Széchenyi versus Kossuth 1902-ben

Bea Csaba

Jelen tanulmány a két jeles államférfinak a váci helyi sajtóban betöltött szerepét és ezáltal a két személyiség kultuszát elemzi és hasonlítja össze elsősorban egy 1902-ben, Kossuth születésének 100. évfordulójára megjelent vezércikk alapján.

Széchenyi István gróf, akit Kossuth általi elnevezése óta „a legnagyobb magyarnak” hívunk, az emlékezettörténetben különleges helyet foglal el. A nemzeti panteonban maradandó helyet biztosított magának. Ugyanakkor Széchenyi emlékezete – mint ahogy a legtöbb történelmi személyiségé – nem volt mindig egységes. Kultusza soha nem érte el azt a magasságot és támogatottságot, mint például Kossuth Lajosé. Ettől függetlenül kultusza létezett, de máshogy, más mértékben, mint Kossuthé.

A Széchenyi-Kossuth vitáról elmondható, hogy általában nem tett jót Széchenyi megítélésének. Egyrészt a korabeli, majd a dualizmus kori közvélemény döntő többsége is „a magyarok Mózesével” azonosult. Másrészt e vitát később a szocialista történetírás szintén Kossuth javára könyvelte el, benne Széchenyit (gyakran indokolatlanul) túlzottan óvatosnak, esetleg megalkuvónak beállítva.

A. J. P. Taylor magyar nyelvre is lefordított összefoglaló művében Kossuth nem kevesebb, mint negyvenegy oldalon szerepel, míg „a legnagyobb magyar” csupán négy oldalon. Kossuth külföldön is ismertebb ugyanis, mint nagy reformkori riválisa. A volt kormányzó sikerének titkát Taylor a következőben látja: Magyarország a magyarok nemzetállama: ez az egyszerű tétel volt Kossuth sikerének titka.” Ugyanakkor Taylor nem éppen Kossuth-párti: Kossuth egyedülálló írásbeli és szóbeli kifejezőereje egyetlen cél, a nemzeti érzelmek felkorbácsolására irányult… Kossuthból Magyarország, majd idővel az európai radikalizmus népi hőse lett, bár semmi nem volt benne kortársainak komoly, felelősségteljes radikalizmusából. Az első diktátor volt inkább, aki az idealizmust áruba bocsátva került hatalomra a nemzeti szenvedély szolgálatában.” [i]  Taylor véleménye erősen szubjektív, ráadásul leegyszerűsített és hiperkritikus. Kossuthban csak a kiváló rétort látja, de az előrelátó államférfit nem. Hataloméhes demagógnak állítja be. Kritikája túlozottan nyers. Ugyanakkor idézett sorai konvergálnak a Váczi Közlöny egyes cikkeinek mondanivalójával, ha nem is teljesen, de bizonyos mértékig. Kossuthot, különösen Széchenyihez képest, túlzónak tartotta a helyi hetilap. A reformkori tevékenységére vonatkozóan a következőt olvashatjuk a lokális hetilap 1902. szeptemberi számában. (Ekkor volt Kossuth születésének 100. évfordulója, így érthető, hogy miért foglalkozott az újság vezércikkben vele.) A megfontolás helyébe a gyors cselekvés lépett s a párt megtalálta emberét a zemplén-megyei egyszerű ügyvédben, ki gyujtó, lelkesítő beszédeivel, tüzes magyar szavával teljesen megfelelt a túlzók kivánalmainak.” [ii] Ez az idézet Kossuthot túlzónak, tüzesnek vagyis hevesnek írja le. A „túlzók” kifejezés jelenthet egyrészről radikálist. Másrészről azonban eszünkbe juthat akár a francia forradalom is, azon belül pedig a „túlzók” vagy „veszettek” irányzata is, ami Kossuthra nézve sértő. Kossuth ugyanis nem volt véreskezű, illetve szélsőséges, mint ez a francia forradalmi extremitás. Ugyan a szerző nem mondja ki, hogy a francia példára gondol, de nem logikátlan azzal érvelni, hogy sorok közötti olvasatban ez is felmerülhet. Az újság ugyanis több alkalommal kelt ki a francia forradalom és főleg annak túlzásai ellen. Nem lehetetlen tehát, hogy a vezércikk írója fricskát dobott ezzel Kossuthnak. Az is igaz, hogy amennyiben ez a feltevés helyes, akkor is kulturáltan tette ezt, úgy hogy az értelmezésnek legalább két vonulata legyen.

