A Seuso-kincs
A méltán híres Seuso-kincs a késő római császárkor egyik legjelentősebb kincslelete. Korát, anyagát, illetve művészi megmunkáltságát figyelembe véve eszmei értéke felbecsülhetetlen. A kincset jelenleg 14 ezüsttárgy – valamint az elrejtésükre használt rézüst – alkotja, bár a már ismert és beazonosított darabokon kívül szinte biztos, hogy a készletnek további darabjai is léteznek. Egyes becslések szerint eredetileg több mint 200 darabból állhatott, ahogy ez más, hasonló korú kincsleleteknél előfordult. Többek között még öt ezüsttál, valamint számos aranyozott ezüstcsésze illetve ezüstkanál tartozhat hozzá.
Mivel a Seuso-kincs nem szabályosan végzett, hivatalos régészeti feltáráson került elő a földből, ezért a kincs pontos helyét, illetve a leletkörülményeket sem dokumentálták. Ez azért problémás, mert ezáltal a leletek történeti kontextusát még nehezebb pontosabban meghatározni, tehát erre vonatkozóan csak következtetéseket lehet levonni a kincs tárgyainak mai állapotából. Mivel az edényeknek egy időre nyoma veszett, ezért a kilencvenes években, újbóli előkerülésük után azt kellett elsősorban megállapítani, hogy a tárgyak valóban egy egységet alkotnak-e, vagy időközben összekeveredtek más leletekkel. Az egyes darabok alapanyagának hasonlósága mellett ezt alátámasztja a rajtuk található görög mitológiai alakok, például Erósz, a Gorgófej, Akhilleusz, Meleagrosz, Dionysos ábrázolása, az edények nagy mérete, a kancsók és az amfora nyakának hasonló díszítése is. Stílusuk alapján i.u. 330 és 370 között készülhettek. A leletek összetartozását bizonyítják a már említett üst belső falán található tálperem-lenyomatok is, amelyekbe a Seuso-kincs edényei pontosan beleilleszthetőek.
Az elrejtés okára is csak következtetni lehet. Az. i.u. III-IV. században megnőtt a Római Birodalom külső fenyegetettsége, illetve belső megosztottsága is. A határvidékekre, így Pannoniára is hatással volt a gyakori uralkodóváltás és ebből fakadóan egy erős központi irányítás hiánya. Ilyenkor általában az itt élő barbárok hajlamosak voltak figyelmen kívül hagyni az előző császárral kötött megállapodásokat. Az új császár, Valentinianus (uralk. i.u. 364-375) határvédelmi programja ugyan esedékes volt – főleg a nem sokkal korábban megjelent hunok miatt – 374-375 folyamán mégis kvád és szarmata invázió árasztotta el Pannoniát, akik hónapokig portyáztak a Dunántúlon. Nagyon valószínű, hogy eme, vagy legalábbis egy ez idő tájt történt, barbár betörés alkalmával rejtették el az ezüstedényeket. A rézüst faláról vett koromminta szénizotópos vizsgálata (amely során a C14-izotóp segítségével hozzávetőlegesen megállapítható egy széntartalmú, szerves anyag kora) alátámasztja ezt az időszakot.
A Seuso-kincs darabjai nem egyszerre készültek. Valószínűleg évtizedek teltek el a korai, geometrikus díszítésű edények és az egyedi, aprólékosan megmunkált ezüsttálak készítése, illetve (valószínűleg utolsó) római tulajdonosuk birtokába kerülése között. Mai ismereteink szerint a készlet négy tálból, egy geometrikus díszítésű kézmosó készletből (két kancsó és egy mosdótál – kézmosó medenceként is emlegetik), egy pár situlából (vödör), három kancsóból, egy amforából és egy illatszeres dobozkából áll. Az edényeket ezüstből munkálták meg domborítással, véséssel, illetve niellótechnikával, többségük aranyozott is.
A kincs névadó darabja az ún. Seuso-tál. A nagyméretű, 70,5 cm átmérőjű tál peremén különböző vadászatok, például medve, nyúl, antilop, leopárd, gazella, jelenetei futnak körbe, illetve a zsákmánnyal hazatérő vadászok. A tál közepén található díszítés szarvas- illetve vaddisznó-vadászatot, valamint egy lakomát ábrázol. A négy férfiből és egy nőből álló társaság előtt az asztalon hal, szolgák pedig további ételeket és italokat szolgálnak fel nekik. A jelenet alatt halakkal teli víz jelzi, hogy az összejövetel vízparton zajlik. A központi jeleneteket egy latin nyelvű verses szöveg szegélyezi:
HEC SEVSO TIBI DVRENT PER SAECVLA MVLTA POSTERIS VT PROSINT VASCVLA DIGNA TVIS
„Maradjanak meg neked sok évszázadon át ezek az edények, Seuso, és utódaidnak is méltón a hasznára váljanak.”
