Humboldt Poroszországa – Tudomány, oktatás és államérdek – Recenzió
Ambrózy Gábor
Idén volt 250 éve, hogy Alexander von Humboldt, német természettudós, világutazó, számos társadalomtudomány elismert művelője, 1769. szeptember 14-én Berlinben meglátta a napvilágot. Az évforduló remek apropót ad, hogy a magyar recepcióban eddig nem sokat méltatott Ursula Klein Humboldtról és a kameralista Poroszország tudományhasznosítási koncepcióiról szóló kötetét ismertessük.
Elsősorban földrajztudósként hivatkozunk rá, munkássága azonban magán viseli a korszak holisztikus tudományszemléletét (Gesamtforschung): munkáira jellemző, hogy keverednek bennük a földrajzi tájleírások, a botanikai és zoológiai megfigyelések, valamint a filozófia, a nyelvészet és az etnográfia elemei. Emellett fontos megjegyezni, hogy a respublica literaria polgáraként a kor számos neves értelmiségével levelezésben állt, többek közt Darwinnal, Goethével, de Thomas Jeffersonnal is váltott levelet.[1] Utazásai során tanulmányozta a Peru partjainál futó hideg-áramlatot, melyet később róla neveztek el, bejárta az Orinoco és az Amazonas vidékét – növényföldrajzi felfedezései, leírásai ma is kiindulópontként szolgálnak többek közt éghajlatváltozással kapcsolatos összehasonlító vizsgálatokhoz[2] –, és tanulmányutat tett az Urál bányáiban, valamint a szibériai sztyeppén. Humboldt olyannyira aktuális ma is, hogy a 2019-es évet a német tudományosság Humboldt-évnek nyilvánította.[3]
A tudósról szóló kötet címe – magyar fordításban Humboldt Poroszországa – némileg magyarázatra szorul, hiszen a 19. század elején legtöbb tudományos eredményét elérő Humboldt, életének legtermékenyebb szakaszát nem Porosz földön, hanem az „Amerikákat” járva és Párizsban töltötte, hogy pár évnyi berlini tartózkodást követően újra útra keljen. Ursula Klein a berlini Max-Planck-Institut für Wissenschaftsgeschichte kutatója 2015-ös tudománytörténeti munkájában azokra az esztendőkre fókuszál, melyek e tudományos felfedező utakat, és a Kosmos című monumentális természetföldrajzi munka megalkotását megelőzték, mikor is Humboldt a poroszországi Frankföld vidékén főbányamesterként tevékenykedett. Egyik korai tudományos igényű munkája, mely a freibergi bányák növényvilágáról szól, ebből az időszakból származik. Ez a műve kivívta a természettudományokért rajongó Goethe elismerését, akivel Jénában találkozott, ahol alkalmuk nyílt, hogy megvitassák, miként élhetnek a bányák mélyén, napfény nélkül e Humboldt által leírt növények.[4]
Humboldt belépője a bányászat és a kohászat világába 1791-en történt, mikor a Freibergi Bányászati Akadémia hallgatója lett. Az egész világról érkeztek ide a diákok, és olyan tárgyak mellett mint a geológia, mineralógia, bányagépészetet, vízépítést is tanulhattak. Mivel az oktatás gyakorlat-centrikus volt, Humboldt maga is terepen tanulhatta a bányairányítás, bányavíztelenítés, a bányák melletti laboratóriumokban és kohókban a fémek olvasztási-előállítási folyamatait. 1793-tól a porosz állam köztisztviselőjeként egy sajátos, „hibrid” tudós-mérnök-hivatalnokként látta el feladatait: felmérte a bányákat, jelentéseket készített a hiányosságokról, és a bányaművelés fejlesztésére irányuló javaslatokat terjesztett be az illetékes bányaadminisztrációs szervekhez (Bergwerks- und Hüttendepartments). Fennmaradtak javaslatai, melyek új kohászati eljárásokkal, bányászati gerendafa takarékossággal foglalkoznak, de még egy új bányászati akadémia alapításával kapcsolatosan is nyújtott be indítványt (p. 163.). Munkája során folyamatosan vizsgálta az általa is bejárt bányák levegőjét, és az elvégzett mérések és megfigyelések eredményeként új típusú bányászati lámpát fejlesztett ki, melyek fényükkel képesek voltak jelezni a bányákban gyakran előforduló egészségre káros gázok jelenlétét. Felvázolta továbbá egy bányászati gázmaszk ötletét, bár ez nem valósult meg a gyakorlatban (p. 175.). Ennek ellenére kitapinthatóan megjelenik e találmányokat nézve a szándék, hogy az innovációk a közösség boldogulására jöjjenek létre, főbányamesterként az igazgatása alá rendelt bányászok munkakörülményeinek javítására törekedett, s ez nagyon is jól illeszkedett az uralkodó korszellemhez, hovatovább II. Frigyes Antimachiavellijéhez.[5]
