Miénk itt a tér – A pesti Széchenyi-liget tündöklése és bukása a 19. században

László Andor

Korábban láthattuk, miként jött létre Széchenyi István kezdeményezésére az első pesti liget, amely 1847-es megnyitását követően gyorsan fejlődött. A főváros lakossága hamar birtokba vette a sétányt, a következő év nyarán már nagyon sokan látogatták, így néha panaszkodtak, hogy „a padhiánynak iszonyú bősége mellett le sem ülhetni.” Ekkor a hűs árnyékot adó fák, a hírhedt pesti portól mentes levegő mellett egy nyolcszögletű kávékioszk (vagy „fagylalda”, „Limonadenhütte”) fokozta a park vonzerejét, és kínált például süteményeket, tejet, frissítő italokat, sőt hideg sülteket is. Tartottak benne jótékonysági célú rendezvényt is, amelyen zenekar szórakoztatta a látogatókat. A forradalom évében még túlnyomórészt német a pesti polgárság, de egy lap örömmel állapította meg, hogy magyar nyelven is társalognak egy „szép magyar neveket hordó” hölgykoszorú tagjai. A mozgalmas időkben a nagy forgalmat kihasználva egy hivatal nélküli ügyvéd itt tartott gyújtó hangú beszédet a kormány ellen. A felelőtlen lázító szavakat a megjelent „napszámosak, zavargók, dologtalanok és értelmetlenek” megéljenezték, ám „a tömeg józan része” ellene fordult, a nyugalom megzavarásától tartó hatóságok pedig a szónokot őrizetbe vették.[1]

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

A növényzetet lajtos kocsikból öntözték, miközben panaszkodtak a „talpbosszantó” kavicsokra, és hiányolták a padokról a támasztékokat.[2] Kellemes időben korán reggel megjelentek a sétálók, már tavasszal „pezseg” a promenád,[3] a tömegben alig lehetett mozdulni, „telt ház” esetén a temérdek ember elzárta a kapukat.[4] A sétány kedveltségét növelte a térzene: az 1850-es években a zenepavilonban tavasztól őszig tartó estélyeken fellépett itt katonazenekar, Sárközi Ferkó, Kecskeméti József, Patikárus Ferkó népszerű bandái, vagy a bécsi származású Franz Morelly zeneszerző és karnagy együttese.[5]

Patikárus Ferkó cigányprímás, a liget egyik gyakori fellépője az 1850-es években (Forrás)

A koncertek alkalmával általában belépődíjat szedtek, s az árakat drágábbra szabták, mint a környékbeli kávéházakban. E miatt sokan a kerítésen kívülről hallgatták a zenét. Bár a bevétel egy részét jótékony célokra (például különböző kórházak, az első pesti bölcsőde, szegények vagy vidéki tűzkárosultak javára) fordították, a lapokban vita folyt a közsétány fizetőssé tételéről.[6] 1852 májusától naponta felváltva léptek fel az együttesek,[7] az is előfordult, hogy három zenekar szórakoztatta a nagyérdeműt, fényes kivilágítás és színes lámpák mellett.[8] 1854-ben már minden délután szedtek belépődíjat, ami egy tiltakozó lap szerint nem fér össze a sétatér eredeti rendeltetésével,[9] ezért a környékbeli lakosok kérvényt nyújtottak be az ingyenesség visszaállítása érdekében.[10] Az üzletnek sem tett feltétlenül jót a liget használatának fizetőssé tétele, sokan inkább „a vasrácson kívül szívták a friss levegőt”, és ott vásárolták az olcsóbb harapnivalókat.[11] Hosszabb távon csak kivételes esetekben szedtek belépőt.[12] Az 1850-es évek első felében Pest egyetlen sétánya volt a Széchenyi-liget, bár igény lett volna többre, hiszen azok,

„mint megannyi oázok tűnnének föl a fővárosnak pusztaságán; emelnék a hely szépségét, kellemesebbé tennék a levegőt, mely nálunk annyira megvan romolva, s kényelmére szolgálnának a közönségnek.”

