1969 júliusában nem a Holdra szállás volt az egyetlen szenzáció. Egy lengyel haditudósító beszámolója Közép-Amerikából.
Az 1970-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőjének egyik körében két szomszédos ország, El Salvador és Honduras játszott egymás ellen.
„Az első mérkőzésre 1969. június 8-án került sor Honduras fővárosában, Tegucigalpában. […] Salvador csapata […] le se hunyta a szemét [előző éjszaka], mivel a hondurasi szurkolók által indított lélektani háború áldozatául esett […] ne alhasson, ideges legyen és kimerült, s elveszítse a meccset. Latin-Amerikában ez megszokott […] Másnap Honduras 1:0-ra verte a kialvatlan salvadori csapatot. […] Egy hét múlva […] Honduras csapata töltötte álmatlanul [San Salvadorban, a visszavágó előtt] az éjszakát […] páncélautókon vitték ki [őket] a stadionba […] A stadiont körülzárta a hadsereg. […] Honduras nemzeti lobogója helyett, amit az örömtől félőrült nézők szeme láttára égettek el, […] egy szutykos, szakadt rongyot vontak fel a zászlórúdra. […] Csak arra gondoltak [a hondurasiak], megússzák-e élve. […] Salvador győzött 3:0-ra.”
Pontegyenlőség miatt egy harmadik, semleges pályán rendezett mérkőzés döntött a továbbjutástól, ezt Salvador nyerte (a magyarokat is így ejtette ki Csehszlovákia). Ez persze olaj volt a tűzre mindkét országban.
A lengyel hírügynökség munkatársa, Ryszard Kapuscinski egy újságíró barátja biztatására utazott Mexikóból Hondurasba július közepén („ott most biztosan történik valami”). A kollégának jó szimata volt, mert tényleg kitört a háború. A világsajtó persze úgy látta az esetet, hogyha a futballmeccsek után tört ki a háború, akkor biztos ok-okozati viszony is van, úgyhogy „futballháborúnak” nevezték a konfliktust. Kapuscinski követte a példát, de megírta azt is, hogy valójában egész más áll a háttérben.
„Salvador egész Közép-Amerika legkisebb országa, itt a legnagyobb a népsűrűség az egész amerikai kontinensen […] tizennégy földbirtokos klán kezében összpontosul a föld legnagyobb része. […] A falusi lakosság kétharmadának nincs semmi földje […] egy része évek óta [a nagyobb, de ritkábban lakott] Hondurasba vándorolt ki, ahol tömérdek gazdátlan föld akadt. […] A kivándorlás csöndben ment végbe, illegálisan, de a hondurasi kormány évekig szemet hunyt. […] Mintegy háromszázezren voltak [a bevándorlók]. A hatvanas években egyre nőtt a nyugtalanság a hondurasi parasztok körében […] A kormány jóváhagyta a földreformról szóló rendeletet [egy korábbi, ennél „balosabb” reformtervet katonai puccsal hiúsítottak meg ’62-ben]. Oligarchikus kormányról lévén szó [mindkét országban katonai diktatúra volt], amely ráadásul az Egyesült Államoktól függ, nem irányozták elő se a földbirtokok [ti. a „tizennégyek” földjei], se az amerikai United Fruit konszern tulajdonában levő földek felosztását. […] azokkal a földekkel szándékozta [a kormány] megajándékozni [a parasztokat], melyeken már a salvadori parasztok gazdálkodtak. […] A hondurasi kormány nagyon szorgalmazta a [salvadoriak] visszatelepítés[é]t, a salvadori kormány ellenezte.”
A san salvadori Palacio Nacional a XX. század első harmadában. 1974-ig itt ülésezett a törvényhozás. Kongresszusi Könyvtár, LC-USZ62-94520
Ő volt az első, aki tudósíthatott a háború kitöréséről és arról, hogy a salvadori légierő egyik gépe bombázta Honduras fővárosát, Tegucigalpát. A tudósítók a legépelt hírt a postahivatalokból vagy máshonnét telexen küldték el a hazájukba: a táviratot betáplálták egy speciális gépbe, az pedig a telefonvonalat használva elküldte és a túlsó oldalon kiköpte a „friss hírt”. Persze ez nem mindig ment könnyen, gyakran megszakadt a vonal vagy foglalt volt (akárcsak a telefonnál). Honduras egyetlen telexkészülékén az elnök „beszélt” a washingtoni követséggel és csak utána kerülhetett sorra Kapuscinski.
