“Terjeszteni a forradalom tüzét” – A csehszlovák titkosszolgálat egyik legnagyobb külföldi akciója a hidegháború alatt

A hidegháborús kémtörténelem egyik leghíresebb disszidálására került sor ötven évvel ezelőtt: Josef Frolík, a csehszlovák Állambiztonság (Státní bezpečnost/StB) Nagy-Britanniában dolgozó ügynöke az 1969-es nyári, bulgáriai nyaralása idején a családjával együtt – a CIA segítségével – az Egyesült Államokba menekült. Frolík részletesen beszámolt a keleti blokk titkosszolgálatainak működéséről, kiadta az angol kormányban dolgozó ügynökök és informátorok (például John Stonehouse) neveit, illetve az StB több külföldi akciójáról is említést tett – többek között kitérve a kubai ügynökséggel való “gyümölcsöző” együttműködésre. Habár azzal kapcsolatban nincs információ, hogy ezek között konkrétan említette volna a közel nyolc éven át zajló Manuel fedőnevű műveletet, mindenesetre ennek ismertetése mindenképp megér egy hosszabb cikket. Ugyanis  ez volt a StB legnagyobb, legkiterjedtebb és legintenzívebb akciója a hatvanas években, amelynek jelentősége messze túlmutatott Csehszlovákián, mivel közvetve az egész Latin-Amerika hidegháborús történelmét befolyásolta.

A keleti blokk titkosszolgálatai közül elsősorban a szovjet KGB és a kelet-német Stasi jut az ember eszébe akkor, amikor a kontinenseken átívelő akciók végrehajtásáról, több száz hamis személyazonosság kiállításáról, illetve a különböző fegyveres – köztük terrorista – csoportok tagjainak „radar alatti” utaztatásáról van szó. Pedig ezen a térten a csehszlovák Állambiztonság sem maradt el. Ugyanis Prága az 1955-ös csehszlovák-egyiptomi fegyvervásárlási egyezmény megkötését követően igencsak aktív szerepet játszott a harmadik világban”: fegyvereket szállított a különböző hadseregeknek és függetlenségi – és nem egy esetben terrorista – csoportoknak, intenzív politikai-gazdasági kapcsolatokat ápolt a helyi Nyugat-ellenes és nacionalista kormányokkal, illetve kiterjedt propaganda- és diplomáciai hadjáratot indított az „imperialisták” ellen.  Ebből az aktív tömbön kívüli külpolitikából kifolyólag a csehszlovák Állambiztonság – egészen az 1968-as prágai tavaszig – egy igencsak figyelemreméltó kapcsolatai hálózatot épített ki és működtetett világszerte: 352 tisztet dolgozott külföldön, 41 rezidentúrája volt mintegy 39 országban.[1] Az StB elsősorban a közel-keleti, délkelet-ázsiai és szubszaharai térségben volt aktív, de a hatvanas évektől kezdve már olyan latin-amerikai országokban nyitott rezidentúrákat, mint Argentína, Brazília, Mexikó és Uruguay. Azonban az összes latin-amerikai ország közül kétségkívül Kuba élvezett igazán prioritást.

Amikor már 1959 után Fidel Castro többször tanúbizonyságot tett a keleti blokkhoz való fordulásáról, akkor az StB a karibi szigetországgal kapcsolatos céljai között szerepelt a „kubai forradalom védelme”, Havanna-ellenes amerikai intézkedések megakadályozása és a helyi titkosszolgálatokkal való intenzív együttműködés.[2] Az 1961-ben létrejött és Raúl Castro által irányított Dirección General de Inteligencia (DGI) alá tartozó 2-es csoport (Grupo-2/G-2) foglalkozott a Kubába beszivárgó ellenséges ügynökök kiszűrésével és elfogásával, valamint ők hajtották végre a titkos külföldi akciókat, leginkább Latin-Amerikában (a későbbi évtizedekben már Afrikában).  A Csehszlovákia Kommunista Párt Központi Bizottságának (CSKP KB) döntését követően a csehszlovák rezidentúra hivatalosan 1960. május 17-én kezdte meg működését Kubában. Az összes harmadik világbeli csehszlovák rezidentúra közül a havannait nevezték a „politikai szempontból a legfontosabbnak, a legösszetettebbnek és a legbonyolultabb munkát végzőnek”. Sőt az év végére a bécsi, a londoni és a párizsi rezidentúra után ez számított a „legtermékenyebbnek”.[3]

