Murder Me! – A Steinherz Rudolf-gyilkosság

Bár a betyárvilágnak ekkorra már rég bealkonyult, az Alföld az 1930-as években sem volt mentes a brutális és rejtélyes bűnügyektől. Ezek közül az egyik legfurcsább a Steinherz Rudolf-ügy, amely a hazai mellett a külföldi sajtó figyelmét is felkeltette. Ez nem is csoda, hiszen az eset minden további nélkül szerepelhetne egy CSI epizód forgatókönyveként is, ugyanis az 51 éves kecskeméti borkereskedő önmaga ellen fogadott bérgyilkost…

1931. március 27-én reggel a Budapest – Kecskemét vonat utasai Ceglédnél egy súlyosan sebesült férfit találtak az egyik fülkében. Az eszméletét rövid időre visszanyerő áldozat kórházba szállítása előtt elmondta, hogy ő Steinherz Rudolf borkereskedő, korábbi zsidó hitközségi tisztségviselő. Steinherzet azonnal kórházba szállították, és megoperálták; a műtét után tett vallomásában beszámolt arról, hogy elaludt a fülkében, majd iszonyatos fájdalomra ébredt, majd észlelte, hogy egy (általa már korábban is kiszúrt) kopottas öltözetű fiatalember kalapáccsal ütlegeli. Steinherz hiába kérte, hogy kímélje meg életét, a támadó újra és újra ütött, majd miután az áldozat elvesztette eszméletét, annak tárcáját és ékszereit magához véve elhagyta a tetthelyet. Steinherz a támadást követő nap estéjén belehalt az elszenvedett mintegy 10 kalapácsütésbe, így a nyomozás már rablógyilkosság miatt folyt.

gisc.jpg
Steinherz a boncoláskor, a gyilkos, Fischl Frigyes, az áldozat egy első világháborús képen, és az özvegy

A vallomások alapján a gyanú először egy Kovács Ferenc nevű házalóra terelődött a gyanú, akit elő is állítottak, de sikerült tisztáznia magát. Az áldozat vallomásaiban több alkalommal említette Lajosmizse települést és egy ottani ismerősét, akire „Rotschildék kertészeként” hivatkozott.  A nyomozás ezután több szálon is megindult, ám a Lajosmizsén és Győrben őrizetbe vettekről is sorra derült ki ártatlanságuk.Erről így írt a Nyírvidék 1931. április 2-i száma:

„A ceglédi rendőrség a gyilkossággal most azt a magas, sovány, hosszú arcú, szőke fiatalembert gyanúsítja, aki Rothschild kertészének mondotta magát és a gyilkosságot Lajosmizse és Kecskemét között követte el. Ma délelőtt újból „kihallgatták azt a két leányt, akik Ceglédig együtt utaztak a kalapácsos gyilkossal. Elmondták, hogy a fiatalember tovább utazott. Kiskőrösön elfogtak egy csavargót, akire reáillett a tettesről kiadott személyleírás. Ma reggel felvitték a fővárosba, ahol á daktiloszkópiai intézetben ujjlenyomatát összehasonlították a talált ujjnyomokkal, azonban 12 óra után el kellett engedni ezt a gyanúsítottat is, mert kiderült, hogy semmi ‘köze sincs a gyilkossághoz.”

nyv0402.png

Az hamar kiderült, hogy „Rotschildék kertésze” nem létezik, ahogy az is, hogy az áldozat nagy értékű életbiztosításokat kötött, amelyek között volt 300 000 pengős és 100 000 svájci frankos is. Mivel a biztosítók már akkor sem arról voltak híresek, hogy ilyen hatalmas összegeket kérdés és saját vizsgálat nélkül kiadjanak, így a biztosítók nyomozói is megkezdték saját vizsgálatukat.

