Biblia és történelem; Dániel könyve 5. fejezet a történelem tükrében

Tóth Gergely László

A történet szerint Bélsaccar király nagy lakomát rendezett, és borozás közben megparancsolta, hozzák elő azokat az arany és ezüst edényeket, amiket az ő atyja, Nabukodonozor vitetett el a jeruzsálemi templomból. Ezután a vendégekkel ezekből az edényekből ittak, miközben isteneiket dicsérték. Egyszerre egy emberi kéz jelent meg, és a palota falára írt, ezután eltűnt. A király megrettent, s magához rendelte a varázslókat, a csillagjósokat és jövendölőket, kihirdetve, aki el tudja olvasni a falra írt szöveget, bíborba öltözteti, aranyláncot kap, s harmadik lesz az országban. A bölcsek mind tanácstalanok voltak, ezért az anyakirálynő azt javasolta, hívassák a nagytudású Dánielt, majd ő megfejti az írást. Dánielt a király elé vezették – akit még Nabukodonozor király hozott ide a többi zsidó fogollyal Júdeából -, és ő visszautasítva a kitüntetéseket megígérte, megfejti a szöveget.

Bélsaccar atyja nagyhatalmú király volt, de gőgössé vált, nem tisztelte Istent, akitől a hatalmat kapta, ezért elűzték őt, és elvesztve értelmét szamarak módjára az ég alatt füvet legelt, míg meg nem hunyászkodott. Bélsaccar Isten házának edényeiből ivott, miközben pogány isteneit dicsőítette, ezért Isten küldte a kezet. Az írás pedig a következő: mené mené tekél ú-parszin. A mené azt jelenti, hogy számba vette Isten a királyságot, és véget vet annak. A tekél azt jelenti, hogy megmért téged mérlegen, és könnyűnek talált. A perész azt jelenti, hogy felosztotta királyságodat, és a médeknek meg a perzsáknak adta. Akkor Bélsaccar parancsára Dánielt bíborba öltöztették, nyakára aranyláncot tettek, és kihirdették, hogy rang szerint ő a harmadik az országban. Még azon az éjszakán megölték Bélsaccart, a káldeusok királyát. A méd Dárius pedig elfoglalta az országot hatvankét esztendős korában.¹

Akár vallásosak vagyunk, akár nem, érdemes forgatni a Bibliát a benne lévő példabeszédek, tanulságos történetek miatt, de a tanításon kívül rendkívül fontos történelmi forrás is. A következőkben felvázolom a Közel-Kelet Kr.e. VI. századi képét, a politikai és hatalmi viszonyokat, valamint bemutatom, mi az, ami a fenti történetben történelmi szempontból bizonyítható.

Dániel könyvének keletkezéséről máig vitatkoznak a szakemberek. Ami valószínű, hogy nem Babilonban íródott és talán nem is a Kr.e. VI. században, hanem a Makkabeus-kori Palesztinában (Kr.e. II. század).² További bizonyíték, hogy Dániel könyvét illetően csupán a Makkabeus-kor után fordulnak elő a legkorábbi utalások. Emellett a nyelvi sajátosságok is erre engednek következtetni, mivel a szövegben található görög eredetű szavak Nagy Sándor hódításai után kerülhettek a könyvbe (Kr.e. IV. század vége). Ráadásul a könyv középső része nem héber, hanem teljes egészében arámi nyelven íródott, ami a Kr.e. II. századi arámihoz hasonlatos.³ Ellenben mások korábbi időpontra datálják, mivel a könyv tartalma semmiképp sem állítható párhuzamba a Makkabeus-kori – cseppet sem nyugodt – történésekkel, amikor példákra volt szükség. E tábor képviselői úgy vélik, a már létező könyvet új formában adták ki, új recenzióban jelentették meg.⁴ Emellett fontos tény, hogy Dániel könyve szerepel a Septuagintában, ami Kr.e. 250 körüli, vagyis a Makkabeus-kor előtt keletkezett.⁵ Iosephus Flavius (Kr.u. I. század) pedig elmesél egy történetet, mely szerint Nagy Sándor azért nem rombolta le Jeruzsálemet, sőt, kiváltságokat adott, mert megmutatták neki Dániel könyvének 8. fejezetét, miszerint Görögország lép Perzsia helyére.⁶

Történetünk helyszíne a Tigris és Eufrátesz folyók által körbeölelt terület, melyet ma Mezopotámiának, azaz Folyóköznek neveznek a görög meszosz-közép, és potamosz-folyó szavakból, ami lényegében a mai Irak területe. Ez nem egy ország elnevezése, hanem földrajzi fogalom, ahol a történelem során rengeteg nép megfordult: sumérok, akkádok, hurriták, hettiták, amoriták, kassuk, gutik, elámiák stb. A Kr.e. X. század végén azonban minden megváltozott.