Ramón Mercader.jpg
Ramón Mercader. A kép forrása: Wikipedia. org

Pár nappal a rezidentúra felállítása után már sor került az első közös csehszlovák-kubai akcióra: a GNOM-művelet során az 1960. május 20-án szabadult Ramón Mercadert – az 1940-ben Lev Davidovics Trockijt meggyilkoló NKVD-ügynököt – a mexikói csehszlovák követség finanszírozásával és szervezésével juttatták el Havannába, majd innen Prágába, végül pedig Moszkvába. A sikeren felbuzdulva mindkét oldal úgy döntött, hogy kiszélesítik az együttműködést. Az StB segített a DGI-nek a fotólaborok kialakításában, a telefonos összeköttetés létrehozásában, a lehallgatómikrofonok szakszerű használatában, zavaróberendezések működtetésében, illetve oktatóvideók és tankönyvek elkészítésében. A csehszlovák Belügyminisztérium a saját raktáraiból biztosította a tisztek számára a szolgálati 7,65 milliméteres pisztolyokat. Prágában 1961–1962-ben két felkészítő kurzust tartottak a kubaiak számára, de ugyanúgy tucatjával jártak csehszlovák katonai és belügyi szakértők a szigetországba (1961-ben a civil szakértőkkel együtt százharminc csehszlovák állampolgár dolgozott Kubában).[4] A kubai emigránsok disznó-öböli partraszállását (1961. április 17–19.) követően jelentősen elmélyült a csehszlovákok és a kubaiak közötti kooperáció: közös akciókat indítottak, amelyek között volt fake news-ok terjesztése Latin-Amerika szerte (Akce Sopka/Vulkán-akció), a kubai valutareformhoz szükséges új pesó gyártása Csehszlovákiában és a pénzgyártáshoz szükséges berendezések ellopása a nyugat-európai nyomdákból (Akce 313), vagy még Fulgencio Batista idején a szigetországba menekült csehszlovák állampolgárok elrablása (Akce Platon).[5]

Kettős játszmák

Azonban a cseh/szlovák történetírás jelenlegi állása szerint az összes közös csehszlovák–kubai titkosszolgálati akció közül messze a Manuel fedőnevű volt legérdekesebb, amely először Carlos Chain Soler (Justo), a DGI helyettes főnöke és Zdeněk Vrána (Velebil) kapitány rezidens között tartott 1962. december 17-i találkozón vetődött fel.[6] A kubaiak által Doble Juego-nak (Kettős Játszmának) nevezett projekt célja az volt, hogy „szétterjesszék a forradalom tüzét szerte Latin-Amerikában” – vagyis ez gyakorlatban a karibi ország területén zajló guerrilleros (gerillák) kiképzését, a kommunista és más baloldali csoportok felfegyverzését, a helyi mozgalmakkal és kommunista pártokkal való folyamatos és szoros kapcsolatok kiépítését jelentette.

Habár ezek közül a legtöbbet Havanna képes volt egyedül megoldani, egy dologban mindenképp külső segítségre szorult: a Kubába való bejutást még valahogy megoldották, de a kiképzett gerillákat – akik között argentinok, bolíviaiak, brazilok, guatemalaiak, kolumbiaiak, venezuelaiak voltak a legnagyobb arányban – nem tudták önállóan, feltűnés nélkül eljuttatni a célországba. Egyrészt ennek a Havanna-ellenes intézkedések, a gazdasági embargók és a hivatalos iratokban vagy útlevelekben feltüntetett kubai tartózkodások voltak az okai. Azokat ugyanis, akik a forradalom után hosszabb ideg a szigetországban éltek, gyakran vissza sem engedték a hazájukba, vagy határon szigorú vizsgálatoknak vették alá. Másrészt pedig 1962-es kubai rakétaválság (október 14-től október 28-ig) után évekig szüneteltek a hivatalos repülőjáratok. A regionális társaságokon (Mexicana de Aviación, Iberia) kívül egyedül a keleti blokk légitársaságai – mint a szovjet Aeroflot és a Csehszlovák Állami Légitársaság (Československé aerolinie/ČSA) – indítottak utasszállító repülőgépeket a szigetországba.

