Biszku Béla, a Kádár-rendszer kemény ökle.
Biszku Béla neve sokaknak minden bizonnyal ismerősnek hangozhat. Az egykori kommunista belügyminiszter hat évvel ezelőtt bekövetkezett hála, s azt megelőzően az ellene irányuló per sokáig a lapok hasábjain tartotta miközben egykori elvtársai közül, Kádár Jánoson kívül sokakra talán már a legtöbben nem is emlékeznek. Ki volt ő? Mi volt a szerepe az 1945 utáni magyar történelemben, s mi tudunk róla azokból az időkből, amikor nem volt közfunkciót ellátó személy? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Krahulcsán Zsolt idén megjelent kötetében.
Krahulcsán Zsolt 2022 nyara óta kapható kötete sok tekintetben újdonság, újdonság, mert Biszkuról mindeddig nem született önálló monográfia, újdonság, mert számos olyan forrást használ, amelyek segítenek eligazodni az egykori kommunista pártfunkcionárius életében, születésétől sírjáig.
A szerző az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos kutatója, több fontos munka szerzője, a szocialista korszak szereplőinek kiváló ismerője, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy több könyve is megjelent a korszakról, Nemzeti Emlékezet Bizottságának, vagy a L’ Harmattan gondozásában – hogy csak két fontosabb kiadót említsek. Friss kötete a Jaffa kiadó Ablonczy Balázs és Müller Rolf által szerkesztett sorozatát gazdagítja. Az elmúlt években több a sorozatba tartozó Jaffás könyvet volt szerencsém olvasni, némelyikről írtam is (1, 2), bátran állíthatom, hogy a sorozatban való megjelenés egyszerre a szerző és a Jaffa nagy érdeme. A sorozatban publikáló történészek Magyarország élvonalához tartoznak.
A kötet, mint ahogy azt a korábbi ajánlóimban már említettem, rendkívül jó aránnyal lett szerkesztve, kompakt, igényes megjelenésű mind a borítója, mind a tördelése figyelemreméltó. Sajnos, mint a sorozat többi darabjánál is ki kellett emeljem, itt is a végjegyzetelést választották, ráadásul fejezetenként újrakezdve a számozást. Arra való tekintettel, hogy az összes többi kötet is ezt az elvet követi, lassan érdemes volna elengedni, ami miatt kénytelen vagyok megemlíteni, hogy nagyban zavarja az olvasást, ha a jegyzetek is érdekelnek bennünket.
A tartalmi felépítése a munkának logikus, kronológiai sorrendben követi Biszku Béla életét. Nagy erénye, hogy magánéletével is behatóan foglalkozik. Kiemeli, hogy jó tanuló volt, és szegény származása és hányattatott sorsa ellenére iskoláit jó tanulóként végezte el. Képzett szakmunkásként helyezkedett el és a munkaerőhiány korszakában igen jó keresettel rendelkezett Budapesten. A szerző a kötetben végig következetesen értékeli a forrásokat, érvelése logikus és a pártszervezet átalakulásának néhol bonyolult leírása ellenére is követhető. Ebben a fejezetben azonban egy fontos ellentmondást nem oldott fel. Krahulcsán Zsolt leírja, hogy elébb 26-28 Pengőt keresett hetente, ami havi szinten 100 Pengőnél valamivel nagyobb keresetnek számított, majd munkahelyváltása miatt Biszku 1 Pengős órabért kapott. Ez heti 40 órás munkaidővel számolva, négy hétre 160 Pengőt jelent. Ha Biszku azonban csak napi 8 órát dolgozott, de a korban megszokott heti 6 nap, ez akár 200 Pengős havi bért is jelenthetett. Ez kifejezetten kényelmes anyagi körülményeket jelenthetett a fiatal szakmunkásnak. Ennek ellenére Krahulcsán azt írja, ugyanazon az oldalon, hogy Biszku édesanyja a takarításért csak havi 8-10 Pengőt keresett, míg a havi lakbér a szoba-konyhás lakásért 28 Pengőt tett ki, ezért a család egy hónapig a lépcsőházban lakott, majd a család egy egyszobás szükséglakást bérelt havi hat Pengőért.
