„Hiszen még a felkelés első hetében, a tűzszünetben is jöttek hölgyek szőrtelenítésre” – A nők szőrtelenítési szokásai a Kádár-kori szocializmusban
Kovácsné Magyari Hajnalka
A nők szépség iránti vágya megkérdőjelezhetetlen, de hogy mi számít szépnek, az időről időre változik, és alkalmazkodik az aktuális szépségtrendekhez. A szépségtrendek kialakulásához pedig az univerzális szépségjelek mellett hozzájárulnak a társadalmi, gazdasági és sokszor politikai változások is. Jelen tanulmányom testtörténeti jellegű és a szőrtelenítés problematikájával foglalkozik.
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült
A szőrtelenség divatja időről időre változik. A Rákosi-kort megelőzően, a magukra sokat adó, elegáns nők rendszeresen jártak szőrtelenítésre, melyet akkoriban magas hőfokon működő diatermiás géppel[i] végeztek a szakemberek. Azok a nők, akik ezt anyagilag nem engedhették meg maguknak, otthon csipesszel, borotvával vagy horzsakővel próbálkoztak a felesleges szőrszálaktól megszabadulni.
Az 1950-es évek erőltetett puritanizmusa véget vetett a professzionális kozmetikai szolgáltatások népszerűségének és a nők a szépségápolást, mint „burzsoá szenvedélyt” csak titokban művelték. Ennek oka egyrészt az a fajta politikai propaganda volt, miszerint a nő feladata nem a felesleges „cicomázkodás”, hanem a szocializmus építése, másrészt az a gazdasági hiányállapot, mely az ötvenes évek keleti blokkját általánosságban jellemezte.
Az erőltetett puritanizmus ellenére, létezett a nőtársadalomnak egy szűk rétege, aki mégsem volt hajlandó nélkülözni a szépségipari szolgáltatásokat és az otthoni szépségtrükkök alkalmazásán túl bár titokban, de eljárt kozmetikushoz.
Hiszen még a felkelés első hetében, a tűzszünetben is jöttek hölgyek szőrtelenítésre.[i]
– mesélte Sándorffy József kozmetikus 1956 decemberében, alátámasztva azt, hogy a nők szépség iránti igénye néha felülír mindenféle logikát.
Természetesen nem ez volt a tendencia. Az ötvenes évek hétköznapi nője a hiányállapotok miatt, akarva-akaratlanul sokkal inkább beleillett a kifinomult nőiességet nélkülöző neutralizált nőtípusba, aki minden téren egyenlő a férfival. Aki mosószappannal mosakszik, fejkendővel praktikusan leköti a haját és kisebb dolga is nagyobb annál, mintsem teste szőrtelenítésével foglalkozzon.
1956 után Magyarországon paradigmaváltás következett be a nőideálokkal kapcsolatban is. Megszűnt az addig propagált szovjetizált nőkép: ismét sikk lett kozmetikushoz járni és nőiesnek lenni. A divat és a szépségtrendek követése nem jelentett többé politikai kérdést, de a társadalom íratlan normáit, tanácsos volt betartani. Az önmagukkal szemben igényes nők testi higiéniája és szőrtelenítési preferenciái mai szemmel nézve nem ugyanazok, mint akkor voltak. Az a szőrtelenség kultusz, ami napjainkban zajlik, nem létezett. A szőrtelenítés fogalma az arcon lévő felesleges szőrszálak, a karok és a lábszár epilálását foglalta magába. Az intim zónák szőrtelenítése nem volt téma, ha mégis, így gondolkodtak róla az emberek:
Az ott…, annak a résznek az ékessége…
Az 1960-as években a nők kozmetikusnál való szőrtelenítési igénye lecsendesült. Ennek oka lehetett a magas hőfokon és égetéses módszerrel működő „diatermiás gépek” használatának betiltása is, mely a végletes szőrtelenítést ígérte. A hatvanas évek állami és szövetkezeti üzleteiben már csak gyantával szőrtelenítettek a kozmetikusok vagy hidrogén-peroxiddal szőkíthették ki a zavaró szőrzetet. Ezért sokan inkább otthon oldották meg a szőrtelenítést, a drogériában kapható szőrtelenítő krémekkel.
1966-ban voltam 18 éves, akkor kezdtem el szőrteleníteni. Lehetett kapni egy krémet, aminek olyan záptojás szaga volt… órákig kellett szellőzetni használat után..de hatásos volt.