A képen a ČSA egy TU–104A járata. A ČSA első transzatlanti járata Kubába 1962 februárjától kétszer indult. Ez volt az első közvetlen légi összeköttetés egy karibi állam és egy szocialista ország között, mivel a szovjet Aeroflot csak egy év múlva állította fel a sajátját. Kép forrása: Wikipedia.org

Ezért a kubaiak részéről felvetődött az ötlet, hogy ezeket a gerillákat a csehszlovák gépeken keresztül juttatnák el. Természetesen nem közvetlenül: Prágában átszállnának egy nyugat-európai országba tartó repülőgépre, innen pedig hazarepülnének. Próbaképp hét venezuelai kommunistát küldtek vissza a hazájukba. December 19-én kubai papírokkal érkeztek meg Prágába, és az Internacional Hotelben szállásolták el őket. Azonnal érintkezésbe léptek a csehszlovák titkosszolgálatokkal, illetve a kubai nagykövetséggel, amelyek kiállították számukra a hamis venezuelai útleveleket. December 21-én Londonba repültek, majd onnan utaztak Caracasba, természetesen anélkül, hogy a hosszabb prágai tartózkodásuknak nyoma lett volna. Mivel a „manuelek” (manuelců – 1965-től már így szerepeltek a hivatalos csehszlovák dokumentumokban) nem lepleződtek le, ezért mindkét fél – a KGB-vel való konzultáció után – az akció folytatásáról döntött.[7]

Folyamatban a Manuel

A kubai titkosszolgálat három kategóriára osztotta a manueleket:[8] „A” kategóriás – egy kommunista párt vagy baloldali fegyveres csoport magasrangú tagja, alapos vizsgálaton esett áll, teljes bizalmat és támogatást élvezett mindkét fél részéről;„B” kategóriás – alsóbb vezetők, csoportfőnökök, akiket rendszeresen átvilágítottak és megbízhatónak találtak; „C” kategóriás – olyan tagok, akiket nem vizsgáltak át teljesen, vagy az esetükben erős, legtöbbször ideológiai eredetű kétely merült fel, vagyis a résztvevők a „szocializmus eszméje és a forradalom iránti alacsony fokú bizalmat és megértést” tanúsítottak (idesorolták a „kalandorokat”, az „individualistákat” és a nacionalistákat, de az „ügynökgyanús” elemeket is).  A „manueleknek” közel egyhatoda töltött be magas pozíciót a kommunista pártokban. A tagok 0,5 százaléka volt beépített kubai ügynök, akik az akcióban jelen lévőket ellenőrizték, időben megakadályozták, ha valaki disszidálni akart a csoportból, vagy kiszűrték az esetlegesen befurakodott nyugati vagy más latin-amerikai ügynököket. Mindig csoportokban küldték őket, ritkábban családostul: ebben az esetben nők utaztak, akik a gyerekiekkel együtt vettek részt az akcióban. Érdekesség, hogy ahogyan mélyült a kínai–szovjet ideológiai és geopolitikai ellentét, úgy váltak szigorúbbá a „maoista irányzatú résztvevőkkel” szemben, s 1966-tól pedig már kizáró oknak számított, ha valaki nyíltan hangoztatta a Peking-barát nézeteit.

A kubaiak megszervezték az akciókban részt vevők csehszlovákiai útját, kifizették a repülőjegyeiket, ellátták őket az álnevüket tartalmazó kubai hamis útlevelekkel meg valutaigazolásokkal. A „manuelek” ezzel együtt magukkal vitték a hivatalos, vagyis az állampolgárságukat igazoló útleveleket, amelyeket szintén a DGI állított elő. A csoportvezető megkapta a hivatalos jelszavakat és a telefonszámokat. Ezután az álneveket tartalmazó listát, amelyen az érkezések időpontjai szintén szerepelték, a csehszlovák havannai rezidentúrán keresztül eljuttatták az StB I. Csoportfőnökségének I. Osztályához. Miután a ČSA járatának gépe leszállt a Prága-Ruzyně nemzetközi repülőtéren, a műveletben részt vevők felvették a kapcsolatot a helyi StB-ügynökkel. Amennyiben senki sem várta őket a repülőtéren (ez volt a gyakoribb), akkor felhívtak egy telefonszámot, és a hamis útlevélen szereplő névvel jelentkeztek be. A hivatalos kapcsolatfelvétel így zajlott:

Gonzálest keresem. Manuel üdvözli őt – mondta a csoport vezetője, amire az alábbi visszaigazoló választ kapta: „Mit csinál most Augusto?” [9]

A telefonos kapcsolatfelvétel esetében részletezték a találkozó időpontját, a személyesnél pedig együtt várták a kiérkező gépkocsit. A „manuelek” elé a csehszlovák titkosszolgálat rendszerint egy spanyolul beszélő férfi és női alkalmazottat küldött ki, akik a Kubai Népek Barátsága Intézet (Instituto Cubano de Amistad con los Pueblos/ICAP) cseh alkalmazottainak adták ki magukat.

