül használják. Hiányzik az eligazító, átgondolt program. Az újságolvasó téves képet alkot magának a történésekről, nem láthat be azok mögé. Folynak a politikai csatározások, de ebből a leginkább érintett, a választópolgár kimarad.[18] A válaszokból kiderül, hogy a jövőkép a fordulat évének tekinthető 1989-ben elmosódott, elnagyolt.
Merre tovább Somogyország?
Ha a közelmúlt legfontosabb évének, 1989-nek és a jelennek szociálpolitikai képét összevetjük, felmérhető, hogy 30 év alatt hová jutottunk, és újra fel kell tenni a kérdéseket:
- Végbe ment-e a rendszerváltás?
- Mit hozhat a jövő?
Az első kérdésre az óvatos válasz: még úton vagyunk. A második kérdésre Bihari Mihály politológus gondolataival adhatjuk meg a választ. Elképzeléseit hitelesíti, hogy 1993-ban születtek következtetései:
„A politikai élet centrumába a kormány került, a rendszer-átalakító döntések meghozatalának kényszere miatt is és a társadalmi válságkezelés következtében. [… ] A centralizáció, a túl erős egyszemélyes vezetői hatalom, a beszűkült rekrutációs bázis, a döntés-előkészítő apparátus elbizonytalanítása, az ideologikus és anakronisztikus elemek döntést meghatározó szerepe erősen lecsökkentette a kormányzat szervezeti, tanulási, a politikai innovációs kapacitását, döntéshozatali képességét. A demokráciában ez pedig előbb-utóbb instabilitáshoz, végső soron a kormányzati hatalom elvesztéséhez vezethet.”[19]
A kommunista diktatúra markának szorítása az 1980-as évek második felében valamelyest enged. A formálódó ellenzék ekkor szamizdat kiadásban jelenteti meg a Beszélő című lapot, amely hiteles sajtótörténeti igazolása, hogy Magyarországon kialakult egy olyan ellenállás, amely biztosítéka lehet egy egészséges rendszerváltoztatásnak. A fordulat évében – 1989 – meginduló hetilapok – Hitel, Kapu – kielégítették azt az országos igényt, amely a demokratizálódó politikai élet felpezsdüléséhez feltétlenül szükségesek voltak. A vidéket képviselő központi irányítású megyei lapok alacsony színvonala felkínálja a lehetőséget, hogy itt is megszülessen az igény a sajtó lépésváltására. A Somogyország megszületésének ez a felismerés az oka. A lap politikai vonalvezetése következetes. A lokálpatrióta szemlélet biztosítja a nemzeti érzés ébrentartását, a függetlenség, pedig a becsületes politikai semlegességet. A szerkesztésben alapvető szempontként érvényesül a hitelesség. A lap fő műfaja a helyszíni riport. Az olvasóval való közvetlen kapcsolattartást a széleskörű levelezés szolgálja. A lap szerkesztésének igazságkereső szándéka beleütközik az elmúlóban lévő rendszer képviselőinek ellenállásába. Ez kiváltja az ellenséges indulatokat. Az olvasók többsége pedig a nyíltság demokratikus igényével pedig támogatja a lapot. Ez is növeli a levelezők körét. A lap nagyon erős oldala a kultúra. Elsősorban a vidék ízlésének formálására törekszik. Főleg a lírai alkotások közlésével teremt irodalmiságot. Ugyanekkor tájékoztat a magyar kultúra aktuális eseményeiről is. Szétpattintja a diktatúra cenzúrájának bilincsét is, felhívja a figyelmet a szilenciumra kényszerített és elhallgattatott írók műveire, mind hazai, mind külföldi vonatkozásban.
A vég egy egyben kezdet? Hova jutottál, hol vagy Somogyország?
A lap első száma ünnepi alkalommal jelenik meg, 1989. március 15-én. Az utolsó szám 1990. március 15-én zárja a magyar sajtó történetének ezt a különlegesen értékes fejezetét. A szerkesztőség nevében megjelenő rövid közleménnyel érdemes zárni történeti áttekintésünket:
„Elköszönünk. Egy évvel ezelőtt, március 15-én új, független hetilappal üdvözöltük földijeinket, Somogyország lakóit. Most ebben a lapban búcsúzunk. Vége. Ez a Somogyország így nem jelenik meg többé. Egy éve biztosan tudtuk, hogy mi a dolgunk: meg akartuk törni a tájékoztatás megyei pártmonopóliumát. Akkor könnyebben vezették az írógép billentyűihez ujjainkat a gondolatok. De most miképpen rakosgassuk egymás mellé a betűket, a szavakat, a mondatokat?
