Lomizás Budapesten
Meruk József – Ungváry Krisztián
1945 január – Malinovszkij marsall és Sumilov vezérezredes rendhagyó parancsai
Lakonikus rövidséggel foglalta össze Rogyion Jakovlevics Malinovszkíj marsall[1] parancsa, majd ennek alapján Mihail Sztyepanovics Sumilov vezérezredesé[2] 1945. január 6-án a szovjet hadvezetés véleményét a „csapatok Budapesten tapasztalt lassú előre haladásának okairól”. Első látásra mindkettő szokványos hadvezetési elemzés, amelyet a megfelelő utasítások követnek. A marsall által aznap 14.00 órakor kiadott, majd a vezérezredes által – ugyancsak aznap – bővítve tovább adott dokumentum nem hagy kétséget afelől, hogy a felsőbb katonai irányítás és a 7. gárdahadsereg törzsparancsnoksága rendkívül elégedetlen a szovjet gyalogság (hivatalosan lövészek) teljesítményével.
Ezen parancsok láttán utalnunk kell arra, hogy Moszkvában a magyarországi hadműveleteket eredetileg legfeljebb 1-2 hónapra tervezték és Budapesten is csak „menetből” akartak átvonulni. Az 1944 novembere óta elhúzódó ütközetek miatt jó oka volt a szovjet parancsnokoknak egy összegző, serkentő és egyben dorgáló utasításra. Még az sem mondható hogy a megszövegezés szigora egyedi lett volna, hiszen máskor a tüzérek is megkapták a magukét a Budapesten irányzás nélkül, vaktában ellövöldözött – méregdrága – nehézfegyver lőszerek pazarlása miatt, vagy a légierő hadosztályai és ezredei a saját állásokra tévedésből ledobott bombák, sőt nem ritkán a bombázók védelmére kirendelt vadászgépek pilótáinak megfutamodása okán. Az pedig végképp nem rendhagyó, hogy a harctéri napi jelentésekből folyamatosan készültek a hadtudomány ismeretein alapuló műveleti elemzések, ezekből pedig elkészült a sürgős teendők meghatározása is.
Az orosz Védelmi Minisztérium Központi Levéltárának (orosz nyelvű rövidítése ЦAMO) nyilvánosan kutatható online anyagai között a Sumilov vezérezredes parancsát tartalmazó dokumentum ezt az ártalmatlan címet viseli: „Budapesten a csapatok lassú előre haladásának egyik oka az [sic!]”. A titkos minősítésű irat címzettje a 7. AK parancsnoksága[3], másolatot kap a 1. román hadsereg parancsnoka[4]. A két lapoldalnyi eredeti, gépelt szöveget egy külön oldalon kézírásos rájegyzés oldal egészíti ki:
Érdekességként jegyezzük meg, hogy Malinovszkij marsall eredeti parancsa a CAMO adatbázisában nem önálló iratként lelhető fel, hanem a 2. Ukrán front összegző anyagai között, a napi rutinparancsok külön címet sem érdemlő sorában. Való igaz, a parancs tartalma meghatározóan az arcvonal katonáihoz szólt, míg „odafönn” egy irat lehetett a sok közül. Sumilov parancsa a levéltár 341. fondja, 5312. állagának 854. csomójában található. A dokumentum:
Budapesten a csapatok lassú előre haladásának egyik oka az, hogy a rohamcsapatok egy-egy épület, vagy más objektum elfoglalásakor megállnak, hogy az ellenséges erők maradványaitól megtisztítsák azokat. Ezzel elveszítik az ellenség üldözésének ritmusát, s így az képes a korábban előkészített újabb állásait elfoglalni.
A támadások ütemének felgyorsítására az utcai harcokat vívó csapatoknak megparancsolom:
Nem engedhető meg a rohamcsapatok késlekedése az ellenséges erők megtisztításával az objektumokban, hanem elszántan kell folytatniuk az üldözést.
Az elfoglalt objektumoknak az ellenséges erők maradványaitól való megtisztítására a hátországi ezredekből és hadosztályokból – a rohamcsapatok számának megfelelő – önálló osztagokat kell létre hozni, ugyanezen feladatok végrehajtására bevonandók a tüzér irányzó, célkijelölő osztagok is.
A létrejövő osztagok támadását közvetlenül a rohamcsapatokat követően kell megkezdeni. Az egyes objektumok elfoglalása nyomán a tisztogatást az önálló osztagok végezzék, szabaddá téve így a rohamosztag erőket a további üldözésre.