A gépkocsival elmentek egy prágai étterembe, ahol a manueleket a kubaiak prágai rezidentúrájáról két G-2-es ügynök várta, mivel ők ellenőrizték a személyazonosságukat, és később a „kategóriájuknak megfelelően” viselkedtek velük. Közben elvették tőlük a kubai útleveleiket, hiszen a belépést és a hosszabb csehszlovák tartózkodást igazoló hivatalos pecsétek ebbe kerültek bele. Ezeket aztán egy diplomatatáskába csomagolva a hivatalos futárokon keresztül juttatták vissza a szigetországba. Az akcióban részt vevők nagy részét olyan hotelekben szállásolták el, mint a Splendid, a Centrál, a Centrum vagy a korábban említett Internacional. Némelyik „különleges” vagy „A” kategóriás manuelnek rendelkezésére bocsátották a Prága-Holešovicében lévő konspirációs lakást (Valentina) vagy a fővárostól délre levő Ládví községben található villát (Venkov). A prágai tartózkodásuk alatt oktatták őket, de arról semmiféle dokumentáció nem maradt fenn, hogy pontosan milyen képzést nyújtottak nekik.[10] Tovább utazásukat az StB I. Csoportfőnökségének 10. Osztálya szervezte meg: összeállították az útitervet, megvették a jegyeket, de ezt a csoportfőnököknek a náluk lévő pénzösszegből kellett megvásárolniuk. Ugyanúgy igyekeztek informátorként vagy ügynökként beszervezni a manueleket – az StB ilyen irányú erőfeszítéseinek többsége kudarcot vallott.

A Manuel-akció örve alatt több híres vagy hírhedt kommunista, gerilla vagy terrorista jutott vissza a hazájába. Például Jesús Alberto Márquez Finol (El Motilón), a venezuelai Forradalmi Baloldal Mozgalom (Movimiento de Izquierda Revolucionaria – MIR) vezetője, Ítala Nandi brazíliai színésznő, Otto René Castillo költő és forradalmár (aki a guatemalai Vörös Hadsereg oktatási biztosa lett) vagy Humberto Ortega (Daniel Ortega testvére), aki 1969-ben Prágán keresztül jutott el Nicaraguába, és tíz évvel később hadügyminiszternek nevezték ki.[11]

Hibák sokasága

A Manuel-akció sem volt mentes a hibáktól, nehézségektől és botrányoktól, sőt ebből annyi volt, hogy így utólag kész csoda, hogy nem lepleződött le az egész már az elején. A legáltalánosabb problémának az számított, hogy a kubaiak egyáltalán nem készítették fel a manueleket a csehszlovákiai útjukra. Vagyis nemcsak az országban uralkodó állapotokkal nem voltak tisztában, hanem olyan alapvető dolgokkal sem, mint az időjárás vagy a pénznem. Ezért gyakran előfordult, hogy a hideg időszakokban érkezőket nem látták el megfelelő meleg ruházattal, s így egy színes ingben és rövidnadrágban eléggé feltűnő látványnak számítottak a repülőtéren. Ugyanúgy gyakran megfáztak, ami miatt akár hetekre Csehszlovákiában ragadtak, amíg teljesen gyógyultak nem nyilvánították őket. Továbbá egyesek – főleg a „kalandorok” – nem vették komolyan a Manuelt, vagy egyszerű kirándulásként fogták fel az egészet, ezért az sem volt ritka, hogy vízumuk meghosszabbítását kérték, vagy városnéző programokat szerveztek maguknak. Néhány csoportvezető már a prágai tartózkodása elején elköltötte a kubaiak által biztosított pénzösszeget, ezért a csehszlovák hatóságoktól kellett kölcsönkérni.

