A Túró Rudi és a szocialista sajtó

Tóth Eszter Zsófia

A kommunistákban a számháború volt jó, meg a Túró Rudi”– írta Esterházy Péter Egy kék haris című könyvében [1]. E cikkben a számháborúkról nem fog szó esni, a Túró Rudi történetéről annál inkább. Az 1968-as őszi vásáron mutatták be a Túró Rudit, amelyről az Esti Hírlap számolt be 1968 augusztus 6-án: „fejlesztési munkánk eredménye lesz érdekes új cikkünk, az alufóliába csomagolt, csokival bevont krémtúrórúd, a Túró Rudi. Reméljük, gyorsan a gyermekek kedvencévé válik.” Így is lett. A Túród Rudival kapcsolatos, ismeretségi körben végzett közvéleménykutatásomban – szemben a csokis mesesajttal – mindenki szereti és szerette e terméket. A Túró Rudi a szocialista fogyasztástörténet sikertörténete, melynél nem is volt kérdéses, hogy a rendszerváltozás után is népszerű marad. Cikkemben azt mutatom be, a szocialista sajtó hogyan ábrázolta a Túró Rudit.

1954, Nyíregyháza: Zongor István, a Túró Rudi egyik “feltalálója” vezényli a 4. sz általános iskola kórusát. (RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ ÚJSÁG / FORTEPAN)

A Túró Rudi gyártástörténetével kapcsolatban több tény közismert: Szovjetunióból érkezett (1954-ben hazai szakemberek (Takó Imre, Zongor István és társai) látogattak kis és figyeltek fel e termék ősére), hazai bevezetése az új gazdasági mechanizmushoz köthető, amikor több új termék is zöld utat kapott: többek között a Túró Rudi kívül a Coca Cola és a csokis Mesesajt is. A Túró Rudi nevet Klein Sándor ötlötte ki. Az eredeti termékcsomagolás piros pöttyös volt, copfos kislány rajzával díszítve. A fő termékfejlesztő Mandeville Rudolf volt, az Erzsébetvárosi Tejüzem művezetője volt. Itt kezdték el előállítani, innen került át hamarosan Mátészalkára a gyártósor.

„A gyártás megindításakor 25-30 fő dolgozott három műszakban a hatcsöves adagolóval rendelkező géppel, a túrókígyókat háromdekás darabokra, szemmérték alapján vagdalták. (…) A Túró Rudi gyors elterjedését kezdetben akadályozta a mindössze háromnapos szavatossági idő, ebből egy nap eleve elment a szállítással. Kedvezett viszont a terméknek, hogy az üzletekben rögtön elkapkodták, így nemcsak sörből és kesudióból, de Túró Rudiból is hiány volt akkoriban az országban. A gyártást a nyolcvanas években modernizálták, a mártógép – amelyet az NDK-ból szereztek be – átkerült Nagybánhegyesre, a fejlesztéseknek (és a tartósítószereknek) köszönhetően az eltarthatóság 14 napra nőtt.”[2] 

Készül a túrómassza (Forrás)

1979-ben a Ludas Matyi szatírikus írásában egy olyan vevő látogat a Sajtosroló bisztróba, aki kalóriaszegény termékeket keres, többek között Túró Rudit. :

“— Hogy hogy nincs semmi?! — vicsorgott méregzöld szemmel udvariasan a már szintén említett illető. — Lángolt kolbász, kocsonya, tepertő, disznósajt, kenőmájas, téliszalámi, füstölt szalonna, olajoshal…
Túró Rudi!
— Én?!
— Nem maga. De, amiket eddig felsorolt, azok kalóriaértéke
már négyezer kalórián is túl van. Az én kalóriaszükségletem pedig csak napi kétezerhétszáz kalória. Túró Rudi van?!
Túró Rudi nincs!
— Hát paprikás-hagymás krémtúró? Habosított tejszín? Karamellás tej?
— Sajnos nincs…”[3]

Érkezik a tej! (Forrás)

Szempontunkból azért is fontos ez, mert kiderül, hogy egyrészt a Túró Rudi keresett termék, hiánycikk volt. Másrészt az egészséges táplálkozás fontosnak számított: ugyanebben az évben a Magyar Konyha című lap fogyókúramintákat is közölt már. Így ahhoz képest, hogy az 1960-as évtized az 1950-es évek ínséges éveinek kompenzálása volt, az étkezésben az 1970-es években megjelenik a tudatosság is.1978-ban épült a mátészalkai tejüzem, hogy a Túró Rudi ne legyen hiánycikk, ki tudják elégíteni a fogyasztási igényeket, főként, hogy közelgett a Nemzetközi Gyermekév (1979) és örömet szerettek volna szerezni a gyermekeknek