Ne hagyják az önálló osztagok elszakadását a támadó rohamcsapatoktól, ezért meg kell tiltani az önálló osztagok zsákmánygyűjtésre, vagy hasonló célokra történő vezénylését.
Kategorikusan megtiltani az objektumok ellenségtől való megtisztítása során a lomszedést [sic!].
Jelentést az átvételről és a megtett intézkedésekről.
A bevezető indoklása a két dokumentumban azonos. Apróságnak gondolhatjuk, hogy a 2. pontban a marsall eredeti parancsának felsorolása szerint az utász egységeket is be kell vonni a tisztogató csoportokba, ám ezt Sumilov vezérezredes ekkor még nem tartotta fontosnak. Ez a változtatás mégis felhívja a kutatók figyelmét arra, hogy Malinovszkij a végrehajtók önálló gondolkodását is elvárta. Jól példázza ezt a Sumilov parancsának 3. és 4. pontja. Ezek egyáltalán nem szerepelnek a marsall rendelkezései között, s nem egyebek, mint az utcai harc Budapestre értelmezett gyakorlati direktívái. Különösen a 4. pont figyelemre méltó, hiszen az nem csekély hangsúllyal vezeti be az 5. pont zsákmánygyűjtésre vonatkozó intését.
A háztömbről-háztömbre vívott küzdelem fortélyainak ismeretrendszere, a Sztálingrádnál és más városokban szerzett szovjet harci tapasztalatok már 1945 januárjában is a szovjet hadvezetés rendelkezésére álltak, azonban Sztálingrádban nem merült fel a „lomizás”, legfeljebb csak a német hadianyagot érintő zsákmánygyűjtés. A tervezés, logisztika stb. elemzések szempontjából harcászati szempontból Budapest esetében legfeljebb a hatalmas mennyiségű háztömb-erődítmény jelenthetett sajátosságot. A gyalogsági rohamosztagok folyamatos és ütemes előre nyomulásának biztosítása, a tisztogató alakulatok bevetése a háború utolsó hónapjaiban, lényegében rutinfeladatnak számított. Ez a parancs a szovjet hadvezetés fogyatkozó türelmének üzenetét is hordozza. Kiadásának napján egyébként még 37 nap volt hátra Budapest bevételéig.
Mivel a Sumilov vezérezredes megfogalmazásában olvasható parancs ötödik pontja (Malinovszkij e mondatával egyezően) teljességgel eltér a városi háztömböket rohamozó csapatoknak kiadott szakmai tartalomtól, érdemes e különlegességet is az értékén kezelni. Mindenekelőtt maga a szóhasználat fontos, mégpedig a szóalakzat valódi jelentése miatt. A fordító talán akkor járt volna el szakszerűen, ha „szajrézás” kifejezést használja, csakhogy a szovjet parancsban nincs idézőjel, ráadásul az eredeti szó [барахольство] éppenséggel a használt, vagy már használaton kívüli tárgyak begyűjtését jelöli. A szovjet marsall és a vezérezredes azért kényszerült a katonai nyelvezettől idegen, óvatos civil szleng használatára, mert ennek révén a legmesszebb mehetett el a verbális merészségben. Azt egyikük sem írhatta le, hogy a vörös katonák Budapesten hagyjanak fel a szabad rablással, fosztogatással. Mégis a valódi helyzet ritka dokumentálását hagyták az utókorra.
