Társkeresés a szocialista időszakban

Tóth Eszter Zsófia

Amikor 2011-ben az Ifjúsági Magazin egykori újságíróival interjúztam és megkérdeztem tőlük, ha egy dolgot kellene kiemelni, mi volt teljesen más az 1970-es, 1980-as évek világában, mint manapság, azt válaszolták, hogy az ismerkedési, társkeresési lehetőségek. Ugyanis virtuális ismerkedési felület híján sokaknak okozott nehézséget az, hogy egyáltalán megismerkedjenek valakivel. Az Ifjúsági Magazinnak ezért volt külön rovata, ahol feladhattak hirdetés olyanok, akik levelezni, barátkozni, ismerkedni szerettek volna. Működtettek ismerkedési klubot is. A lap időről időre beszámolt sikertörténetekről is.


Például 1986 márciusában Levélben jött boldogság volt a címe a sikertörténetnek. Bár a cikk elején az újságíró hangsúlyozta, hogy nem céljuk a házasságközvetítés, de miért is ne lehetne levélbarátságból életre szóló kapcsolat? N. Miklós 1973-ban, 21 éves korában adott fel hirdetést. Addig csak azokkal barátkozott, akikkel egy házban lakott, bővíteni szerette volna baráti körét. Hirdetésére 150-en jelentkeztek, abból 5 fiú, akiknek eleve nem válaszolt. A levélírók stílusa alapján is válogatott, végül 15 levelet írt meg, 5 lánnyal találkozott. Ő akkoriban már egyedül élt, mert édesanyja 7 éves korában meghalt, édesapja pedig egy olyan munkahelyi balesetben hunyt el, ahol egy gyárban csatornatisztítás közben rosszul lettek a munkások, ő is a segítségükre sietett, de szintén a baleset áldozata lett. A későbbi feleségével hónapokig csak leveleztek. A feleséget úgy jellemezte az újságíró, hogy 33 éves, „ma is szép, a két gyerek után is csinos maradt.” A feleség koraszülött volt, nagyszülei nevelték fel. 14 évesen kórházban dolgozott, este nyolcra mindig haza kellett érnie, így más lehetősége nem volt az ismerkedésre, mint a levelezőpartner-kereső. Mivel nagyszülei a „késő nyolcra” hazajárás miatt azt mondták neki, költözzön el, hamar sor került az esküvőre is. A cikk szerint a házasfelek csak azon vitatkoztak, melyik együttes jobb, az Omega vagy az Illés.

A társkeresés elsődleges “fórumai” 1.: házibuli az Üllői úton 1967-ben. (KRANTZ KÁROLY/FORTEPAN)

Persze a korszakban is lehetett újsághirdetés útján ismerkedni, így például a Nők Lapjában, később az Expressz hirdetési magazinban. Ez utóbbiban azonos nemű párt keresők is hirdettek, ők azt a latin mondást adták meg, hogy „similis simili gaudet”- hasonló a hasonlót szereti. A szocialista időszak párválasztási szokásaiban visszatérő kérdés volt az, hogy képzett nő hozzámehet-e képzetlen férfihoz: diplomás értelmiségi a szakmunkáshoz? Mert a kor hivatalos beszédmódja szerint mindenki egyenlő volt. A másik gyakori problémának az számított, hogy az egyetemista nők, ha egyetemistaként nem találtak párt, utána, bekerülve egy munkahelyre, lezárultak előttük a pártalálási lehetőségek. A válások számának növekedésével egyre több lett az elvált nő gyermekkel, akik szintén hátránnyal indultak a párkeresésben, mivel más gyermekét senki nem akarta nevelni.

1967-ben nyitott Óbudán az Újlaki Telefonbár, melynek különlegessége az volt, hogy minden asztalon egy készülék áll a vendégek rendelkezésére, akik a házi telefon-könyvből tetszés szerint tárcsázhatták egymás asztalát. Ezt ismerkedési lehetőségként is használták a fiúk. Felhívták a szomszéd asztalnál ülő lányt és ha kosarat kaptak, még az sem volt így kellemetlen.[1] A szocialista időszakban működött a Négy Évszak Társkereső Szolgálat is, melynek működéséhez a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottság elnöksége 1968. október 16-án hozzájárulását adta. Előtte ugyanis arról vitatkoztak, kell-e ilyen társkereső szolgálat.