A Váczi Közlöny 1892. évi szeptember 25-i száma, ahol Széchenyi és Kossuth együtt szerepel a vezércikkben

Kossuth mellett a XIX. század közvéleménye, illetve az arra hatással levő sajtó nem sok történelmi személyiséget tűrt meg olümposzi magasságokban. Széchenyi esete ambivalens. Egyfelől az ország érdekében folytatott tevékenységét, gazdasági és kulturális eredményeit nem lehetett negligálni, másfelől viszont a függetlenségi sajtó mégiscsak negligálta, ha nem is teljes mértékben. Kossuth alakja az emlékezettörténetben nem tűrte meg a riválisokat. Így járt Batthyány, Deák és Széchenyi is. Erdődy Gábor például így fogalmaz: Batthyány Lajos számára az 1848-as örökségről folytatott vitában nem jutott hely. [iii] Ugyanez az ignorancia Széchenyire nézve nagy vonalakban igaz csak, és a kép finomítást, árnyalást igényel. Vácott például a Katolikus Néppárt programját támogató Váczi Közlöny igyekezett Széchenyi kultuszát támogatni, akár Kossuthéval szemben is. Ugyanakkor itt is megfigyelhető bizonyos ambivalencia. A Széchenyiről szóló cikkek száma Kossuthéhoz viszonyítva nem túl magas, sőt inkább alacsonynak mondható. Azonban ezek az írások mind piedesztálra emelik a grófot. Tehát létezik egy ellentmondás a cikkek mennyisége és tartalma között. Az újság keresztény és nacionalista vonalat követett. Az 1895-96-os fejlemények, elsősorban az egyházpolitikai törvényekkel kapcsolatos konfliktusok hatására stílusa radikalizálódott. Ugyanekkorra tehető erőteljesebb szembefordulása a függetlenségiekkel, a szocializmussal és a liberalizmussal. Megfigyelhető az antiszemitizmus erősödése is. Mindezekkel párhuzamosan és a liberalizmussal szembeni kritika erősödésével összefüggésben erősödött Széchenyi kultusza is a hetilapban. Ez nem annyira a róla szóló vagy a nevét felhasználó cikkek számának emelkedésében követhető nyomon, hanem abban a törekvésben, hogy Széchenyinek maradandó, sőt akár Kossuthtal rivalizáló helyet szerezzen a nemzeti panteonban. Ez persze nem sikerült, de a kísérlet megvolt. Erre nagyon jó példa a Váczi Közlöny.

A Wikipedia „nem politikai jellegű vidéki lapként” határozza meg a Közlönyt. [iv] Ez nagyrészt nem helytálló megfogalmazás. A lap gyakran foglalt markánsan állást politikai kérdésekben, akár helyi, akár országos jellegűekben. A lap konzekvensen keresztény-nemzeti irányultságú volt létezése alatt végig, akárki is ült éppen az aktuális szerkesztői székben. Ráadásul a lap eredeti öndefiníciója nem feltétlen egyezik teljes mértékben a valóságos működéssel. A politikai cikkek aránya végig magas volt. Később változott az öndefiníció is: 1898-ban „Politikai és társadalmi hetilap” lett hivatalosan is belőle. [v] Látható tehát, hogy a Váczi Közlöny igyekezett a közvéleményt formálni. Politikai és emlékezettörténeti vonatkozású cikkeket is jelentetett meg. Az 1902-ben, Kossuth 100. születésnapjára írt vezércikk idején is már „Politikai és társadalmi hetilapként” volt meghatározva.

A nagycenki Széchenyi-kastély (a szerző felvétele)

Figyelemreméltó, hogy Kossuth születésének évfordulóján a vezércikk már címében megadta az irányt: „Széchenyi és Kossuth”. Ergo egyrészt nem Kossuth önmagában van a fókuszban, sőt igazából Széchenyi a fókusz. A cím sorrendje sem véletlen. Széchenyi és Kossuth és nem fordítva. Az első bekezdés Kossuthról szól. Ugyanakkor a második bekezdéstől kezdve az irány egyértelmű. Rátér Kossuth hibáira, majd Széchenyire. Tévedései, melyek immár érdemeivel együtt a történelem igazságos ítélőszéke előtt állanak, nem voltak ugyan kicsinyek: de ő a történelem nagyjai közé emelkedett. Nagy volt erényeiben, nem kevésbé hibáiban. Kossuth korának embere volt, annak idealizmusával, lángoló lelkesedésével, de túlzásaival és hibáival együtt.” Ebből a velős szövegből világosan lehet konklúziókat levonni:

  1. Kossuth hibáit nem tartja kisebbeknek, mint erényeit.
  2. Kossuth „túlzó”.
  3. Ennek okai túlzott lelkesedése és idealizmusa.

