Jelentések a Gulág magyar krónikásáról – Rózsás János, a „magyar Szolzsenyicin” története

Murai András – Németh Brigitta

A Gulágról szóló első magyar önéletrajzi könyv szerzője Rózsás János (19262012), akit a szovjet lágerek embert pusztító világának szépirodalmi megformálása mellett az orosz íróhoz fűződő baráti kapcsolata miatt is gyakran neveznek a „magyar Szolzsenyicinnek”. Rózsás Nyugat-Németországban megjelent könyve, a Keserű ifjúság,1 és Szolzsenyicinnel való kapcsolata okán sok munkát adott az állambiztonságnak. Veszélyes személynek tartották: 1954-től 1989-ig megfigyelték. Ezalatt a több évtized alatt azonban ő maga is megfigyelő lett: 1975-ben beszervezték, 1979-ig volt ügynök, majd a nyolcvanas évektől titokban azon munkálkodott, hogy önéletrajzi dokumentumregénye megjelenhessen. A rendszerváltozás után számos írást publikált,2 többek között nevéhez fűződik a közel 4000 magyar fogoly adatát magában foglaló Gulag lexikon.3

Mit tudott az államvédelem Rózsás Jánosról? És milyen kép rajzolódik ki róla a Gulág-túlélők leszármazottainak visszaemlékezéseiből?4 Személye és művei jól ismertek az egykori láger-foglyok családjainak körében, megítélése azonban ellentmondásos besúgó tevékenysége, valamint amiatt, hogy a Gulag lexikonban szereplő személyekkel nem egyeztetett, több esetben pontatlan adatokat közölt.

File:Rózsás.jpg
Rózsás János idősebb korában (Wikimedia Commons)

A veszélyes

Rózsás János 1944 végén, 18 évesen mint levente esett hadifogságba, pár hónappal később tíz év javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre és örök száműzetésre ítélte a szovjet bíróság. Sorstársai jelentős részéhez hasonlóan 1953-ban, Sztálin halála után szabadult. Hazaérkezését követően azonnal megfigyelés alá vonták. Az államvédelem a Szovjetunióból hazatérő „politikai elítélteket” gyanakvással fogadta, és 1953-tól megszervezték ellenőrzésüket. Rózsásról 1954-től vizsgálati dossziét vezettek, aminek anyaga „csiszolás során törölve lett”, vagyis felülvizsgálat során 277-ről 40 oldalra fogyott.5 Operatív kartonján az évek során a következő terhelő adatokat sorolták fel:

„kopjás kiképzésben részesült; 1956-ban Nagykanizsán a járási ellenforradalmi bizottság tagja; nacionalista beállítottságú.”6

E három vád közül az első a szovjet fogságra és Gulágra hurcolásának okára utal. A Kopjás-mozgalom a második világháború végén a szovjet megszállás ellen szerveződött és a kommunista rendszer kialakulásának idején a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének titkosszolgálati szerveként működött. 1945 után 1948-ig több embert elítéltek a Kopjás-mozgalomban való részvétel miatt. A nyugat-magyarországi régióban Berkesi András, a Kádár-rendszer későbbi sikeres írója, akkor még ÁVH-s tiszt vezette az általuk aktív kémszervezetnek tartott mozgalom felszámolását.7 Dossziéjából nem derül ki, hogy Rózsásnak ténylegesen köze lett volna a „kopjásokhoz”. Mindenesetre 1962-ben „Légrádi” fedőnevű ügynök azt jelenti róla, hogy felvette a kapcsolatot a volt „kopjással”, Rózsással, de azon túl, hogy a volt foglyok igyekeznek egymással „szorosabb baráti kapcsolatot tartani”, csak jót tud írni róla.8 Megfigyelésének második okáról, ’56-os szerepléséről összesen csak annyit tartalmaznak a dossziék, hogy 1956-ban az IBUSZ-ban dolgozott és a forradalom idején kezdeményezője volt a munkástanács fegyveres részleg megalakulásának. A „nacionalista beállítottságú” jelzőt a Keserű ifjúság című könyve miatt írták a kartonjára, amit fokoztak egy későbbi, 1986-os jelentésben: ellenséges tartalmú önéletrajzi írásnak, szovjetellenes regénynek minősítették.

