Műveltség és társadalmi szerepek: arisztokraták Magyarországon és Európában. Learning, Intellect and Social Roles: Aristocrats in Hungary and Europe
Zsidai Réka
A tanulmánykötet a Speculum Historiae Debreceniense (A Debreceni Egyetem Történelmi Intézete Kiadványai) sorozat keretein belül jelent meg 2014-ben, immár a sorozat 18. darabjaként. A szerkesztők értelemszerűen a Debreceni Egyetem munkatársai, a sorozatszerkesztő, s egyben a kötet egyik szerkesztője Papp Klára. A sorozat korábbi darabjai foglalkoztak többek között arisztokrata életpályákkal és életviszonyokkal (2009), a jobbágyvilág megszűnésével Magyarországon (2010), majd Debrecen 650 éves évfordulója alkalmából jelentek meg várostörténeti tanulmányok (2011), továbbá a középkori francia–magyar kapcsolattörténetnek is szenteltek egy kötetet (2012), de az identitás problematikájáról is tettek közzé tanulmánykötetet (2013). Jelen esetben egy eseménysorozat megkoronázása a könyv. Az Orosz István által írt Előszó szerint egyfelől az Eperjesi Egyetemen 2013. szeptember 12–13-án rendezték meg a „Műveltség és társadalmi szerepek: a 17–20. századi arisztokrácia műveltsége, művészetet és az oktatás fejlesztését, a birtokok építését, modernizációját támogató tevékenysége” című konferenciát, másfelől ennek mintegy folytatásként került megrendezésre 2014 októberében a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának centenáriumi ünnepségének alkalmából egy újabb, két szekcióból álló konferencia. A tanulmánykötet összesen negyvenegy írást tartalmaz, amelyek közül tizenhárom idegen (angol, francia, német), huszonnyolc pedig magyar nyelvű.
A szóban forgó kötet minden szempontból komoly jelentőséggel bír, hiszen két különálló konferencia és pályázat egyetlen komplex, logikailag és tartalmilag összefüggő darabjaként jelent meg. A hazai és külföldi előadók személye, vagyis korábbi kutatásaik, illetve a magyar mellett az idegen nyelvű tanulmányok közreadása egyaránt kitágítja a vizsgálódási horizontot, s ezáltal nemzetközi szintre emeli a kiadványt. Mindemellett a tematika rendkívül figyelemre méltó, tekintve, hogy a nemesség sosem volt még egyetlen államon vagy országon belül sem
„egységes, néhány fogalommal egyszerűen megragadható és leírható csoport” (7.p.)
Ugyanakkor a kötet annak az igazolásaként is értelmezhető, hogy egy-egy ország történelmét, ahogy a magyar történelmet sem lehet kizárólag a korszakonkénti változó politikai határokon belül vizsgálni – már csak a dinasztikus kapcsolatok vagy Habsburg birodalmi keretek miatt sem –, hanem ki kell tágítani a nézőpontot a fejlődésben élen járó, s egyben mintául szolgáló Nyugat-Európára is, hiszen a főúri létforma, vagy az egyes személyek tevékenysége eleve kizárja az izoláltságot. Magától értetődően az ambiciózus történelmi családok rendkívül összetett kapcsolatrendszert igyekeztek kialakítani a karrierlehetőségek, előnyösebb pozíciók érdekében, illetve a külföldi impulzusokat, mintákat minél hatékonyabban kívánták átvenni, a lehetőségek függvényében adaptálni.