Ha Biszku a legalább 160, de jó eséllyel havi 200 Pengős keresetéből nem tudott 28 Pengőt családja lakhatására költeni, az felvet kérdéseket. Sajnos a szerző válaszok tekintetében itt adós maradt.
A kötet, talán számomra legfontosabb része Biszku 1945 és 1957 közötti szerepéről szóló része. A szerző itt meggyőző alapossággal leírja az angyalföldi pártszervezetben tevékenykedő Biszku szerepét a pártállami diktatúra kiépítésében és az ezzel párhuzamos, a kommunista hierarchiában való felemelkedését. A felületes szemlélő talán hajlamos arra, hogy a Rákosi és a Kádár-korszakot egymástól teljesen elválassza, mintha ezek egymástól és 1956-tól egyenlő távolságra volnának. Biszku életútjának bemutatása rávilágít arra, hogy a Kádár-rendszer genezise nem 1956 és nem a Köztársaság téri ostrom, hanem gyökreit tekintve 1945. Biszku szerepe a Rákosi-korszakban jelentős. Nem azért, mert a pártvezetők sorában foglalt volna helyet, hanem azért, mert Rákosiék is a középkáderek tömegére építették elnyomó rendszerüket, amiben Biszku minden későbbi mismásolása ellenére részt vett.
A kötet nagy érdeme, hogy primer források használatával nem hagy fehér foltokat, megválaszolatlan kérdéseket nyitva a megtorlások kapcsán. Biszku, mint Kádár bizalmasa Belügyminiszterként irányította a megtorlásokat. Itt nagy szerepe volt annak, hogy 1956 előtt káderesként olyan tapasztalatra tehetett szert és a párttagság körében ismertséget, hogy ez nyilvánvalóan alkalmassá tette a feladatra. A Tóth Ilona elleni per kapcsán B. Tóth Matild vérbírót hírbe hozták, miszerint ő Biszku felesége volna, s a Belügyminiszter kézi irányítása a megtorlások kapcsán azért is lehetett ilyen hatásos, mert még feleségét is mozgósította. A valóság ezzel szemben az, hogy B. Tóth Matild nem volt házastársa Biszkunak, azon felül, hogy feleségét nem így hívták Brandstätter Jenőné Dr. Tóth Matild, mint a teljes neve mutatja, nem a belügyminiszter felesége volt. Hogy miért terjedt el ellenkezője, az már más kérdés. (B. Tóth Matild életrajzáért lásd a NEB honlapját.)
A munka végigköveti Biszku teljes karrierjét a belügyi bársonyszékből való távozása után is, azonban kétségkívül az 1990 utáni huszonhat év a legtanulságosabb. A bűn és büntetlenség című, 2010-ben megjelent film volt az, amely rávilágított arra a komoly problémára, hogy a pártállami múlt egykori résztvevői úgy távoztak el élők sorából, hogy nem volt a rendszerváltozás után jogi felelősségre-vonása a szocializmus alatti törvénytelenségeknek. A közelmúlt történeti értékelése rendkívül nehéz terep, de Krahulcsán jó érzékkel igyekszik távolságot tartani mind a szenvtelen leírástól, mind az ítélkezéstől. Ismeret-gazdag leírása felvértezi az olvasót, hogy a szerző által felvetett morális kérdések tekintetében saját maga dönthessen. Ehhez nagy segítséget nyújt a kötet, ugyanis nem vitatja el Biszku kétségtelen felelősségét, mégis rávilágít arra, hogy a teljes államapparátus felelős a törvénytelenségek végrehajtásáért, így azok a szereplők is, akik 1990 előtt elhunytak. Biszku tehát az egyik utolsóként távozott el az élők sorából a magas rangú döntéshozók közül, s hogy az ellene folytatott büntetőper végül halálával és nem elítélésével végződött azt eredményezte, mint azt Krahulcsán kiemeli, a feltépett sebek után megnyugvásra várók nem kapták meg múlt lezárásának vágyott gesztusát.
Krahulcsán Zsolt: Biszku. A megtorlás belügyminiszterének életútja. Budapest, 2022, Jaffa.
ISBN: 978-963-475-460-2
Keményfedeles borító, 255 oldal
4499 Ft
https://www.jaffa.hu/biszku-1910?keyword=Biszku