Rendszerváltás a szülészeteken: a rooming-in rendszer elterjedése Magyarországon

Tóth Eszter Zsófia

A normális szülés a komplikációmentes, természetes úton lezajlott szülés. A szocialista időszakban ez kórházi körülmények között lezajlott szülést jelentett, amikor az anya háton fekve hozta világra gyermekét. Ez a gyakorlat elsősorban a szülés körüli halálozás és a betegségek visszaszorítása miatt alakult ki így. A kórházi szülés élményéhez társulhatott az elhagyatottság, a félelem, a frusztráció, a megalázottság és az elveszettség, ahogyan azt F. Lassú Zsuzsa 1990-es tanulmányában kiemelte.[1] A szocialista időszak egésze azonban nem arról volt híres, hogy az emberek élményei, érzései kerültek volna a középpontba. Az anya nem bonthatta ki a pólyából a gyermekét, mert rászóltak a nővérek, – ilyen eset is előfordult. A szülés után az édesanyától csecsemőjét elvitték, a kisbabák közös terembe kerültek, csecsemőgondozók felügyelete alá. Azzal érveltek, így az anya ki tudja pihenni a szülés fáradalmait. A csecsemőt a látogatóknak, így az apának is üvegablakon keresztül, később tévéképernyőn mutatták.

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

Az édesanya háromóránként láthatta csak, mikor a korszakban normának tartott három óránkénti etetés ideje eljött. Anya és gyermeke 24 órát akkor töltött először együtt, amikor a kórházból hazatértek. Éjszaka a csecsemős nővérek cukros teát adtak a felébredő újszülötteknek. Az 1980-as évek végén kezdődtek az első rooming-in kísérletek, ami azt jelentette, hogy az anya a szülés után gyermekével 24 órát is tölthetett. A csecsemő e célra átalakított bevásárlókocsiban volt az édesanyja mellett. Előfordult olyan megoldás is, hogy az anya ágyának a végére gyermekbölcsőt erősítettek. Ez biztonságos is volt, nem esett ki belőle, másrészt az édesanya azonnal dajkálhatta, ha sírni kezdett. A rooming-innek két változata van: az egyikben éjszakára sem viszik el az anyától az újszülöttet, a másikban csak nappal van a baba az édesanyjával.

Életkép a váci kórház szülészetéről, 1972. (Urbán Tamás/FORTEPAN, 87720) ILLUSZTRÁCIÓ

Budapesten a Margit, Jahn Ferenc és MÁV Kórházakban, vidéken Szombathelyen elsők között alakították ki a rooming-in rendszert. Dr. Ádám Borbála orvos úttörő szerepet játszott a bevezetésében. Ő mondta azt, hogy

„Mikor szülés után anya és gyermeke egymásra találnak, szavak nélküli párbeszéd kezdődik közöttük.”

Ez a kapcsolat már az anyaméhben megkezdődött és a rooming-in rendszer ennek folytatását teszi lehetővé zökkenőmentesen.[2] Salgótarjánban 1983. szeptember 1-jétől 1987. január 31-ig 700 anya kérte, hogy a gyermekágyas időszakot a „rooming-in”-ben tölthesse. Ez a szülőanyák 10,8%-a volt, ezért négyágyas „rooming-in” szobát rendeztek be.[3] Ebben a kórházban azt figyelték meg, hogy jó szoptatási készség, az újszülött sírásának differenciálása, a gondozás és a testi kontaktus könnyedebben kialakult, mint az elválasztott babáknál. Az anyai érzékenység eszerint az első napokban különösen nagy a gyermek rezdüléseire is, így az együttlét elősegíti a szoros kötődés kialakulását, elkerülhetőbb a szülés utáni depresszió. 1988-ban a Markusovszky Kórházban a csecsemőhalandóság az 1987-es 17 ezrelékről tavaly 10,9 ezrelékre csökkent, a rooming in rendszer hatására.[4] 

Az egészségügyi személyzet nem fogadta kitörő örömmel a rooming-in rendszert, ugyanis több lelki támogatást kellett volna nyújtaniuk az édesanyáknak és ez volt, akinek nehezére esett a korábbi rendszer automatikus működéséhez képest, amelyben a csecsemő csak egy volt a sok közül.[5]  Másrészt a háromóránként szoptatás helyett idegenkedést váltott ki az igény szerinti szoptatás is a személyzetben. Az 1990-es években terjedt el a rooming-rendszer Magyarországon.[6] 1998-ra a szülészetek 96.5%-ban működött rooming-in.[7] 1993-ban egy nővér beszélt arról, milyen érzés neki rooming-in rendszerben dolgozni:

„Az ápolónők számára az is nehézséget jelentett, hogy úgy érezték, kirakatban kell dolgozniuk. Korábban magukra csukták az ajtót és az volt a lényeg, hogy szoptatási időre a gyerekek tisztába legyenek téve. Csak a végeredmény számított. Hogy a munkát lélektelenül, vagy kedvesen, empatikusán végzik, azt senki nem látta. (…) Ebben a rendszerben mintegy „hátratett kézzel” kell segíteniük az anyát, s úgy kell velük foglalkozniuk, hogy megerősítsék abban, hogy rendelkezik a szoptatás ösztönével és ő maga képes ellátni csecsemőjét. Mindez jó diplomáciai érzéket és empátiás készséget igényel.”[8] 

Etetés, 1946. (Kovács Márton Ernő/FORTEPAN, 33731) ILLUSZTRÁCIÓ

Úgy gondolom, az a fontos, hogy minden anya olyan kórházi körülmények között hozza világra gyermekét és telnek első napjai, ahogy ő szeretné. Ne érezze azt, hogy a csecsemős nővérek mindent jobban tudnak nála, de azt se, hogy magára hagyják, ha szüksége lenne rájuk.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Jegyzetek:

[1] Valóság, 1990. március 82. o. 
[2] Orvosi Hetilap, 1988. január 24. 86. o., Képes 7. 1991. december 1. 44. o.
[3] Uo.
[4] Ország Világ, 1989. február 15. 15. o.
[5] Gyermekgyógyászat, 1991. 1. 66. o.
[6] Nővér, 2001.6. 20. o.
[7] Orvosi Hetilap, 1999. március 28. 684. o.
[8] Népszava, 1998. március 21. 10. o.

A nyitóképen anya újszülöttjével a szülészeten (MHSZ/FORTEPAN, 18565)
Facebook Kommentek