A könyv felépítése is az előbb említett tendenciát követi kronologikus rendben, s ennek következtében két részre osztható. Az első részben az idegen nyelvű tanulmányokat találjuk, melyek a középkort veszik górcső alá, míg a másodikban a kora újkortól egészen a modern korig terjedő magyar nyelvű kutatási eredmények kerülnek közreadásra. A kötetről egyébként két könyvismertetés is napvilágot látott, amelyek csupán válogatott tanulmányok révén kívánnak betekintést nyújtani az arisztokraták világába. A kötet első feléből, mely a „Műveltség és társadalmi szerepek a középkorban” (Learning, Intellect and Social Roles in the Middle Ages) címet viseli, először Roman Czaja „Patriziat in den Hansestädten im Spätmittelalter: soziale Mobilität und Identität” című társadalomtörténeti munkája érdemel említést, melyben a patríciusok, tehát a módosabb városi réteg mobilitási lehetőségeivel és identitásával foglalkozik a későközépkorban (14–16. század), méghozzá kvantitív módszerek bevonásával. A szerző arra törekedett az intézmény- és kultúrtörténeti háttér felvázolásával, hogy képet adjon arról, vajon különböző államokban mennyire más utat jártak be ugyanazon társadalmi csoport tagjai a populációs mobilizáció tekintetében (pl. a városi tanácsban), melynek főbb elemeit egyébként táblázatokba foglalva is igyekezett értelmezhetőbbé tenni.
Kelényi Borbála tanulmánya az 1440–1526 közötti időszakban élt tizenhét magyar arisztokrata asszony végrendeleteibe nyújt betekintést („Hungarian aristocratic women’s last wills from the Late Middle Ages”). Minthogy a végrendelkezés szorosan hozzátartozik a korabeli főúri mentalistáshoz, továbbá sok tekintetben a társadalmi szintnek megfelelő műveltségről is sokat elárul, számos adalékinformáció nyerhető az egyes családok, egyének létformáját illetően is. Ráadásul a téma, illetve ez a különleges forráscsoport nemcsak a történészek számára szolgálhat tanulságokkal, hanem a nyelvészeknek is, így a nyelvezet, ortográfia, diakritikus jegyek alkalmazása, stb. vonatkozásában. Kelényi írása mindenképpen kiegészítéssel szolgál a vallásosságuk és társadalmi kapcsolataik tekintetében, melynek fontos eleme, hogy adományaik jelentős része egyházi kézbe került, de természetesen részesültek a juttatásokból a rászorulók, árvák is, ők azonban a mindennapi élethez vagy megélhetéshez szükséges adományokat kaptak.
Az első blokkból említést érdemel még Jean-Luc Fray, aki „Le mécénat artisque des ducs de Bourbon (XVéme et début XVIéme), entre culture du Nord, Italie et France centrale” címmel a későközépkori Bourbon hercegek mecenaturális tevékenységét vizsgálja, míg Pósán László „Ritterliche Kultur in spätmittelalterlichen Litauen” és Klaus van Eickels „Military Orders and their importance for the demonststration of noble status in the later Middle Ages” című munkáikban a lovagrendek világába kalauzolnak vissza, s jelentőségükre igyekeznek rávilágítani.
Gazdaságtörténeti vonatkozású írást közölt Draskóczy István a felvidéki kereskedelmi politikát illetően „Die Familie Szapolyai und der Handel in Oberungarn am Anfang des 16. Jahrhunderts (Krakau und Ofen)” címmel. Ide sorolható még Solymosi László is, aki Vetési Albert püspök és Újlaki Miklós, az egyik legnagyobb magyar földesúr között kialakult vita peres iratait tárja az olvasó elé. Segédtudományok képviseletében Novák Ádám szfragisztikai jellegű kutatási eredményeit prezentálja Perényi János tárnokmester levelezésének és pecséthasználatának tükrében („The seal usage of Hungarian aristocrats in the 15th century”), míg Bárány Attila kutatási témájának középpontjában ugyancsak az előkelőséget szimbolizáló lovagi jelvények maradnak („English chivalric insignia in Hungary”), melyeknek a magyar elit körében betöltött, elsősorban attitűdformáló szerepét vizsgálja. Radu Lupescu figyelmét a heraldika és a társadalmi hierarchia közti viszony ragadta meg („Social hierarchy and heraldic culture in Transylvania in the fourteenth and fifteenth centuries”). Érdemes megjegyezni, hogy a szerző színes képekkel és fotókkal tette érzékletesebbé tanulmányának főbb elemeit.