A fenti következtetési keretet erősíti Széchenyi kultusza. Nem Kossuth alkotta meg, formálta ki a negyvennyolczas idők képét, hanem a közhangulat nyujtotta a vállalkozó szellemű férfiú kezébe a vezérszerepet, mely Széchenyi kezéből kiesett…” Ergo Széchenyi indította el a változásokat, ő volt eredetileg vezérszerepben, de azt Kossuth elragadta tőle a közhangulat változásával. A cikk, aminek elvileg Kossuthról kellett volna többségében szólni, hiszen az ő jubileumára készült, megoszlik a két nagy ellenfél között. Egyes bekezdések többségében Széchenyi érdemeiről szólnak. A kezdet nehéz munkáját elvégezve, a sikereken felbuzdult honfitársak kiragadták kezéből a zászlót, fölgyuladt a hazafias lelkesedés tüze s a mit Széchenyi a társadalmi csendes és békés átalakulás utján akart elérni, a nemzet politikai szabadságának és alkotmányának helyreállítását azt ők egyszerre, ha kell, fegyverrel…A megfontolás helyébe a gyors cselekvés tüze lépett… [vi]

Széchenyi kép a nagycenki kastélyban (a szerző felvétele)

Ez alapján a nagy reformok elindítója, az eredet, a fa, ahonnan  az ágak erednek, Széchenyi. Kossuth csak egy ág, ami a fából nőtt ki. Ráadásul egy elfajult ág. Vissza kell térni a fához, a gyökerekhez, a kiindulóponthoz, a viszonyítási alaphoz. Ez Széchenyi. Itt már közel járunk Szekfű Gyula Széchenyit preferáló nézeteihez, még ha természetesen más színvonalon is. A cikk jó példa a Széchenyi-kultusz forszírozására.

A Széchenyi-Kossuth vitában formailag nem foglal állást. A két idealista férfiú közül melyiknek volt igaza, nehéz eldönteni. Talán mind a kettőnek.” [vii] Ugyanakkor leszögezi, hogy Széchenyi szerint Kossuth „szívpolitikus” volt és ezen véleményt nem igyekszik cáfolni. Következik ebből, hogy ha Kossuth szívpolitikus, akihez „filantropikus szentimentalizmus” köthető, akkor kontrasztként Széchenyi a megfontolt, racionalista reálpolitikus. 1848-49-cel kapcsolatban a cikk konzervatív álláspontot tükröz. A szabadságharc utáni megtorlásokat mind a Kossuthhoz köthető túlkapásoknak, túlzásoknak tudja be. Kossuth sasszeme észreveszi az idők jeleit s következtek a márcziusi diadalittas napok. Merészsége bevált, nevével együtt emlegették az ujszülött szabadságot. Mik következtek ezután egészen a világosi csatamezőig s az aradi vérpadig, mindnyájan jól tudjuk. Az elemi erővel kitört lelkesedést a legnagyobb honfibú váltotta föl. Az egész nemzet igazat adott fájó keservében Széchenyinek. [viii] A következő szövegelemzési következtetéseket szögezhetjük le:

  1. március fordulópont.
  2. Kossuth „merészsége” alapvető jelentőségű. 1848. márciusa Kossuth „merészségének” tudható be. Kossuth ekkor a domináns figura.
  3. Kossuth a szövegben „merész” és nem bátor. A kettő között felelősségbeli eltérés van. A merészség sokkal inkább tekinthető kockázatvállalásnak, mint a bátorság. A kifejezés önmagában kritika Kossuthtal szemben.
  4. Széchenyi mindvégig stabil, igaz talajon állt. Igaza bebizonyosodott 1849 következtében.
  5. Széchenyi 1849 után bírta az egész ország támogatását, véleményét elfogadták. Ez nyilvánvaló csúsztatás. Ráadásul a következő mondat éppen azzal foglalkozik, hogy Kossuthot sokan várták vissza, igaz, itt módosító értelmű jelzőt használt a szerző, ugyanis azt írja: A nemzet egy része naiv bizalommal várta vissza Kossuthot. [ix] A naiv szó módosítja a mondat lehetséges értelmezési keretét. A konklúzió, hogy Kossuthban a naivak reménykedtek. A realisták Széchenyivel tartottak. Kérdés azonban, mit is ért a szerző ezalatt, hiszen Széchenyi Döblingben magán elmegyógyintézetben töltötte napjait változó intenzitású hangulatingadozásai közepette. Talán a reformkori Széchenyire gondolt a szerző. Az aulikus, tetterős és tevékeny, de politikailag óvatos Széchenyire.