A szoknyák rövidülésével az igényes nők egyre inkább odafigyeltek lábszáruk szőrtelenítésére, igaz ezt leginkább – mint ahogy fentebb olvashatjuk – szőrtelenítő krémmel vagy borotvával tették.
1967-ben azt tanácsolták a nőknek, hogy otthon „az erősebb szőrszálak ollóval való lenyírása” vagy borotválása helyett válasszák inkább a szőkítést. Az ehhez való útmutatás így szólt:
A szőkítést szappanos lemosással és benzinnel zsírtalanított bőrön végezzük. Mindenkor frissen készített hidrogén-hiperoxidos oldatot használjunk, amely négy rész tömény hidrogénből, egy rész szalmiákszeszből és öt rész vízből álljon. Az ecsetelést a szőrszálak mentén vattás pálcikával végezzük, míg a bőrt csípni nem kezdi, akkor hideg vízzel lemossuk, és utána megnyugtató krémet alkalmazunk. Pihés szőrzetnél a hatást fokozhatjuk szappanos habkő- porral való koptatással is.[ii]
A szőrtelenített hónalj és fazon azonban nem volt elvárás még a strandon sem, fürdőruha viselésekor.
És randevú során sem, divatos alkalmi ruhába öltözve.
Természetesen akadtak kivételek, de ők is általában otthon szőrtelenítették magukat és borotvát használtak:
Volt olyan barátnőm, aki bizony még a mellbimbója körül is kénytelen volt borotvát használni. Ő a hónalját is inkább borotválta. Tabutéma volt ez akkoriban…
A szőrtelenítés még az 1970-es években sem terjedt el általánosan, és aki igénybe vette a kozmetikákban végzett professzionális gyantázásokat, az is csak szezonálisan tette egy korabeli kozmetikus szerint:
Inkább szezonális szolgáltatás volt ez és a nyári időszakban volt erre igény.
Leginkább a lábszárukat gyantáztatták a nők, de voltak kivételek is:
Volt olyan vendégem, akinek fazont és kart is gyantáztam, de ő olyan szoborszerű volt, aki nem szerette, ha van rajta akár egy szál szőr is.
– emlékezett vissza a kozmetikus. Ebben a korszakban kozmetikusoknak a KHV-tól (Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat) lehetett kész táblás gyantát (kolofónium+méhviasz) vásárolni, de a szabálytalan arányok miatt ennek a minősége nem volt mindig megfelelő. Ezért a kozmetikusok feljavították, és gyakorlatilag újrafőzték ezeket a gyantákat.
Minden kozmetikus tudott gyantát főzni annak ellenére, hogy volt kész táblás gyanta. De többnyire az arányok nem voltak jók. A kozmetikusok pedig megtanulták, hogy ha nagyon világos a gyanta, hozzá kell tenni egy kis kristályos gyantát, ha nagyon törik, akkor pedig méhviaszt. Mindig mi javítottunk rajta és mindenki a saját ízlésének megfelelően megfőzte a saját gyantáját.
A spatulával felhelyezett barna színű gyanta szőrtelenítés utáni maradványait a vendég bőréről orvosi benzinnel oldották le, utóápolási készítményeket pedig jellemzően nem alkalmaztak, legfeljebb hintőport. A már használt gyantacsíkokat a kor kozmetikai protokollja szerint újra felhasználták. Felforralták (elpusztítva belőle ezáltal a baktériumokat), és egy szűrőn keresztül egy másik edénybe öntötték. Minél sötétebb volt a gyanta, annál többször volt használva.
A ruhák rövidülésével egyre több látszott a női testből, ezért a nők már nem csak a lábszárukat, de ha szükség volt rá a combjukat is szőrtelenítették. Bár a combon lévő szőrszálak, pihék a korabeli testképfelfogás szerint teljesen rendben voltak.
Szépségtanácsadó könyvek otthonra a borotva helyett horzsakövet ajánlottak, melynek alkalmazása így nézett ki:
A horzsakő lapjával köröző mozdulatokat végezve ledörzsöljük lábszárunkat. Könnyebben megy, ha a lábszárunk vízben ázik.[iii]
1985-től kezdett előtérbe kerülni a láb mellett a hónalj szőrtelenítése. Az otthoni szőrtelenítéshez a szépségtanácsadó könyvek szőrtelenítő emulziót ajánlottak, és szemléletes illusztrációkkal egészítették ki a kezelési útmutatót.