Végül három tanulmány maradt az első szakaszból, amelyek témájukat vagy a korszakot illetően már átvezetnek a kötet második tematikus részébe. Az egyik ilyen Györkös Attila „Aventurier sans scrupule ou héros national? La carriére de Christophe Grangepan, aristocrate de la Renaissance” című munkája, ami egy karriertörténet politikai és katonai aspektusait elemzi. Ennek a szakasznak a kötet szerinti zárótanulmánya egy lengyel szerzőpáros (Waclaw Wierzbieniec, Joanna Elzbieta Potaczek) tollából származik, akik a Dzieduszyczki család kultúratámogató tevékenységeit mutatják be egészen a 20. századig színes fotókkal mellékelve. Végül Marcela Domenová a Berzeviczy család 19. századi könyvállományába enged betekintést egy nemrégiben előkerült katalógus alapján. A katalógusban szereplő opusok tematikailag nyolc csoportba sorolhatók, ahol a filológiai és irodalmi művek egyértelmű dominanciája figyelhető meg. Összesen 803 tételt regisztráltak, melyek jelentős hányadát 18–19. századi kiadványok jelentették, de megtalálhatók a gyűjteményben a klasszikus antik, a humanista, valamint a barokk szerzők munkái is. Arányait tekintve magas a magyar nyelvű kötetek száma (40%), valamivel kevesebb a német (34,8%), s ezektől igencsak elmaradnak a latin (15%), a francia (2,4%), illetve a többnyelvű kiadványok (4,4%).
A kötet második tematikus egysége, vagyis a „Műveltség és társadalmi szerepek a kora újkorban és a modern korban” (Learning, Intellect and Social Roles in the Early Modern and Modern Ages) regionális szempontból főleg Erdélyre és a Partiumra fókuszál, kisebb része a Felvidékre korlátozódik, de a Magyar Királyság más területét érintő tanulmányokat is olvashatunk. Varga Szabolcs „Erdődyek, Kerecsényiek, Ráttkayak. A szlavóniai arisztokrácia felemelkedése és bukása a 16. században” című tanulmányában a szerző rávilágít a felsorolt családok egyes tagjainak példáján keresztül, hogy szlavóniai köznemesként csak katonai szolgálattal nyílt módjuk a társadalmi ranglétrán való felemelkedésre, tehát a bárói rang megszerzésére, ami maximum két generáción át volt örökíthető. Ennek tulajdoníthatóan társadalmi súlyuk is meglehetősen korlátozott maradt, ami vagyoni helyzetük és kapcsolataik elégtelen voltából fakadt. Ugyancsak a hadsereg révén futott be karriert a 17. század elején a szatmári származású Simai Borbély György, akinek életéről Gálfi Emőke írása nyomán értesülhetünk.
A karrier kiépítésének több járható útja volt ismeretes az újkorban, vagyis hadsereg, diplomácia, illetve az udvarban is lehetett meghatározó kulcspozíciókhoz jutni. Horn Ildikó írásából kiderül, hogy Báthory András, Kristóf és István az 1560-as években a királyi pár támogatását élvezve mindhárom terület vonatkozásában élen jártak. Bogdándi Zsolt „Az erdélyi ítélőmesterek társadalmi helyzetéről” címmel az elitkutatás nehézségeire hívja fel a figyelmet, ugyanakkor maga is kísérletet tesz egy befolyásos hivatalnokréteg társadalmi helyzetének és mobilitási lehetőségeinek bemutatására. Hasonló problematikát vizsgál Balogh Judit „Apor István, az erdélyi katolikus arisztokrata helye a székely elitben” című munkája, amely bemutatja, hogyan vált Apor a mecénás főurak prototípusává, s milyen karrierépítési technikákat alkalmazott.
Más érvényesülési mintáról olvashatunk viszont Mátyás-Rausch Petra „A Herberstein család modernizációs tevékenysége Nagybányán (1581-1597)” című írásában. Mátyás-Rausch a főnemesi származású stájer család kiterjedt kapcsolatrendszerének jelentőségét emelte ki a birtokkoncentráció és modernizáció tekintetében, ami elsősorban a bányászatban vagy a sörfőzésben érhető tetten, de a szatmári térség gazdasági és társadalmi struktúrájára is nagy hatást gyakorolt. Szabadi István Ecsedi Báthory István mecenatúráját vizsgálja, különös tekintettel irodalompártoló és iskola-alapító tevékenységére. Oborni Teréz edictumok, utasítások, levelezések bevonásával Bethlen István kormányzati, valamint diplomáciai, és külügyi szerepvállalásának, fokozatosan kiépülő önállóságának és befolyásának folyamatát mutatja be, s röviden kitér udvartartására és patrónusi tevékenységére is.
