Forrás II. Világháború 

Kígyóhús, műméz és a négylábú „katonaszökevény” – Élelmezési helyzet a Don-kanyarban

Régóta köztudott, hogy a katona (és a kollégista diák) mindig éhes, emiatt pedig minden alkalmat megragad arra, hogy táplálkozzon, vagy ételt szerezzen be és azt ínségesebb időkre tartalékolja. Az első nagyobb seregek megjelenése óta pedig külön gondot okoz a katonák élelmezése, főleg támadó hadjáratok esetén. A sorozott (tömeg)hadseregek megjelenése abból a szempontból is új elvárásokat jelentett, hogy egyrészt békeidőben is pótolni kellett a szolgálat miatt kiesettek termelését (erre szolgált például a sokáig létező aratási szabadság), másrészt pedig háború esetén biztosítani kellett a sokszor több száz kilométerre lévő katonatömegek ellátását.

Tovább
Forrás II. Világháború 

Pálinka, pezsgő, pergőtűz; szeszkörkép a Don-kanyarból

Köztudott, hogy a katona (és a kollégista diák) mindig tudna aludni, mindig éhes és mindig szomjas. Na persze ne vízre gondoljunk, hanem egy kicsit magasabb alkoholtartalmú folyadékokra. Helyzetük annyiban különbözik, hogy a diákok italfogyasztását csak anyagi helyzetük (és időnként a vizsgaidőszak) korlátozza, az egyenruhásoknál ennél komolyabb nehézségek is akadnak. Nem volt ez másképp a második világháború idején sem; szolgálatban már akkor is tilos volt az alkoholfogyasztás, és azon kívül sem akadt- legalább is legálisan – túl sok lehetőségük a honvédeknek. Békeidőben persze könnyebb volt a helyzet: mindig akadt valaki, aki…

Tovább
Forrás Horthy-kor II. Világháború 

„Isten veletek, magyar honvédek!” – Stomm Marcell és a III. hadtest tragédiája

1943. február 3-án Krasznoje Olim térségében esett szovjet hadifogságba Stomm Marcel altábornagy és szűkebb törzse. Bár az első, fogságba jutott, parancsnoki beosztású tábornok két nappal korábban kiadott, a magyar történelemben azóta is példa nélkül való búcsúparancsáról ismert, nem mindennapi pályafutása miatt megérdemli, hogy részletesebben foglalkozzunk vele. A magyar III. hadtest parancsnokának seregtestét feloszlató intézkedése a mai napig viták tárgyát képezi, az azonban bizonyos, hogy Stomm altábornagy és katonái megtettek minden tőlük telhetőt; két héten keresztül elképesztő hidegben, minimális élelemmel, lőszerrel és egészségügyi ellátással, folyamatosan visszavonulva harcoltak, ezzel segítve a többi…

Tovább
Forrás II. Világháború 

„Tessék nézni ezeket, olyan búval baszott képpel bandukolnak…”

Bakatréfa a hómezőn, avagy Róka honvéd nagy pillanata 1943. január 12-én Urivnál, két nappal később pedig Scsucsjénál is áttörte a Vörös Hadsereg a Don partján berendezkedett magyar 2. hadsereg „gatyamadzag-vonalát”. A frontvonal november közepén Sztálingrád környékén ingott meg először, egy hónappal később pedig már a magyar csapatoktól délre álló olasz hadsereg szakaszán is áttörtek a szovjetek, a magyarok elleni támadás ezen műveletsorozat újabb állomását képezte. A magyar hadseregnek esélye sem volt felfognia a támadást, a visszaözönlés szinte azonnal megindult; a honvédek kis számban rendelkeztek a T-34-esek ellen is hatásos lövegekkel,…

Tovább
Forrás II. Világháború 

„Kacagva, dalolva lesuhant a béke” – Karácsony a Don partján

Karácsonykor különösen nehéz azoknak, akik szeretteiktől távol töltik az ünnepeket. Főleg akkor, ha ezt közel 2000 kilométerre az otthonuktól, a harctéren teszik. A magyar 2. hadsereg katonái sem éreztek másképp, erről több visszaemlékezés és naplóbejegyzés is tanúskodik. Ezekből válogattunk néhányat. Az írásokban sajátosan keveredik a hon- és békevágy a háború kegyetlen mindennapjaival, némiképp groteszk, de mégis megható módon. Vécsey Béla alezredes, a szombathelyi 35. gyalogezred parancsnoka ajándékkal készült a Gyevica községben települt katonáinak; december 24-re kitüntetési ceremóniát szervezett, amely azonban kockázatokat is hordozott magában, az ellenséges tüzérségnek ugyanis kiváló célpontot…

Tovább
Forrás II. Világháború 

„Vagy vaskereszt, vagy fakereszt” – Suta Gyula hadnagy nyomában

Mivel a második világháborús honvédségi iratanyag jelentős része elpusztult – vagy még a háborúban, vagy az 1950-es években, selejtezés miatt – az alakulattörténettel foglalkozó kutatók általában nehéz helyzetben vannak. Emiatt (is) értékelődnek fel a visszaemlékezések, amelyek hatalmas értékük mellett számos további kérdést is felvetnek. A memória sajátságos dolog, így néha azok is tévesen emlékeznek, akiknek amúgy semmi mentegetni/titkolnivalójuk nem lenne. Különösen igaz ez akkor, ha az események és a visszaemlékezés között több évtized is eltelt, ami az 1945 utáni légkör ismeretében egyáltalán nem ritka.

Tovább
Forrás II. Világháború 

Az életmentő „fagyhalál”

A fagyhalálról, sőt már a téli hidegről sem az életmentésre szokás asszociálni; eszünkbe juthatnak szerencsétlenül járt hegymászók, sarkkutatók, eltévedt túrázók, vagy a Don-kanyar jeges poklában – nem egyszer – 40 °C-ban – szenvedő magyar honvédek. Bár az 1943 január-februári visszavonulás során több ezer katona fagyott halálra (jóval kisebb számban, de korábban is történtek ilyen esetek) és tízezrek szenvedtek valamilyen fokú fagyást, akadt olyan is, akinek az életét mentette meg az extrém hideg.  Az 1918-ban született Kersey Vilmos póttartalékos őrvezető, aki 1942 áprilisától a 4. gyalogezred I. zászlóaljának kötelékében teljesített szolgálatot a…

Tovább
20. század Forrás II. Világháború 

„Csak a kurva hideg tél jön” – versek a Don-kanyarból

A világtörténelemben számos példa akadt és akad arra, hogy valaki egy személyben legyen költő/író és katona. Elég csak a sokak által a történetírás egyik atyjaként emlegetett Xenophónra, vagy a hadvezér és filozófus Marcus Aurelius császárra gondolni. A hazai pályán is találunk jó példákat; Balassi Bálint és az ifjabbik Zrínyi Miklós óta tudjuk milyen, ha kard és toll tökéletes egységet alkot. A helyzet a későbbiekben sem változott, több írónk, költőnk – Petőfi Sándor, Jókai Mór – vett részt az 1848/49-es szabadságharcban majd később az első világháborúban (Molnár Ferenc, Somogyváry Gyula).

Tovább