Az Újasszír Birodalom tündöklése

Asszíria ismét megerősödött, hála II. Aššur-dān király (Kr.e. 934-912) gazdasági reformjainak: csatornákat ásatott, megsokszorozta a gabonatermesztést és a juhállományt. A gazdaság megerősödése magával hozta a katonai sikereket a Kr.e. IX. századtól. II. Aššur-nāṣir-apli (Kr.e. 884-859) hadseregreformot hajtott végre, megnövelve a harci szekér fegyvernem erejét kb. tízszeresére (a harci szekér személyzete három főből állt: harcos, hajtó, pajzstartó), illetve megszervezte az asszír lovasságot, az ostromokhoz műszaki egységeket hozott létre, a döntő jövedelmi forrás pedig a zsákmány lett.⁷ Hadjáratai rendkívül kegyetlenek voltak, melyekről ő maga számol be feliratában:

„…tornyot emeltettem, minden előkelőt, aki ellenem lázadt, megnyúztam, a tornyot bőreikkel beborítottam… néhányat a torony tetején karóba húztam, másokat a torony körül karóra függesztettem…”⁸

Aššur-nāṣir-apli fia és utóda, III. Šulmānu-ašarēdu (Kr.e. 859-824) már erős törzsszövetségekkel találta szemben magát (pl.: perzsák), de sikerrel harcolt ellenük. A katonák a lakosságot általában kímélték, mivel szükség volt a munkaerőre, és esetenként ezrével telepítették át az embereket.⁹ Šulmānu-ašarēdu már a helyi zavargásokban lelte halálát, amit fiának, V. Semsi-adadnak (Kr.e.823-810) kellett megfékezni. (Az ő felesége volt a híres, babiloni származású Sammu-rammat=Szemiramisz, akinek függőkertje az ókor egyik csodája.)¹⁰ A Kr.e. VIII. századra Asszíria fejlődése megakadt, így ismét előtérbe kerültek a zsákmányszerző hadjáratok III. Tukultī-apil-Ešarra (Kr.e. 745-727) idején, aki stabilizálta az országot. Reformjai a közigazgatás és gazdaság mellett a hadseregre is kiterjedtek. Királyi gárdát szervezett (kiszir sarrúti), hatküllőjű helyett nyolcküllőjűek lettek a harci szekerek, nagyméretű védőpajzsot kaptak az íjászok. Ezek hatására Asszíria területe jelentősen megnőtt: északon meghódították Damaszkuszt, keleten Babilont, délen Egyiptomig törtek előre.¹¹ Csak a médiai hadjáratból 65.000 hadifoglyot hurcolt magával.¹² II. Šarrukīn (Kr.e. 722-705) hadvezérből lett uralkodó, és tovább tolta ki a birodalom határait. Nyugaton elfoglalta Gáza környékét, Izráelt, a föníciai Tyrost, északon legyőzte a phrügeket (Mira = Midasz királyt), délen behódoltatta a káldokat.¹³ Uralkodása kezdetén, Kr.e. 722-ben egy káld sejk, II. Marduk-apla-iddina szerezte meg Babilon trónját, akit az asszírok is elismertek. Ő volt az első babiloni király, aki név szerint szerepel a Bibiában: Merodach-Baladan.¹⁴ Šarrukīn fia, Sîn-ahhē-erība (Kr.e. 704-681) gátakat, vízvezetékeket építtetett¹⁵, 80 km hosszan, vízvezetéken át vezette a vizet a hegyeken át Ninivébe. 300 méter magasan ívelt át a völgykatlan fölött, és kétmillió kőtömböt használtak fel a megépítéséhez.¹⁶ Fejlesztette az úthálózatot és új növényeket próbált meghonosítani, emellett brutálissá tette a katonai terrort, hogy elejét vegye a lázadásoknak. Kr.e. 689-ben Babilon káld sejkje lázadt fel Elam és Júda szövetségében bízva, azonban az asszírok a lázadást leverték.¹⁷ Sîn-ahhē-erība Ninivébe ácsokat hozatott, hajóhadat épített, a Tigrisen lehajóztak, majd görgőkön 40-50 km-en keresztül vitték a hajókat az Eufráteszhez, és tették újra vízre, így a tenger felől támadva sikerült Elámot – egy időre – legyőzni, azonban eközben egy elámi csapat elfogta a király fiát.¹⁸

Babilont az asszír csapatok kilenc hónap ostrom után elfoglalták, de Sîn-ahhē-erība felhagyott az eddigi gyakorlattal, és nem kímélte meg a várost. A katonáknak szabad rablást engedélyezett, Babilont szisztematikusan lerombolták, felégették, a törmeléket az Eufráteszbe dobták, majd a folyó vizével elárasztották a város romjait.¹⁹ Az asszír gyakorlat amúgy is az elrettentés volt: a foglyul ejtett ellenséges uralkodókat befogták a győztes király szekerébe, melyet húzniuk kellett a diadalmenetben. Néha nyakukba egy katonájuk levágott fejét akasztották, máskor ketrecbe zárták őket vagy az orrukba karikát fűztek. Ezen kívül a foglyok egy csoportját kiválasztották, levágták végtagjaikat, orrukat, fülüket, kiszúrták a szemüket, kitépték a nyelvüket, karóba húzták vagy elevenen megnyúzták őket. Olykor az ellenség gyermekeit bezárták a meghódított városba, majd felgyújtották.²⁰

