KÖNYVISMERTETŐ – Dulai Péter: Gyilkosság a panel tetején
A különféle – elsősorban élet- és vagyon elleni – bűncselekmények mindig is kiemelt érdeklődésre számíthattak mind a szakmabeliek, mind a laikus közönség részéről. Nem véletlen a krimi műfajának évszázadok óta töretlen szárnyalása (és nyugodtan ide vehetjük akár az ókori görög drámákat is például, hiszen azok sincsenek híján minősített bűncselekményeknek), és a bűnügyi hírek hatalmas nézettségi/olvasottsági száma. Azon ügyek, amelyek a bűncselekmény tárgya, az elkövetés módszere vagy az elkövető különös kegyetlensége miatt különlegesnek számítanak, még inkább „népszerűek”, elég csak a számos filmben/regényben/konteóban megénekelt D. B. Cooper történetére, vagy hazai vizeken a Léderer-ügyre gondolnunk. Portálunk több szerzője is írt híres bűnügyekről, egyikük, Dulai Péter azonban hivatásszerűen foglalkozik a régi esetekkel. Fő szakterülete a Kádár-korszak kiemelt életellenes bűncselekményei; kutatási eredményeinek egy részét pedig most bemutatásra kerülő könyvéből is megismerhetjük.
Noha a mainál (illetve a korábbinál) legtöbbször jóval kisebb sajtóvisszhangot kaptak, a Rákosi- és Kádár-kor sem volt mentes minősített emberölési ügyektől, ahogy az ezek iránti (nem csak hatósági) érdeklődés sem függ korszaktól és/vagy társadalmi berendezkedésről. Természetesen az összes durvább bűnügyet nem lehet egy könyvben – legalább is értelmezhetően – bemutatni, így eleve egy válogatáskötetről van szó, amelyben szerepelnek ismertebb esetek, mint a „martfűi rém”, és azóta jóformán elfeledett ügyek is, mint az egyik, a mai napig megoldatlan pécsi gyilkosság. Pár esetről már írt korábban is a szerző (a martfűi rémről nálunk is), néhány ügy pedig értelemszerűen kimaradt, hiába „teljesíti” a hátlapszövegben is olvasható „kritériumokat”:
„Ez a kötet gyilkosokról és gyilkosságokról szól. Ráadásul olyanokról, amelyek – a rendőri szóhasználat szerint – kiemelt emberöléseknek számítottak azokban a szocializmusnak nevezett évtizedekben, amelyeket Magyarországon csak Kádár-korszakként emlegetnek. Kiemeltek voltak, mert egyrészt megkülönböztetett figyelmet igényeltek a nyomozószervek részéről (legalábbis elviekben), másrészt azért, mert a közvélemény és a kor sajtója is intenzívebben foglalkozott velük. Az elkövetések kegyetlensége, az áldozatok és a tettesek közötti különleges kapcsolat, a gyilkosságok objektív és szubjektív körülményei valóban kiemelik ezeket az ügyeket a szokványos bűnügyi hírek közül.”
Lássuk a tartalomjegyzéket, illetve pár szót az egyes esetekről:
1. Gyilkosság a bombatölcsérnél (Szolnok, 1955) – ha évszámot tekintve nem is Kádár-kor, összefüggéseit nézve mindenképp, ugyanis elképzelhető, hogy ez a gyilkosság is a „martfűi rém”-hez köthető.
2. Gyilkosság a kukoricásban (Tiszaföldvár, Martfű, 1957-1967) – a korszak legismertebb bűnügye, illetve bűnügyei, a „martfűi rém” története
3. Gyilkosság szilveszterkor (Budapest XII., 1961) – mára jóformán elfeledett „darabolós” gyilkosság a Normafa úton
4. Gyilkosság az esküvő előtt (Budapest XXII., 1963) – szerelemféltésből, nikotinnal elkövetett gyilkosság, amelynek tettese csak három év után bukott le
5. Gyilkosság szabadulás után (Sásd, 1963) – egy büntetett előéletű traktoros és élettársa szó szerint halálra kínozták a férfi korábbi házasságából született kislányát
6. Gyilkosság az egyetemnél (Gödöllő, 1967) – két gyereket gyilkolt meg minden bizonnyal egy harmadik, de a nyomozati anyag hiányzik és az ügy hemzseg a kérdőjelektől
7. Gyilkosság a konyhában (Pécs, 1974) – egy idős asszony meggyilkolásának máig megoldatlan ügye, amelyben később DNS-azonosítást is bevetettek; a tettes kora alapján még életben lehet
8. Gyilkosság az Úttörővasútnál (Budapest, II., 1978) – a Normafa – Hűvösvölgy térség egyik legkegyetlenebb gyilkossága (pedig volt pár), a különösen zűrös hátterű elkövető tárgyalásáról filmfelvétel is készült (más ilyen esetről nem tudunk), de máig nem lett belőle dokumentumfilm
9. Gyilkosság a panel tetején (Miskolc, 1981) – elképesztő kegyetlenséggel elkövetett hármas gyerekgyilkosság az avasi lakótelepen
10. Gyilkosság a középső szobában (Cegléd, 1983) – brutális gyerekgyilkossággá fajult betörés
Előrebocsátom, és a tartalomjegyzékből is látható, hogy a kötet nem könnyű olvasmány (erre a szaklektor, Tóth Tibor nyugállományú rendőr alezredes is felhívja a figyelmet), akkor sem, ha egy mezei híradóban több bűnügy szerepel, mint a könyvben. A „dózis” ugyanakkor teljesen más, sokkal töményebb; amíg a híroldalakon/TV-ben egyből jön is a következő hír, itt bőven van idő és lehetőség részleteiben megismerni egy-egy ügyet, az áldozatokat, a tettes előéletét, motivációit, elgondolkodni az eseteken. Ehhez minden adott is; Dulai minden esetet kb. egy „tanulmánnyi” terjedelemben ismertet, a lehető legszélesebb forrásbázisra támaszkodva. A szerző a korabeli nyomozati (és majdnem minden esetben peranyagok) mellett ismerteti az ügyekkel foglalkozó szakirodalmat (elsősorban rendészeti/jogi folyóiratok), sajtóforrásokat (főleg újságcikkeket, de ahol volt, ott TV-műsorokat is), és több esetben megszólaltatja az ügyek érintettjeit – hozzátartozók, rendőrnyomozók, bírók – is. Ugyanakkor mindez nem megy a közérthetőség és olvasmányosság rovására; a jogi-rendőrségi „bikkfanyelv” kifejezései csak elvétve jelennek meg a szövegekben, akkor is kellő magyarázattal. A forrásokhoz kapcsolódik a kötet egy apró hiányossága, ami inkább csak a történészeknek és egyéb lábjegyzet-fétisisztáknak feltűnő; az írásokban nem szerepel a felhasznált levéltári források fondszáma. Ugyanakkor a nevek és az adott megyei levéltár megnevezése révén az ügyek iratai megtalálhatóak.
