„A civilizációnak még sok kivánnivalója van Magyarországon” – Postakocsirablás Soroksáron

„Simára akarok megborotválkozni. Sietek. Hajamat sem süttetni sem nyiratni nem akarom, hanem csak fésülje simán hátra. Az egyiptomi híreket nem hallottam, de nem is akarok róluk semmit sem tudni. Engem sem a politika, sem a soroksári postarablás, sem a legújabb párbajok nem érdekelnek.”[1] A Békés című lap híre szerint ezekkel a mondatokkal tért be egy úriember az egyik borbélyüzletbe 1886-ban, előre megkímélve magát a borbélyok felesleges fecsegésétől. Ekkor már közel négy év telt el azóta, hogy 1882. december 2-án este a Soroksárról Budapestre tartó postakocsit kirabolták, a kocsist és kísérőjét pedig meggyilkolták – mégis, még több évig, évtizedig foglalkoztatta az embereket az esemény. Nem véletlen, hisz az eset egyike azoknak a bűntényeknek, amelyek elkövetőit soha sem sikerült felderíteni.

A pesti-szegedi út már a rómaiak idején fontos vonal volt. A részben a Duna mentén húzódó útvonal a középkorban már több, szinte egymást érő települést érintett, köztük Soroksárt. A 18. század közepétől a Budáról dél felé, illetve később az Erdélybe haladó postavonalak is itt mentek keresztül. 1785-ben pedig Grassalkovich gróf kérésére Soroksáron postaállomás létesült a vármegye engedélyével. 1850 tájától naponta jártak már erre az áruszállító- és a postakocsik, a kísérős karioljáratok.[2] Az országot egyre inkább behálózó vasútvonalak kiépülésével azonban a kocsijáratok is kezdtek eltűnni, szerepüket átvette a vasút. 1882. december 5-én adták át a budapest-szabadkai vonalat[3] (ma a MÁV 150-es számú vonala), amelynek Soroksáron is lett megállója. Nem sokkal később már innen is vonattal szállították a postát; a megtámadott kocsi mondhatni az utolsó járatok egyike volt. Mindezekből látszik, hogy nem jelentéktelen vonalról van szó. De éppen ezért sokszor ugyanennyire veszélyes is volt itt közlekedni. A rablás és útonállás a török kiűzése, illetve az 1848/49-es szabadságharc leverése után növekedett meg leginkább. Habár az 1867-es kiegyezést követően a közbiztonság javult, 1882. december 2-án mégis véres támadás helyszíne lett a soroksári útvonal.

A megnyíló budapest-zimonyi vasútvonal menetrendi hirdetése (Vasuti és Közlekedési Közlöny 13. évf. 144. sz.)

Aznap este a postakocsi időben érkezett Soroksárra, ahogy ez a rablás másnapján Bogisich Fülöp, a soroksári helyettes postamesterrel készült jegyzőkönyvből kiderül:

„Haraszti felöl a postakocsi f. hó 2-án mintegy 10 percczel 6 óra előtt érkezett be jó állapotban és fedezettel, mivel az óralevélben be volt jegyezve, hogy 19.000 ft küldetése és Soroksárról a rendes 10 percz fenntartási idő után már megy, 6 óra tájban este teljesen rendben indult el.”[4]

A szállítmány 19 pénzes zacskót, 44 záron kívüli szállítmányt, 14 levélcsomagot és 1 levélzsákot[5] tartalmazott, amelyek közül több szintén kisebb pénzküldemény volt. A kocsi személyzete nem ismerte pontosan, hogy mekkora összeget szállít, mindössze annyit tudott, hogy nagyobb értékű küldeményről van szó. Ennek megfelelően Fischer Vencel kocsis mellé kísérőként felkapaszkodott a kocsira az idős Kapeller Mihály soroksári napszámos is. Az utat jól ismerték, Fischer már tizenöt éve hajtott ezen a vonalon, de az öreg napszámos is több éve megbízhatóan látta el szolgálatát, mely során minden menetért 60 krajcárt kapott. Fegyvere egy egycsövű puska volt, míg Fischer egy hatlövetű revolverrel volt felszerelve. Maga a küldemény a kariolkocsik mintájára volt egyszer lezárva, majd efölé egy Wertheim lakatot tettek. Ennek egyik kulcsa a soroksári helyettes postamesternél, míg a másik a budapesti főpostahivatalnál volt.[6] Ezek voltak az utolsó információk a postakocsiról. A támadásról csak másnap reggel értesült a soroksári posta:

