A Heydrichiáda magyar szemmel

A birodalmi protektorhelyettes, Reinhard Heydrich ellen 1942. május 27-én elkövetett merénylet híre bejárat az akkori világsajtót, igaz ez elég drága reklámot jelentett az akciót kitervelő csehszlovák emigrációnak. Már a merénylet végrehajtásával megbízott ejtőernyősök is jelezték, hogy túl nagy politikai haszon nem származna belőle, ha Heydrichet iktatnák ki, azonban mindenképpen brutális megtorlással lehetne ebben az esetben számolni. A londoni vezetés nem fontolta meg a tanácsot, így végül az eredeti célpont ellen hajtották végre a merényletet. A megtorlás pedig valóban brutális keretek között zajlott, amely szintén bejárta a világsajtót. A német hatóságok azonban hiába égettek fel két falut elrettentésképpen, a merénylőknek nem tudtak a nyomára akadni. Végül „kis segítséget” követően a Borromeo Szt. Károly templomban ütöttek rajta a csehszlovák ejtőernyősökön, akik szó szerint az utolsó töltényig harcoltak. Ennek az akciónak fül- és szemtanúja volt a prágai magyar főkonzul, Spányi Mario, aki egy jelentésében tájékoztatta a magyar külügyminisztériumot az akció lefolyásáról.

A Prágába nagy ambíciókkal érkező Reinhard Heydrich ellen egy alaposan megszervezett merényletet hajtottak végre a már fél éve a Cseh-Morva Protektorátusban tartózkodó Anthropoid-csoport tagjai: a cseh Jan Kubiš és a szlovák Jozef Gabčík. Az 1942. május 27-én végrehajtott támadásnál további két segítőjük is akadt Josef Valčík és Adolf Opálka, akik két másik ejtőernyős-csoportban kerültek bevetésre a Protektorátus területén. Az összejátszás egyben a kényszer műve is volt, mivel a diverzáns akciókkal megbízott egységeket a német hatóságok üldözték, így idővel leginkább a Heydrich-merénylet előkészítésében vettek részt a különböző csoportok. Bár a támadást a protektorhelyettes túlélte, az elkövetők utáni hajtóvadászat szinte azonnal megindult. A hatóságok először Prága hermetikus lezárásával próbálták megakadályozni az elkövetők szökését, majd később egyre inkább célirányosan fókuszáltak a merénylőkre.

Az Anthropoid-csoport célpontja: Reinhard Heydrich 1934-ben – Forrás: WIkimedia Commons

Ez azonban nem ment egyszerűen. Ugyan a cseh ellenállás egyáltalán nem vállalkozott nagy akciókra (ennek okaira terjedelmi korlátok miatt jelen bejegyzésben nem térünk ki), azonban annyira mindenképpen szervezett volt, hogy a merénylők számára menedéket tudtak biztosítani, úgy, hogy a Gestapo nem akadt a nyomukra (csupán Josef Valčíkról volt fogalmuk, aki elvesztette egy hamisított okmányát, de az iratban szereplő fotó alapján tudták azonosítani). Heydrich végül június 4-én vérmérgezésben halt meg, amely következménye volt a támadásnál szerzett sebesülésének. Mivel továbbra sem fogtak nyomot a megszállók, ezért nyomravezetői díjat tűztek ki: összesen egymillió birodalmi márkát ajánlottak fel a nyomravezetőnek a németek, míg a cseh kormányzat nagyjából ugyanekkora összegnek megfelelő protektorátusi koronával toldotta meg a jutalmat.

