Menekülés az alagútban, kerítésmászás és leborotvált bajusz – két magyar miniszterelnök a Budai Várban a német megszállás után
Az 1944. március 19-én végrehajtott Margaréta-tervnek a fő célja volt Magyarország megszállása, amelyet a német haderő gyorsan, és gyakorlatilag ellenállás nélkül végrehajtott. A következő időszakban a kormányzati és a mindennapi életben is számos, gyökeres változás történt. Talán teljesen mellékes, de a Horthy Miklóshoz korábban bejáratos személyek számára sem volt könnyű az időszak, mivel egyes, angolbarátságukról ismert politikusokat, tisztviselőket, üzletembereket tartóztatott le a Gestapo. Így különösen nehéz volt olyanoknak a Budai Várban közlekedni, akik korábban napi szinten ott tartózkodtak.
Ez különösen igaz volt Kállay Miklósra, valamint Bethlen Istvánra. Előbbi a megszálló csapatok megindulásakor Magyarország miniszterelnökeként a Szent György téri Sándor-palotában volt a rezidenciája, a kormányzó mondhatni szomszédságában. A kormányfő sejthette, hogy mivel jár az okkupáció rá nézve: az angolszászok felé tapogatózó külpolitikájáról tudtak a németek, így nem lehetett kétsége afelől, hogy le fogják tartóztatni. Erre március 20-án már korán reggel kísérletet tettek. Erről így írt visszaemlékezésében Kállay Miklós:
Reggel hat órakor azzal ébresztettek, hogy a miniszterelnökség előtt egy páncélos áll, az épület körül van véve SS-katonákkal, egy SS-tiszt pedig dörömböl a kapun és bebocsátást kér. Kristóf fiam lement megkérdezni, hogy mit akar. Az azt felelte, hogy parancsa van engem a német követsége kísérni, ahol Veesenmayer már rám. […] Gyors elhatározással úgy döntöttünk, hogy a pici unokával együtt mindnyájan elmenekülünk. Elindultunk a miniszterelnökség óvóhelyén át, amely a főbb minisztériumok számára önálló világítással és fűtéssel berendezett harminc-negyven helyiségből állott a Várhegy belsejében. Az óvóhely alsó kijárata a Várhegy alatti alagútba nyílt, onnan egy szemközt ajtón át egy lépcsőhöz érkeztünk, s mintegy háromszáz lépcsőfokot megmászva felértünk a királyi palotába, a kormányzó rezidenciájához.[1]
A felébresztett kormányzó felajánlotta a Kállay-család számára a védelmét, azonban miniszterelnök úgy döntött, hogy a török követségen kér menedéket. Sevket Fuat Kececi követ ajánlotta fel korábban a lehetőséget, és Kállay telefonhívását követően a várkert kijáratához küldte az autóját. Igaz, innen nem volt egyszerű a kijutás, és nem a németek miatt. A volt kormányfő emlékiratának egyik jegyzetéből kiderül: az autót rendben leparkolta a kijáratnál Fáy-Halász Gedeon, Kállay Miklós külügyi titkára, azonban a kertkapu zárva volt, ezért a kerítésen kellett átmásznia az ötvenhét éves miniszterelnöknek, hogy beszállhasson a járműbe.[2]
A Sándor-palotában történt eseményekről Zólyomi László testőr főhadnagy is megemlékezett, aki március 20-án reggel lépett ismét szolgálatba, így előtte jelentek meg a németek Kállay Miklóst keresve. A portásszobából telefonált a látogatókról a miniszterelnöki lakosztályba, és javasolta a vonal másik végén beszélő Kállay Andrásnak, a kormányfő legkisebb fiának, hogy a föld alatti folyosón át meneküljenek a Várba.