A kormányzati propaganda már 2500-3000 éve is kiválóan működött. Önmagunk fényezése, a másik degradálása, a sárral dobálódzás nem újkeletű találmány. Sîn-ahhē-erība hadjáratainak beszámolója ezt kiválóan szemlélteti:

„Sîn-ahhē-erība, a nagy király, az erős király, a világmindenség királya, Assur királya, a négy világtáj királya, a tevékeny pásztor, a nagy istenek kegyeltje, a jog védője… a tökéletes hős, a vitéz férfi, minden királyok elseje…aki villámokat szór a gonoszra…Első hadjáratomban… 75 erős városát… 420 kis városát…elfoglaltam…208.000 embert…hurcoltam el… Harmadik hadjáratomban…városba elértem, a vezetőket, az előkelőket…megölvén, holttestüket a város körül oszlopokra aggattam… 200.150 embert… zsákmányba számláltam… Nyolcadik hadjáratomban… Suzubu, a káld, az erőtlen férfi, akinek nincs hímtagja…Elámba menekült…[ahol uralkodik] Elám királya, akinek nincs értelme és bölcsessége… [erős szövetségeseikkel ellenem támadtak]…Az ellenség katonáit nyíllal és nyílvesszővel…szitává lyuggattam…Drága életüket, mint cérnát, elnyestem…Heréiket levágván, nemzőerejüket semmissé tettem…Kezüket levágtam…[A menekülők] vizeletüket kiengedték harci szekereik belsejébe, ürüléküket kinyomták. Üldözésükre utánuk küldtem harci szekereimet (és) lovaimat…”²¹

Ez időtől egy Asszíria ellenes szövetségi rendszer kezdett kialakulni a káldok, Elam, Júda, a tengerparti városok (Fönícia) és Egyiptom közreműködésével. Sîn-ahhē-erībát meggyilkolták a fiai, majd rövid belháború tört ki, amelyből az uralkodó egyik fia, Aššur-ah-iddina (Kr.e. 681-669) került ki győztesen. Apjával ellentétes politikát kezdett folytatni: enyhített a katonai terroron, az elfoglalt területek bizonyos fokú önállóságot kaptak.²² Bőkezű támogatást adott Babilon újjáépítéséhez, a város polgárait visszahelyezte ősi jogaikba.²³ Szerződéssel vonta függőségbe a föníciai Tyros városát és a méd törzseket. Habár északon a nomád szkíta törzsek állandóan nyugtalanították a határvidéket, délen Kr.e. 671-ben sikerült Alsó-Egyiptom nagy részét elfoglalni. A fősereg elvonulása után lázadás tört ki, ezért Kr.e. 669-ben Aššur-ah-iddina maga vezetett sereget Egyiptom ellen, azonban út közben váratlanul meghalt. Végrendeletében a birodalmat két fia között osztotta meg: idősebbik fiát, Samas-sum-ukínt jelölte Babilon alkirályául, s a birodalom egészét kisebbik fia, Aššur-bān-apli kezébe adta (már Kr.e. 672-ben). Aššur-bān-apli (Kr.e. 669-631²⁴) apja akaratához híven járt el, amikor bátyjának megadta a királyi méltóságot.

Samas-sum-ukín (Kr.e. 669-648) azonban Babilon és egész Dél-Mezopotámia helyzetét felmérve, fokozatosan önálló, majd pedig asszírellenes politikát folytatott. Aššur-bān-apli két hadjáratában formális győzelmet aratott Egyiptom fölött, így Elő-Ázsia kereskedelmének egyik kiindulópontja az ellenőrzése alá került. A győzelem azonban nem bizonyult tartósnak, az asszír uralmat fenntartani sem katonailag, sem adminisztratíve nem lehetett, és így Egyiptom helytartója, Pszammetich (Pisamilki, Kr.e. 664-609) néhány év után, Kr.e. 655 táján függetlenné tette magát és az országot, sőt kezdeményező szerepe volt minden későbbi asszírellenes megmozdulásban.²⁵ Kr.e. 652-ben robbant ki az idősebb testvér, Šamaš-sum-ukín vezette babiloni felkelés, amihez csatlakozott Elam, a káld és az arab törzsek, azonban Kr.e. 650-ben Aššur-bān-apli körülzárta Babilont, ami két évvel később elesett, Šamaš-sum-ukín pedig öngyilkos lett.²⁶ Állítólag saját palotája lángjai közé vetette magát. A városban halmokban hevertek a holttestek, az élők pedig az ostrom alatt emberhús evésre kényszerültek. A vérontás után Aššur-bān-apli rituálisan megtisztította a várost, és visszatelepítette a mészárlás túlélőit.²⁷