Hirdetmény Josef Valčík fotójával és a fejére kitűzött 100 ezer koronás vérdíjról (megjegyzés: a keresztnevét nem sikerült pontosan eltalálni) – forrás: Wikimedia Commons

A nyomozást ügyét Karel Čurda, az egyik csehszlovák ejtőernyős mozdította előre, aki június 16-án feladta magát. Čurda a május 27. után elmenekült Prágából, és a családjánál bujkált. Tudomást szerzett azonban a merénylet utáni megtorlás kegyetlenségéről, ezért inkább úgy döntött, hogy megosztja információit a Gestapóval. A jutalomból félmillió márkához jutó Čurda nem mondott el mindent önszántából, igaz a veréssel kicsikart információi sem szolgáltak forró nyomként a Gestapo számára, tekintve, hogy az ejtőernyős nem tudta, hogy a többiek hol tartózkodtak a merénylet után. A megszerzett információk azonban mégiscsak elégnek bizonyultak, mivel két nappal később a Gestapo és a Waffen-SS egységei rajtaütöttek a merénylők utolsó búvóhelyén, a Borromeo Szt. Károly templomon. Erről, valamint a Heydrich-merénylet utáni időszakot követő időszakról a prágai magyar főkonzul, Spányi Mario részletesen beszámolt a magyar külügyminisztériumnak egy június 25-én kelt jelentésében.

Spányi édesapja nyomán a katonai pályát választotta, majd 1938-ban került át a Külügyminisztériumhoz. Első diplomáciai megbízatása még Grazban volt, ahol tiszteletbeli konzulként működött, és egyben jugoszláv vonalon működött kémelhárítóként Stájerország fővárosában, majd 1940-ben a magyar külpolitika szemében erősen devalválódott Prágába került főkonzulnak, ahol a szakmaiság magasabb polcán elhelyezkedő Marosy Ferencet váltotta. Hogy mennyire új volt számára a feladat, arra példa, hogy a Külügyminisztérium Politikai Osztályának vezetője, Ghyczy Jenő egyszer egy magánlevelében tájékoztatta arról, hogy miként kell hivatalos jelentéseket írni. [1] Az útmutatást sikerrel használta a főkonzul, mivel az említett 1942. június 25-i jelentését már az elfogadott formában tette.

Spányi a merénylet utáni időszak kapcsán – amit cseh területen Heydrichiádának neveznek – kifejtette, hogy a német hatóságok ellenőrzése a konzuli kart sem kerülte el: megemlíti többek között, hogy Nemeshegyi Oszkár konzulhelyettest a lakásán igazoltatták, egy másik esetben pedig az autójában ülve tartóztatták fel, annak ellenére, hogy ki volt rá tűzve a magyar zászló és speciális rendszámmal közlekedett. A megtorlásról és az elkövetők kereséséről is beszámolt írásában (egyéb, júniusi jelentéseiben további részleteket is közölt a magyar kormányzattal), azonban részletesen kifejti, hogy miként zajlott az ejtőernyősök elleni támadás a Szt. Borromeo Károly templomban, amelynek fültanúja volt, majd később a helyszínen a saját szemével tapasztalhatta meg a tűzharc következményeit, illetve, hogy milyen módon zárták le a rejtekhely környékét:

A folyó hó 18-iki hajnali órákban a főkonzulátus épületétől alig 200 méternyi(re) távolságban történő géppuska lövöldözésre ébredtem, melynek célját és eredményét nem állapíthattam meg, mivel úgy a főkonzulátus körül, mint az ahhoz egészen közel fekvő Moldva-folyó partján a legteljesebb nyugalom uralkodott. Jóval később, mintegy 7 órakor reggel erősebb fegyver- és gépfegyvertüzet, valamint robbanásokat lehetett a Károly tér felől hallani. Amidőn gépkocsival a „harc” színhelye felé közeledtem, a Palacký hídnál, alig 600-800 méternyire a Károly tértől egy őrszem feltartatott, hivatkozva az utcai lezárásokra.

