Antall József külpolitikájának főbb irányvonalai I. – A magyar–szovjet kapcsolatok
Nyári Gábor – Rapali Vivien
Amikor 1990 tavaszán Antall József személyében ismét szabadon választott miniszterelnöke (és persze kormánya is) lett Magyarországnak, egyebek mellett a külpolitikát is teljesen új alapokra kellett helyezni. Az alapállás – kelet és nyugat határán – persze nem változott, és a helyzet is ismerős lehetett az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását követő időszakból, annyiban legalább is biztosan, hogy a frissen függetlenedő országnak gyorsan kellett megtalálnia új helyét az erősen változó világban. Fontos volt egyrészt a nemzeti érdekek képviselete, másrészt mind keleti, mind nyugati irányú kapcsolataink komoly átértékelésre szorultak. Mai posztunkban néhány, a kormányfő külpolitikai elképzelésivel kapcsolatos forrást mutatunk be.[1]
Antall József a Parlamentben. A háttérben Szabad György, az Országgyűlés elnöke.
„A mi célunk az, hogy biztosítani tudjuk egyrészt Magyarország szuverenitásának a helyreállítását, és azt, hogy a magyar politika szabadon és függetlenül dönthessen minden kérdésben (…) Ez azt is jelenti egyben, hogy olyan külpolitikát kívánunk kialakítani, amely biztosítja az ország ez irányú elhatározó képességét és függetlenségét. Világos, hogy a külpolitikai célkitűzéseink egyrészt saját nemzeti érdekeinkből következő globális külpolitikai célkitűzés, másrészt az ország geopolitikai helyzetéből következő realitásoknak a figyelembevétele. Harmadszor, olyan külpolitika folytatása, amelyik Magyarországnak, mint kis országnak a gazdasági, szociális kérdései megoldását elősegíti és biztosítja. (…) olyan szomszéd országgal, amelyik nem bánik emberi-jogi és kisebbségi-jogi szempontból tisztességesen a magyar nemzeti kisebbséggel, nincs módunkban jó kapcsolatot fenntartani.”
(Antall József, 1990. május 22.)[2]
Antall József[3] Magyarország első szabadon választott miniszterelnökeként aktívan részt vett a külpolitikában. Felkészültségét barátja és kormányának külügyminisztere, Jeszenszky Géza[4] összefoglalóan a következőképp jellemezte:
„Antall József imponáló tárgyi tudással rendelkezett többek között a történelem, a jogtudomány, az irodalom, a közigazgatás, a muzeológia és a művészettörténet területén, emellett kitűnő, meggyőző erejű előadó és szónok volt, különleges politikai érzékkel. Az utóbbin belül a külpolitika ifjúkora óta behatóan érdekelte, s ez nemcsak a napi magyar és nemzetközi politika eseményeinek enciklopédikus mélységű ismeretét jelentette, egészen az 1930-as évekig visszamenően, hanem az adatok mögötti folyamatok megértését is. Ebben rejlik a magyarázata annak, hogyan jelenhetett meg Antall József 1989-ben üstökösként a magyar politikai égbolton, s hogyan vették észre tehetségét, vezetői kvalitásait külföldön szinte hamarabb, mint itthon. Hogyan szerezte meg ezt a tudást? Úgy, hogy a XX. század első felében Magyarországon remek könyveket írtak, s emellett a nemzetközi politikai irodalom színe-java is megjelent magyar fordításban. Antall József húszéves korára mindezt végigolvasta – és egész életére szólóan meg is jegyezte.”[5]
Mellettem az utódom: Németh Miklós távozó, és Antall József új kormányfő
Ha Jeszenszky sorait némileg elfogultnak is tekinthetjük, az kétségtelen, hogy a rendszerváltó politikai elit – külpolitikai ügyekben – legfelkészültebb és legszélesebb látókörű politikusa Antall József volt. Antall külpolitikai elképzeléseinek többsége már évekkel a rendszerváltás előtt megszületett, ezek a következő kategóriákra bonthatóak: Magyarország kapcsolata a Szovjetunióval – beleértve a Varsói Szerződés és a KGST felbontását; Magyarország kapcsolata a szomszédos országokkal – beleértve a határom túli magyarság helyzetét; Magyarország és az euroatlanti integráció – különös tekintettel Németországra, az Egyesült Államokra és NATO-ra. Jelen tanulmány forrásokon keresztül mutatja be Antall véleményét és ennek változását az egyes pontokról, összehasonlítva a gyakorlatban elért diplomáciai eredményekkel.