„Steinherz Rudolf 300 ezer pengő erejéig volt biztosítva. Egyik balesetbiztosítási kötvénye 100 ezer svájci frankról szólt, de ezenkívül más társaságoknál is volt biztosítva. Steinherz végzetes útja előtt újabb 100 ezer pengős biztosítást akart kötni, de a biztosító társaság az ajánlatot nem fogadta el, mert tudomást szerzett arról, hogy Steinherznek más intézeteknél is van biztosítása. Ha a gyilkossági ügyben valamelyes fordulat nem áll be, családjának rövidesen folyósítani fogják a biztosítási összeget.” – olvasható a Délmagyarország március 31-i tudósításában.”

delmagyar_marc31.png
Új nyomok, hatalmas biztosítási összegek (Délmagyarország, 1931. március 31.)

Az igazi fordulat akkor állt be az ügyben, amikor a vonat kalauza a bűnügyi nyilvántartásban felismert egy embert, akivel együtt látta az áldozatot. A gyanúsított a 17 (máshol 18) éves Fischl Frigyes volt, aki kommunista-szimpátiája és kisebb köztörvényes bűncselekmények miatt volt ismert a hatóság előtt. Fischlt április 8-án Bécsben vette őrizetbe az osztrák rendőrség, és még aznap vallomást tett, méghozzá olyat, ami hallatán a tapasztalt nyomozók is tanácstalan fejvakargatásra kényszerültek.

„Fischl, akit a budapesti rendőrség délelőtt telefonon hallgatott ki, vallomásában elmondotta, hogy Steinherz Rudolf bírta rá, hogy őt kalapáccsal leüsse, és ezért neki ötezer dollárt ígért (…) Mikor beszálltunk és a vonat elindult – vallotta – ketten voltunk csak a fülkében. Alig hagyta el a vonat a fővárost, kérlelni kezdtem Steinherzet, hogy másítsa meg szörnyű elhatározását, ő azonban hajthatatlan maradt, és hivatkozva megállapodásunkra, követelte, hogy tényleg üssem őt fejbe. Cegléd közelében járt a vonat, amikor Steinherz zsebéből elővette a kalapácsot, ideadta nekem, azután végigfeküdt a szemben lévő ülésen, fejére zsebkendőt borított, és rám szólt: Na most üssön! Én elvesztettem a fejemet, és tényleg hatalmas csapást mértem a halántékára.”

dm0409.png
Megvan a gyilkos! A cikkben említett bűntársat, Olajos Károlyt végül elengedték (Délmagyarország 1931. április 9.)

A Délmagyarország április 9-i számában olvasható vallomásból kiderül az is, hogy Fischl ezután elvesztette fejét, és még több ízben lesújtott, majd Cegléden leugrott a vonatról és megszabadult véres kabátjától és a gyilkos fegyvertől is, amelyeket még korábban megtaláltak a hatóságok. Bár Fischl vallomását kétkedéssel fogadták a nyomozók, de nyilván nekik is feltűnt az életbiztosítás és a haláleset kapcsolata, bár első körben – cherchez la femme – az özvegyet vették elő. A Délmagyarország fentebb idézett száma beszámol arról, hogy

„Ma délután újból kihallgatták özvegy Steinherz Rudolfnét. Minthogy az asszony sem a biztosításokra, sem a vagyoni állapotra nézve nem tudott felvilágosítást adni, a rendőrség elrendelte a házkutatást. (…) A házkutatás során Steinherz Wertheim szekrényéből a legnagyobb rendben kerültek elő az iratok. (…)  Mindez azt a látszatot keltette, mintha valóságos végrendelkezés történt volna.”

ilona_schischa_and_rudolf_steinherz_medium.jpg
Steinherz Rudolf feleségével

Ugyanitt olvashatunk először a biztosítási csalásról is:

„A biztosítótársaságok – mint szerda estére kiderült – már napok óta magánnyomozást folytattak, és megállapították, hogy biztosítási csalás történt. Fontosnak tartják azt a levelet, amit a Phönix Intézet szolgáltatott be. Ebben a levélben Steinherz azt írta az intézetnek, hogy miután magas összegekre kötött biztosításokat, nem akarja, hogy még csak a gyanú árnyéka is hozzáférjen (sic!), ezért kéri, hogy a Phönixnél fennálló kötését szüntessék meg. (…) A biztosítótársaságok szerint Steinherz ezzel a levéllel akarta a gyanút magáról elhárítani.”