A medalion témaválasztása elterjedt volt a késő római korban, tulajdonosa kényelmes és boldog életét volt hivatott szimbolizálni. Ezt a középső jelenetet azonban két felirat is konkretizálja, ami azt mutatja, hogy nem csupán dekorációs céllal került a lakoma-jelenet a tál közepébe. Az egyik (INOCENTIVS) valószínűleg a mellette látható, fához kikötött ló neve. A másik felirat viszont a kincs előkerülési helyének beazonosításában is segíthet, ugyanis a PELSO a Balaton közismert császárkori latin neve. Ez arra utalhat, hogy a hajdani tulajdonos életében szerepet játszhatott a Balaton és vidéke, akár birtokai is lehettek ezen a területen.
A feliratban említett SEVSO nagy valószínűséggel az ezüst étkészlet tulajdonosa volt. Lehetséges, hogy egy kiemelkedő családi esemény, talán esküvő alkalmából kaphatta ajándékba ezt az ezüst tálat és esetleg a tálalókészlet többi darabját is. A Seuso nevet nem ismerjük más ókori forrásból, csak ezen a tálon jelenik meg. A személynév elemzése azt mutatja, hogy germán eredetű lehet, ugyanis a germán személyneveknél fordul elő ez a fajta névadás. Jelen esetben a SEV- szótagra rövidített eredeti névhez a -SO kicsinyítő képzőt csatolták, tehát feltehetően ezt az elnevezést a közeli rokonság vagy baráti kör használhatta. Viszont a Seu- tő nem vezethető le a germán névadásból, ezért minden bizonnyal egy római nevet (pl. Severus) láttak el kicsinyítő képzővel. Ez arra enged következtetni, hogy a Seuso-kincs néhai birtokosa esetleg germán származású, de előkelő római lehetett.
Erre utal az ún. Hippolytus-készlet megformázása. Ez egy kancsóból és egy pár situlából, azaz vödörből áll. Utóbbi fából készült és bronz- vagy ezüstveretekkel díszített formájára az i.u. IV. századi germán előkelők temetkezéseiben találhatunk párhuzamot. Illetve a XIX. században, Polgárdi-Kőszárhegyen került elő egy négylábú ezüstállvány, melynek lábazata és díszítése meglehetősen hasonlít a Hippolytus-kancsó füléhez (egyesek szerint olyan feltűnő a hasonlóság, hogy az ezüstállvány is a Seuso-kincs egyik darabja lehet).
A Seuso-tál latin feliratának eleje és vége közé vésett Krisztus-monogram azt jelzi, hogy Seuso és felesége is keresztények voltak. Ez is segít a tál korának meghatározásában, ugyanis a kereszténység elterjedése Nagy Konstantin álmához (melyben meglátta ezt a jelet), majd i.u. 312. október 28-i, Maxentius felett aratott győzelméhez köthető. Ugyanakkor a kereszténységet elutasító Julianus uralkodás alatt tiltották a monogramot, tehát a tál készítésének legkorábbi időpontja a Julianus halála utáni időszak, azaz i.u. 363 júniusa.
A kincsek, főleg a Seuso-, az Akhilleusz- és a Meleagrosz-tál megmunkáltságából és minőségéből következtethetünk Seuso társadalmi helyzetére is. Feltehetőleg a római társadalom legfelsőbb rétegéhez tartozhatott, talán egy katonai egység parancsnoka lehetett.
Ezek a gazdagon díszített tálak valószínűleg csak dísztárgyként funkcionáltak, viszont a Seuso-kincs egyes darabjai valóban használati tárgyak lehettek. Ilyen például a geometrikus díszítésű tál és geometrikus díszítésű kézmosó készlet. Utóbbi egy pár kancsóból és egy mosdótálból áll. A geometrikus tálat valószínűleg ételek tálalására használhatták. A közepén rozetta és palmetta díszítés látható. A tisztálkodásra szolgáló kancsókon és a mosdótálon stilizált növényi és geometrikus motívumok váltakoznak. A kb. 6 liter űrtartalmú mély mosdótál közepén látható vájatokba pedig pontosan illeszkedik a két geometrikus kancsó talpa.
