Fotó: Gyurkovits Tamás/MCC 19. század 

„Magyarországon a siker mindig gyanús” – A kiegyezésről folyt a vita az MCC rendezvényén

Szép számú érdeklődő volt kíváncsi a 19. századi magyar történelem egyik meghatározó eseményéről, a kiegyezésről szóló vitára. Azonban az érdeklődés mintha egy kicsit kopottabb lett volna, mint az őstörténetről, vagy a Mohácsról szóló vita estéjén, amikor még pótszékekre is szükség volt. A kiegészítő helyeket biztosító csapat ezúttal munka nélkül maradt, ám a vendégként meghívott történészek nem: Gali Máté és Pócza Kálmán lankadatlan szorgalommal kérdezték őket. A kiegyezés kissé megkopott népszerűségét rögtön az első kérdés megemlítette: a Medián két alkalommal végzett közvéleménykutatást a fontos magyar történelmi eseményekről és azt kérdezték, hogy…

Tovább
19. század Forrás 

Kiegyezés; a megosztó kompromisszum 150 év távlatából

György Sándor – Rapali Vivien Az 1867-es kiegyezés lezárta az 1848/49 utáni provizórikus állapotot, a forradalommal megindult folyamatokat, sőt talán magát a reformkort is. Természetesen nem pusztán egy pillanatról, hanem hosszú évek tárgyalásáról, valamint bel- és külpolitikai eseménysorozatok, együttállások eredményéről volt szó. A kiegyezést ráadásul (legalább is eleinte) korántsem fogadta lelkesen sem az osztrák, sem a magyar politika és közvélemény.  És hogy vélekedtek a kortársak – Kossuth, Deák, Teleki László – a „kiegyenlítésről”? És hogy vélekedik az utókor? Pozitív vagy negatív a Habsburg monarchiát 50 évre stabilizáló (bebetonozó?) egyezmény mérlege,…

Tovább