Antall nézetei a Szovjetunióról és a kommunizmusról politikai pályája előtt
A magyar–szovjet kapcsolatok vizsgálatánál nem lehet figyelmen kívül hagyni Antall József hozzáállását a kommunista-marxista eszmékhez sem. Életútján keresztül jól vázolható, hogy a későbbi miniszterelnök egész élete során szemben állt a kommunizmussal – és így a Szovjetunióval is –, de ez a szembenállás életkorától és az adott politikai helyzettől függően változott. A keresztény–polgári szellemben nevelt Antallról 1954-es egyetemi minősítéseiben is feljegyezték, hogy
„(…) Ideológiailag képezi magát, de gyakorlati munkájában a marxizmus nemigen látszik. (…) Marxizmus szemináriumokon egyike a legfegyelmezetlenebbeknek. (…) Tanulócsoportja körében nem oldódott fel, hajlamos az elkülönülésre. Mozgalmi munkát nem végzett.”[6]
Középiskolai tanárként diákjai előtt a magyar–lengyel történelmi kapcsolatokat helyezte előtérbe (mivel édesapja 1939-1944 között a lengyel menekültek ellátásáért felelős kormánybiztos volt, a lengyel vonal „von haus aus” jöhetett – a szerk.) amelyet 1959-ben iskolai felettesei – nyilvánvaló túlzással – már komoly szovjetellenes tevékenységként és az 1956-os forradalom előkészítéseként értékeltek:
„Antall József 1956 szeptemberében Lengyelországba látogatott a gimnázium küldöttségével. Az út után a lengyel–magyar barátságot kívánta a szovjet–magyar barátság helyére állítani. Ezzel támogatta azt a »szalámipolitikát«, amellyel a Szovjetuniótól való elszakadást és október 23-át készítették elő. (…) 1956. október 21-én az egész iskola ifjúsága részére hadijátékot szervezett a Budai-hegyekben. Ez az imperialista behatás szovjetellenes jelenségre vezetett. Szinte katonai kiképzésben részesítette az ifjúságot 1956. október 23-ra.”[7]
Valójában a hadijáték egyszerű számháború volt, de tényként kezelhető, hogy Antall az osztályában a történelmet a lehetőségek szerint nemzeti szellemben tanította. Diákjaival együtt részt vett forradalomban, emiatt előbb áthelyezték, de mivel oktatási módszerein nem változtatott, 1959-ben eltiltották a tanári pályáról. Antall szovjetellenességét megerősítik a róla készített ügynöki jelentések is.[8] Antall 1963-túl egészen a rendszerváltásig az Orvostörténeti Múzeumban dolgozott, amely évek a csendes munkáról és a politikai felkészülésről szóltak.[9] Ezen időszakból egy 1968-as ügynöki jelentés árulkodik arról, hogyan képzelte el a későbbi miniszterelnök Magyarország helyét a szovjet érdekszférán belül:
„Ifj. Antall József [ezt így] összegezte: (…) Lengyelország a kommunista táboron belül egy olyan pont, ami nekünk példaképünk lehet és nekünk követni kell a lengyel példát. [… Magyarországon is] az a polgári demokrácia felé közeledő szocializmus valósulhat meg és kell is hogy megvalósuljon, ami Lengyelországban van.”[10]
Az ismert források alapján arra lehet következtetni, hogy a fiatal Antall József elsősorban a magyar–lengyel kapcsolatokra kívánt építeni. A forradalomig szakított volna a Szovjetunióval, azonban az 1960-es évek végére ráébredt, hogy Magyarország nem tud kiszakadni a szovjet érdekszférából, de hazája politikai rendszerén az adott kereteken belül változtatni kívánt.