A Duna-part puszta és szemetes volt, a tágas Újteret (a mai Erzsébet-tér) Szaharához hasonlították.[13] A többi „közmulató” hely, a városon kívül található Városliget és Orczy-kert, valamint a Margit-sziget nehezen volt megközelíthető.[14] Később az Újtéren és a Nemzeti Múzeum melletti kertben létesültek „lelket és szemet üdítő bájos parkok”, amelyek némiképp tehermentesítették a Széchenyi-ligetet. E sétányokat „a fővárosi közönség jótéteményének” tekintették, ahol az utcai és szobai levegőnél frissebbet szívhattak, jobb étvágyat kaphattak, a séta után pedig „édesebben” alhattak.[15]

A liget már padokkal a 19. század közepén (Forrás)

1858-től hetente kétszer zártkörű sétány-estélyeket tartottak, ahol a belépőt megváltó körülbelül nyolcszáz főnyi „díszes” közönséget a liget két sarkában felváltva katonazenekar és cigánybanda szórakoztatta, táncmester segítette a fiatalok szórakozását, miközben 434 „bővilágú” olajlámpa biztosította a világítást. A különleges eseményen a padokon kívül székek is szolgálták a résztvevők kényelmét, miközben csinosították a ligetet: frissítették a pázsitot, egyengették és felöntözték az utakat, bekerítették a gyepágyakat, lugasokat alakítottak ki, a fákon tükrök függtek. Az exkluzív összetétel fölött őrködő rendezőség az „oda nem illő személyeket” nem engedte be, így az este 9 órától tartott nyári táncvigalmakon csupán „a legválasztékosabb társaság” tagjai vehettek részt: az arisztokrácia, a főtisztek, a polgárság egyaránt szép számban képviseltette magát. A nagy érdeklődés miatt az estély idején több alkalommal kiürült a színház nézőtere, az egyik lap szerint a színház igazgatósága a sétány részvényeseitől méltán igényelhetne kárpótlást. A következő években ismét felelevenítették a zártkörű társasestélyeket, melyeken a jelszó: „a zene szól, járja akinek tetszik.” Itt, az „Isten szabad ege alatt, a finomkövecses földalapon”, 40-60 pár ropta éjfélig a française-t és csárdást, az utóbbit igen hevesen „hogy volt” felkiáltásokkal ismételtetve.[16]

A hidegebb hónapok táncmulatságaira a pavilont üvegcsarnokká alakították át, ami azonban 1862 februárjában a lángok martalékává lett.[17] A kioszk katasztrófája lehetőséget nyújtott a sétány megújulására: ideiglenes mutatvány-bódét állítottak fel, ahol egy állítólag Amsterdamból érkezett majomszínház tartott előadásokat hetente kétszer.[18] A hatóság azonban megakadályozta további hasonló létesítmények építését, ami gyökeresen megváltoztatta volna a sétány jellegét (a lapok azonnal a bécsi Praterhez kezdték hasonlítani).[19]

A liget újjáépített kioszkja. Az Ország Tükre III. évf. (1864) 15: 175. (máj. 21.)

A város főkertészét bízták meg a liget megújításával,[20] és 1864 áprilisára egy budai vendéglős felépíttette az új kioszkot.[21] A „közhelyekben amúgy is nagyon szegény” fővárosban az új épület 110 m2-es társalgó- és táncterme[22] sokféle programnak nyújthatott otthont. Nyilvános WC-t („árnyékszék” vagy „vizelde”) is létesítettek.[23] Tartott itt közgyűlést a német Eintracht-egylet,[24] és dal- vagy táncestélyeket a Pesti Unió dalegylet („dalárda”). Ezeken Erkel Himnusza mellett főleg német szerzők művei szerepeltek műsoron, de magyar vagy szerb népdalokat is előadtak.[25] Előfordult, hogy a „testvérfőváros” összes dalegylete és tornaegylete számára rendeztek közös ünnepséget.[26] Itt szilveszterezet a budapesti szláv dalegylet, amely vidám cseh, szlovák, szerb és horvát nyelvű darabokat adott elő,[27] itt ünnepelte az új év beköszöntét a fővárosi férfi-dalegylet,[28] és a Ganz gyári dalkör is.[29]