A besúgó

Miközben Rózsást évtizedeken keresztül a rendszer ellenségének tekintette az államvédelem, ez mégsem akadályozta meg beszervezését. 1975. május 14-én a Zala megyei III/III-as osztály őrnagya, Rácz Géza titkos megbízottként végezte el ezt a feladatot. A 49 éves nagykanizsai lakos a „Jutai” fedőnevet kapta. Beszervezésének alapja: „hazafias.” Dossziéi azonban eltűntek, nem áll rendelkezésre anyag arról, hogy milyen feladatokkal bízták meg, kiről és mit jelentett, s az sem tudhatjuk, a „hazafias” alap pontosan mit takar. 1979-ben „kérte a kapcsolat megszakítását”, ezért kizárták a hálózatból.9

A barát

Alexandr Szolzsenyicinnel (1918–2008) 1950-ben, Kazahsztánban, a láger könyvtárszobájában találkozott először.10 Az évtizedekkel később világhírűvé vált orosz íróval három évet raboskodtak együtt, barátságuk alapja az irodalom iránti érdeklődés volt. Az 1973-ban megjelent Gulag-szigetvilág11 című monumentális, a szovjet lágervilágot a legteljesebben megírt szépirodalmi műben Szolzsenyicin a következőképpen írt róla:

Szívélyes, barátságos, védtelenséget sugárzó világoskék szemű fiatalember – ilyen volt Rózsás János a mi szívtelenül rideg lágerünkben”.12 Rózsás János így emlékezik: „Látta az érdeklődésemet, és azt  mondta az irodalomtanárommá szegődik. (…) És ő beszél nekem olyan írókról, költőkről, akiknek a könyveivel én a lágeri könyvtárban nem találkozhatok. (…) Ez egy nagyon-nagy bizalom jele volt, mert egy speciális politikai fogolytáborban, ahol spiclik surrannak körülöttünk, ott őszintén beszélni nagy kockázat és nagy bizalom jele volt. ”13

Szolzsenyicin a GULAG-rabként (Forrás)

Szabadulásuk után az egykori orosz és magyar fogoly levelezés útján tartották a kapcsolatot. Rózsás elbeszélése szerint Szolzsenyicinnel 1962-ben, első Gulag-kisregényének megjelenése után vette fel a kapcsolatot. Az Ivan Gyenyiszovics egy napja egy évvel az orosz kiadást követően, 1963 februárjában nálunk is megjelent a Nagyvilág című folyóiratban, majd később könyvben, és innentől kezdve az állambiztonság a regény olvasóiról, terjesztőiről is igyekezett minél több információt megszerezni. Tudtak arról is, hogy rabtársak voltak, 1982-ben egy

„napi információs jelentés szerint Rózsás kapcsolatot tart fenn Szolzsenyicinnel.”14

Az író

Valószínűleg Szolzsenyicin könyve is inspirálta Rózsás Jánost, hogy megjelentesse saját emlékiratait. Érdekes módon erre a hatalom is próbálta rávenni cselesen, abból a célból, hogy egy ellen-Szolzsenyicint hozzanak ki belőle. Rózsás erre így emlékszik vissza:

„Megjelentek nálam azzal (…) írjam meg számukra az emlékirataimat, a 9 év történetét. Maga a könyvében megcáfolja, hogy nem volt olyan rossz a lágerekben, mint ahogyan a maga barátja Szolzsenyicin írja a műveiben. Meg kellett írnom az emlékirataimat, de én a lelkiismeretemre hallgatva írtam meg. De Rózsás elvtárs ez szörnyűbb mint amit Szolzsenyicin írt. Mi következett? Elvitték tőlem a kéziratot, persze évek múltak el, ez 74-78-ig tartott.”15

Ma már tudjuk, hogy a „felkérés” azokban az években történt, amikor Rózsást beszervezték ügynöknek. Elképzelhető, hogy ez volt az ára annak, hogy a kézirat megjelenésével kecsegtették. Később, amikor Münchenben megjelent a Keserű ifjúság első része, Rózsás elbeszélése szerint

„a szőnyeg szélére állítottak és megdorgáltak. (…) A tőlem elkobzott kéziratokat 89 októberében visszaadták.”16

Sem a visszaemlékezésből, sem az iratokból nem derül ki, mit jelentett a „szőnyeg szélére állítás”, és miért nem voltak a dorgálásnál komolyabb következményei a könyv nyugati megjelenésének?