Fischl Frigyes vallomása, a házkutatás eredménye és a biztosítási nyomozók megállapításai elegendő alapot szolgáltattak arra, hogy exhumálják Steinherz Rudolf holttestét. Ehhez hozzájárult az is, hogy a nyomozók értesültek egy 1928-as sikkasztási ügyről, amelynek júniusra tervezett eljárásában Steinherz volt a fő vádlott. A Nyírvidék április 14-én számolt be arról, hogy

„Steinherz Rudolf holttestét exhumálták. Kivették belső részeit és ennek megvizsgálásával akarják az orvosok megállapítani, hogy Steinherz a gyilkosság előtt vett-e valamilyen narkotikumot magához.”

dm0424.png
A Délmagyarország április 24-i cikke

A vizsgálati eredményeket 24-én közölte a Délmagyarország: Steinherz szervezetében veronált, vagyis egyfajta nyugtatószert találtak.

veronal_barbital.jpg
Veronal, korabeli kiszerelésben

„A vélemény érdekes meglepetéseket tartalmaz. Megállapítja, hogy a belső részekben veronált találtak, amely azonban nem volt elegendő egy emberi élet kioltásához, de ahhoz mindenesetre elegendő volt, hogy bizonyos kábultságot idézzen elő. Az országos vegyvizsgáló intézet véleménye igazolni látszik azt a feltevést, hogy Steinherz azért vette be a veronált, hogy ne érezze a kalapácsütéseket.”

A kép végül összeállt: Steinherz, akit anyagi veszteségei mellett a sikkasztási ügy tárgyalása is aggasztott,  jövedelmet akart családjának biztosítani, így Fischlt, saját szavaival élve „szuggesztív pszichikai nyomással” rávette arra, hogy gyilkolja meg őt. Az 1932-ben kezdődő perben Fischlt szándékos emberölés miatt négy évre ítélték, amit a kúria felkérésre elkövetett emberölésre módosított, az ítéletet pedig három évre csökkentette.

dm330118.png
Az ítélet (Délmagyarország 1933. január 18.)

A szokatlan gyilkossági ügyre lecsapott a külföldi sajtó is. Az Perth-i (Ausztrália) The Daily News április 8-án a posztunk címét is ihlető Murder Me!, azaz Gyilkolj meg! című tudósításában számolt be az ügyről. Az itt közöltek csak kis résztelekben térnek el a korábban ismertetettektől – a cikk szerint például a zsebkendőt a gyilkos terítette az áldozatra – és itt is hangsúlyosan szerepel a kommunista kapcsolat. Az ausztrál lap, nyilván helyhiány miatt is, nem foglalkozott sem a nyomozás egyéb szálaival sem.

murder.png
Murder Me!

„Miután Steinherz, akit a halálát megelőző napon súlyos fejsérüléssel találtak meg egy vasúti fülkében, belehalt sebesülésébe, egy Friedrich [Frigyes] Fischl (18) nevű asztalosinas, akit a bécsi rendőrség egy padon talált remegve és egy fillér nélkül, beismerte a gyilkosságot. Elmondta, hogy Steinherz 1000 fontot [a cikkíró végig a brit fizetőeszközben számolt] ígért neki, de csak 100 fontot és egy aranyórát adott át a helyszínen azzal, hogy a hiányzó összeget Bécsben, egy Vigo nevű bolsevista komisszártól veheti majd át. Steinherz egy nehéz kalapácsot is hozott magával, és kikötötte, hogy a fülkében kell meghalnia, ugyanis a biztosítása kiterjedt vasúti balesetekre, de öngyilkosságra nem. Fischl, miután egy zsebkendővel letakarta áldozata arcát, véghezvitte tettét. Később a megadott címen nem találta meg Vigot, és úgy vélte, hogy átejtették: ekkor fogta el a rendőrség”