Az 1845-ben alakult Sétatér Egyesület működtette, amely a kioszk bérletéből, a zeneestélyek jövedelméből, valamint a tagok adományaiból származó vagyonát a liget fenntartására és szépítésére fordította. Miután a pavilon újjáépítését követően még inkább megnövekedett a forgalom, a sétány jövedelmezővé vált, és 1870-ben Pest városa átvette azt.[30] Ha számba vesszük a ligetben tartott rendezvényeket, a korabeli fővárosi civil szervezetek sokaságáról hallunk, és némi képet alkothatunk az akkori társaséletről. Itt került sor a budapesti urasági szolgasegélyző egylet,[31] a Mercur kereskedői társas kör, a budapesti festő-segédek betegsegélyzőegylete,[32] vagy a fodrász-ipartársulat mulatságaira.[33] Tartottak cukrászbált,[34] ünnepséget az aranyművesek, ékszerészek betegsegélyző pénztára javára,[35] zeneestélyeket,[36] a Humor társasegylet összejövetelén hering-lakomára is sor került. A pesti könyvnyomdászok-dalköre,[37] a Szent Máté betegsegélyező egyesület,[38] az első budapesti fürdő-személyzet beteg-önsegélyző és temetkezési egylete,[39] a betűöntők Guttenberg-dalárdája is itt tartotta zene- és táncestélyeit.[40] A citera-kör vagy a Kedélyesség társasegylet estélyeinek színhelye is a liget volt.

lframe.jpg
Az úri közönség táncol (Forrás)

Nem csupán szórakozni jártak azonban ide a pestiek, a liget politikai gyűléseknek is otthont adott. 1865 őszén mintegy 400 lipótvárosi választó Kemény Zsigmondot jelölte követté,[41] később Falk Miksa támogatói gyűléseztek. A középiskolai tanáregylet,[42] a kereskedők és iparosok társalgási köre,[43] a budapesti pincér-egyesület,[44] vagy a mechanikusok és rokonszakmák munkásainak egylete,[45] illetve a hírlapszedők körének közgyűlésére is itt került sor.[46] Különösen vasárnapokon és ünnepnapokon (mint amilyen a király születésnapja) kerekedtek fel sokan a sétányba, ahol időnként díszes kivilágításra került sor. Az 1860-as évek elején hétköznap esténként is „roppant tömeg” hullámzott, „sok-sok cifra hölgy” kereste fel a sétányt, ahol esténként csárdás, Erkel operáinak (Hunyadi László, Bánk bán) vagy a Rákóczi-indulónak a dallamai szórakoztatták a nagyérdeműt, felcsendültek a Trubadúr, a Tannhäuser, vagy éppen a Traviata részletei is.

A sétatér, mint zöld szalon a társasélet fontos színtere volt, nem sikerült egyoldalú kisajátítása, hiába próbálták meg az előkelő rétegek kiszorítani a számukra elfogadhatatlan társaságnak számító „alsóbb néposztályokat.” Az „egyenjogúság elvénél fogva” sok dajka, szolgáló, katona, cseléd és gyerek járt ide. Míg korábban a parkokban való sétálás a saját magánkertjeiket használó kiváltságosok kedvtelésének számított, a városi közterek által nyújtott lehetőségeket bárki élvezhette. Az akkoriban még szokatlanul „demokratikus” helyszín előnyeivel mindenkit vonzott, így kénytelenek voltak elviselni egymást a máskülönben elkülönülő, távolságot tartó társadalmi csoportok. A kioszk bérlője több alkalommal panaszkodott, és a városi tanácshoz fordult, amiért a sok munkanélküli nőcseléd és a katonák jelenléte veszélyezteti a főváros tulajdonát képező épületnek a „válogatott közönség” részéről való használatát. Ők ugyanis

„erkölcstelen üzelmeikben fényes nappal sem zavartatják magukat és a sétatéren át egy tisztességes nő sem bátorkodik végighaladni.”