Ezután Elam és Arábia elleni bűntető hadjáratok következtek, miközben a perzsa uralkodó, Kuras [I. Kürosz] behódolt az asszíroknak. Asszíria hatalma csúcsára érkezett, majd elindult a lejtőn, hogy pár évtized múlva eltűnjön abban a bizonyos süllyesztőben²⁸ Az asszír hódításokat gyakran a helyi népesség áttelepítése, más területekről származó népesség betelepítése, tehát egyfajta népességcsere követte. A meghódított területeken végzett lakosságcsere nem asszír találmány volt, azonban az Újasszír Birodalom idején vált egyrészt tömegessé, másrészt rutinszerűvé az eljárás. A birodalmi expanzió folyamán áttelepítettek számát nehéz megbecsülni, de kutatók szerint II. Aššur-dān és Aššur-bān-apli uralkodása között (Kr.e. 934-631) mintegy 4–6 millió ember áttelepítését végezte el az asszír hadi és adminisztrációs gépezet.²⁹ A királyfeliratokból az is kiderült, hogy a helyi elitet és uralkodókat is Asszíriába hurcolták.³⁰ Ezen felül a legyőzött seregek katonáit erőszakkal besorozták, a mesterembereket deportálták.³¹

Az Újasszír Birodalom bukása

A hadjáratok száma lecsökkent, viszont az asszír gazdaság egyik fő éltetője a háborús zsákmány volt, emellett a katonai vezetők egyre nagyobb önállóságra kezdtek törekedni és megszaporodtak a katonai lázadások.³² Aššur-bān-apli halálát követően fia, Sîn-šar-iškun lépett trónra, miközben lázadások törtek ki, és sorra szakadtak el a vazallus államok. Kr.e. 626-ban egy káld sejk, Nabû-apal-uṣur (Kr.e. 626-605) kiáltotta ki magát Babilon királyának, és Asszíria ellen fordult. Évente vezetett hadjáratot az asszírok ellen kisebb sikereket elérve, mígnem Kr.e. 615-ben a médek is Asszíriára támadtak Umakištar [Küaxarész] (Kr.e. 625-585) vezetésével. Kr.e. 614-ben a médek bevették Aššur városát és szövetséget kötöttek Babilonnal.³³ Ezt házassággal is megpecsételték: Nabû-apal-uṣur fia, Nabû-kudurri-uszur feleségül vette a méd király unokáját, Amüitiszt.³⁴ Kr.e. 612-ben a szövetségesek összehangolt támadásba lendültek, ostrom alá vették Ninuát (Ninive), amit sikerült elfoglalni, s elesett az asszír király, Sîn-šar-iškun is. Érdekes módon az Asszíria ellenségének számító Egyiptom Asszíria mellett kapcsolódott be a háborúba kettős céllal: visszaszorítani Babilon növekvő hatalmát, valamint megszerezni a föníciai partvidéket és Észak-Szíriát.³⁵ Asszíria teljes felszámolása után még tovább folytak a harcok Egyiptom és Babilon között, míg végül Kr.e. 605-ben Karkemiš mellett Babilon döntő vereséget mért a II. Nékó fáraó vezette egyiptomiakra. Ezt követően a médekkel felosztották az asszír örökséget, amit helyenként – pl.: a volt vazallus államok esetében – fegyverrel kellett ismét megszerezni.³⁶

Új ország Asszíria romjain: az Újbabiloni (káld) Birodalom születése

Az asszírokkal folyó háború közben Nabû-apal-uṣur építkezésekbe fogott: Babilon mellett az Eufrátesz-csatornán állandó kőhidat emelt, valamint belekezdett a babiloni zikkurat (toronytemplom) építésébe. Fennmaradt felirata, melyben Asszíria legyőzéséről és a zikkurat építéséről beszámol, habár pár aprócska részletet kihagy:

„…Midőn Nabû és Marduk…parancsából…fegyver segítségével Asszíriát levertem, országát romhalmazzá és pusztasággá változtattam (itt kifelejti, hogy nem egyedül verte le az asszírokat, sőt, szövetségesei többet tettek, mint ő maga): az időben… Babili ziqqurratujával, amely az én [uralkodásom] előtt [már] elévült és omladozni kezdett, Marduktól, uramtól én parancsot kaptam, hogy alapját az Alvilág mellén vetném meg, és csúcsát az égig magasítanám.”³⁷

