Castro Rooseveltnek: Egy visszautasíthatatlan ajánlat, 1940.
A mára a létező szocializmus és az Amerika-ellenesség egyik ikonikus alakjává vált Fidel Castróban, aki 1959-től egészen a 2000-es évek első évtizedéig terelgette országát a társadalmi egyenlőség felé, Havannában töltött egyetemi évei előtt még nem sok volt meg a későbbi antiimperialista mozgalmárból. Sőt, láthatólag nagy rokonszenvvel viseltetett az országát a két világháború közt jellemző izolacionista időszak után újra a nemzetközi kapcsolatok aktív szereplőjévé tevő demokrata elnök, Franklin Delano Roosvelt iránt, hiszen 1940. november 6-án levélben is gratulált neki újraválasztása alkalmából.
Ha gratulációja talán nem is volt teljesen őszinte, későbbi politikusi megoldásait meghazudtoló diplomáciai és üzleti érzékről tett tanúbizonyságot: miután ecsetelte az elnök újraválasztása felett érzett örömét, tíz dollárt kért tőle, cserébe pedig azt ígérte, hogy megmutatja neki Kuba legnagyobb vasbányáit.
A kedvesen bumfordi angolsággal megfogalmazott, és a kis Fidel által nem ismert angol szavak helyett spanyol kifejezéseket használó levelet 1977-ben fedezte fel egy amerikai kutató. Sőt, az is kiderült, hogy a lelkes kubai fiúcska egy Roosevelt nevében megírt válaszlevelet is kapott az amerikai külügytől. Ez megköszönte ugyan a gratulációt és a támogatást, de egyetlen árva centet sem tartamazott. Fidel ebből is világosan láthatta: az amerikaiakkal nem éri meg üzletelni.
A szöveg fordítása:
Santiago de Cuba
1940. november 6.
Mr. Franklin Roosvelt az Egyesült Államok elnökeKedves barátom, Roosvelt:
Nem tudok nagyon angolul, de annyit tudok, hogy írjak neked.
Szeretek rádiót hallgatni, és nagyon örülök, mivel hallottam benne, hogy te leszel az elnök az új (ciklusban).
Tizenkét éves vagyok. Egy fiú vagyok, de sokat gondolkodok, de azt nem gondolom, hogy az Egyesült Államok elnökének írok.
Ha szeretnél, adj nekem egy tíz dolláros zöld amerikai bankjegyet levélben. Mert még soha nem láttam tíz dolláros zöld amerikai bankjegyet, és szeretném, ha lenne nekem egy ilyen.
A címem:
Fidel Castro úr
Colegio de Dolores
Santiago de Cuba
Oriente, Kuba
Nem tudok nagyon angolul, de spanyolul nagyon tudok, és felteszem, te nem nagyon tudsz spanyolul, de nagyon tudsz angolul, mert te amerikai vagy, én viszont nem vagyok amerikai.
(Nagyon köszönöm)
Jókat kíván a barátod:
Fidel Castro
Ha akarsz vasat, hogy hajót készíthess, megmutatom a legnagyobb vas (bányákat) az országban.
Ezek Mayarí Oriente Cubában vannak.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
[…] egykori amerikai elnök elsőszülött fia és az akkor hivatalban levő – többek között az ifjú Fidel Castroval is levelező – elnök, Franklin D. Roosevelt közeli rokona […]