A magyar–szovjet kapcsolatok Antall miniszterelnöksége alatt
A rendszerváltás időszakának és az Antall-kormány működésének egyik legfontosabb kérdése volt a magyar–szovjet kapcsolatok új alapokra való helyezése. Az MDF részéről először Für Lajos[11] szólalt fel nyíltan a kérdésről 1989 márciusában – még Antall pártelnökké választása előtt:
„Az MDF és valamennyi demokratikus csoport célja Magyarország függetlenségének visszaszerzése, s további célkitűzése a magyar semlegesség megteremtése.”[12]
Antall egészen az 1990-es választásokig nem fejtette ki a nyilvánosság előtt részletesen a véleményét, azonban kinevezett miniszterelnökként, majd miniszterelnökként már egyértelműen ez a kérdéskör lett külpolitikájának egyik meghatározó eleme. Kormányprogramja kihirdetésekor meglehetősen visszafogottan nyilatkozott:
„A velünk szomszédos nagyhatalommal, a Szovjetunióval kiegyensúlyozott, korrekt, az egyenjogúságra épülő jószomszédi viszony kialakítására törekszünk. Ennek érdekében mind politikai, mind gazdasági kapcsolatainkat új alapokra kell helyezünk. A közép- és kelet-európai változások kezünkbe adták a nagy lehetőséget, hogy megszüntessük vagy legalább jelentősen enyhítsük az itt élő népeket régóta szembefordító ellentéteket. A függetlenné váló nemzeteknek szabad kapcsolatokat kell kialakítaniuk egymással, az államhatárok ne akadályozzák a személye, az információk és az eszmék szabad áramlását. Bízunk, abban, hogy egyetlen szomszédunknak sem lesz szüksége a jövőben a magyarságra mint összetartó ellenségképre. Az összeurópai együttműködés velejáróra az intenzív regionális együttműködés, erre törekszünk majd valamennyi szomszédunknál. A föderáció felé haladó Európában ugyanakkor éppen a regionalizmus biztosíthatja a nemzeti sajátosságok megőrzését, a nemzeti érdekek további érvényesülését minden nacionalista felhang nélkül.”[13]
Antall óvatossága 1990 májusában érthető. Az előző kormány képviseletében Németh Miklós[14] miniszterelnök január 9-én Szófiában, Horn Gyula[15] külügyminiszter március 10-én Moszkvában aláírta ugyan az egyezményt a szovjet csapatok kivonásáról, de a szovjet haderő egészen az 1991 júniusi teljes kivonulásáig fenyegető erőként lépett fel az országban.[16] Maga Antall is megjegyezte ezt 1992. április 8-án, a választási győzelem kétéves évfordulóján, a miniszterelnök születésnapja alkalmából a koalíciós képviselők előtt tartott zárt rendezvényen:
„Ma könnyű azt mondani, hogy ezt vagy azt másképp kellett volna tenni. (…) A szovjet hadsereg csak 1991 júniusában vonult ki. (…) Még 1991 tavaszán is egyértelműen hangsúlyozták, sőt fenyegettek bennünket azzal, hogy nem vonulnak ki!”[17]
Ugyanezen beszédben történelmi távlatokban is vizsgálta az „orosz veszélyt”, kifejtve, hogy nem csupán a Szovjetunió akarta befolyása alá vonni Közép-Európát, hanem politikai vezetéstől függően ez már a XVIII. századtól fogva egy orosz cél, amelyet véleménye szerint a jövőben csak azzal lehet meggátolni, ha az Egyesült Államok – katonailag, gazdaságilag és diplomáciailag is – tartósan jelen lesz Európában.[18]
Még egy évig a spájzban voltak
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Források és jegyzetek:
[1] A források összegyűjtésében közreműködött: Molnár Ferenc
[2] Iratok a magyar Külügyminisztérium történetéhez, 1985–1993. Szerk.: Sáringer János. Balassi, Budapest, 2014. Dr. Antall József kijelölt miniszterelnök előterjeszti kormánya programját. 121.