A kincslelet öt különböző kancsójából az egyik az ún. Dionysos-kancsó. A nyolc részre tagolt kancsót nyolc táncoló alak díszíti, Dionysos és a bakkhánsnők, szatírok és a kecskelábú Pan. A díszítésből arra lehet következtetni, hogy a kancsó bor tárolására szolgált. Nagyon valószínű, hogy – mivel a Seuso-kincs legtöbb edényének van párja – ehhez a kancsóhoz is tartozott egy másik, azonban ennek jelenlegi helyét, vagy hogy egyáltalán előkerült-e már, nem ismerjük.
Valószínűleg a tulajdonos feleségéé lehetett az a henger alakú, fedéllel ellátott illatszeres szelence, melyet szépítkezéssel kapcsolatos figurális jelenetek díszítik, egyik oldalán az úrnő és a szolgái, másik oldalán fürdőjelenet látható. A doboz belsejébe egy hét kerek nyílással perforált ezüstlemezt rögzítettek, tehát az aránylag nagy dobozt illatszeres üvegcsék tárolására használhatták.
A Seuso-kincs vizsgálata során három edény (a geometrikus tál, az egyik vödör és az illatszeres doboz) alján karcolt feliratokat fedeztek fel. A részben latin betűkkel, részben rúnákkal, de germán nyelven írt számnevek arra utalnak, hogy a Seuso-kincs tárgyait leltári listába vették. A Dunántúlról éppen az i.u. IV. század második felétől ismerünk több rúnafeliratot. Ezek különben ritkaságszámba mennek, tehát feltűnésük mindenképpen szembetűnő, viszont a feliratok vizsgálata és történelmi kontextusba helyezése még várat magára.
A kincshez tartozik az a rézüst is, amiben az ezüst edényeket elrejtették. Ennek körülményei ismeretlenek, azonban amíg a földben volt, az üst belsejének falán ásványi lerakódás keletkezett, ezért a nagyobb tálak lenyomatokat hagytak, így rekonstruálható, hogyan helyezték el benne az edényeket: a négy nagyobb tálat lefelé fordítva az üst alján (legalulra a Meleagros-tálat, arra a geometrikus, majd az Achilles-, végül a Seuso-tálat), ezeken helyezkedtek el a kisebb edények. Az üstöt két, kalapálással kialakított és szegecseléssel egymáshoz rögzített, rézlemezből készítették, az alját pedig egy harmadik, enyhén domborított lemez alkotja. A jellegzetes formája és a készítés különleges technikája alapján megállapítható, hogy ez a fajta rézüst az i.u. II-IV. századi római Rajna- és Duna-menti területeken volt elterjedt, legdélebbi példányai éppen Pannonia dunántúli részéről ismertek. Konkrétan ez a rézüst az i.u. III. vagy IV. században készülhetett.
Tehát a régészeti eredményeket figyelembe véve szinte biztos, hogy ezeket az edényeket az i.u. IV. század második felében, a Dunántúlon használták, tehát valószínűleg onnan is kerültek elő. Azonban eredetüket illetően még mindig több a kérdés mint a válasz, ezért további tudományos vizsgálatokra lesz szükség.
A Napi Történelmi Forrás stábja élőben is megtekinthette a Seuso-kincseket, a szervezésért köszönet Kerekes Máriának és Németh Csabának!
Felhasznált irodalom:
Grant, Michael: Róma császárai. Corvina, 1996.
Mráv Zsolt – Dági Marianna: A Seuso-kincs – Régész szemmel
Mócsy András: Pannonia a késői császárkorban. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975.
Nagy Mihály: A Seuso-kincs
Nagy Mihály: Lelőhely nélküli lelet? – Meddig ül még átok a Seuso-kincsen? 1. rész
Nagy Mihály: Lelőhely nélküli lelet? – Meddig ül még átok a Seuso-kincsen? 2. rész
A Magyarországra került Seuso-kincs műtárgyainak leírása a Szépművészeti Múzeum honlapján
Tóth Endre: A Seuso-kincs. Római kori ezüstedények a pannon föld mélyéről. In: Rubicon 2014/4-5. 4–15.