„Én [Bogisich Fülöp], mint említettem, a kocsit szabályszerűen elindítottam, s csak ma reggel [december 3.] fél 10 óra tájban, midőn a budapesti posta megérkezett, hallottam, hogy a tegnap este általam elindított postakocsi még mindig nem érkezett be a főpostahivatalhoz. Csakhamar ezután hallottam egy ottani tüzérkapitánytól, hogy a tegnapi postakocsiba fogott lovakat több katona látta minden szerszám nélkül Soroksár utczáin és befogván őket azon egyén istállójába vitték, ki a postaszolgálatot teljesíti, de ezen egyén nekem a dologról mitsem szólott.”[7]

A postakocsist és a kísérőt vérbe fagyva találták meg a Szentkút kápolna (ma Segítő Mária kápolna) közelében az út menti árokban, tőlük nem messze pedig az árok mögötti szőlőkhöz vezető dűlőúton a kocsit is fellelték, felborítva és feltörve. A rablók hátulról támadtak, a két postai alkalmazottat azonnal agyonlőtték, idejük sem volt védekezni. Ezt bizonyítja az is, hogy a holttesteken dulakodás jelei nem látszottak és Kapeller puskája sem került elsütésre.[8] A 19 pénzes zacskóból 14-et üresen találtak meg a vármegye rendőrei a helyszínen – ezek közül akadt, amelyikben 7000 forintnál is nagyobb összeget szállítottak –, kettő pedig teljesen eltűnt. Két soroksári és egy kalocsai pénzes zacskó azonban érintetlen maradt a legtöbb levélküldeményhez hasonlóan.[9] Bár a sajtóban néhány nappal később összesen 19 077 forint[10] eltűnéséről írtak, a pestvidéki törvényszék tíz évvel ezután írt dokumentumában viszont 16 829 forint 30 krajcár[11] szerepel. Tekintve, hogy például az ócsai küldemény pénzösszegét később megtalálták a papírdarabok között, az utóbbi összeg mondható hitelesnek.

A Segítő Mária (Szentkút) kápolna napjainkban (23.kerulet.ittlakunk.hu)

Tél kezdete lévén a táj már havas volt, a tetteseknek azonban szinte nem maradt nyoma, mivel az éjszakai erős havazás mindent eltakart. Tovább nehezítette a hatóság dolgát, hogy a fentebb említett érintetlen pénzeszsákokon és levélküldeményeken kívül alig akadt valami, ami bűnjelként szolgált volna. Mindössze a feltört lakat, a leszakított zárpléh, Fischer Vencel revolverszíjja, a 3945. számú vászon boríték benne egy fuvarlevéllel és egy ellennyugtával, illetve a felhasított pénzeszsákok kerültek a jegyzékre.[12] Ennek ellenére a rendőrség természetesen nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást. Eközben a Postaigazgatósághoz is folyamatosan érkeztek a levelek, amelyekben az érintettek azért folyamodnak, hogy az elrabolt pénzküldeményük visszatérítését intézze el az igazgatóság. Többek között gróf Benyovszky Sándor is írt (később a dunavecsei kerület képviselője), aki egy 80 forinttal terhelt pénzes levelének megtérítését kérte.[13] Nagy Istvánné Somoskeöy Jolánnak a betétkönyvét rabolták el, ezzel kapcsolatban értesítették a takarékpénztárt, hogy a 23476/c számú betétkönyv letiltását indítsák meg, és természetesen tartóztassák le azt a személyt, aki fel akarja venni a rajta lévő 2000 forintot.[14] Később újsághirdetés is megjelent erről. A károsultak között találhatunk aggódó édesapát is, Balog Mihály sári lakost, aki közhuszár fiának küldött volna pénzt[15], vagy a jezsuita rend kalocsai intézetének gondnokát, Kispál Józsefet, akinek 34 forint 70 krajcár értékű pénzküldeménye veszett oda.[16] Mellettük Müller Ignác hivatalnok például az alábbi levélben fordult a Postaigazgatósághoz:

„Nagyságos Úr! Tisztelettel alulírott szintén azok közé tartozom, kik a Soroksár melletti postarablás miatt hátramaradást szenvednek. Mint kir. kataszteri igazgatósághoz beosztott segédbiztos fizetésemet a Kunszentmiklóson lévő kir. adóhivataltól nyerem, hova az hivatalom kezdetétől utalványozva van. Levelem s fizetési ívem 74 ft. s néhány krajcárnak Gyurkovits, fizetésemet kivett könyvvezető által december 1-én feladatván, a kunszentmiklósi kir. postahivatal által december 2-án továbbíttatott, de ugyanaz nap este a rablógyilkosok kezébe esett. Fizetésem kimaradásának okát a szörnytettnek a hírlapokban történt olvasása után csakhamar megértvén táviratilag intézkedtem, hogy a feladó reklamáljon. Ez megtörtént, s bár a hónap második felében vagyunk, a felszólalás tudtommal még el nem intéztetett s elveszett pénzem a feladó részére ki nem utalványoztatott. Minthogy Nagyságod teljesen fogja méltányolni, hogy fizetésből élő hivatalnok ezt nem nélkülözheti, s ennek hiányában mindenféle kellemetlenségnek van kitéve, tiszteletteljesen kérem Nagyságodat, miszerint ügyem elintézését s rendelkezésre álló eszközökkel siettetni kegyeskedjék. Egész nap hivatalos teendőkkel lévén elfoglalva, megbocsát Nagyságod, hogy személyes tisztelgés helyett az írás útját választottam. Midőn kérésemet becses figyelmébe ajánlanám, vagyok Nagyságodnak legőszintébb tisztelettel

Budapesten, 1882. decb. 12-én alázatos szolgája Müller Ignác kir. kataszteri segédbiztos”[17]

A legtöbbet mégis a meggyilkoltak hozzátartozói szenvedtek. Mindkettő áldozat családapa volt, Fischer Vencel egy 14 éves lányt hagyott hátra, Kapeller Mihály után öt gyermek maradt. Utóbbi családja különösen nehéz helyzetbe került, ami a soroksári elöljáróság 1882. december 7-én kelt leveléből is kitűnik:

„Kapeller Mihály 59 éves r. cath, soroksári születésű és illetőségű, 5 gyermek apja, másodízben nősült jelenleg özvegye szül: Geretenmaicz Annával, erkölcsi magaviseletére nézve mint szelíd, józangondolkodású, s jó magaviseletű, szorgalmas egyén és jó családapa ismertetett. […] Anyagi viszonyait nézve szegény napszámos volt, ki szorgalma folytán két kezi munkájával annyit keresett, hogy magát és családját napról napra szűk körülmények között fenntartotta, mely család ma teljesen támasz nélkül a nyomor szélén áll.”[18]

Ezek után a Postaigazgatóság az államhoz fordult, hogy segítse meg a gyászoló családokat. Ennek köszönhetően Kapeller özvegye és a gyermekek 50 ft, illetve 100-100 és 150-150 forintot utaltak ki, míg Fischer lánya 200 forintot kapott.[19] Ezenkívül természetesen a korábban említett károsultak kárpótlása is megtörtént.