[3] Antall József (1932–1993): Történész, levéltáros, muzeológus, tanár, politikus. Apja, Idősebb Antall József a második világháború alatt menekültügyi kormánybiztos, a világháború után újjáépítési miniszter. Ifjabb Antall József 1954-ben szerzett történelem és magyartanári diplomát. Levéltári munka után 1955-től az Eötvös József Gimnázium tanára. 1956-ban részt vett a forradalomban és a Kisgazdapárt újraszervezésében, emiatt a Toldy Gimnáziumba helyzeték át, majd 1959-ben eltávolították a tanári pályáról. Könyvtárosi munkát követően 1963-tól a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum munkatársa, majd igazgató-helyettese, igazgatója, megbízott főigazgatója, főigazgatója. 1988-tól a Magyar Demokrata Fórum tagja, részt vett az Ellenzéki Kerekasztal és a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain. Pártja 1990-es választási győzelmét követően május 23-tól 1993. december 12-ig Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke. Kormányfősége alatt zajlott le a magyar politikai rendszer demokratikus átalakítása, de az időszak megítélése máig tartó politikai és történelmi viták tárgya. Egyre súlyosbodó betegsége következtében 1993. december 12-én elhunyt.
[4] Jeszenszky Géza (1941–): Történész, diplomata, politikus. 1990 és 1994 között an Antall- majd a Boross-kormány külügyminisztere.
[5] Jeszenszky Géza: Antall József, a külpolitikus. Valóság. 2003/12. sz. 57–75. 57.
[6] „A politikában és a szerelemben nincs mindig és nincs soha” Antall József útja a miniszterelnökségig, 1932–1989. Szerk.: Tóth Eszter Zsófia. Veritas—Magyar Napló, Budapest, 2015. 4.1. Egyetemi minősítések. 34–35.
[7] Tóth, 4.3. Tanári minősítések. B. 36.
[8] Rainer M. János: Jelentések hálójában. Antall József és az állambiztonság emberei, 1957–1989. 1956-os Intézet, Budapest, 2008. 171–189.
[9] Antall József Orvostörténeti Múzeumban töltött éveiről lásd: Nyári Gábor: Antall József tevékenysége a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltárban, 1963–1990. 2015. Kézirat.
[10] Rainer, 242.
[11] Für Lajos (1930–2013): Történész, politikus. 1990 és 1994 között az Antall- majd a Boross-kormány honvédelmi minisztere.
[12] MTI Hírarchívum, 1989. március 16. <http://archiv1988-2005.mti.hu/Pages/HirSearch.aspx> Hozzáférés: 2016. február 13.
[13] Antall József: Modell és valóság. III. kötet. Országgyűlési felszólalások; esszék Antall Józsefről. AJTK, Budapest, 2015. Dr. Antall József kijelölt miniszterelnök előterjeszti kormánya programját, az országgyűlés 1990. évi tavaszi ülésszakának 5. ülésnapja. 1990. május 22. 842.
[14] Németh Miklós (1948–): Közgazdász, politikus. 1988 és 1990 között Magyarország rendszerváltás előtti utolsó miniszterelnöke.
[15] Horn Gyula (1932–2013): Közgazdász, politikus. 1989–1990-ben külügyminiszter, 1994 és 1998 között miniszterelnök.
[16] A szovjet csapatok kivonásáról szóló egyezményekről és ezek végrehajtásáról lásd: M. Tóth György: Kivonási tünetek. I–III. <http://www.honvedelem.hu> Hozzáférés: 2016. február 17.
[17] Antall József a Varsói Szerződés megszüntetéséről. 1992. április 8. <https://www.youtube.com/watch?v=0tR3URo9IpI> Hozzáférés: 2016. január 24.
[18] Antall József az orosz veszélyről. 1992. április 8. <https://www.youtube.com/watch?v=OtrgkruMpnQ> Hozzáférés: 2016. január 24.