Egy 1892-ben kelt rendőrfőkapitányi jelentés megállapította ugyan, hogy a látogatókör nem megfelelő összetételű, „finomabb társalgási szempontból kifogás alá esik”, ezért „az úri osztályhoz tartozó közönség ezen sétányt kerüli”, ám semmit sem tehet ellene: botrányos, a közszemérmet sértő esetek híján a nyilvános köztérről a békés polgárokat nem tilthatja ki.[47]

Zenepavilon a sétányon (Széchenyi pesti tervei. Bp. 1985. 261.)

Mindez időnként nyílt ellentétekhez vezetett, a parkokat egyenesen veszélyes gyülekező helyeknek tartották, méltatlankodtak a túlságosan zajosnak és közönségesnek vélt sétálók miatt, felvetették, hogy a „művelt” osztály érdekében korlátozni kellene számukat,[48] üdvözölték, amikor a városi hatóság „megtisztíttatta” a „nem odavaló elemektől” a Múzeumkertet. Különösen a szolgálat nélküli cselédek okoztak sok kellemetlenséget „a nyugodt és csendes életet óhajtó polgároknak,”[49] egy rosszalló újságcikk szerint azért nincs elég pad a Széchenyi-ligetben, mert „oda úgy sem jár más, csak a sok dajka, ezek pedig a földre is leülhetnek.”[50] A többi park kiépülésével a Széchenyi-sétány kétségtelenül vesztett vonzerejéből, 1871 nyarán már úgy írnak róla, mint „bukott nagyságról”, ahol

„szolgálat nélküli szolgálók és sehonnai munkakerülők szundikálnak a padokon elterülve, este pedig éhes bennszülöttek sültcsibéznek a vendéglő előtt katonai zene kísérete mellett.”[51]

Ebben az időben tiltotta ki a városi tanács a foglalkozás nélküli cselédeket, valamint a kisgyerekeket és dajkáikat a közeli Erzsébet-sétányról, ahol négy rendőr vigyázott a határozat betartására – helyette a Széchenyi-ligetet használhatták.[52] Ezt azonban megnehezítette, hogy az utóbbit ekkoriban hetente több alkalommal csak belépődíj mellett lehetett látogatni. Időnként a sétány elhagyatottá vált, „hová bátran mehetnek a kétségbeesettek, ott nem igen háborgatja őket senki”, sikertelen és sikeres öngyilkossági kísérletekre is sor került benne. A lapok a sétány szakácsnői és baka-romantikáját emlegették,[53] ám a zöldövezetek csekély száma miatt továbbra is fontos szerepet játszott, ezért a főváros sétányügyi bizottsága javasolta, hogy a bérlő a szombati zeneelőadások alkalmával a lezárást délután 4 helyett csak 6 órától vezesse be.[54]

A sétány a kioszkkal 1870 körül.