A Depilex szőrtelenítőfolyadékot pálcikára csavart vattával kenjük enyhén a szőrtelenítendő testrészre. 4-5 perces száradás után hideg, ecetes vízzel a bőrrészt leöblítjük.[iv]
Az szépségápolási tanácsadó könyvek figyelmeztetései ellenére azonban a legtöbb nő a nyolcvanas években is a borotvát használta. Van, aki akkori tinédzserként így emlékszik vissza:
Apukámnak még olyan zsilettpengés hagyományos borotvája volt. Ő nem tudta, de mindig ezt használtam. Leültem a kád szélére, borotvahabbal bekentem a lábszáram és leborotváltam. Volt, hogy néha belevágtam, akkor timsót szorítottam rá. Az egy olyan nagy tömb volt és emlékszem, fent volt a gyógyszeres szekrényünk tetején.
Később a hagyományos borotvák helyett már eldobható- és a villanyborotvát használtak a nők, még később epilátort.
Azok, akik akkoriban voltak gyerekek, így emlékeznek a nyolcvanas évekre:
Emlékszem, hogy sok nőnek volt szőrös a lába a harisnya alatt. És a hónaljszőr sem ütötte ki a biztosítékot…
Villamoson, ahogy kapaszkodtak, az a rengeteg hónaljkutya… Nagyon utáltam.
A strandon a fürdőruhák alól hatalmas pamacsok lógtak ki. Nekem ez gyerekként vicces volt…
A bugyi vonalának emelkedésével a fazon rész is egyre nyilvánvalóbbá vált. A nyolcvanas évek közepéig még általános jelenség volt strandokon a bikinit viselő nők esetében az intimszőrzet előbukkanása. Az 1980-as évek végén azonban a nyugati trendeket követve, Magyarországon is reprezentálódott ezen terület szőrtelenítése gyantával, borotvával vagy szőrtelenítő krémekkel. Ennek elterjedéséhez egyfajta mentalitásváltozás volt szükséges, melyet részben a férfiak körében igen elterjedt meztelen nőket ábrázoló kártyanaptárak, részben a külföldről becsempészett erotikus magazinok, aktfotók és poszterek járultak hozzá, melyek az autószerelő műhelyektől kezdve számítástechnikai cégek falain láttak el ornamentális funkciót.
A szőrtelenség, mint testképpel kapcsolatos társadalmi elvárás alapvetően a rendszerváltás után köszöntött be. Elsőként azon nőknél reprezentálódott, akiknek testük a nyilvánosság elé került, és fontos volt az esztétikai megjelenésük, legyen szó a modellekről, sportolókról, a szórakoztatóipar szereplőiről vagy akár az elit éjszakai klubok táncoslányairól és konzumnőiről. Mint legtöbbször a történelem folyamán, ők voltak a testideállal kapcsolatos változások influenszerei, akiknek köszönhetően napjainkban a szőrtelenítés már nemcsak divat, de társadalmilag is elvárt esztétikai és higiéniai alapkövetelmény (legalábbis, ami a nyilvánvaló testrészeket illeti).
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek:
- Végleges szőrtelenítést igérő korabeli kozmetikai gép
- Népakarat 1. évf., 1956. december 9., 24 sz., 6. o.
- Kunze, Olly- Rolf: A szépség iskolája. Budapest, Medicina, 1973, 82 o.
- Romváry-Gerő: Modern test- és szépségápolás. Budapest, Medicina, 1985.
A címben szereplő idézet forrása: Sándorffy József kozmetikus nyilatkozta 1956 decemberében. Népakarat 1. évf., 1956. december 9., 24 sz., 6. o.
Felhasznált Irodalom:
Valuch Tibor: Hétköznapi élet Kádár János korában. Budapest, Corvina, 2012
Valuch Tibor: Mosdunk, fürdünk, fogat mosunk. In: Juhász Katalin (szerk.): Tiszta sorok- Tanulmányok a tisztaságról és a tisztálkodásról. Budapest, L’Harmattan Kiadó, 2009
A borítóképen a Rákosi kor nőideáljától nagyon eltérő, igényes, dekoratív fürdőruhás nő látható a Gellért fürdőben, 1955-ben. Forrás: Bauer Sándor/Fortepan