File:Aleksandr Solzhenitsyn 1974crop.jpg
Szolzsenyicin 1974-ben. Az irodalmi Nobel-díjat 1970-ben nyerte el. (Wikimedia Commons)

A leleplezett

1982-ben Nyugat-Németországba juttatta a még nem teljes Gulág-naplóját, melyből részleteket közölt a kinti emigránsok által szerkesztett Új Látóhatár, és erről beszámolt a Szabad Európa Rádió. Felfigyelt az eseményre az állambiztonság is, ezért előkészített akciónak tekinthetjük az 1985. szeptember 7-i ellenőrzést, amelynek során Zalakaros környékén átvizsgálták azt a gépkocsit, amiben Rózsás is utazott, „egy nagyméretű csomaggal”. Ez volt az akkor már teljes mű, a Keserű ifjúság, 1032 oldal, két példány fekete műbőrbe kötve. A jelentésekből nem derül ki, hol akarta megjelentetni, vagy terjeszteni, a könyvet mindenesetre lefoglalták. A kihallgatás során Rózsás a sokszorosítást végző személyre vonatkozó kérdésre nem válaszolt. A könyv teljes terjedelmében végül 1986-ban jelent meg Münchenben. A kiadást Borbándi Gyula jogász, irodalomtörténész, a Szabad Európa munkatársa intézte.17

A megosztó személyiség

Interjút készítettünk számos Gulág-túlélő gyermekével, és azt tapasztaltuk, hogy Rózsás János emléke élénken él a családokban. Megítélése azonban a leszármazottak körében korántsem egységes. Vannak, akik úgy látják, könyvei jelentős mértékben hozzájárultak a Gulág megismertetéséhez, másokban épp ellenkezőleg, indulatot kelt nevének említése. Ebben leginkább ügynök múltja és a Gulag lexikon tévedései játszanak szerepet. Többen kiemelték, hogy a lexikon komoly vitát váltott ki az egykori rabok között.

„A Rózsás olyan adatokat írt le az apuról, ami nem igaz. Az apuval nem egyeztetett, nem kérte az engedélyét. (…) A SZORAKÉSZ-ben18 iszonyatosan felháborodtak. Egy csomó emberről nem valós adatok jelentek meg.”19

Rózsás az első kiadás után folytatta a munkát, s a második kiadásban pontosította és kiegészítette az adattárat. Másik interjúalanyunknak, akinek apja 9 évet töltött szovjet munkatáborokban, és korai halála miatt keveset tudott a történetéről, sokat segített a Keserű ifjúság a Gulág-sors megismerésében.

„Volt az az ember, akit úgy hívtak, hogy Rózsás János, ki egy zalai születésű krapek volt, leginkább ez tükrözi azt a történetet, amit az én apám is végig járt. Mert ő, szerintem, ugyan azon a vonalon ment (…) Tehát abból tudtam meg sokat.20

A Keserű ifjúság című önéletrajzi regényének borítója (Forrás)

Más arról számolt be, hogy a Keserű ifjúság szembesítette a rabok, s így apja szenvedéseivel.

„Elkezdtem olvasni a Rózsás Jánosnak a könyvét. Megmondom őszintén nem tudtam kiolvasni, mert begörcsölt a gyomrom. Ilyen borzalmas az eleje, akkor mit élhetett át az édesapám.” Tudott Rózsás ügynök tevékenységéről is. „Utólag derült ki, hogy Rózsás János milyen volt mellette. Döbbenetes, nehezen tudtam feldolgozni ezt. Nem gondoltam volna róla így a könyv alapján. Nem gondoltam volna, hogy lényegében kettős életet élt.”21

Rózsás a Kádár-rendszerben – a tiltás ellenére – sok egykori rabtársával tartotta a kapcsolatot. Egyik interjúalanyunk, volt Gulág-rab felesége visszaemlékezése szerint

„Nagyon, nagyon, nagyon rendes ember volt. Olyan józan, akin tudott, azon segített. Legalábbis én úgy emlékszem rá.” – s megmutatta a képeslapokra fogalmazott névnapi köszöntőket.22

A kapcsolattartás veszélybe is sodorta egyiküket, legalábbis visszaemlékezőnk így értelmezi a történteket.