Halálát követően fia, II. Nabû-kudurri-uszur [Nabukodonozor] (Kr.e. 605-562) ült trónra.³⁸ Átvéve a sikeres asszír politikai módszereket, rendszeresen vezetett hadjáratokat ereje fitogtatása és az adózási hajlandóság növelése érdekében. Jehojákim, Júda királya önként behódolt, aminek következményeként egy csoport zsidót – valószínűleg köztük volt Dániel próféta is – túszként vittek Babilonba.³⁹ Hódításaival gyorsan megnövelte birodalma területét: elfoglalta a föníciai tengerpartot, meghódította Szíriát, legyőzte az arabokat.⁴⁰ Kr.e. 601-ben Nabû-kudurri-uszur Egyiptom ellen vonult, az egyiptomi határ közelében csaptak össze, de mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett. Jehojákim – rosszul mérve fel a helyzetet – beszüntette az adófizetést Babilonnak, hogy visszatérjen Egyiptom fennhatósága alá. Ezt megtorlandó Nabû-kudurri-uszur Kr.e. 597-ben bevette Jeruzsálemet, és az új uralkodót, Jehojákint családjával, a fő állami tisztviselőkkel, mesteremberekkel Babilonba vitte. A várost ugyan megkímélték, de súlyos adót vetettek ki, valamint kifosztották a királyi palotát és Salamon templomát.⁴¹ Ezt követően az egyiptomiak betörtek Palesztinába, fellázították Jehojákin nagybátyját, Zedekiást, azonban a babiloni sereg megjelenésével az egyiptomiak elvonultak, így Jeruzsálem magára maradt. Tizennyolc hónap múlva, Kr.e. 586-ben a babiloni sereg a várost elfoglalta és kifosztotta, falait lerombolta, a palotát és a templomot felgyújtotta, a lakosság többségét Babilonba deportálta, akárcsak Zedekiást, akit előtte megvakítottak, fiait megölték.⁴² Tizenhárom év ostrom után, Kr.e. 572-ben bevették a föníciai Türosz⁴³ városát.⁴⁴

Nabû-kudurri-uszur uralkodása alatt csodás várossá épült Babilon. A város köré hármas falat emelt, zománctégla domborművekkel díszítette az Ištar-kaput. Méd feleségének függőkertet építtetett⁴⁵, ami égetett téglából és aszfaltból készült, teraszokkal látták el, ahol fák és virágágyások sorakoztak, valamint öntözőberendezés látta el vízzel a növényeket. A kert nem volt túl nagy: 25 m magas, 42 m hosszú, 30 m széles lehetett.⁴⁶ Emellett Nabû-kudurri-uszur befejezte a 91 méter magas, öt lépcsőzetből álló zikkurat építését.⁴⁷

Az Újbabiloni Birodalom bukása

II. Nabû-kudurri-uszur halála után néhány éven át zűrzavar uralkodott. Rövid idő leforgása alatt négy király váltotta egymást a trónon. A legszervezettebb és leggazdagabb erő a Marduk-papság volt: Marduk templomai nemcsak nagy földtulajdonnal rendelkeztek, de a külkereskedelem jelentős részét is ők bonyolították le. Különböző eszközökkel a közvéleményt döntően befolyásolták. A gyenge uralkodók bábok voltak kezükben. Kr.e. 556-ban a Marduk-papság emelte trónra még elődje életében Nabû-na’idot (Kr.e. 556-539) is. Nabû-na’id már udvari méltóságot töltött be Nabû-kudurri-uszur életében is; trónra lépésekor valószínűleg ötvenes éveiben járt. A következő évben azonban sorsdöntő események történtek, amik később befolyásolták egész Mezopotámia és a Közel-Kelet történelmét. Kr.e. 555-ben a médek alattvalói, a perzsák II. Nagy Kürosz [Kuraš] vezetésével fellázadtak korábbi uraik ellen és legyőzték őket. Lehetséges, hogy a perzsák és Nabû-na’id együttműködtek a médek elleni támadás során, mivel Babilon is szemet vetett bizonyos méd területekre.

Ezt bizonyítja, hogy a perzsa invázió idején Nabû-na’id elragadta egykori szövetségesétől Észak-Mezopotámia egyes területeit. Ezt követően Sîn holdisten kultuszát kezdte támogatni, magára haragítva a Marduk-papságot.⁴⁸ A médek legyőzését nem követte olyan pusztítás, mint ahogyan az asszírok, babilóniaiak tették a leigázottakkal. Kürosz megtartotta a korábbi fővárost, Ekbatanát, itt helyezte el a királyi levéltárat, több tisztviselőt megtartott pozíciójában. Ezután a sah célja nyugaton elérni a földközi-tengeri kikötőket, keleten pedig megvédeni határait. Így találta szemben magát Lüdiával.⁴⁹ A méd területek iránti vágy és a perzsák megtörése sarkalta arra a kis-ázsiai Lüdia királyát, Kroiszoszt [Krőzus], hogy átkelve a Halüsz-folyón, megtámadja Küroszt, de a perzsa sah a híres lüd lovasságot tevés egységekkel verte szét és Kr.e. 546-ra elfoglalta Lüdiát és Kis-Ázsiát.⁵⁰ A lüd hadjárat idején Kürosz elfoglalta Harránt, amely fontos kereskedelmi központként Babilon kezén volt.⁵¹ Nabû-na’id számított egy későbbi perzsa támadásra, ezért gazdasági és katonai fejlesztésekbe fogott. A gazdasági növekedés egyik legfontosabb tényezőjét a nyugati kereskedelemben látta, emiatt Kr.e. 550 körül tíz évre Dél-Arábiába tette át székhelyét⁵² (más források szerint betegsége miatt tartózkodott az arábiai Temában⁵³), fiát, Bēl-šar-uṣurt [Bélsaccar] pedig Babilon kormányzásával bízta meg.⁵⁴ (Más vélemények szerint társuralkodóvá tette.⁵⁵) A háborúk és építkezések komolyan megterhelték az ország erőforrásait: Kr.e. 560 és 550 között az árak 50 %-kal emelkedtek.⁵⁶ Miután visszatért, Nabû-na’id megerősítette Babilon védműveit és háborúra készült – emellett más városok istenszobrait is ide hozatta –, azonban Kr.e. 539-ben a perzsák támadást indítottak. Kr.e. 539. október 10-én a perzsa és babiloni seregek Szipparnál csaptak össze⁵⁷, miközben Bēl-šar-uṣur Babilonban székelt. A csata perzsa győzelemmel zárult, Nabû-na’id pedig fogságba esett.