A Chicago Tribune az esetről nem, de az első fokú tárgyalásról beszámolt, közvetlenül a füvet nyíró elefánt és az éppen aktuális Ohio-i sztrájkok alatt. Fischl itt Fritz keresztnéven szerepel, mint a „megrendelt gyilkosság” elkövetője, ám az eset leírása egy kicsit eltér a korábbiaktól: a kalapácsot a Tribune tudósítója szerint nem az áldozat biztosította.

chicago.png
A megrendelt gyilkosság

„Steinherz egyedül utazott a fülkében. Miután bevett egy nagy adag veronált, kipeckelte száját és várt gyilkosára. Amikor Fischl – elmondása alapján – a megbeszéltek szerint belépett a fülkébe egy kalapáccsal, Steinherz a halántékára mutatott, mire Fischl betörte a koponyáját.”

Bár brutális, és nagy sajtónyilvánosságot kapott gyilkosságok korábban is történtek Magyarországon, a Steinherz-ügy természeténél fogva kilógott a korábbi ügyek közül. Ezt a külföldi érdeklődés is mutatja, hiszen ekkora visszhangot jóformán csak az év őszén bekövetkezett biatorbágyi merénylet sem kapott.

UPDATE:

A gyilkosságról Karinthy Frigyes is beszámolt Az Est-ben Kőszívű ember (Steinherz) című cikkében:

„A schopenhaueri „faj géniuszának” szobrát érdemelné, Jókai-regény témája is lehetne ez a jelképes nevű szegény Steinherz bácsi, akinek furcsa halálát most próbálja, nagy fejvakargatások közt, minősíteni a törvény: vajon öngyilkosság vagy gyilkosságra való felbujtás, vagy egyszerűen biztosítási csalás esete forog fent, amiért most már nem is a halott a felelős, hanem bűntársa, Fischl druszám, aki azzal védekezik, hogy ő csak alkalmazott mellékszereplő volt – neki kellett „senki többet” alapon kalapáccsal leütni ezt a végeladásra, árverésre önkínált életet. Kőszívű Úr ugyanis vagyonának utolsó roncsát, a tulajdon életét mint csődtömeget ajánlotta fel a hitelezőknek, abban a reményben, hogy ilyen módon biztosítja majd ennek az életnek célját: a családját. Feláldozta életét a kőszívű ember – mint egy fordított Kronosz, saját magát akarta felfalatni fiaival.”

erich_k_stner_1961.jpg
Erich Kästner 1961-ben

Erich Kästner, a Két Lotti írója, aki az Emil és a detektívek című regényében is megmutatta bűnügyi érdeklődését, egy verset írt Steinherz úr balladája címmel, amely eredetileg a Szív a tükörben. Válogatott versek. (Budapest, Magyar Helikon, 1959.) kötetben jelent meg.

„A kecskeméti Steinherz úr a csőd szélén állt,
s magamagát önként gyors halálra szánta,
hogy nejének egy trükkel, mit bölcsen kifundált,
300 000 pengő készpénzt hagyjon hátra.
Mesteri terve, sajnos utóbb kiderült.
Ám kalapot le előtte, hogy a tervkivitel sikerült.”
A teljes vers online itt olvasható, a fordítás Békés István munkája.


Források

Nyírvidék 1931. április 2.

Nyírvidék 1931. április 14.

Délmagyarország 1931. március 31

Délmagyarország 1931. április 9.

Délmagyarország 1931. április 24.

Délmagyarország 1933. január 18.

The Daily News, 1931. április 9.

Chicago Tribune, 1932. április 16.

Karinthy Frigyes: A kőszívű ember Az Est 1931. április 12.

A nyitóképen a gyilkos és az áldozat

Facebook Kommentek