A rablógyilkosság helyszíne egy korabeli kataszteri térképen, a pirossal jelölt hely a kápolnát mutatja, ettől jobbra, az út mellett húzódtak a szőlők (mapire.eu/hu/cadastral/)

A nyomozás a fentebb írt kevés nyom miatt nehezen haladt. Ráadásul a rendőröket a tehetetlenségüknél is jobban frusztrálták az általuk elkövetett hibák. Még 1882. december utolsó napjaiban házkutatást tartottak Budapesten egy a Rác gyógyfürdőhöz közel eső földszintes házban, ugyanis bejelentés érkezett, miszerint az ott tartózkodó gyanús személyek éppen a soroksári postakocsi megtámadásának napján vettek két revolvert és egy távcsövet, ráadásul aznap nem is tértek már haza, csak másnap. A rendőrök éjszaka nyomultak be a házukba, ám hamar kiderült, hogy ártatlanok. Egyenesen Németországból érkezett a három „gyanús” egyén, akik valamilyen „varázskészüléket” árulva járták a Budapest környéki településeket így megfordultak Soroksáron is, de az ottani elöljáróság igazolta őket.[20] A következő hónapban már arról írtak a lapok, hogy Dunaföldváron fogták el a rablókat, akik nyolcan vannak. Miután a rácalmási gyújtogatás ügyében kihallgatták az egyik gyanúsítottat, azt vallotta, hogy ő és társai követték el a soroksári rablógyilkosságot.[21] A vizsgálat során azonban kiderült, hogy nem az igazi tetteseket fogták el. 1883. március 29-én a budai Várban, lakásán meggyilkolták Mailáth György országbírót. Az inasa, Berecz János bár maga jelentette be a halálesetet, azonnal gyanúba került. Hamarosan két társa, Spanga Pál és Pitély Oláh Mihály is letartóztatásba került. A vizsgálat során természetesen azt sejtették, hogy nem ez volt az első gyilkosságuk, hanem talán a soroksári esetnek is részesei lehettek.[22] Az ügy további gyanúsítottja, Kállai József ráadásul soroksári születésű volt és a bűntény napjaiban többen látták ott mozogni.[23] Végül csak az országbíró meggyilkolásáért ítélték el a három főbűnöst. Ezek után 1883. szeptember 1-én a pestvidéki törvényszék megszüntette a büntető eljárást a soroksári postakocsirablás ügyében.[24]

Az országbíró meggyilkolásában tettesek voltak, de a soroksári postakocsi megtámadását nem ők hajtották végre (Vasárnapi Ujság, 1883 33. évf. 22.sz.)

Ennek ellenére később sem volt olyan súlyosabb bűneset, ahol ne került volna elő a postarablással kapcsolatban gyanúsítás vagy vallomás. 1885-ben például egy rab jelentkezett a balassagyarmati fegyházban a felügyelőnél, hogy ő és két társa követték el a rablógyilkosságot. A már két évre ítélt Markovits Ignác ezután a vizsgálóbíró előtt is elmondta bűnét.[25] Az ügy rögtön átkerült a pestvidéki törvényszékhez, amely hamarosan kiderítette, hogy a fegyenc hazudott. Nem lehetett ő az elkövető, mivel 1882. augusztustól a következő év decemberéig kórházban feküdt.[26] Később Raffai Nagy Lajos rovott múltú, alsónémedi lakos ellen indult az ügyben eljárás, de bizonyíték hiányában szabadon engedték.[27] Horváth István, az 1895-ös Mester utcai gyilkosság egyik elkövetője is volt már korábban vádolva a postarablással, ám Raffaihoz hasonlóan őt sem találták bűnösnek abban.[28]

Már-már elfogyni látszottak a gyanúba fogott személyek, amikor tíz évvel az eset után egy névtelen feljelentő révén egy zsigárdi testvérpár került a rendőrség figyelmének a középpontjába. Az ismeretlen személy leveleiben azt állította, hogy Erdélyi Gábor, Erdélyi Lajos kereskedők, illetve még két testvérük – az azóta elhunyt – Erdélyi Elek és György követték el a szörnyű postarablást. Azóta szinte az egész faluban ezt mondják. A galántai csendőrség le is tartóztatta a testvérpárt – akik egy szatócsüzletet vezettek – és 1892. február 20-án a galántai járásbíróságra kísérték őket. Később a pestvidéki törvényszék vette át az ügyet, így a vizsgálat Budapesten folytatódott tovább.