A 4. pontban említett „zsákmánygyűjtés vagy hasonló cél” némi magyarázatot érdemel. Való igaz, a szovjet hadseregben jól felfogott okokból külön gondoskodtak az ellenséges hadianyag összegyűjtéséről és a náci Németországhoz teljesen hasonlóan szintén külön gondoskodtak a pénzintézetek, múzeumok és levéltárak kirablásáról. Ezek az akciók elvileg központi direktívák alapján történtek, bár esetenként hivatalos zsákmánygyűjtés fedése alatt egyéni akciókra is sor került: így például a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank budai várban őrzött 66,5 kilogrammos aranyletétjét, 18 aranyórát és 3000 pengőt egy orosz fosztogató különítmény 1945. február 14-én nyugta nélkül elvitt. [5] Az MNB Úri utca 72. alatti óvóhelyén viszont másnap már nyugta ellenében foglalta le az ott tárolt jelentős mennyiségű, részben zsidóktól elszedett értékeket.[6]
A parancs azonban nem az utóbbi „hivatalos” zsákmánygyűjtésre utal, annál is inkább mert az azzal megbízott alakulatoknak nem volt feladata a harcokban történő részvétel. A szovjet haderő háztömbről háztömbre semmisítette meg Budapesten is a számára ellenségnek számító német és magyar katonákat. Majd a szovjet harcosok, elsődleges feladataik elvégzése után (rosszabb esetben közben), felhagytak a visszavonuló alakulatok elszánt üldözésével, szétnéztek a lakásokban, olykor az óvóhelyekre menekült emberek zsebeiben, batyuiban is. Erre egyébként az is buzdította őket, hogy a Vörös Hadseregben is lehetett a megszállt területekről csomagokat hazaküldeni és ezek tartalmát nem ellenőrizték. Kishont Ferenc későbbi izraeli humorista Budapesten élte át az ostromot és a szovjet katonákról azt írta:
Azt hittük, hogy azok, akik a gigantikus nemzetiszocialista hadigépezetet legyőzték, katonai szempontból fölényben vannak. De akiket mi megismertünk, mindannyian tehetséges feketézők és szenvedélyes rongyszedők voltak csupán. A megszállt területek tarka viseletében jártak. Némelyikük babakocsit húzott maga után, roskadásig megrakva a rablóhadjáratokon szerzett zsákmánnyal.[7]
Hozzá kell tennünk, hogy a szovjet katonák jelentős részére Budapest megtapasztalása kultúrsokként hatott. Sokan közülük még életükben nem jártak nagyvárosban. Túlnyomó többségük addigi élete során olyan elképesztő nyomorban élt, amihez képest még a legszegényebb magyar proletár is dúsgazdagnak számított. A Vörös Hadsereg ráadásul katonáinak ruházati- és élvezeti cikkekkel történő ellátásáról szinte egyáltalán nem gondoskodott, hanem ezt tudatosan az érintettek találékonyságára „bízta”. A hadsereg belső fegyelmi helyzete messze elmaradt attól, ami a német Wehrmachton belül megszokott volt, az egyénileg elkövetett rablásokat is kevésbé szankcionálták.
Így lett a parancsnokok által intézményesen elnézett fosztogatásból hadműveleti hátráltató tényező. A parancsokban felsorolt szakmai okokon kívül tehát a humán faktor, azaz a zsákmányra éhes személyi állomány olthatatlan szerzési vágya is jelentősen lelassította a szovjet csapatok előre nyomulását. Annyira érzékelhető volt ez a hadvezetés számára, hogy a bemutatott parancsokba is bekerült. Ha az erőszakoskodásokat nem is említették ezek a parancsok, önmagában elég beszédes üzenetnek számít az, hogy a „lomszedést” legalább szóvá tették.
Évtizedek elteltével egyébként az idézett orosz kifejezés is túllépett az egykori, lomos jelentésen. Magyarországi bevásárló központokban is gyakran hallani, amint oroszul beszélgető vásárlók barahlo, vagy smotki szóval illetnek elegáns ruhákat, kiegészítőket, s napjainkban mindkét kifejezés a kiszemelt „cucc” évődő jelölése.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek:
[1] Malinovszkij Rogyion Jakovlevics (1898-1967) – szovjet marsall, a 2. Ukrán front parancsnoka.
[2] Sumilov Mihail Sztyepanovics (1895-1975) – szovjet vezérezredes (kinevezve 1943. október 20.) A magyarországi hadműveletekben a 7. gárdahadsereg főparancsnokaként vett részt. A háború után a Közép-Hadseregcsoport főparancsnoka Magyarországon, 1946 februárjától az 52. hadsereg élén állt, 1946.júniusától a 13. hadsereg élén a Kárpátok-menti katonai körzet parancsnoka volt. 1943. január 31-én ő vezette a Sztálingrádnál fogságba esett Friedrich Paulus német hadsereg-tábornok kihallgatását. Forrás: stalingradskaya-bitva.ru
[3] A rövidítést nem tudtuk feloldani – elvileg repülőhadosztályt vagy tüzérhadosztályt is jelenthet.
[4] Az 1. román hadsereg két hadteste közül csak a 7. vett részt Budapest ostromában. Pest eleste előtt azonban a szovjet vezérkar a seregtestet kivonta az arcvonalból és Észak-Magyarországra irányította.
[5] MNB Irattár 716.it. 29, 12. doboz, eredeti jelzet MOL 21. doboz Sp. E.O. 87/1945
[6] Botos János: A Magyar Nemzeti Bank története. II. kötet. Az önálló jegybank, 277.o. hivatkozik a Bankmúzeum anyagára.
[7] Kishon Ephraim: Volt szerencsém. Kishont Ferenc önéletrajza. Budapest, 1994 Akadémiai, 74.o.
A borítóképen szovjet katonák láthatóak „lomizott” holmival 1945-ben az Iparművészeti Múzeumnál – Fortepan