Telexkészülék egy budapesti szállodában, 1961. BAUER SÁNDOR/FORTEPAN (112168)
„A diákbrigádok nagybetűs jelszavakat pingáltak a falakra és a kerítésekre. Tegucigalpa fölött szétpattant a költészet szappanbuborékja. A falakat néhány órán belül sok ezer felirat borította be. […]
Reszkessen tőlünk a szemét Levágjuk az agresszor fejét
Megtoroljuk a 3:1-et!
Vesszen Porfirio Ramas mert salvadori nővel él
Aki látta Raimundo Granadost értesítse a rendőrséget – Salvadornak kémkedik!”
A háború következő jele az volt, hogy megérkezett a többi haditudósító is és ki akartak menni a frontra. Kapuscinski is csatlakozott hozzájuk, bár nem volt biztos abban, van-e értelme az egésznek.
„Talán azt se tudták [máshol], hogy nálunk háború van. Semmilyen háborút se lehet a távolból érzékeltetni. Terített asztalnál ülünk, ebédelünk és nézzük a tévét: […] a katonák hasra vágódnak, kínjukban fetrengenek, mi meg fintorgunk és káromkodunk, hogy elbámészkodtunk és már megint elsóztuk a levest. A háború színjáték, ha távolból mutatják és nagy szakértelemmel előkészítették a vágóasztalon.”
A hondurasiak nem akarták őket kiengedni a frontra. Épp elég bajuk volt a salvadoriakkal, úgyhogy nem akarták még ezt is a nyakukba venni.
„… bajos eldönteni, hogy […] melyik terület kié. A sűrű bozótban semmit se lehetett látni. A két ellenséges csapat gyakran csak az utolsó pillanatban veszi észre egymást. […] a két hadsereg egyenruhája is azonos, ugyanolyan a felszerelésük [II. világháborús amerikai „ócskavasat” használtak, földön Salvador volt az erősebb, a levegőben Honduras] s ugyanazt a spanyol nyelvet beszélik, […] nem is tudja [a katona], hogy a saját embereivel áll-e szemben vagy az ellenséggel.”
A haditudósítókat nem lehetett visszatartani.
„Itt erősen hat a versengés szelleme. Ha egyszer ott van az amerikai televízió, akkor az amerikai sajtóügynökség se maradhat le mögötte. Ha ott vannak az amerikaiak, akkor a Reuter[s] és az AFP is ott kell, hogy legyen. Ha egyszer rászánta magát az NBC riportere, akkor a BBC se maradhat le. Hazafias becsvágytól fűtve, mint egyetlen lengyel az egész csoportban, elhatároztam, hogy csatlakozom azokhoz, akik rászánták magukat erre a veszélyes lépésre. […] az országút magas töltésen kanyargott, s kitűnő célpontot nyújtottunk […] mindkét hadsereg számára.”
A haditudósítók örök példaképe, Robert Capa valahol Spanyolországban. Gerda Taro felvétele 1937 májusából (Wikimedia Commons)
Előrenyomulás közben az „alakulatból” sokan lemaradtak, akik pedig kitartottak, azok sem tudtak fényképezni, mert beesteledett. Másnap tettek még egy próbát.
„küldtek egy repülőgépet, ami kivitt bennünket a frontvonal [és az ország] túlsó végébe […] Santa Rosa de Copanba. […] az ellenség támadásának fő vonalán feküdt, vagyis az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal összekötő út mentén. A Csendes-óceán partján fekvő Salvadort hajtotta a becsvágy, hogy megverje az Atlanti-óceán partján fekvő Hondurast. […] egyszeriben a két óceán nagyhatalmává válna. […] páncélos osztagai mélyen behatoltak már Hondurasba. Kijutni az Atlanti-óceánhoz, kijutni Európába, kijutni a világba! – ezt a parancsot kapták.