Továbbra is számos rendezvényre került sor, fellépett egy „világhírű” vágújhelyi számolóművész,[55] díszlakomát tartottak a városba érkezett cseh küldöttség számára.[56] 1879 farsangján a Harmonia-kör reggel 6-ig tartó zártkörű „táncvigalmán” a csárdást „hévvel, a (francia eredetű) füzértáncot változatosan” táncolták. A „báléj” szünetében („szünóra”) a sorsjátékon olcsó jegyekkel szobrocskát, albumot, „szalon-akváriumot” és egyéb csecsebecséket lehetett nyerni. Az eseményről beszámoló lap tudósítója körülbelül hatvan „egyszerű ízlést és vidorságot képviselő” táncosnőt számolt össze, közülük sokakat név szerint felsorolt, és örvendetesnek tartotta, hogy a társalgás magyarul folyt.[57] Egy másik hasonló estély résztvevői számára zongoraátiratban elhangzott Mendelssohn hegedűversenye és egy népszerű korabeli dal, citerán magyar népdalokat adtak elő, elszavalták Petőfi Sándortól Az őrült című verset, elénekelték egy Verdi-opera nagyáriáját, és még egy kabaréjeleneten („humorisztikus előadás”) is szórakozhatott a közönség, amely végül táncra kerekedett.[58]

Közvetlenül a sétány mellett bérkocsi állomást alakítottak ki,[59] ami zavart egy ott lakó idős bárót – ám a belügyminiszter elutasította folyamodványát annak máshová helyezése érdekében.[60] Kérvényezték a ligetben való épületnek óvoda („gyermekkert”) és óvónőképző céljára való átengedését, ám azt a tanács nem engedélyezte. Játszótér („gyermekpark”) létesítésének ötlete is felmerült a sétány egy részén.[61] Egy évvel később a közelben óvodát („kisdedóvót”) működtető nőegylet kérte, nyissanak számukra bejáró kaput, mert a gyerekek számára „egészségi szempontból kívánatos volna” minél több időt tölteni a zöldben, az óvónők („gyermekkertésznők”) számára viszont körülményes és hosszú a kerülő. A forráshiányos főváros elutasította a kérvényt.

A sétány (Széchenyi-tér) közvetlenül megszűnése előtt, a szintén lebontott Újépülettel együtt. (1895)

Az 1890-es évek elejére napirendre került a rossz emlékű, hatalmas „magyar Bastille”, az egykori katonai épület, a szabadságharc annyi mártírja börtönének vagy vesztőhelyének lebontása, helyére parkot terveztek a szabadságharc emlékművével, s a környék több utcáját is vértanúkról nevezték el.[62] Ekkor a közvetlenül az épület mellett álló Széchenyi-sétány sorsáról is több elképzelés született, felmerült beépítésének a lehetősége (például az új színház került volna oda),[63] mások viszont a zöldövezetek hiányára hívták fel a figyelmet: „Egészségi, széptani és humanitárius okok sürgetik, hogy szakítsunk a mindent beépítés, mindent bevakolás eddigi rendszerével s adjunk Budapest véredényeinek tüdőszárnyakat, melyek elpetyhüdő vérét oxidálják. Erre valók a nyilvános parkok.” Egy másik lap a közönség által óhajtott és követelt nagy parkmű létesítését várta el.[64]

Az első pesti sétány mintává vált az 1850-es évek második felétől, vidéken is a városok díszéül szolgált, mert „kényelem- és egészségi szempontból is jótékony hatású”.[65] Miközben gyönyörű Széchenyi-ligeteket, Széchenyi-kerteket alakítottak ki Kassától Tordáig, Békéscsabától Nagybányáig, Pápától Szentesig, Herkulesfürdőtől Bártfáig, Nagykőröstől Ungvárig, az első fővárosi sétány megszűnt. 1897 októberétől lebontották az Új épületet, a helyén létrejött a Szabadság-tér parkjába beolvadt az egykori sétány. Helyén nyílt meg a két első magyarországi benzinkút egyike 1924-ben,[66] néhány évvel később kezdeményezték emlékmű állítását.[67] Ma díszkút és dombormű örökíti meg a liget 1847-es létrehozását.