Témáját illetően az előbbi három tanulmányhoz kapcsolható Kurucz György „Kényszerhelyzet és vízió: Gróf Festetics György és a magyarországi agrárszakoktatás a 18–19. század fordulóján” című írása, amely a keszthelyi gróf életpályáján keresztül igyekszik rávilágítani arra a jelenségre, miszerint a felvilágosodás századában alakultak ki a tudástranszfer modern terei, melyek jelentősen hozzájárultak a tudásáramláshoz a különböző diszciplínák terén. A szerző szól a 18. századi érvényesülési alternatívákról is, így a bécsi Collegium Theresianum jelentőségéről, ami átvezet ifj. Bartha János által írt tanulmányhoz. Ebben a mezőgazdasági társaságok, vagyis az elitképző intézmények felállításának jelentőségét hangsúlyozza a szerző az egyéni érvényesülés, s ezen keresztül a mezőgazdaság ösztönzése érdekében. Ilyen beállítottságú emberek azonban nemcsak a kora újkorban éltek, hanem a későbbi időkben is, így Bányai Balázs írásából értesülhetünk a dualizmus-kori Gróf Zichy Jenőről, a művészetek és a tudományok mecénásáról, aki a dicső múlt emlékének ápolására törekedett, foglalkozott az ősmagyarok történetével is, de sokat köszönhet neki úgy az iparügy, mint a kulturális közélet is. Ezt a sort zárja a Püski Levente tollából származó tanulmány, mely a 20. század elejének leghíresebb és legtekintélyesebb mágnásnemzetsége közé tartozó Andrássy család tevékenységét vizsgálja, s amelynek tagjai valóban a „sporttól a politikáig” – ahogy a cím is jelzi – meghatározó szerepet töltöttek be a közéletben.
Jósika Antal, felvilágosult műveltségű kolozsi főispán 18. század végi hadi segedelemmel és adózással kapcsolatos pontos elképzeléseinek, „óvatos” társadalmi reformjainak bemutatását és elemzését végzi el Papp Klára a Jósika család hitbizományi levéltárában fellelhető kéziratos iratanyagok alapján. Két életrajz, „Karl zu Schwarzenberg herceg, Erdély katonai és polgári kormányzója”, valamint „Péchy Manó, Erdély királyi biztosa” segítségével újabb karrierlehetőségeket és integrációs kísérleteket vázol fel Pál Judit. Az ő életpályájuk fontosságát abban határozza meg a szerző, hogy árnyaltabbá teszik az arisztokráciáról kialakult képet, a hivatalnoki pálya felől nézve pedig a Habsburg Monarchia működési mechanizmusára való rálátást elősegítik. Zsoldos Ildikó „a hosszú 19. század” időszakának egyik legtekintélyesebb Habsburg-párti családjának számító, elsősorban a politikai és egyházi pályán meghatározó szatmári Vécseyek neveltetési és oktatási tevékenységének bemutatására vállalkozott.
Egyed Emese művelődés- és irodalomtörténeti írása („Művelt nemesek és tudós pártfogoltak könyvkiadási szokásai a XVIII. századi Erdélyben”) kiválóan beleilleszkedik a kiemelt tanulmányok sorába, mivel a felvilágosodás korában a könyvek és az olvasás szerepe különösen felértékelődött, s írása mindenképpen újabb adalékokkal szolgál az eddigi ismereteink bővítéséhez. Hasonló érdekességekkel szolgál Jeney-Tóth Annamária társadalom- és udvartörténeti vizsgálódása, mely I. Rákóczi György udvartartásának személyi állományát mutatja be számos táblázat segítségével. Bagi Zoltán Péter pedig Donat Johann Heißler von Heitersheim császári-királyi altábornagy és Zrínyi Ilona fogolycseréjének történetét ismerteti.