1984-ben a Túró Rudi gyártással kapcsolatos bűnszövetkezetet lepleztek le: a nagybánhegyesi Zalka Máté Termelőszövetkezetben kispórolták a termékből az alapanyagok egy részét. A szövetkezetnek 1 800 ezer forint gazdasági bírságot kellett fizetnie a Békés Megyei Bíróság ítélete szerint. Az ítélet indoklása szerint

a szövetkezeti tejüzem, nagy keresettségét látva, egyre „takarékosabban” készítette közkedvelt termékét, a Túró Rudit. Az értékesebb anyagokat — a vajat és a csokoládémasszát — kihagyták; szójalisztet, zselatint és ételzsírt használtak helyettük. A drágább és olcsóbb anyagok értékkülönbözetéből 1 millió 413 ezer forint tisztességtelen haszonhoz jutottak. A fogyasztók hamar észrevették a minőségromlást. Bejelentésük alapján előbb a Kermi, majd a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság indított vizsgálatot ebben az ügyben.”[4]

Legfelsőbb Bíróság az első fokon hozott ítéletet helyben hagyta, és a szövetkezetét további 108 ezer forint fellebbezési illeték megfizetésére kötelezte a téeszt A Ludas Matyi munkatársa szerint így lett a Túró Rudiból Csóró Rudi.[5]

Azért a dizájnt nem bonyolították túl

Egy 1987-es Népszabadság cikk szerint, amely visszatekintett a gyártás kezdeti időszakára, valójában azért vezették be terméket, hogy az önmagában nem nyereséges túrót csokival megfejelve nyereségessé tegyék, sőt, később a gyártás során keletkező hulladékanyagból lett a kakaós és diós Túró Rudi:

„a csemegét annak idején azért kezdték el gyártani, mert így a kis nyereségtartalmú tejtermékből, a túróból. kombinálva a csokoládéval, jobban fizető, a vállalatnak hasznot hozó s a fogyasztónak is kedves édességet gyárthattak. (…) a gyártás során képződő törmeléket — a csokoládédarabkákkal összekeveredett túrót — nem marhatápként kell értékesíteni, amint addig tette, hanem finoman össze kell gyúrni, sőt dióval is megfűszerezni, és új választékként piacra vinni. Így született meg a Túró Rudi csokoládés, majd kakaós-diós változata.”[6]

A 80-as évek végére a Túró Rudi olyan státusszimbólummá is vált, amit a szülők mindenképpen meg szerettek volna vásárolni gyermekeiknek Érzékelhetőek a növekvő társadalmi különbségek is:

„A fizetésem? 6900—7000 forint, amit hazahozok, meg a családi pótlék, három gyerek után 4400 forint. (…) Nem élünk rosszul, de jobban szeretnénk, mi megfogjuk a pénzt. (…) Meg kell venni a gyerekeknek a ruhát, meg a Túró Rudit.”[7]

Sokan emlékeznek még ezekre a reklámokra is

A lakótelepi anyukákról írt cikkből pedig azt derült ki, hogy az anyukák maguknak nem vehetik meg az édességet, csak gyermekeknek:

A három gyerek — talán idejét érzi — sorba áll, s a babakocsik mélységes bugyrából előkerülnek a Túró Rudik. A három gyerek habzsolja az édességet, s velük érzi ízét a három asszony is.”[8]

A rendszerváltás utáni Túró Rudi történelem egy másik sztori, azonban érdekességként megjegyzem, hogy Túró Rudit automatából 1995-től lehetett vásárolni. Az automatát a Svung kft-től lehetett megrendelni. És egy érdekes adat: 2002-ben évente 10 ezer tonna (!) fogyott a termékből.[9] 2015-ben évente 20 milliárd forintot költöttünk e termékre.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


  A cikk az Arcanum Digitális Tudománytár és a Napi Történelmi Forrás együttműködésével jött létre.  


Források és felhasznált irodalom

[1] Esterházy Péter: Egy kék haris Budapest, Magvető Kiadó, 1996. 40. o.

[2] Rab László: Az erkölcstelen Túró Rudi (Zongor István emlékére) Népszabadság 2015. október 3. 8. o.

[3] Ludas Matyi 1979. március 29. 4. o.

[4] Népszabadság 1984. május 5. 20. o.

[5] Ludas Matyi 1984. május 17 2. o.

[6] Népszabadság 1987. augusztus 26. 3. o.

[7] Népszabadság 1988. április 27. 5. o.

[8] Népszabadság 1988. április 30. 4. o.

[9] Népszabadság 2002. június 15. 11. o.

A nyitóképen: gyártósor a “hőskorszakban”

Facebook Kommentek