A díszkút és a dombormű napjainkban (A szerző felvétele)


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


A nyitóképen a liget és az Újépület helyén újonnan létrehozott Szabadság tér 1900-as képeslapon (Wikimedia Commons)

Jegyzetek és felhasznált források:

[1] Marcius Tizenötödike 1848. jún. 9. 296. 1848. júl. 18. 429. aug. 9. 507. 1848. szept. 8. 611. Kossuth Hirlapja 1848. júl. 20.

[2] Pesti Napló 1850. ápr. 12, máj. 24, Hölgyfutár 1850. ápr. 19. Hölgyfutár 1854. máj. 9.

[3] Hölgyfutár 1852. márc. 6.

[4] Pesti Napló 1851. aug. 16.

[5] Pesti Napló 1850. máj. 2, máj. 6, jún. 27, 28, júl. 8.

[6] Pesti Napló 1850. júl. 2, 3, aug. 10, 17, 30. szept. 21 1851. máj. 2, máj. 12, jún. 14. Pesti Napló 1852. jún. 17, jún. 30, júl. 1. Divatcsarnok 1853. okt. 22.

[7] Hölgyfutár 1852. máj. 8.

[8] Hölgyfutár 1852. jún. 19. Budapesti Hírlap 1857. aug. 11.

[9] Hölgyfutár 1854. máj. 9.

[10] Divatcsarnok 1854. máj. 25. 665-6.

[11] Vasárnapi Újság 1855. máj. 13. 152.

[12] Budapesti Hírlap 1855. márc. 28.

[13] Pesti Napló 1850. aug. 10. 1851. ápr. 12.

[14] ifj. Palugyay Imre: Buda-Pest szabad királyi városok leirása. Pest, 1852. 482. Pesti Napló 1853. jún. 15.

[15] Vasárnapi Ujság 1857. máj. 10. 155. Szinházi Látcső 1863. okt. 7. Sürgöny 1866. szept. 27.

[16] Nefelejts 1860. ápr. 22, 1860. máj. 6. 1860. jún. 24. Nővilág 1860. júl. 1. Sürgöny 1861. ápr. 14, 1861. máj. 19, 1861. aug. 25.

[17] Sürgöny 1862. febr. 26, Hölgyfutár 1862. márc. 1, Vasárnapi Ujság 1862. márc. 2. 106.

[18] Sürgöny 1862. máj. 23. Hölgyfutár 1862. jún. 17. Sürgöny 1862. aug. 2. Nefelejts 1862. aug. 31.

[19] Nefelejts 1862. szept. 28. Hölgyfutár 1862. szept. 11, Sürgöny 1862. szept. 21, Hölgyfutár 1862. szept. 25.

[20] Szinházi Látcső 1864. jan. 14.

[21] Színházi Látcső 1863. okt. 28, 1863. nov. 28, 1863. dec. 10. Hölgyfutár 1863. dec. 1. Szinházi Látcső 1864. febr. 14, Fővárosi Lapok 1864. febr. 17, 25, Fővárosi Lapok 1864. ápr. 23. Sürgöny 1864. ápr. 27.

[22] Kempf: A pesti Széchenyi-liget. Az Ország Tükre 3. (1864) 15: 172. (máj. 21.)

[23] Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1881. 492. 224. o.

[24] Sürgöny 1864. szept. 30.

[25] Pesti Napló 1865. febr. 26. Nefelejts 1865. jún. 25. Pesti Napló 1865. jún. 27. Fővárosi Lapok 1865. júl. 1, 18, 22. Pesti Napló 1865. júl. 19. Sürgöny 1866. jún. 8. Fővárosi Lapok 1868. jan. 22. Fővárosi Lapok 1868. máj. 28.

[26] Pesti Napló 1866. jan. 24. Sürgöny 1866. jan. 25. Vasárnapi Ujság 1866. jan. 28. 45.

[27] Ellenőr 1870. dec. 30. A Hon 1870. dec. 30. Fővárosi Lapok 1870. dec. 31.