Már akkor feltűnt, hogy a forgalom beszüntetésére, figyelemmel a lezárt terület szűk méreteire, csak kevéssé biztosíthatta a kocsik és a járókelők sértetlenségét, egy valóban komoly kétoldalú tűzharc fennforgása esetére. A Borromeus templomot a tűzharc mintegy délelőtt 11 órakor beszüntetése után (aznap délután) megtekintettem. Szemembe ötlött ez alkalommal, hogy a templomot környező épületeknek egyikén sem lehetett a templomból történt védekezésnek nyomait (lőhelyeket) találni, míg maga a templom, puska- és gépfegyvertűz valamint robbantások által a képen megjelölt részein erősen szenvedett. [2]

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Bécsi kapu téri épületében található iratanyagban csak a jelentés másolata lelhető fel, amely a Spányi által említett képet nem tartalmazza, ugyanakkor a leírása alapján is elképzelhető, hogy a négy órát felölelő tűzharc során nem zártak le túl nagy részt, és bár maga a főkonzul tartott attól, hogy az akciónak civil áldozatai lesznek, a környék épületein nem látott lövésnyomokat. Spányi a dokumentum további részében megemlíti, hogy a csehek meglátása szerint az ejtőernyősök kiiktatása miatt valamilyen szinten megkönnyebbültek, noha a statáriális intézkedések továbbra is érvényben maradtak, sőt Lidice után július 24-én Ležákyt is felégették a megszállók. Későbbi jelentéseiben arról tájékoztatta a magyar vezetést, hogy a cseh kormányzat a németek melletti aktivizmusra szólított fel, ugyanakkor a különböző büntető eljárások még 1942 őszén is tartottak, amelyek nyomán újabb személyeket végeztek ki vagy börtönöztek be. A németek intézkedései a polgári ellenállás számára szinte végzetesnek bizonyultak, azonban ennek következtében növekedett meg a kommunisták szerepe a föld alatti mozgalmakban.

A főkonzul hajnalban valóban felriadhatott a fegyverropogásra, mivel a támadás előkészítésére hajnali háromnegyed négykor adott parancsot Karl von Treuenfeld SS-Brigadenführer, a Cseh- és Morvaországi SS-csapatok vezetője. A környék lezárása után nyomultak be csak a templomba a támadók, de máris tűzharcba keveredtek. Az ejtőernyősök kemény védekezését nehezen sikerült megtörni: az utoljára életben maradtak a templom kriptájában barikádozták el magukat, amit ezért megpróbáltak vízzel is elárasztani. Az ejtőernyősök végül öngyilkosok lettek, így a német egységek hiába foglalták el a templomot, az a tervük, hogy élve fogják el a merénylőket, nem sikerült.

Emlékhely a templom kriptájában – Forrás: Wikimedia Commons

A templom kriptája ma nemzeti emlékhely státuszt élvez, egyben múzeumként üzemel, ahol a merénylőkről szóló kiállást lehet meglátogatni. Az egyik oldalsó pinceablak fölött pedig emléktáblát helyeztek el, és meghagytak egy faldarabot, amelyen golyónyomokat lehet látni. Az ejtőernyősöknek, valamint az őket segítő civileknek a Heydrich elleni támadás helyszínén 2009-ben állítottak egy emlékművet.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Jegyzetek:

[1]: MNL OL K63 198. csomó, 21. tétel, 3560/940-21/48, magánlevél, 1940. július 8.

[2]: MNL OL K63 72. csomó, 7. tétel, 46/pol-1942, Spányi jelentése, 1942. június 25.

 

Felhasznált irodalom:

Burian-Knížek-Rajlich-Stehlík: Assasination: Operation Anthropoid 1941-1942, Cseh Védelmi Minisztérium, Prága, 2002

MacDonald, Callum: The Killing of Reinhard Heydrich, Da Capo Press, New York, 1998

Šustek, Vojtěch: Zlato se čistí v ohni, Návrat Domů, Prága, 2008

 

A nyitóképen Reinhrad Heydrich autója látható, amely az 1942. május 27-i merényletben súlyosan megrongálódott – forrás: Wikimedia Commons

Facebook Kommentek