Humboldt porosz földön végzett tevékenységének elemzése jó lehetőséget ad a szerzőnek, hogy bemutassa azt a sajátosan porosz tudományirányítási és tudományszervezési felfogást, melynek célja a természettudományos kutatásfejlesztés, a műszaki tudományok (Technikwissenschaften) és új technológiák bevezetésének állami támogatása volt, a közjó (Gemeinwohl) előmozdításának vágyától indíttatva. Valóban sajátos út ez az iparosodás útján éppen elinduló Poroszország esetében ahol kapitalisztikus berendezkedés híján, a magántőke helyett az állam vállalta magára a mecénás szerepét. Olyan „hasznos tudások” támogatására gondolunk itt, melyből a kameralista szemléletű államnak közvetlen gazdasági előnyei származtak. Ez a koncepció számos területen éreztette hatását a mezőgazdaságtól az erdő-és bányaművelésen át az ipari tevékenységekig, ideszámítva a vegyipart, a textilipart és a porcelángyártást elsősorban. Ha megnézzük, hogy ez egyes ágazatokban milyen fejlesztéseket dotált az állam, azt látjuk, hogy olyan termékek előállítása volt a cél, melyekből a Porosz Királyság behozatalra szorult. Igyekeztek a drága importáruk hazai előállítását elősegíteni, amennyiben ez nem volt lehetséges, helyettesítő termékeket létrehozni. Tulajdonképpen, a nádcukor behozatalának csökkentése segítette elő a cukor cukorrépából történő előállításának felgyorsítását, mely Franz Carl Achards nevéhez fűződik, és lényegében ma is az általa kidolgozott eljáráson alapul (p. 36, 237-239.). Kísérletek indultak továbbá olyan növények, mint a tea, a virgina dohány vagy a sáfrány termesztésének meghonosítására, a selyemelőállítás hazai elterjesztésére (p. 39.).
Klein különös hangsúlyt fektet annak bemutatására, hogy az államapparátus milyen lépéseket tett, hogy a Humboldthoz hasonló ragyogó elméket megnyerje, céljai szolgálatába állítsa. Ehhez Friedriech Anton von Heinitz bányaügyi miniszter pályaképét rajzolja meg, akinek nagyban köszönhető a Freibergi Bányászati Akadémia megalapítása, és akinek szolgálati ideje alatt a bányászati és kohászati adminisztráció reformja végbe ment, amivel az államapparátus – hacsak részben is – de nyitottá vált az arisztokrácia körein kívülről érkező, ám tehetséges műszaki szakemberek (Techniker) számára (p. 119, 185, 305.). Amennyiben a korai indusztrializációs folyamatok felgyorsítása, és a „hasznos tudások” eredményeinek felhasználhatósága volt a cél, további fontos eszköz volt a gyakorlat centrikus oktatás, és az egyes tudományterületek összekapcsolása, közös tárgyalása. E szemlélet a porosz akadémiai oktatásirányításban a 18. század felétől kezdett széles körben uralkodóvá válni. A bányák és a melléjük települt kohók és fémolvasztók alkalmas helyszínei voltak a kísérletezésnek, a természeti jelenségek és folyamatok megfigyelésének, a mintagazdaságokban és botanikus kertekben a haszon- és gyógynövénytermesztést lehetett tanulmányozni, mi több a textil- és porcelánmanufaktúrák is szorosabbra fűzték kapcsolataikat az akadémiai élettel. Az analitikai kémia eredményei a fémkohászat, a gyógyszergyártás és a festék-előállítás során hasznosultak, a poroszországi ipar 85%-ban a textilgyártásra épült, mely iparág komoly megrendelőként lépett fel az újabb és újabb ipari festékek és színek létrehozásában, de a porcelángyártás is igényelte az új festékárnyalatok kidolgozását. A botanikai megfigyeléseket felhasználták a haszonnövény-termesztés, az ökonomikus erdőgazdálkodás területén, de a gyógyszeripar is egyre fokozottabb érdeklődést mutatott e tudományág eredményei iránt.