Az a bizonyos éjszaka…

Az a bizonyos éjszaka, melyet a Biblia leír, Kr.e. 539. október 12-én történt. Bēl-šar-uṣur (nevének jelentése: Ó Bēl, védd meg a királyt!⁵⁸) semmit sem tudott atyja és csapatai vereségéről. A Biblia II. Nabû-kudurri-uszurt nevezi meg Bēl-šar-uṣur atyjának. Ennek oka az is lehet, hogy mint királyi elődöt értettek alatta. Ezen kívül érdekes tény, hogy elviekben II. Nabû-kudurri-uszur lehetett Bēl-šar-uṣur nagyatyja, de nem vér szerint, mivel Nabû-na’id nőül vette Nabû-kudurri-uszur leányát megszilárdítva ezzel legitimitását.⁵⁹ Magáról a városról Hérodotosz a következőképpen ír:

„Mind közül a legnevezetesebb és legerősebb Babülón, ahol Ninosz lerombolása után felépült a királyi palota. Nagyjából így írható le. Egy nagy síkság közepén terül el, és olyan négyszöget formál, amelynek mindegyik oldala százhúsz sztadion (150-200 méter közötti érték) hosszú, így a város kerülete összesen négyszáznyolcvan sztadion. Ily hatalmas tehát Babülón városa, és az a mód, ahogy megépítették, tudomásom szerint egyetlen más városéhoz sem fogható. Kívülről mély és széles vizesárok veszi körül, a városfal vastagsága ötven királyi pékhüsz, magassága pedig kétszáz pékhüsz (0,5 méter). (A királyi pékhüsz három hüvelykkel hosszabb a közönséges pékhüsznél.) El kell mondanom még azt is, hogyan használták fel a csatornából kikerült földet, s milyen módon húzták fel a falakat. Miután kiásták a csatornát, a kikerült földből téglákat készítettek, majd amikor már elegendő számú téglát formáltak, kemencében kiégették őket. A téglákat forró aszfalttal illesztették össze, s minden harmincadik téglasor fölé nádfonadékot raktak. Ekképp építették ki először a csatorna peremét, majd a városfalakat. A falak tetején egymással szemben emeletes épületeket húztak fel, közöttük pedig egy négyes fogatnak is elegendő utat hagytak. A falakon körben száz torony áll, amelyek, akárcsak az ajtók és a küszöbök, bronzból készültek. (…) A város két részből áll, mert középen az Euphratész nevű folyó osztja ketté. Ez a hatalmas, mély és gyors folyó Arméniában ered, s a Vöröstengerbe ömlik. A körbefutó falak mindkét oldalon a folyóig nyúlnak, és onnan a part mentén mindkétoldalt égetett téglákból emelt falak húzódnak. Magát a várost három- és négyemeletes házak alkotják, s egyenes utak szelik át, amelyek, éppúgy, mint a keresztutak, a folyóhoz vezetnek. A folyó menti falakhoz érkező utak végén kapuk találhatók, s számuk megegyezik az utcák számával. Valamennyi bronzból készült, s a folyóra nyílik. A fal tehát mintegy páncélt von a város köré. Ezen belül húzódik egy másik fal is, mely nem sokkal gyengébb az előbbinél, csak alacsonyabb. A város mindkét részének közepén egy-egy épület áll. Az egyik a nagy és erős kőfallal védett királyi palota, a másik pedig Zeusz Bélosz bronzkapus szentélye.”⁶⁰

A nevezetes éjszakán Bēl-šar-uṣur nagyarányú lakomát rendezett rengeteg vendég részvételével. Az ilyen ünnepeken asszonyok általában nem vettek részt, azonban ekkor a trónörökös feleségei és ágyasai is ott voltak. Tömjént égettek ércserpenyőkön, bort ittak liter számra, miközben zenészek játszottak és táncosok mutatták be ledér tudományukat.⁶¹ Kálvin szerint a város ekkor már ostrom alatt állt és rengeteg élelmet felhalmoztak. A lakoma azért is volt különleges, mert a káldeus királyok (bár tudjuk, hogy Bēl-šar-uṣur nem volt király) nagyon ritkán hívtak vendégeket, általában egyedül étkeztek, itt viszont rengetek nemes vette körül Bēl-šar-uṣurt.⁶² Ekkor a már ittas Bēl-šar-uṣurnak az az őrült ötlete támadt, hogy a hetven évvel korábban Nabû-kudurri-uszur által a jeruzsálemi templomból elragadott arany- és ezüst edényeket előhozatta. Eme edényeket szétosztatta vendégei között, borral töltötték meg, miközben – és ez volt legfőbb bűnük – saját isteneiket dicsőítették és ittak belőlük.⁶³