„Konkrétan a Rózsás Jánosról a történet az, hogy apám túlélte és írt, megvan a levél még, írt egy levelet Nagykanizsára a katolikus plébánosnak, hogy: Tisztelt uram, most jöttem meg túlélőként a Szovjetunióból. És volt egy nagyon ragyogó fiatalember társam, Rózsás János. Ha tudja az elérhetőségét, akkor ezt a levelet továbbítsa neki, ez a címe. Így vették fel utólag a kapcsolatot egymással.”23

A levelezés miatt azonban visszaemlékezőnk édesapját 1960-ban „becsukták megint” – szerinte a tiltott kapcsolattartás miatt. A hazatérő rabokat a határ átlépése után ugyanis megfenyegették, hogy senkinek nem beszélhetnek arról, ami velük történt, különben családjukkal együtt visszakerülnek a szovjet lágerekbe. Ez a fenyegetettség hosszú időre, többeknél egész életükre meghatározta a múlt családon belüli kommunikációját.

Emlékmű a kazahsztáni egykori Gulág-telep helyén, ahol Rózsás János és Szolzsenyicin együtt raboskodott (Farkas Károly felvétele)

Rózsás János Gulággal kapcsolatos hiánypótló ismeretterjesztő tevékenységét a belügyi szervek még a Kádár-rendszer utolsó éveiben is igyekeztek megakadályozni, nyilvános szerepléseit korlátozni. 1986-ban Nagykanizsán előadásra készült, egy szerveződő társaság, a Nagykanizsai Városvédő Baráti Kör tagjainak. Az előadást a Zala megyei párttitkár és Nagykanizsa tanácselnök-helyettese megakadályozta, a baráti kör tagjait pedig „operatív ellenőrzés alatt” tartották.24 1989-ben előadását („Egy különösen nehéz magyar hadifogoly sorsa a Gulágon” címen a Jurta Színházban) már nem akadályozták meg.25 Operatív kartonját 1989-ben zárták le.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Jegyzetek, felhasznált források:

1 Keserű ifjúság, München, 1986.

2 Duszja nővér (Egy ápoló életmentő embersége a Gulagon), Czupi Kiadó, 1995., Leventesors. A leventeintézmény története, 1921-1945, Nagykanizsa, 2005.

3 Rózsás János: Gulag lexikon. Püski, 2000. A lexikon a nevek mellett rövid ismertetést tartalmaz a személy elhurcolásának idejéről, körülményeiről, valamint arról, melyik lágerben volt, és mikor tért haza, vagy halálának lehetséges dátumáról.

4 Gulág-túlélők gyerekeivel készítettünk interjút azzal a céllal, hogy megismerjük a szülők sorsának családi emlékezetben való továbbélését. Mostani írásunkban az eddigi 35 interjúból a Rózsás Jánossal kapcsolatos részleteket használtuk fel.

5 Szőnyei Tamás: Keserű felnőttkor. Szolzsenyicin, Rózsás János és az állambiztonság. Magyar Narancs, https://magyarnarancs.hu/belpol/keseru-felnottkor-87322 (Utolsó letöltés ideje: 2020. január 15.)

6 ÁBTL – 2.2.1.

7 ÁBTL – 3.1.5. O-13766

8 ÁBTL 312 M-22447

9 ÁBTL – 2.2.2.

10 Elhangzik a Rózsás Jánossal készített interjúban, Sára Sándor: Nehézsorsúak, dokumentumfilm, 2003.

11 Szolzsenyicin: A Gulag szigetvilág, Helikon, 2018.

12 A Gulag-szigetvilág, III. kötet, 5. fejezet.

13 Sára Sándor: Nehézsorsúak, dokumentumfilm, 2003.

14 ÁBTL – 3.1.2.-M-42169/266.

15 Sára Sándor, Nehéz sorsúak, 2003.

16 Sára Sándor, Nehéz sorsúak, 2003.

17 ÁBTL 271 Zala-23/1985

18 Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete, 1989-ben alapította Menczer Gusztáv. A szervezetnek kiemelkedően fontos a szerepe az egykori foglyok összetartásában, a Gulág-emlékezet megtartásában.

19 Interjú Pregitzer Fruzsinával, 2018. 04. 16.

20 Interjú Pintér Zoltánnal, 2018. 03. 24.

21 Interjú Hajnal Tiborral, 2018. 08. 02.

22 Interjú Balogh Lajosnéval, 2018. 05. 18.

23 Interjú Erdődi Leventével, 2018. 07. 01.

24 ÁBTL 271 Zala-3-53/7/1986

25 ÁBTL 271. III/iii-49/1989

A nyitóképen: politikai GULAG-rabok ebédje egy szénbányában (Wikimedia Commons) Illusztráció

Facebook Kommentek