Humboldt mellett olyan természettudósokat, iskolaalapító tanárokat és feltalálókat mutat be a kötet, akik sokat tettek azért, hogy az általuk művelt tudományterület vagy ipari tevékenység fejlesztése a társadalom számára minél jobban hasznosulhasson. Kiemelnénk itt Johann Gottlieb Gleditsch (1714-1786) botanikus erdőmérnököt, aki királyi botanikus kert vezetőjeként újféle tanmeneteket dolgozott ki, és a már említett Franz Carl Achard (1753-1821), természettudós-vállalkozót, aki felhasználva Marggraf jegyzeteit, a ma is termesztett cukorrépa ősét nemesítette, majd cukorgyárat alapított. A könyv nagy hangsúlyt fektet a vegyészet és kémia eredményeinek bemutatására, kiemelve Martin Heinrich Klaproth (1743-1817) munkásságát, aki több kémiai elemet is felfedezett: többek közt az urániumot, és számos eredményt ért el a porcelánfestékek kifejlesztésében (p. 209-220.).
Ursula Klein számos tanulmányt publikált tudománytörténet tárgykörében, ezeken belül is kiemelt figyelmet szentelt a kémiatörténet, valamint az oktatáspolitika kérdései iránt, és több írása született Humboldttal kapcsolatban is. Most, mintha ezeket az írásokat rendezte volna egységes kötetté, megvilágítva a 18. századi Poroszország iparosodásának korai szakaszát, az oktatáspolitika törekvéseit és a Berlini Egyetem alapítását. Most vizsgált könyve finoman egyensúlyoz a tudományos ismeretterjesztés és a szigorúan vett tudománytörténetírás mezsgyéjén, számos illusztrációval támasztva alá érvelését. Ajánljuk, hogy bátran vegye kezébe e kötetet az is, aki a korszak tudományos elitjét kívánja megismerni, sajátos, tudós-tisztviselő életutakat szeretne olvasni, ugyanakkor számos fontos részletet és összefüggést talál a 18. századi tudománytörténettel foglalkozó kutató is e könyvben.
Ursula Klein: Humboldts Preußen: Wissenschaft und Technik im Aufbruch, Darmstadt, Wissenschaftliche Buchgesellschaft, 2015. 336 oldal.
Felhasznált források:
[1] Darwin Humboldtnak írt levelét lásd itt: http://www.darwinproject.ac.uk/letter/?docId=letters/DCP-LETT-545.xml
[2] Naia Morueta-Holme, Kristine Engemann, Pablo Sandoval-Acuña, Jeremy D. Jonas, R. Max Segnitz, Jens-Christian Svenning: Strong upslope shifts in Chimborazo’s vegetation over two centuries since Humboldt, PNAS 2015. (41) p. 12741-12745.
[3] https://humboldt-heute.de/en/
[4] Alexander von Humboldt: Florae fribergensis specimen, plantas cryptogamicas praesertim subterraneas exhibens. Berlin, 1793, p.190. Láds erről: Helmut de Terra: The Life and Times of Alexander Humboldt, New York, Alfred A. Knops, p. 57-58.
[5] II. Nagy Frigyes: L’Antimachiavel ou Examen du Prince de Machiavel et Réfutation du Prince de Machiavel, Hága, 1740. Nagy Frigyes ebben a munkájában fejezetről fejezetre kritika alá veszi Nicolo Machiavelli: Il Principe c. munkáját, és egy jó szándékú, az alattvalók jólétével törődő uralkodó képét festi meg. Magyarul lásd: II. Nagy Frigyes: Antimachiavelli, ford: Juhász Vilmos, Budapest, Kossuth Kiadó, 1991.
A nyitóképen látható: Humboldt a Chimborazo lábánál – Forrás: Wikimedia Commons