Ekkor a semmiből egy láthatatlan kéz egy szöveget írt a falra, amitől a mulatozók elhallgattak, Bēl-šar-uṣur pedig megrettent. Követelte, hogy azonnal jöjjenek csillagjósok és jövendőmondók. Aki megfejti a szöveget, gazdagon megjutalmazza: hercegi bíbort kap, aranyláncot, amivel a harmadik lesz a birodalom hatalmasságai között.⁶⁴ A bölcsek közül senki sem boldogult. Ekkor az anyakirálynő, Nitocris jelent meg, és ő ajánlotta Dánielt, akinek magas tisztsége volt még Nabû-kudurri-uszur idején.⁶⁵ (Izraelben, Asszíriában, Babilonban és Perzsiában az anyakirálynő nagy befolyással rendelkezett.⁶⁶ Nem tudjuk, ki lehetett Nitocris. Esetleg Bēl-šar-uṣur anyja vagy nagyanyja, talán Nabû-kudurri-uszur özvegye.⁶⁷) Mikor Dániel megjelent, megfeddte Bēl-šar-uṣurt. Azt mondta, bűne azért még súlyosabb, mert ott volt előtte az intő példa, amikor Isten megfosztotta józan eszétől Nabû-kudurri-uszurt, és a mezei barmokkal egy szintre züllesztette, hogy füvet egyen, mint az ökrök.⁶⁸ Valójában itt nem Nabû-kudurri-uszurra kell gondolni, hanem Nabû-na’idra, aki évekig távol volt Babilontól. Azonban ezt az időt nem fűlegeléssel, hanem – mint fentebb említettük – a kereskedelmi kapcsolatok továbbfejlesztésével, anyagi bázis megteremtésével töltötte. Dániel végül elolvasta a falon lévő szöveget és meg is fejtette: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin. „Számba vétettél, számba vétettél, megmérettél, elosztattál.”⁶⁹

M N A

M N A

T Q L

P R S

A szavak kétfélét jelentenek:

1.) mina⁷⁰, tekel (vagy shekel, ami 1/60-ad mina), és peresz (vagy fél mina)⁷¹

Ha mértékegységeknek vesszük, akkor egyesek szerint a következő jelentéssel bírnak: A mina (a legnagyobb) Nabû-kudurri-uszurt jelöli, a legkisebb, a shekel Bēl-šar-uṣurt, a fél mina pedig a médeket és perzsákat, akik még mindig sokkal jobbak, mint Bēl-šar-uṣur.⁷²

2.) mene (megszámláltattál), tekel (megmérettél), peresz (elosztattál) vagy parasz (perzsák)

Az első szó megkettőzése a nyomatékosság kedvéért lehetett, célja a mondottak megerősítése. Azonban a régi szövegek legtöbbjében a megkettőzés elmarad. Ezután Dániel elmagyaráz minden egyes szót. A MENE szerint Isten számba vette Bēl-šar-uṣur országát, és véget vet annak. A TEKEL azt jelenti, hogy Bēl-šar-uṣur megmérettetett a mérlegen, és kevésnek találtatott. Az UFARSZIN vagy más írásokban PERESZ jelentése a következő: az „u” hang „és”-t jelent, a peresz pedig a farszin többesszáma. Eszerint Bēl-šar-uṣur birodalma a médeké és perzsáké lesz.⁷³

Egyes kutatók azt fejtegetik, mi lehet az oka annak, hogy a bölcsek nem értették a feliratot. Esetleg más számára láthatatlan volt? Vagy az írásmód, esetleg a nyelvezet lehetett ismeretlen? Elviekben a szöveg arámi nyelven íródott, amit ismerhettek, hiszen ezen a területen ez volt a kereskedelem és a diplomácia nyelve (bár a bölcsek nyelve az akkád volt). Ha a szöveget bárki láthatta és a nyelvezetét is ismerték, akkor a mögöttes jelentéstartalom, illetve a betűk lehettek a bölcsek számára a fehér foltok. Egyes történészek úgy vélik, az írás kurzív formában jelenhetett meg normál írási iránnyal (azaz jobbról balra), és körülbelül így festhetett⁷⁴:

Ezt követően Dánielt bíborba öltöztették, és aranylánccal ékesítették fel, de még ezen az éjszakán Bēl-šar-uṣur uralma véget ért.⁷⁵