Kállay András azt felelte, hogy nagy baj van, ugyanis a föld alatti folyosókhoz a portásszoba mellől nyílik a lejárat, azaz az előcsarnokban. Arra kért, hogy próbáljam valami módon elterelni a németek figyelmét. Én ekkor a géppisztolyosok között kimentem a két német főhadnagyhoz, […] és rámutatva a derékszíjukba tűzött nyeles kézigránátokra megkérdeztem tőlük, hogy miért ezeket a könnyen visszadobható, régi mintájú kézigránátokat használják még mindig. Azzal félrehúzva a köpenyemet, elővettem a nadrágzsebemből egy Vécsei mintájú kézigránátot. Míg a működését magyaráztam, kezdtem lassan elfordulni, hogy elfordítsam őket a kapu felől. […] Igyekeztem hosszabbra nyújtani a beszélgetést, […] hogy a Kállay családnak ideje legyen a föld alatti folyosón átmenni a Várba.[3]
Kállay a következő nyolc hónapot a török követségen töltötte, ahol értesült az ország eseményeiről, így arról is, hogy Sztójay Döme, Magyarország addigi berlini követe alakíthatott kormányt március 23-án. Szintén itt érte az a hír is, hogy augusztus 29-én Lakatos Géza vezérezredes letette hivatali esküjét, így ő lett a következő kormány vezetője, amely javarészt a kormányzóhoz hűséges személyekből állt. A Lakatos-kabinet fő feladata volt külpolitikai téren a háborúból való mielőbbi kiugrás tető alá hozása. Szeptember 8-ára Horthy Miklós értekezletet hívott össze a Várba, ahol a kormány és anglofil személyiségek jelentek meg. A megbeszélést a vidéki rejtekhelyéről becsempészett korábbi miniszterelnök, a németek elől bujkáló Bethlen István vezette, aki azonban ismertsége miatt könnyen lebukhatott volna. Maga a Lakatos-kormány miniszterelnöke, Hennyey Gusztáv vezérezredes azonban meglepődve emlékezett vissza Bethlen kinézetére:
Bethlen gróf huszár ezredesi egyenruhában, bajusz nélkül jelent meg a Várban – alig ismertem rá. A megbeszélés ifjabb Horthy Miklós szobájában zajlott le, a legnagyobb titokban, mivel a grófot keresték a német hatóságok.[4]
Más is meglepődött Bethlen kinézetén. A tanácskozás után pár nappal még a Várban tartózkodott a volt miniszterelnök. Szeptember 12-én ifj. Horthy Miklós Szent-Iványi Domokost, a Magyar Függetlenségi Mozgalom alapítóját, a későbbi fegyverszüneti delegáció egyik tagját kísérte hozzá, aki így emlékezett vissza utolsó találkozásukra:
Ahogy Nicky elment, Bethlen mindjárt nekem szegezte a kérdést: vajon megismerem-e. Igennel feleltem, de hozzátettem: mivel tudtam, hogy kit fogok a szobában találni, nem volt nehéz dolgom. Az utcán azonban elmentem volna mellette. Furcsa volt látni, hogy a hiányzó bajusz mennyire integráns része a tipikus bethleni arckifejezésnek. [5]
Hogy pontosan miért vált meg ikonikus arcszőrzetétől Bethlen István, arra idősebb Horthy Miklós ad magyarázatot, aki részletesebben írt a volt kormányfői bajusz eltűnésének történetéről:
Bethlen becsempészése a várpalotába viszonylag még könnyű volt. Nagy gondot okozott azonban, hogy miként juttassuk vissza biztonságosan rejtekébe. Mindenki ismerte az országban, és ha más nem, jellegzetes bajusza hamarosan árulójává válhatott. Ennélfogva rábeszélték Bethlent, hogy távolítsa el ezt a feltűnő ismertető jelét, s ezt meg is tette. Ezzel azonban csak még rosszabb lett a helyzet, mert barnára sült arcából szembeszökően ütközött ki leborotvált felsőajkának fehérsége. Ekkor menyem jó ötlete segített rajta. Kvarclámpával pótolták a napsugarak hiányzó hatását és Bethlen egyenruhában, sapkáját mélyen szemére húzva, szerencsésen kijutott a városból.[5]
Edelsheim-Gyulai Ilona ötlete tehát segített Bethlen Istvánon, aki azonban – Hennyey visszaemlékezése alapján – feltételezhető, hogy már bajusz nélkül érkezhetett meg a Várba, hogy a bejutása se legyen problémás. A kijutással sem volt gondja, sőt az őt kereső németek elől is el tudott rejtőzni. Később azonban hiába ajánlotta fel az együttműködést a Magyarországra érkező szovjeteknek: Moszkvába hurcolták, ahol egy börtönkórházban hunyt el 1946-ban. Kállay Miklós, valamint Horthy Miklós a nyilas hatalomátvételt követően a németek által lettek elszállítva. Előbbi különböző táborokat megjárva a második világháború végén különleges (mai köznapi szóval mondva „VIP”) foglyok között még Nagy-Britannia egyik legfurcsább katonatisztjével is találkozott, azonban ő és a volt kormányzó is emigrációban haltak meg 1967-ben, valamint 1957-ben.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek:
[1] Kállay Miklós: Magyarország miniszterelnöke voltam. 2. kötet. Európa-História, Budapest, 1991, 197-198. o.
[2] I. m., 198. oldalhoz tartozó végjegyzet, 279. o.
[3] I. m., 336-337. o.
[4] Hennyey Gusztáv: Magyarország sorsa Kelet és Nyugat között. Európa-História, Budapest, 1992, 93. o.
[5] Szent-Iványi Domokos: Visszatekintés 1941-1972. Magyar Szemle Könyvek, Budapest, 2016, 184-185. o.
[6] Horthy Miklós: Emlékirataim. Buenos Aires, 1953. 283. o.
A kiemelt képen Kállay Miklós látható az 1943-as Szent Jobb körmeneten a budai Szentháromság téren – Forrás: Fortepan