Nem buktunk meg, hiszen tízezer ember megvette és így hetente legkevesebb harminc-harmincötezer ember elolvasta újságunkat. De elbuktunk, mert a Somogyország gazdasági vállalkozásként nem tudott talpon maradni. Előállott az a képtelen helyzet, hogy ezen a lapon szinte mindenki nyert, aki csak kapcsolatba került vele, csupán alapítói és működtetői veszítettek rajta. […] Bennünket azoknak a tízezreknek kell minősíteniük, akiket olvasóként tisztelhettünk.”[20]
A búcsúzás mindig fájdalmas, de ha szép emlékeket hagy maga után, akkor ez a fájdalom enyhül, és az idő múlásával megszépül és nosztalgiává válik. E gondolat jegyében elevenítettem fel a Somogyország című lap történetét.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek:
[1] Somogyország, 1989: 32. szám 2.
[2] Uo.
[3] Somogyország, 1989: 32. szám. 5.
[4] Somogyország, 1989: 30. szám 1.
[5] Somogyország, 1989: 30. szám 3.
[6] Somogyország, 1989: 30. szám 4.
[7] Somogyország, 1989: 34. szám 2.
[8] Somogyország, 1989: 34. szám 3.
[9] Somogyország, 1989: 30. szám 6.
[10] Somogyország, 1989: 34. szám 10.
[11] Somogyország, 1989: 28. szám 4.
[12] Somogyország, 1989: 31. szám 4.
[13] Somogyország, 1989: 31. szám 4.
[14] Somogyország, 1989: 27. szám 4.
[15] Uo.
[16] Somogyország, 1989: 27. szám 4.
[17] Somogyország, 1990: 3. szám 10.
[18] Somogyország, 1990: 6. szám 3.
[19] Bihari, 1993: 206-207.
[20] Somogyország, 1990: 11. szám 1.
Bibliográfia:
Rendezni ködös dolgainkat! Somogyország, I. évf. (1989) 1. szám
Somogyi alternatívok, somogyi alternatívák. Somogyország, I évf. 1. szám
Októberi előzetes, avagy kiégett a reformkörte. Somogyország, I. évf. 24. szám
Vér a miseruhán. Miért verték meg a […]-i papot? Somogyország, I. évf. 22. szám
Hogy vagy Pigola? Somogyország, I. évf. 24. szám
A szíven döfött osztály. Somogyország, I. évf. 7. szám
Rosszkor jött demokrácia. Somogyország, I. évf. 6. szám
„Évtizedeken át hallgattunk és dolgoztunk”. Egy elnök 30 év után kilépett a pártból. Kiszipolyozott téeszek, elvtársi vadászatok. Somogyország, I. évf. 3. szám
Dráva menti Szicília. Somogyország, I. évf. 11. szám
Tolongás van-e a damaszkuszi úton? Somogyország, I. évf. 8. szám
Történelem ellen nincs orvosság. Somogyország, I. évf. 8. szám
Király Béla tábornok az MSZP-ről. Jó, hogy így történt. Somogyország, I. évf. 32. szám
Kunszabó Ferenc: 1956. október 23. Somogyország, I. évf. 32. szám
Békés tüntetés a pártbizottság előtt. Somogyország, I. évf. 30. szám
Vizet prédikál és azt is iszik. Somogyország, I. évf. 30. szám
Tetten érték az igazgatót. Somogyország, I évf. 30. szám
Féktelen pazarlás és kicsinyes zsugoriság a […]-i tanácson. Somogyország, I. évf. 34. szám
Leváltották […] rendőrkapitányát. Somogyország, I. évf. 34. szám
Ne ezer holdaktól, hanem a hívek ezreitől gyarapodjék az egyház. Somogyország, I. évf. 30. szám
Marcell atya. Somogyország, I. évf. 34. szám
Mindszenty bíboros szentté avatásának kérdése. Somogyország, I. évf. 28. szám
A magyar ellenzék önmaga ellen fordul. Somogyország, I. évf. 31. szám
Politikusok népszerűsége. Somogyország, I. évf. 31. szám
Eredeti bűnben. Beszélgetés Kéri László politológussal. Somogyország, I. évf. 27. szám
A félelem mosolya. Somogyország, I. évf. 27. szám
A forradalom lezárult, (ne) felejtse el! Somogyország, II. évf. (1990) 3. szám
Egy erdélyi magyar véleménye a magyarországi változásokról. Somogyország, II. évf. 6. szám
Bihari Mihály: Magyar politika: (1944-1993) Tanulmányok, ELTE, ÁJK, Politológiai Tanszék, 1993
Búcsúzik a Somogyország. Somogyország, II. évf. 11. szám
A nyitóképen Pátzay Pál 1965-ben készült Lenin szobra eltávolítása után, 1990 (Erdei Katalin/FORTEPAN, 76462)