„A név utalás arra, hogy az életük tavaszát töltő fiatalok (18 éves kortól) éppúgy fordulhatnak a szolgálathoz, mint az utolsó szakaszt, a tél napjait élő társra vágyók.”

Az iroda Budapest, XI. kerület Fadrusz utca 9-ben volt található, 1969. december 28-án nyílt meg. Arra vonatkozóan, hogy az idősebb korosztály is mennyire igényelte a szolgáltatást, álljon itt tanulságul egy, a Nők Lapjához érkezett olvasói levél:

„És ha lehet, ne vitatkozzanak tovább, hanem cselekedjenek már. Gondoljanak az ilyen magamkorabeli ifjú lelkekre is (59 éves vagyok), akiknek már nincs sok ideje várakozni. Gyermekeimet tisztességgel felneveltem, örömöm is telik bennük. De az özvegység mégis nagyon keserves. Szeretnék még néhány szép évet korban hozzám illő társsal, olyannal, aki pl. nem a beat-ért lelkesedik, hanem a cigányzenét szereti. Egy szó mint száz: siessenek, siessenek!.”[2]

Sajnos e történet vége szomorú, mert mire a Négy Évszak létrejött, a türelmetlen olvasó elhunyt. 1972-ben a Szabad Föld levelezési rovatába írt egy falusi lány, érdeklődve arról, ő kereshet-e társat a Négy Évszaknál. Ezt a választ kapta:

„hogy éppen az egyszerűbb fiatal lányoknak tudnak könnyebben társat ajánlani. Olyanoknak, akik nem hófehér paripás mesebeli herceget várnak, hanem embert, akivel nekivághatnak az életnek, akivel közös erőfeszítéssel, közös munkával megteremthetik mindazt, ami egy szép és rendes családi élethez szükséges. Sok, a vidékről városba fölkerült fiatalember, aki nem tud a városban könnyen gyökeret ereszteni, nem tudja a maga ismeretségi körét megtalálni, illetve megteremteni, ők nagyon gyakran kifejezetten azzal a kéréssel fordulnak a Négy Évszakhoz, hogy vidéki leányt keressenek társul.”[3] 

A társkeresés elsődleges “fórumai” 2.:Nyár utca 6., az Ezermester és Úttörő Bolt Vállalat ifjúsági klubja. (URBÁN TAMÁS/FORTEPAN)

Az irodába jelentkezőknek ki kellett tölteni egy előzetes adatfelmérő lapot, amely 11 kérdést tartalmazott (életkor, magasság, iskolai végzettség, lakhely, lakáshelyzet, házasság esetén hajlandó-e költözni stb.) és a keresett társra vonatkozó kívánságokat (életkor, foglalkozásának jellege, lehet-e kiskorú gyermeke stb.). Ezután a társkereső alkalmazottai tájékoztatták a jelentkezőket a lehetőségeikről:

„Ez a tájékoztatás nem mindig kellemes, de a tisztességes segítő szándék arra kötelez, hogy a jelentkező reális képet kapjon.(…)”[4]

A női jelentkezők számára az volt rossz hír, hogy általában hétszer több nő keresett társat, mint a férfi. Ezen belül egy diplomás férfira 10—15 diplomás nő jut. A férfiak közül annak volt nehéz társat találni, aki az átlagos testmagasságnál alacsonyabb volt; akik falura vagy tanyára kívánják vinni leendő társukat; vagy akik a házasság minden anyagi feltételét (lakás, berendezés stb.) a nőtől várta el.

„Nehezen találnak társra a többször elvált férfiak is, és azok, akik makacsul ragaszkodnak a 15 év körüli korkülönbséghez. És sajnos, mindkét nemnél nehézséget jelent azoknak az özvegyeknek, elváltaknak a társkeresése, akik kiskorú gyermekeket nevelnek.”