Rádiójuk folyton ezt ismételgette:
Csak egy kis felfordulás és eltűnik Honduras”
M3 Stuart könnyű harckocsi valahol Burmában, 1942. Ezt a típust használták a salvadoriak. Imperial War Museum, KF 286
A felfordulást a haditudósítók is megtapasztalták, ugyanis a frontra menet rajtaütés érte őket és a társaság szétszóródott. Kapuscinski a bozótba menekült.
„A legjobban attól féltem, hogy a salvadoriak kezébe esem, mert akkor biztos halál vár rám. Kegyetlen, elvakult hadsereg volt, és a háború tébolyában mindenkit kivégeztek, aki a kezük közé került. Legalábbis a hondurasi propaganda hatása alatt erről mélyen meg voltam győződve. Egy amerikainak vagy angolnak megkegyelmeznek, bár nem feltétlenül. Előző nap láttunk […] egy amerikai misszionáriust, akit a salvadoriak gyilkoltak meg.”
Szerencsére egy hondurasi katona akadt rá.
„Szegényparaszt újonc volt, akit egy héttel ezelőtt hívtak be, nem ismerte a hadi mesterséget, nem fűlt a foga a háborúhoz, s csak azon járt az esze, hogyan úszhatná meg. […] megkérdeztem […] miért harcolnak […] Azt felelte, nem tudja, ez a kormányok dolga. […] ha az ember falun él, jobb, ha nem kérdezősködik, mert az ilyen ember rögtön gyanús lesz a bíró szemében. […] mindig őt küldi majd a közmunkákra […] Úgy kell élni, hogy az ember neve ne jusson a hatóság fülébe. […] A kormányok dolga meghaladja egy falusi paraszt értelmét, mert ők értik a csíziót, a parasztot meg tudatlanságban tartják. […] mondta, hogy várjam meg itt, most visszamegy oda, ahol a százada harcolt. […] néhány elesett katonáról lehúzza a bakancsát, aztán elrejti […] visszajön ide [a háború után], és az egész családját ellátja lábbelivel. […] egy pár katonabakancsot három pár gyerekcipőre lehet cserélni, neki pedig kilenc gyereke van otthon. […] Ezzel az ő számára értelme, tartalma és célja lett a háborúnak.”
Sikerült (a „zsákmány” elrejtése után) visszajutniuk a hondurasi vonalak mögé, ahonnan Kapuscinski a fővárosba utazott, hogy hazaküldje a tudósítást. A többi haditudósító is előkerült és valamennyien értesülhettek a rádióból arról, hogy
„a Kennedy-fokról fellőtték az Apollo-11 rakétát. […] Az ember közeledik a csillagokhoz, új világokat nyit meg, a galaktika végtelen térségeiben lebeg. A világ minden tájáról szerencsekívánatok érkeznek Houstonba […] az egész emberiség örül a racionális és egzakt szellem diadalának.”
A „racionális és egzakt szellem” itt is diadalmaskodott, ugyanis az Amerikai Államok Szervezetének közbenjárására a két ország július 18-án aláírta a fegyverszünetet (békét csak 1980-ban kötöttek).
„A futballháború mindössze száz óráig tartott. Az áldozatok száma hatezer halott, tizen-valahány ezer sebesült. Körülbelül ötvenezren veszítették el az otthonukat és a földjüket. Sok falut leromboltak. […] A háború nem oldott meg semmit. A határ ugyanaz maradt. […] csak úgy gondolomra húzták meg a bozóton át, olyan hegyvidéken, amelyre mindkét fél igényt tart. […] Mindkét kormány rendkívül elégedett a háborúval, mivel Honduras és Salvador néhány napig a világsajtó legelső oldalán szerepelt. […] A kis országok a harmadik, a negyedik s a további világból csak akkor számíthatnak élénkebb érdeklődésre, ha vérontásra szánják [el] magukat.”
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Forrás:
KAPUSCINSKI, Ryszard: Futballháború. Az azonos című riportkötetben, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988. 149-74.
Felhasznált irodalom:
ANDERLE Ádám: Latin-Amerika története. Pannonica, Budapest, 1998.