A vezércikk egyik legérdekesebb és egyik leghatásosabb része az utolsó bekezdés. Széchenyi és Kossuth kultusza után előtérbe kerül a kiegyezés atyja, Deák Ferenc. A három államférfi együtt szerepel.Mint villám sujtotta őt a kiegyezés. Ő nem ilyen kiegyezést várt. Még egyszer s utoljára fölemelte szavát Turinból. A jogfeladás vádját emelte a kiegyezés vezető lelke, Deák ellen. Levele nagy hatást tett, főkép a kiegyezést ellenzők táborában; de a komoly férfiak munkáját nem tudta megakadályozni. A változott viszonyok között nevének varázsa eltűnt s neki is éreznie kellett azt a fájdalmat, mit ő szerzett egykor Széchenyinek, midőn a nemzet sorsának intézését kivette kezéből. [x]

Ezek szerint tehát Kossuth Széchenyit váltotta, őt pedig a Kiegyezéssel Deák. Kossuth átérezte azt a fájdalmat, amit okozott Széchenyinek, vagyis a Sors igazságos büntetése sújtott le rá. Deák és Széchenyi között a szerző kapcsolatot teremt. Egyrészről a Kossuthtal szembeni vita teremti meg ennek lehetőségét, másrészről az, hogy Deákot közvetett módon Széchenyi eszmei utódjának tekinti. A szerző a Kiegyezés támogatóit komoly férfiaknak nevezi. Számára Deák a komoly férfi, Kossuth csak egy lelkes idealista. Széchenyi helye ebben az értelmezésben is Deák mellett van. Két kultusz egymásra talált tehát: Széchenyié és Deáké.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Szerző: Bea Csaba

A kezdőkép:

Barabás Miklós Széchenyi portréja 1836-ból

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9chenyi_Istv%C3%A1n#/media/File:Barabas-szechenyi.jpg

Felhasznált források és szakirodalom:

A.J.P.Taylor: A Habsburg Monarchia 1809-1918 Scolar, Bp., 3.kiadás, 2011 (ford. Nagy György)

Erdődy Gábor: Batthyány in: Erdődy Gábor-Hermann Róbert: Batthyány, Szemere Bp., Pannonica, 2002.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_id%C5%91szaki_lapok_a_19._sz%C3%A1zadban#Egyh%C3%A1zi_%C3%A9s_iskolai_lapok

Váczi Közlöny, XX.évf. 1.sz. 1898.jan.2.

Váczi Közlöny, XXIV.évf. 40.sz. 1902.szept.25.


Hivatkozások:

[i] A.J.P.Taylor: A Habsburg Monarchia 1809-1918 Scolar, Bp., 3.kiadás, 2011 (ford. Nagy György) p.66.

[ii] A.J.P.Taylor: A Habsburg Monarchia 1809-1918 Scolar, Bp., 3.kiadás, 2011 (ford. Nagy György) p.66.

[iii] Erdődy Gábor: Batthyány in: Erdődy Gábor-Hermann Róbert: Batthyány, Szemere Bp., Pannonica, 2002. p.9.

[iv]https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_id%C5%91szaki_lapok_a_19._sz%C3%A1zadban#Egyh%C3%A1zi_%C3%A9s_iskolai_lapok

[v] Váczi Közlöny, XX.évf. 1.sz. 1898.jan.2

[vi] Váczi Közlöny, XXIV.évf. 40.sz. 1902.szept.25.

[vii] Váczi Közlöny, XXIV.évf. 40.sz. 1902.szept.25.

[viii] Váczi Közlöny, XXIV.évf. 40.sz. 1902.szept.25.

[ix] Váczi Közlöny, XXIV.évf. 40.sz. 1902.szept.25.

[x] Váczi Közlöny, XXIV.évf. 40.sz. 1902.szept.25.

Facebook Kommentek