1968: sorsfordító időszak egy letűnt korszak tükrében
Murai András – Tóth Eszter Zsófia: 1968 Magyarországon. Miért hagytuk, hogy így legyen? Scolar Kiadó, Budapest, 2018. 280. oldal.
Az 1968-as esztendő bőven tartogatott paradox politikatörténeti szituációkat: forrongó és erőszakos eseményeket, valamint szocialista nóvumokat, száznyolcvan fokos keleti fordulatokat. Az 1956. november 4-e utáni „hóhéri” Kádár-kép kezdett némileg árnyaltabbá válni Magyarországon, amely az új gazdasági mechanizmus meghirdetésének volt köszönhető. A korábbi dogmatikus, a permanens terror és rettegés fundamentumára épülő kommunizmus, a rendszer által irányított, megszabott és felügyelt „lazább” irányba kezdett tolódni Magyarországon, miközben maximálisan támogatta az azonnali fellépést a szocialista bástyát ostromlókkal szemben. 1968 nem csupán egy évet ölel fel: az évben lezajlott történések jelentősen meghatározták a későbbi időszakok mozzanatait, ’68 a ’60-as és ’70-es évek határköve, Rubicon a kapitalista nyugati és a kommunista keleti oldalon egyaránt.
Murai András és Tóth Eszter Zsófia jelen kötetben alul- és felülnézetből mutatja be azon fontos történéseket és meghatározó személyeket, jelenségeket, amelyek egyfelől „mozgalmassá”, másfelől kettős érzelművé tették az 1968-as esztendőt a kádári Magyarországon. A szerzőpáros azonban górcső alá veszi a nemzetközi eseményeket is korabeli aspektusok alapján: a hatalom kizárólag a szocialista- erősen cenzúrázott- pártújságokon keresztül tárta az olvasók elé a nyugati-kapitalista tábor nem éppen fényes ’68-as esztendejét. A rendkívül olvasmányos, korabeli képekkel, a vizsgált témákhoz tartozó idézetekkel és újságcikk-részletekkel gazdagított mű mindenki számára „időgépként” repít vissza ötven évvel az időbe: megjelenik előttünk a lázadás, az agresszió-ellenesség; az újdonsült kádárista áljóléti gazdaság- és társadalompolitika; valamint a reménytelenség a csehszlovák intervenció idején.
Az elő- és utószót, valamint a gazdag irodalmi kalauzt leszámítva, a történészek hét nagy fejezetre tagolták a kötetet. Az első fejezetben a ’60-as évek végén kibontakozó „gulyáskommunizmus” vagy más néven „fridzsiderszocializmus” újdonságai kerülnek bemutatásra. A folyamatosan „legvidámabb barakk” irányba menetelő kádárista nómenklatúra radikálisan, ám mégis oximoron változásokat fogalmazott meg a hétköznapok és a mindennapok terén. Két példát érdemes kiemelni: az ideológiailag a kapitalizmust továbbra is kötelező módon bíráló Magyar Szocialista Munkáspárt 1968-ban „beengedte” az országba a „nyugat ízét”, a Coca-Colát, amelyet korábban csak a „rothadó kapitalizmus szimbólumaként” aposztrofáltak. Másik újdonság a szabat szombat bevezetése volt, amelynek elsődleges célja a nép kultúrára való nevelése. A párt tényleges koncepciója helyett, a dolgozók nem hivatalos másodállást, korabeli elnevezése alapján „fusit” vállaltak a szombati munkanapok szabaddá tételét követően, így biztosítva többletjövedelmet és biztosabb megélhetést.
A könyv második és harmadik nagy fejezetében a nemzetközi helyzet kapott szerepet. Murai és Tóth egyfelől a sajtóorgánumokon keresztül írta le a keleti és nyugati oldalon kibontakozott és felszínre tört diáklázadásokat, – megmozdulásokat, illetve külön fajta merényleteket. A nyugati szuperhatalom 1968-ban mind elszenvedője, mind elkövetője volt az erőszakoknak: merénylet áldozata lett Martin Luther King, a népszerű afroamerikai polgárjogi mozgalmár és Robert „Bobby” Kennedy, szenátor, elnökjelölt, az 1963-ban meggyilkolt John F. Kennedy elnök igazságügy-minisztere és öccse. Az Egyesült Államok agresszorként Vietnámban jelent meg, amely nemcsak a szovjet tömbben váltott ki egyértelműen ellenszenvet, hanem nyugaton, az USA-ban egyaránt. Pacifista, vietnámi háború ellen tiltakozó csoportosulások születtek Amerikában, a hippik és kommunában élők a kádári Magyarországon is- kis mértékben- „divatosak” lettek. A szerzők a magyar hippikről és egyéb csoportosulásokat a negyedik fejezetben részletezik. A harmadik rész- többek között- a „maoista összeesküvők” pereit taglalja, leírva a rendszer és az állambiztonság fellépését és „vegzálását” a „keménydiktatúra” iránti nosztalgiát élvezőkkel szemben.
Az ötödik és hatodik szakasz a művészeté: a szerzők egyrészt az új zenei stílusirányzatot jegyzik a kötetben, amely szigorú megfigyelés és ellenőrzés mellett, átkerült a „tilt” osztályból a „támogatba”. Murai és Tóth részletesen bemutatja az újdonsült zenei műfajt mind a zenészek, mind a kommunista államhatalom szemszögéből. A zeneipar mellett a korszak nagy filmjeiről is átfogó képet kap az olvasó: Murai András és Tóth Eszter Zsófia úttörőként olyan ’68-as magyar filmeket publikált a műben, amelyek- a cenzúra miatt- nem mindig direkt módon dolgozták fel többek között a csehszlovák intervenciót. A kötetben taglalt mozgóképek a vizsgált esztendő történéseit mutatja be- nem véletlen, hogy néhány a ’80-as évekig indexre került. A tanulmányból hűen kirajzolódik a „gulyáskommunizmus” és a kommunista diktatúra „házassága”, a rendszerről alkotott művészeti elemekbe csomagolt vélemények és a rendszer valódi arca a kritika vagy valósság prezentálása terén.
A történészpáros az utolsó nagy fejezetben 1968- szinte mindenki által többé/kevésbé ismert- „legnagyobb” szocialista eseményét mutatja be, újabb, eddig publikálatlan adatokkal, történésekkel kiegészítve. A prágai tavasz katonai intervenciójában való magyar részvétel kontraproduktív hatást váltott ki Kádár Jánosról: miközben az „élni, és élni hagyni” elv alapján megfogalmazott, a korábbi kommunista politikától gyökeresen eltérő új idea alapján „kötött” egyezséget Kádár a néppel, addig a szocialista államok vezetői közül, egyedül csatlakozott Moszkva csehszlovák fegyveres beavatkozása mellé. A tanulmány zsenialitása, hogy az 1968. augusztusi esemény nemcsak a hatalom és a „megszokott” történészi vizsgálatok alapján lettek papírra vetve, hanem az intervencióban kötelezően részt vevő, Magyar Néphadsereg néhány katonájának visszaemlékezései alapján is. Így átfogó, reális és releváns képet kapunk a történésről, megtudhatjuk, hogy honvédjeink miként és hogyan éltek meg a katonai beavatkozást, illetve milyen reakciót váltott ki a csehszlovák és a felvidéki magyar lakosságból a magyar páncélosok megjelenése. A fejezet és a kötet non plus ultrája, az intervenció ellen tiltakozó Bauer Sándor tragédiáját és kálváriáját taglaló írás. Mind idáig komoly munka nem foglalkozott Bauerrel, illetve családjának és barátainak vegzálásával mártírhalálát követően, így abszolút újdonságnak számít e bekezdés.
Summa summarum a kötet olvasása után elmondható, hogy a mű olvasmányos nyelvezete alapján Murai András és Tóth Eszter Zsófia nemcsak a korszak kutatóit célozta meg a publikációval, hanem minden olyan érdeklődőt, akit valami okból kifolyólag foglalkoztat az 1968-as magyarországi történések főbb pontjai, előzményei, személyei, konklúziói. E hipotézis még jobban emeli a tanulmánykötet színvonalát.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Borítókép: a „halhatatlan” szocializmus. Forrás: Fortepan/Magyar Rendőr