Sokszor csináltak olyat, amivel könnyen leleplezhették volna magukat: a repülőgépen vagy a repülőtéren hangosan beszélték meg a kubai élményeiket. Néha a csoportvezető egyszerűen elfelejtette a telefonszámot és/vagy a jelszavakat. Sőt egyesek ezeket feljegyezték egy cetlire, amelyet aztán elhagytak a repülőtéren. Mivel egyszerre két útlevelet hoztak magukkal, néha a valódi állampolgárságukat tartalmazó dokumentumot adták le először, nem pedig a kubait. Ráadásul az is előfordult, hogy a hivatalos vizsgálat során egyszerre mindkettőt benyújtották! A kubaiak által kiállított útlevelekkel sem volt minden rendben: rossz bélyegzők, nem egyező álnevek, a latin-amerikai nagykövet és konzul nevének elrontása. Emiatt gyakran a 10. Osztálynak kellett kijavítania a hibákat, vagy teljesen új személyi iratokat kellett kiállítania.[12]

A manuelek magas száma és az általuk elkövetett hibák következtében csupán idő kérdésének számított, hogy mikor figyelnek fel rájuk a nyugati és a latin-amerikai kémelhárító szervek. A Manuel-akcióról először az argentinok szereztek tudomást 1963 januárjában a Kubában lévő ügynökeiken keresztül. A legtöbb információt viszont Vladimir Rodríguez Lahera (Victor) kubai ügynök adta át, aki 1964 tavaszán az Egyesült Államokba szökött. Felvette a kapcsolatot a CIA-val, és az ügynökséget ellátta a szükséges információkkal. Ettől kezdve az amerikaiak és latin-amerikai szövetségeseik építettek be ügynököket a manuelek közé. Habár azzal kapcsolatban nincs forrás, hogy mennyire sikerült ezeket az elemeket kiszűrni, az kétségtelen, hogy a Prágán keresztül utazók egy részét már nem sokkal a hazatérésük után leleplezték. Például 1967 áprilisában Jerónimo Carrerának, a Venezuelai Kommunista Párt Központi Bizottsága tagjának elmondása szerint január óta hat olyan párttaggal végeztek, akik részt vettek a Manuel-akcióban. Vagy szintén ebben az évben a brazíliai Caparaó-hegységben vívott összecsapás során manueleket fogtak el, akik részletes leírást adtak a „prágai kitérőjükről”.[13] A brazil külügyminisztérium (Itamaraty) 1967. szeptember 27-én behívatta Ladislav Kocman csehszlovák nagykövetet, és szóban figyelmeztette: Prága hagyjon fel a terroristák közvetítésével. Később követelni kezdték a csehszlovák kormánytól, írásban ismerjék el, hogy nem vettek részt „terroristák csempészésében”, és többé nem fognak beavatkozni a brazil belpolitikába. Először ezt a csehszlovák vezetés válasz nélkül hagyta, de végül azt a nyilatkozatot adták ki, hogy

Prága egy nemzetközi légikikötő, amelyet bármelyik utas szabadon használhat az átszállásra”. [14]

A brazíliai Caparaó-hegység, amely 1966-ban és 67-ben intenzív harcok színhelye volt. A kép forrása: Wikipedia. org

A Manuel-akció lendülete 1968-ban alábbhagyott, s ennek nemcsak az egyre több lebukás és diplomáciai botrány volt az oka, hanem a prágai tavasz, amely elég sok és intenzív bírálatot váltott ki Fidel Castroból. Miután pedig a Varsói Szerződés tagállamainak – Románia kivételével – katonai beavatkozásával „normalizálódott” a helyzet Csehszlovákiában, az StB-ben (és a KGB-ben is) egyaránt úgy látták, hogy hiába indították el nyolc évvel ezelőtt a Manuelt, sehol sem sikerült komoly vagy sikeres forradalmat kirobbantani. Ezzel párhuzamosan a kubai gazdaság egyre nehezebben engedhette meg magának, hogy ilyen kétséges kimenetelű akcióba fektessen be, és a latin-amerikai gerillák támogatása már nem volt számukra többé fenntartható. Másrészt Havanna változtatott a korábbi külpolitikai irányvonalán: az évtized végén diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat épített ki a latin-amerikai országok többségével, és a „forradalomexportálás” Közép-Amerikán kívül a szubszaharai Afrikára, illetve a Közel-Keletre irányult, miközben a keleti blokk tagországaival szemben már sokkal hűvösebb viszonyt ápolt, mint a forradalom első éveiben. 1970. március 6-án Havanna a Manuel-akció befejezése mellett döntött. Hivatalos oknak a Belügyminisztériumban zajló átszervezéseket és a cukornád-betakarítást (!) jelölték meg. A csehszlovák hatóságok tudomása szerint 1962 és 1970 között 1179 latin-amerikai gerilla, kommunista és terrorista jutott el Kubából Csehszlovákián át a célországba.