Más jellegű témát boncolgat két-két tanulmányában Kónya Annamária és Kónya Péter. Előbbi szerző egyrészt a felvidéki főrangú családok rekatolizációs tevékenységét mutatja be, majd másik tanulmányában egy meghatározó ellenreformátort ki is emel, név szerint Báthory Zsófiát. A szerző célja nemcsak Báthory Zsófia tevékenységének bemutatása, hanem egy sokkal árnyaltabb kép festése alakjáról. Kónya Péter is maradt a felső-magyarországi területeknél, ő azonban előbb egy mezőváros, Királyhelmec fejlődésében szerepet játszó főnemesi családokat vizsgálja, míg másik tanulmányában a protestáns arisztokrácia és nemesség kultúra-, oktatás- és művelődéspártoló szerepét emeli ki, s az eperjesi evangélikus kollégium alapítását próbálja rekonstruálni. Szorosan ide kapcsolódik még Sipos Gábor „A 18. századi erdélyi református arisztokrácia vallási öntudatáról” szóló tanulmánya.
Az előzőektől eltérő témát ölelnek fel Orosz István tanulmányai, amelyek a hegyaljai térség tulajdonjogi viszonyait elemzik. Egyik a szőlőbirtokos arisztokratákra, míg a másik egy mezőváros, Mád 17. századi fejlődésére helyezi a hangsúlyt. Szendrei Ákos politikatörténeti értekezésének célját abban határozta meg, hogy a dualizmuskori arisztokrácia országgyűlési mandátummal rendelkező képviselőinek számát megállapítsa országos és regionális szinten is. Papp Imre a sajátságos helyzetben lévő 18. századi francia arisztokrácia rétegződésének s ennek következményeinek szentelt néhány oldalt, ami visszautal a kötet első részére. A kötet modern kori problematikát tárgyaló tanulmányaiban is találkozunk határterületet érintő kérdéssel, mint a transzilvanizmus kutatása, ami a két világháború között indult meg. Egyed Ákos a korszak egyik prominens politikusánál, Gróf Mikó Imrénél ugyan nem véli felfedezni a szó eredeti értelmében ezt a jelenséget, azt azonban határozottan állítja, hogy erős erdélyiség-tudattal rendelkezett, s ezt Mikó azon felismerésére alapozza, hogy Erdély fejlődés tekintetében a Habsburg- Monarchia többi országához viszonyítva lemaradt.
A konferenciakötet tehát az arisztokraták lokálisan eltérő közéleti szerepvállalását, mobilizációs lehetőségeit és művészetpártoló tevékénységét igyekszik bemutatni átívelő történelmi korszakokon keresztül, kitérve a mindennapi élettel összefüggő attitűdre és életminőségre is. A tanulmányok ugyanakkor számos tekintetben új eredményeket közölnek, s tévhiteket oszlatnak el. Mindenekelőtt több szerző is leszögezi, hogy az utóbbi évtizedekben megnőtt az érdeklődés a főnemesi családok, s az elitkutatás vizsgálata iránt, azonban ez számos nehézségbe ütközik. Megtudhatjuk többek között, hogy a 18. században Göttingen számított a tudományok fellegvárának, vagy azt is, hogy a magyarországi, intézményes alapokon nyugvó agrároktatás megalakulása, valamint a tudásáramlás elősegítése egy személy működésének, gróf Festetics György elképzeléseinek köszönhető. A határterület vonatkozásában pedig kiemelendő, hogy a két világháborút, sőt a kommunista diktatúrát is túlélte az erdélyiség-tudat, szemben a politikai transzilvanizmussal, melynek számos, még ismeretlen pozitív hozadék tulajdonítható. A kötet révén így bepillantást nyerhetünk az arisztokrácia világába, valamint jelentős adalékinformációkkal is szolgál e társadalmi rétegről kialakult kép árnyalásához.
Műveltség és társadalmi szerepek: arisztokraták Magyarországon és Európában. Learning, Intellect and Social Roles: Aristocrats in Hungary and Europe
(Speculum Historiae Debreceniense. A Debreceni Egyetem Történelmi
Intézete Kiadványai 18)
Szerk.: Bárány Attila – Orosz István – Papp Klára – Vinkler Bálint.
Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2014. pp. 608
A nyitóképen 18. századi arisztokraták
[…] recenzió itt […]