Ha a jelentkező a nehézségeket vállalta, akkor személyazonossági igazolványával kellett bizonyítania előzetes adatainak valódiságát; elsősorban azt, hogy házasságkötésre jogilag alkalmas, tehát törvényes családi állapota: nőtlen, hajadon, özvegy vagy elvált. A kalandot keresőknek rögtön ajtót mutattak, és azoknak is, akik egy válóper kellős közepén voltak. A Négy Évszaknak adott társkereső megbízás időtartama egy év volt. A társkeresési díj 200-900 Ft közti volt, jövedelemtől függően. Utána ki kellett tölteni egy 72 kérdéses, részletes kérdőívet is. Az első 4 évben 200 házasság köttetett a szolgálaton keresztül. A társkereső szolgálatot azért vették igénybe a jelentkezők, mert időhiányban szenvedtek.

Táncest a pécsi Magányosok Klubjában, 1978. (URBÁN TAMÁS/FORTEPAN)

„A munkából, a hivatásszeretetből adódó lekötöttség, nem egy esetben az anyagiak minden időt kitöltő hajszolása — s mindehhez a társasági élet szűk keretei — gyakori okai a magányosságnak.”

„Volt, aki bevallotta: a kíváncsiság vezette őt a szolgálathoz. A következő indoklás is gyakran elhangzott: „Nincs időm a hagyományos udvarlásra, de ha volna is, még három hónap múlva sem tartanék ott, ahol a Négy Évszak kezdi, hogy ti. elkéri a jelentkező személyazonossági igazolványát.”[5]

Volt egy Négy Évszak című, időseket, magányosokat, társkeresőket segítő lap is, mely ismerkedő rendezvényeket is szervezett.

„Civilizációs problémánk, társadalmi bajunk van számtalan, köztük is a leggyötrőbbek egyike a magányosság. Ezt hivatott enyhíteni a Négy Évszak című folyóirat Te meg Én programjainak sorozata. Bárki elmehet a rendezvényekre, szórakozhat, tanulhat, vitázhat, és legalább addig, amíg közösségben érzi magát, csökken a társtalanság érzete. (…) Új társasági, ismerkedési alkalmat is nyújt a Te meg Én klub a magányosoknak. Minden csütörtökön délután 5-től az átalakított Bon-Bon presszóban a vendégeket háziasszony fogadja, jó muzsika mellett táncolni is lehet.”[6]

 

1981-ben egy 50-es pár, akik a négy Évszakon segítségével talált egymásra, nem házasodott össze. Indoklásuk ma már furcsának tűnhet:

„Mindkettőnknek van lakása; ha összeházasodunk, az egyiket feladjuk. De erre már csak akkor kerülhet sor, ha teljesen biztosak vagyunk egymásban. Tudja, ötven után már nem sok sansza van az embernek újra lakást szerezni; vigyáz tehát a meglevőre.”[7]

Ugyanis az 1959. évi IV. tv,. a Polgári törvénykönyv kimondta, hogy csak egy lakástulajdonnal lehetett rendelkezni. A pár tarthatott attól, ha mégsem sikerül a kapcsolat, az egyik tanácsi lakást már elveszítették.
1982-ben is működött a társkereső iroda, ekkor már a Tanács krt. 2. szám alatta társkereső szolgálat. Évente 2000 fő fordult hozzájuk. Akkor már megjelentek a piacon kisebb társközvetítők is (gmk formában.) Az elvárások az alábbiak voltak:

„A férfi legyen magas, középkorú és lehetőleg diplomás, a hölgy házias, csinos, megértő.”[8]

1989-ben is nyitva volt még a Négy Évszak Társkereső, aztán a rendszerváltás elsodorta. Bár a társkeresés, mint probléma megmaradt, az internetes társkeresést már egészen más problémák jellemezték.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Felhasznált források

[1] Hétfői Hírek, 1967. december 11. 4. o.
[2] Budapest, 1973. július 30. o.
[3] Szabad Föld, 1972. augusztus 6.20. o.
[4] Budapest, 1973. július 30. o.
[5] Budapest, 1973. július 30. o.
[6] Népszabadság, 1983. január 16. 6. o.
[7] Népszabadság, 1981.10.21. 8. o.
[8] Autó-Motor, 1982. ősz, 58. o., Népszabadság, 1982.09.12. 6. o.

A nyitóképen: Esküvő Debrecenben, 1981. (Illusztráció) (FORTEPAN)

Facebook Kommentek