Távirat az Erdélyi testvérek letartóztatásáról (Postamúzeum, Okmánytár 21-185.35)

Az Erdélyiek ellen terhelőleg merült fel, hogy a soroksári postarablás megtörténte után költöztek Zsigárdra, ahol feltűnően jól éltek, és boltot nyitottak. Erdélyi Ambrus vallomásában emellett elmondta, hogy hallotta, amint ablaka alatt Erdélyi György nagybátyjának, Erdélyi Istvánnak a következőket mondta:

Pista bácsi, egy nagy bűn terhe nyomja lelkemet, melyet a papnak sem mertem meggyónni, de magának bevallom, azonban kérem, hogy míg életben leszek erről senkinek ne szóljon. – A soroksári póstást mi gyilkoltuk meg, t.i. én, Gábor és Elek.”[29] 

Ugyanúgy Erdélyi Ambrus állította, hogy mikor Erdélyi Elek súlyos betegen feküdt, a halála előtt még próbált valamit mondani: „soroksári… soroksári”, de Lajos befogta a száját és mindenkit kiküldött a haldokló szobájából. A vád között szerepelt például az is, hogy egy Vízi Vilmos nevű egyénnek egy tehenet ajánlottak fel a rablás elhallgatásáért.[30]

Levélhordó az 1910-es évek elején – Erdélyi György szintén levélhordó volt egy darabig Budapesten, ezért is lett gyanús (Fortepan 55234/MAGYAR BÁLINT)

A fenti terhelő adatokat olvasva is kitűnik, hogy kevés bizonyító erejük van. A vizsgálat során ráadásul kiderült, hogy már csak azért sem lehettek az Erdélyi testvérek az elkövetők, mert Erdélyi Gábor kocsis volt abban az időben és akkori gazdája vallomása szerint munkája miatt nehezen követhette volna el a rablógyilkosságot. Erdélyi Elek pedig Csehországban, Prágában szolgált katonaként, miközben Erdélyi Lajos Zemplén megyében élt. Az ügy ezzel azonban még nem zárult le. Bár a soroksári postakocsi megtámadásának elkövetőit ismételten nem sikerült elítélni, az ismeretlen feljelentőt viszont előállította a bíróság zsarolásért. Ürge Lajos kereskedősegéd volt a névtelen levelek írója, aki társával, Szakácsy Sándorral egy másik levélben megfenyegette Erdélyi György özvegyét is nem sokkal férje halála után, hogy feljelenti a soroksári rablógyilkosság ügyében, ha nem küld neki pénzt. Ürge persze tagadta a zsarolás tényét, állítása szerint ugyanis, ha megadta volna a pénzt Erdélyiné, akkor azzal bebizonyosodott volna a férje részvétele a rablásban, és azonnal feljelentést tett volna.[31] Ehelyett azonban őt büntették meg tettéért.

Amikor már nem kellett tartani az útonállóktól: postakocsi halad Pécsett az Uránvárosban 1958-ban (Fortepan 31223/LECHNER NONPROFIT KFT. DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT)

Talán az eset megoldatlansága miatt, talán mert sokan szerettek spekulálni, de a soroksári postakocsirablás még a 20. század elején is foglalkoztatta az embereket. Mindenkiben, aki gyanús volt valamiért, az egykori rablógyilkosokat keresték, vagy azt sejtették, hogy köze lehetett a bűntényhez. 1909-ban ezért írt levelet a Posta és Távirda Igazgatóságnak a ráckevei községi jegyző, Lőrinczy István is, akinek a szintén gyorsan és feltűnően meggazdagodott Taligás András vált gyanússá. Természetesen válasz nem lehetett más:

„Minthogy Taligás András, de Selmeczi Imre [egy másik gyorsan meggazdagodott ráckevei személy] ellen sem forognak fenn oly terhelő bizonyítékok, amelyek alapján őket a postarablással indokoltan meggyanúsítani lehetne, véleményem szerint az ellenük való eljárás czélra nem vezetne, minélfogva a további vizsgálat beszüntetését javasolom.”[32]