„[Kürosz] serege egyik részét ott állította fel, ahol a folyó eléri a várost, másik részét pedig oda, ahol elhagyja. A katonáknak meghagyta, hogy ha majd a folyó vize kellőképp leapad, gázoljanak át rajta és úgy hatoljanak be a városba. Ezután felsorakoztatta őket, lelkesítő beszédet intézett hozzájuk, majd serege gyengébb részével elvonult. A tóhoz ment, és (…) a folyó vizét csatornával az akkor már elmocsarasodott tóba vezettette, minek következtében a vízszint egyre apadt, és a folyó átgázolhatóvá vált. Mikor a víz oly sekély lett, hogy egy embernek csak a combja közepéig ért, a folyó mellé rendelt katonák behatoltak a városba. Ha a babülóniak tudták volna vagy akár csak megneszelték volna Kürosz tervét, bizonyára megállítják a városba benyomuló perzsákat, és egy szálig lemészárolják őket. Elegendő lett volna ugyanis, ha bezárják a folyóra nyíló kapukat és elhelyezkednek a víz partján húzódó bástyafalakon, és akkor úgy elfogják őket, mint hálóval a halat. Így azonban a perzsák megjelenése teljesen váratlanul érte őket. Annál is inkább, mert mint maguk az itteniek mesélik, e roppant kiterjedésű városban a belső részeken lakók nem vették észre, hogy a város külső részei az ellenség kezére kerültek. Ráadásul éppen ünnepet ültek, tánccal és mulatságokkal töltötték az időt, amíg meg nem tudták a rémítő valóságot. Így foglalták el első ízben Babülónt.”⁷⁶

A Biblia a perzsák vezetőjének Dareioszt nevezi meg, de itt ezt nem személynévnek, hanem melléknévnek kell tekinteni, aminek jelentése „hódító”, illetve „győztes”⁷⁷, hiszen a várost II. Nagy Kürosz foglalta el (Kr.e. 559-530). Egy másik feltevés szerint – tévesen – I. Dareioszra gondolhatott a szerző (Kr.e. 522-486), azonban a félreértés onnan adódik, hogy Dareiosz idején ugyanabban az évben két felkelés is kirobbant, ahol a lázadók vezetői Nabû-na’id fiainak adták ki magukat. A babiloni lázadást Dareiosz gyorsan leverte, a felkelők vezetőit kivégeztette, akik közül az egyiket Nabû-kudurri-uszurak hívták.⁷⁸

A perzsák Nabû-na’idot később elfogták és Xenophón szerint megölték. Kürosz bevonulásakor megtiltotta katonáinak a fosztogatást, érintetlenül hagyva a vallási és kormányzati épületeket.⁷⁹ Más források szerint Nabû-na’id fogságba esett, akivel Kürosz nagylelkűen bánt. Amikor Kr.e. 538-ban elhunyt, általános gyászt rendeltek el.⁸⁰ Maga a város október 12-én esett el Ugbaru (Gobryas) vezetésével, maga a perzsa nagykirály viszont csak október 29-én vonult be a városba. A Babiloni Krónika és Kürosz felirata szerint a várost harc nélkül szerezték meg, és a perzsa nem hódítóként, hanem szabadítóként jelent meg.⁸¹ Kürosz – jó politikusi vénáról téve tanúbizonyságot – kihasználta ellenfele népszerűtlenségét, amelyet a Marduk-papság és alattvalói körében kivívott. A szabadító szerepkörében tetszelgett és ehhez felhasználta a propagandát is.⁸² A városoknak visszaküldte azokat a szobrokat, amelyeket Nabû-na’id vitetett Babilonba.⁸³ Újra fellendítette a város gazdasági életét és birodalma egyik fővárosává tette. Ezután a perzsa királyok minden évben néhány hónapot Babilonban töltöttek.⁸⁴ A győzelem után a nagykirály engedélyezte a zsidók visszatelepülését Palesztinába, s végül a jeruzsálemi templom és a városfalak újjáépítése is befejeződött.⁸⁵ Ehhez a perzsa királyi kincstár nyújtott támogatást, emellett visszaadták a korábban elvett templomi kincseket is.⁸⁶ Bár abból a kincstárból nem is volt nehéz, mivel Babilon – a birodalom kilencedik szatrápiája – évente ezer talentum ezüsttel (kb. 30 tonna!) töltötte meg.⁸⁷ Emellett négy hónapig gondoskodott a nagykirály seregének ellátásáról is.⁸⁸

Hogy jelent-e meg írás a falon, nem tudhatjuk, de azt igen, hogy a perzsák valóban elfoglalták Babilont – mindenféle pusztítás, rombolás nélkül, amit a régészeti feltárások is bizonyítottak – és több, mint kétszáz évig az Achaimenida perzsa birodalom volt a meghatározó erő Mezopotámia térségében, mígnem a makedón III. Alexandrosz le nem győzte, és katonái élén Babilonba bevonulva egy újabb szabadítót ismerhetett meg a város.

Köszönet Tölgyesi Katalinnak az inspirációért és Fodor Albertnek a szakmai segítségért.

A nyitóképen Rembrandt 1634 és 1639 között készült festménye a falon megjelenő írásról. (Wikimedia Commons)

---

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.

---

Jegyzetek: