A Mézes Mackó
Tóth Eszter Zsófia
A Mézes Mackó büfé a csemegeüzletek és büfék speciális társítása volt a szocialista időszakban. Állva fogyasztási és csomagolási lehetőség is volt. Összesen hat Mézes Mackó volt Budapesten, a leghíresebb a Kígyó utcai. A többi vendéglátóipari egység neve nem Mézes Mackó volt, hanem például Bistro Mackó.[1] A Mézes Mackóban csengő jelezte a beérkező vendéget, amely ajtónyitáskor szólalt meg. Az üzlet csupa tükör volt – emlékezett vissza az üzletvezető, Tódor Géza 2001-ben, akkor 94 évesen. Tódor Gézának az államosítás előtt csemegeüzlete volt a Kígyó utcában (4-6-os szám alatt), amelyet elvettek tőle, majd politikai akaratra – egyenesen Ortutay Gyula döntött erről – visszahívták ugyanoda üzletvezetőnek.
A bolt kínálatában szerepelt: aszpikos sonkatekercs, izlandi kaviár, francia- és ököruszály-saláta, hűsítő italkülönlegességek, frissen sültek, édes és sós cukrászsütemények, szárnyasok, hal- és sertéskocsonyák, krémkávé. 1955-ben nyitott meg a Kígyó utcai Mézes Mackó, és az üzletvezető nem volt rest, ő maga is reklámozta a céget úgy, hogy fehér köpenyben, az utcán szólította le a potenciális fogyasztókat. Egy alkalommal igazi mackót is kölcsönkértek az állatkertből, akivel találkozhattak a vevők. Az ételek az országos éttermi és büfé vállalat üzemi konyháján készültek. Tódor Géza, az üzletvezető az ún. Ónodi ügyben azért lett gyanúsított, majd ítélték el, mert a Mézes Mackóban a fontos emberek ingyen fogyasztottak és havonta egyszer Ónodi egyenlítette ki a számlát. Az ügy kirobbanása miatt három hónapra bezárt a Mézes Mackó. (Részletesebben az ügyről ld. Tischler János: Ónodi ügy)[2]
1956 júniusában Nagy Imre születésnapjára a Mézes Mackóból rendeltek ételeket, 70 fő részére összesen 1439 forint 90 fillérért, ami akkoriban nem volt elhanyagolható összeg (megközelítette Nagy Imre egyhavi nyugdíját).[3] 1956-ben naponta 7-8000 látogató volt, a szilveszteri forgalom 65 ezer forint volt. A krémkávé népszerű terméknek számított, és a minősége nem az odacsúsztatott borravalón múlt:
„Valóban, az üzlet főslágere krémkávé. Naponta 3—5 ezret adnak el belőle. Speciális gépen főzik, mely nem gőzzel működik és így megőrzi a kávé aromáját. Azonkívül — ezt több ízben személyesen tapasztaltam — a Mackóban mindenki egyforma erős kávét kap. Az is, aki csak a blokkot nyújtja át, és az is, aki — jó pesti szokás szerint — a blokk alatt egy forintost is csúsztat presszós kisasszony ‘kezébe. A különbség mindössze annyi, hogy az utóbbiak az erős kávé mellé még egy forintot s kapnak — vissza.”[4]
A Népakaratban megjelent 1957. decemberi cikk dicsérte a kínálatot, a helyet viszont szardíniásdobozhoz hasonlította az újságíró, annyira kicsinek találta.
„Kitűnő hely. Van ott minden, mi szem-szájnak ingere. Itt lehet kapni a legkitűnőbb krémkávét, a legváltozatosabb salátákat, az ízes mártásokkal nyakonöntött halakat, vadakat és egyéb jó falatokat. Kapható itt krém, torta, sütemény a legjobb fajtából, és az egész olyan, mintha egy korgó gyomrú ember álmodta volna. Ezt a remek kis helyet egyelőre még »Mézes mackó«-nak hívják. Ott van a Belváros szívében, a Kígyó utcában. Az elnevezés azonban semmiképpen sem találó, ezért ajánljuk, hogy sürgősen kereszteljék át szardíniás doboz-ra. Ugyanis nem a mézes mackó barlangjához hasonlít, amely — Mackó úr terjedelmét ismerve — bizonyára tágas, hanem inkább arra a fényes dobozkára, amelybe összepréselve az ezüsthátú szardíniákat árulják.”[5]
1960-ban a moszkvai magyar kiállításon Mézes Mackó pavilont rendeztek be:
„A kiállítás ideje alatt a látogatók megismerkedhetnek ott nemzeti ételeinkkel, a szovjet szakemberek íredig a legújabb magyar vendéglátóipari berendezésekkel: az infravörös sugarakkal működő sütővel, az edénymosogató és szárító, valamint más konyhai gépekkel. A kiállítás bezárása után a szovjet szervek megvásárolják a Mézes Mackó büféjét.”[6]
A Mézes Mackóban protokollrendezvényeket is tartottak. Amikor 1960-ban Hruscsov Magyarországra látogatott, programjának egyik pontja volt látogatás a Mézes Mackóban:
„A házigazdák terített asztallal, jó borokkal és magyar vendégszeretettel várták a kedves látogatókat. Először a vendégek a földszinti modern gyorskiszolgáló büfét nézték meg, majd felmentek a teraszra, ahol az érkezőket Lakatos Sándor népi zenekarának vidám muzsikája fogadta. A Mézes Mackó teraszán foglalta össze Hruscsov, majd Kádár elvtárs a magyar ipari kiállításról szerzett benyomásait.(…) Amint véget ért a beszélgetés az újságírókkal, ifjabb Lakatos Sándor odaállt Hruscsov elvtárs széke mögé, és hegedűjén felcsendültek a szép magyar nóták. Hruscsov elvtársnak láthatóan nagyon tetszett a muzsika.”[7]
1979-ben, a Nemzetközi gyermekévben pónifogatot kölcsönzött a Mézes Mackó az Állatkerttől:
„Április 10—11—12-én, kedden, szerdán és csütörtökön délelőtt 10 órától délután 6 óráig a Kígyó utcai Mézes Mackó boltjában a szülőkkel betérő kisgyermekeket egy csésze kakaóval vendégelik meg, és egyben egy „bilétát” is kapnak, amely feljogosítja őket, hogy felüljenek a bolt előtt várakozó pontfogaira. és végigkocsikázzanak a sétálóutcaként ismert Váci utcán. Az első nap több száz gyerek — a szünidőt is élvező kisiskolások — nagy örömmel, a Váci utca korsózó közönsége pedig derültséggel fogadta az „új közlekedési eszközt”. Minden forduló után megvendégelték a pónilovacskát is, mégpedig nagy halom sárgarépával.”[8]
Érdekességként megemlítem, hogy a Mézes Mackó egyik alkalmazottja Mészáros József az 1980-as évektől jósolni kezdett és Abafi Cézárként futott be jóskarriert.[9] Egy 1996-os visszaemlékezés szerint mi volt a Mézes Mackó?
„ízek mennyországa, sziget, ahol sietős gourmandok pihentek meg, ahol alig lehetett a pulthoz jutni, ahol estére nemigen maradt semmi a tálakon.”[10]
Összegezve: egyrészt a Mézes Mackó vendéglátóipari szempontból unikális volt, kulináris élvezetei maradandó emlékeket hagytak fogyasztóiban. Másrészt az üzletpolitika a szocialista időszak diktatórikus vonásait magán hordozta: diktátorok tettek látogatást, kiállítási büszkeség volt a Szovjetunióban. A szocialista időszak kiskapui, így az ingyen fogyasztási lehetőség, addig titokban maradt, míg állami érdek nem fűződött hozzá, hogy napvilágra kerüljön. Mindenesetre ma sokkal szívesebben emlékeznek vissza az egykori látogatók a kávéra és ételkülönlegességekre, mit a diktatórikus korhoz köthető visszásságokra.
Források
[1] Budapest, 2016/4. 7.
[2] Népszabadság, 2001. november 17. 27.
[3] Méray Tibor idézte Murányi Gábort Népszava, 2006. június 12. 10.
[4] Népakarat, 1957. január 6. 10.
[5] Népakarat, 1957. december 22. 8.
[6] Népszabadság, 1960. április 22. 2.
[7] Népszabadság, 1960. augusztus 31. 1.
[8] Magyar Nemzet, 1979. április 11. 6.
[9] Népszabadság, 2006. január 26. 6.
[10] Kurír, 1996. december 16. 19.
A nyitóképen a Kígyó utcai Mézes Mackó 1960-ban (Bauer Sándor/FORTEPAN)
[…] számított például a híres focista, Bozsik József feleségének trikotázsa a budapesti Kígyó utcában (más Aranycsapat tagoknak is adtak engedélyt butik nyitására). Elek Lenke így emlékezett […]