A manuelek megoszlása állampolgárságuk szerint, 1962–1970.[15]

Ország
Venezuela
Argentína
Dominikai Köztársaság
Guatemala
Kolumbia
Peru
Brazília
Ecuador
Paraguay
El Salvador
Honduras
Egyéb –       köztük spanyol, amerikai, brit
Manuelek száma
236
177
122
100
79
76
48
41
38
36
35
191

Az akció hivatalos befejezése ellenére a csehszlovák vezetésben még évekig azt feltételezték (korántsem alaptalanul), hogy a kubaiak nem hagytak fel a gyakorlattal – immáron nem Latin-Amerikába, hanem elsődlegesen Afrikába és a Közel-Keletre utaztattak fegyvereseket, így szerintük a berlini fal összeomlásáig Prága a nemzetközi terrorizmus egyik kulcsfontosságú „kikötője” maradt.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Felhasznált irodalom

Levéltári források:

A prágai Cseh Nemzeti Levéltár (Národní Archiv/NA)

Fond Politické byro ÚV KSČ 1954-1962 (f. 1261/0/11.) – a CSKP KB KB Politikai Irodájának ülései 1954 és 1962 között

Kancelář 1. tajemníka ÚV KSČ Antonína Novotného (f. 1261/0/44)  – Antonín Novotný CSKP KB első titkárának irodája.

Állambiztonsági Iratok ((Archiv bezpečnostních složek/ABS)

Szakirodalom:

Tomek, Prokop: Akce Manuel. In: Securitas Imperii: sborník k problematice bezpečnostních služeb. 2002 (9)., 326–333.

Zídek, Petr: Československo a francouzská Afrika 1948–1968. Praha, Libri, 2006.

Zourek, Michal: Operation Manuel: When Prague Was a Key Transit Hub for International Terrorism. In: Central European Journal of International and Security Studies, Vol. 9. No. 3., 2015., 78–98.

Jegyzetek és hivatkozások

[1] Zídek 2006, 25.

[2] Ebben a cikkben terjedelmi okok miatt nincs lehetőség bővebben kitérni a csehszlovák-kubai kapcsolatok széles és figyelemreméltó skálájára.

[3] NA, KSČ/A ÚV KSČ, Politické byro ÚV KSČ 1954–1962/f. 1261/0/11. csomó (svazek/sv.) 278., archiválási egység (archívni jednotka/ar.j.) 360., napirendi ponthoz (k bodu/b.) 32., 1960. szeptember 27.

[4] NA, A ÚV KSČ, Kancelář 1. tajemníka ÚV KSČ Antonína Novotného – II. část 1951–1967 (f. 1261/0/44.), doboz (karton/kar.) 122., leltári szám (inventární číslo archiválie/inv.č.) 268. Informační zpráva o zkušenostech a činnosti čs. expertů na Kubě ze dne 06.05.1962.

[5] Bővebben ezekről a közös akciókról, a Havannában lévő csehszlovák rezidentúra működéséről vagy a cikkben is tárgyalt Manuel-akcióról lásd Krajcsír Lukács: „Prágából szeretettel: A Manuel-akció.” A csehszlovák titkosszolgálat a harmadik világban. In: Andreides Gábor, M. Madarász Anita, Soós Viktor Attila (szerk.): Diplomácia – Hírszerzés – Állambiztonság. Budapest: Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB), 2018., 343–374.

[6] Zpráva z Havany. In: Archiv bezpečnostních složek (ABS), fond I. správa SNB, egység száma (číslo jednotky/čj.) A- 80723/011. 1962. december 20.

[7]Záznam o kontaktu s Manuelem Martinezem Rodriguezem.  In: ABS, fond I. správa SNB, čj. A 80723/105, 1965. február 24.

[8] Tomek 2002, 331.

[9] Tomek 2002, 327.

[10] Stížnost Brazílie na čs. vměšování při dopravě partyzánů z Kuby do LA.In: ABS, fond I. správa SNB, čj. A- 80723/100, 1967. november 7.

[11] Zourek 2015, 87–94.

[12] Tomek 2002, 329.

[13] Stížnost Brazílie na čs. vměšování při dopravě partyzánů z Kuby do LA . In: ABS, fond I. správa SNB, čj. A- 80723/100, 1967. november 7.

[14] Zourek 2015, 84.

[15] A táblázat saját készítésű. Az adatok a következőkből származnak: Zourek 2015, 86.

Facebook Kommentek