[28] Fővárosi Lapok 1876. dec. 23. Fővárosi Lapok 1878. júl. 28. Fővárosi Lapok 1879. okt. 14.

[29] Pesti Hírlap 1894. dec. 1.

[30] Fővárosi Lapok 1870. márc. 29. Ld. még: Schmall Lajos: A Széchenyi-sétatér története. In: Uő: Adalékok Budapest székesfőváros történetéhez II. Bp. 1899. 59–60.

[31] A Hon 1870. jan. 9.

[32] Népszava 1883. okt. 14.

[33] Fővárosi Lapok 1877. nov 27. Fővárosi Lapok 1879. márc. 9. Pesti Hírlap 1882. jan. 16.

[34] Fővárosi Lapok 1873. febr. 18.

[35] Fővárosi Lapok 1873. jan. 26.

[36] Ellenőr 1873. jún. 15.

[37] Népszava 1874. nov. 22.

[38] Pesti Hírlap 1892. nov. 21.

[39] Pesti Hírlap 1894. febr. 22.

[40] Fővárosi Lapok 1877. jún. 23, 1877. okt. 14. Fővárosi Lapok 1878. jan. 15. Fővárosi Lapok 1878. szept. 8.

[41] Sürgöny 1865. nov. 3.

[42] Magyar Ujság 1871. aug. 4. Ellenőr 1871. aug. 4. A Hon 1871. aug. 4.

[43] Sürgöny 1866. szept. 19.

[44] A Hon 1878. jan. 18. Pesti Hírlap 1880. febr. 21. Uez. Ellenőr febr. 21.

[45] Fővárosi Lapok 1890. júl. 20.

[46] Fővárosi Lapok 1891. júl. 2.

[47] Gyáni Gábor: Nyilvános tér és használói Budapesten a századfordulón. Századok 128. (1994) 1067. Gyáni Gábor: Flânerie (kószálás): a várostörténet kulcsfogalma. In: Uő: Nemzeti vagy transznacionális történelem. h. n. 2018. 311. Magyar Erzsébet: Társalkodási kertek, promenádok, mulató- és népkertek. A Habsburg monarchia közparkjai: magánkertek és városi parkok Buda-Pest társas életében (1870-1918) (Kitekintéssel Bécsre, Prágára és Zágrábra) Bp. 2008. (doktori disszertáció)

[48] Pesti Napló 1851. ápr. 15, máj. 6. Pesti Napló 1852. máj. 19.

[49] Szinházi Látcső 1863. okt. 7.

[50] Hölgyfutár 1863. jún. 13.

[51] Hevesi Lajos: Kóborlások a főváros sétányain. Fővárosi tárcalevél. Magyarország és a Nagyvilág 1871. júl. 30.

[52] Fővárosi Lapok 1873. máj. 29.

[53] Fővárosi Lapok 1883. máj. 23.

[54] Nemzet 1885. nov. 29.

[55] Pesti Napló 1884. júl. 9. Nemzeti júl. 9.

[56] Nemzet 1885. máj. 24.

[57] Fővárosi Lapok 1879. febr. 15.

[58] Pesti Hírlap 1882. aug. 7.

[59] Pesti Hírlap 1879. jún. 27.

[60] Pesti Hírlap 1879. aug. 17.

[61] Néptanítók Lapja 1883. dec. 1.

[62] Fővárosi Közlöny 1894. máj. 22, 1895. szept. 24, 1897. márc. 19, júl. 13, nov. 2,

[63] Fővárosi Lapok 1890. okt. 22. Építészeti Szemle 1893. jan. 31.

[64] Budapesti Hírlap 1891. dec. 3. Az Új-épület végnapjai. Pesti Hírlap 1893. dec. 7.

[65] Vasárnapi Ujság 1858. máj. 2. 215.

[66] Autó 1924. okt. 1. 22.

[67] A Széchenyi-sétány alapításának megörökítése. Historia 1. (1928) 1: 46.

Facebook Kommentek