Mindezek után elmondhatjuk, hogy rendkívül megrázta az akkori embereket a súlyos támadás. Különösen a fővárosiak voltak fölháborodva. Érthető a döbbenet, hiszen egy évvel a csendőrség felállítása és közel tíz évvel a Ráday Gedeon vezette szegedi királyi biztosság működése után – amely során a haramiák döntő többségét sikerült elítélni és (igaz leginkább az Alföldön) a betyárvilágot felszámolni – ismét postakocsit támadtak meg, ráadásul nem is egy mellékvonalon.

Nem nagy dicsőség ez országunk kormányára, hogy rablóvilágot élünk s a dúvadakat se rendőrség, se csendőrség az országútról kiirtani nem képes. Postáinkat zsandárok kisérik, vagy katonák, s még sem képesek megóvni. A civilizációnak még sok kivánnivalója van Magyarországon.”[33] 

– állapítja meg keserűen a Budapesti Hirlap. Valóban, a hatóság nem volt elég hatékony az ügy felderítésében és a tettesek kézre kerítésében. Nem maradt más, mint a találgatás, gyanúsítgatás, ami kitűnő táptalaj volt a borbélyok fecsegéséhez is…

A cikk elkészítéséhez nyújtott segítségét szeretném megköszöni Becsei Attilának, a Postamúzeum munkatársának.


A cikk az Arcanum Digitális Tudománytár és a Napi Történelmi Forrás együttműködésével jött létre.

 


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Források:  

[1] Békés, 5. évf. 28.sz. (1886. július 11.)

[2] Dr. Pappa Gézáné: A Soroksári út históriája. In: Honismeret 1987, 15. évf. 6.sz.

[3] Vasuti és Közlekedési Közlöny, 11. évf. 8. sz.

[4] Postamúzeum, Okmánytár 21-185.2

[5] Postamúzeum, Okmánytár 21-185.3

[6] Postamúzeum, Okmánytár 21-185.2

[7] Uo.

[8] Fővárosi Lapok, 19. évf. 279.sz. (1882. december 5.)

[9] Postamúzeum, Okmánytár 21-185.3

[10] Fővárosi Lapok, 19. évf. 279.sz. (1882. december 5.)

[11] Postamúzeum, Okmánytár 21-185.39

[12] Postamúzeum, Okmánytár 21-185.33

[13] Postamúzeum, Okmánytár 21-185.25

[14] Postamúzeum, Okmánytár 21-185.1

[15] Postamúzeum, Okmánytár 21-185.12

[16] Postamúzeum, Okmánytár 21-185.29

[17] Postamúzeum Okmánytár 21-185.16

[18] Postamúzeum, Okmánytár 21-185.4

[19] Postamúzeum, Okmánytár 21-185.1

[20] Budapesti Hirlap, 1883. január 4.

[21] Budapesti Hirlap, 1883. február 6.

[22] Budapesti Hirlap, 1883. április 11.

[23] Fővárosi Lapok, 20. évf. 84.sz. (1883. április 11.)

[24] Postamúzeum, Okmánytár 21-185.33

[25] Budapesti Hirlap, 1885. március 13.

[26] Budapesti Hirlap, 1885. március 15.

[27] Budapesti Hirlap, 1894. június 19.

[28] Budapesti Hirlap, 1896 november 11.

[29] Postamúzeum, Okmánytár 21-185.39

[30] Uo.

[31] Budapesti Hirlap, 1894. január 20.

[32] Postamúzeum, Okmánytár 21-185.41

[33] Budapesti Hirlap, 1883. december 29.

Felhasznált Irodalom:

Antalffy Gyula: A honi utazás históriája. Athenaeum, Budapest, 1943

Dr. Hennyei Vilmos: A magyar posta története. Wodianer F. és Fiai, Budapest, 1926

Népszava, 1883. április 15.

Borítókép forrása: Fortepan 94224/TURBÉKY ESZTER (illusztráció)

Facebook Kommentek