Az esetismertetéseknél külön szerepet kap a körülmények bemutatása, legyen szó egy helyszínről vagy az adott időszak rendőrségi gyakorlatáról. A helyszínek kérdése külön érdekes; van, amelyik mára teljesen megváltozott (pl. a szolnoki vasútállomás környéke, ahol az 50-es években még bőven akadtak világháborús bombatölcsérek), de a többségük jóformán változatlan. Az egy újabb érdekesség, hogy sok bűnügy olyannyira feledésbe merült mára, hogy még a környéken lakók sem, vagy legfeljebb ők tudnak róla. Ebből a szempontból számomra a Normafa úti gyilkosság volt a legmegdöbbentőbb, amelyről nem sokkal korábban hallottam egy ismerősömtől, pedig néhány utcával arrébb élek évtizedek óta, és rendszeresen járok pont az egykori tetthely melletti épületbe. Ez a fejezet (Gyilkosság szilveszterkor) egy 1961. utolsó napján történt brutális emberölést mutat be, amely során Szabári János megfojtotta, majd feldarabolta feleségét.
Az írásból tökéletesen kirajzolódnak a tragédiához vezető lépések: Szabáriék házassága megromlott, mindketten szerető(ke)t tartottak, a szomszédok elmondása szerint rengeteget veszekedtek, és olykor egy-egy pofon is elcsattant. A férfit nem sokkal az eset előtt sikkasztásért 1 évre ítélték első fokon; ez azt jelentette, hogy állása (iskolai igazgatóhelyettes) mellett 9 éves kislányukat is elvesztheti. A gyilkosság napján ráadásul táviratot kapott, hogy elhunyt nagyapja; minden bizonnyal ez volt az utolsó csepp a pohárban. Az év utolsó napján, mialatt a kislány a szomszédban játszott (egyes források szerint Szabári direkt intézte úgy, hogy a gyerek ne legyen otthon), a hivatalos verzió szerint összeveszett az asszonnyal, akit egy piszkavassal fejbe ütött, majd megfojtott. Ezt követően nekilátott a holttest feldarabolásának, amit kétszer is megszakított; a szilveszter estét egy szakszervezeti buliban töltötte, január 1-jén folytatta a „munkát”, majd lányával együtt egy másik szomszédnál ebédeltek, ami után tovább darabolt.
A maradványok egy részét a lefolyóba tette, a többit (a nő táskájával együtt) két fordulóval, tömegközlekedéssel a Petőfi hídról a Dunába dobta. Szabárit rövidesen elfogták, és a kor szokásával ellentétben nem halálra, hanem „csak” 15 év börtönre ítélték. A másodfokon eljáró bíróság ugyanis nem látta bizonyítottnak, hogy tettét előre eltervezte volna, és azt sem, hogy a nő halálát nem az ütés, hanem fojtogatás okozta, így szándékos emberölésben mondták ki bűnösnek. Büntetését a szegedi Csillagban töltötte, ahol pedagógusoknak készített oktatást segítő szemléltetőeszközöket, egy cikkben pedig mintarabként hivatkoztak rá.
Érthető okokból kiemelkedő szerepet kap az elkövetők hátterének, motivációjának bemutatása, illetve – ahogy az a fentebbi esetnél is láthattuk – a gyilkossághoz vezető folyamat ismertetése. Ez utóbbinak elsősorban a szerelemféltésből elkövetett és/vagy családi tragédiákba torkollott eseteknél van kiemelkedő jelentősége. Például a címadó, 1981-es miskolci hármas gyilkosságnál esetében is, amikor Kohányi Ferenc három gyerekét dobta le egy kb. 35 méter magas panelház tetejéről. Az avasi lakótelepen élő férfi, aki tettét egy percig sem tagadta, így nyomozni sem kellett, kiterjesztett öngyilkosságot akart elkövetni, távol lévő feleségére és negyedik gyerekükre azonban nem maradt lehetősége/ereje. Dulai írásából megismerhetjük a felfoghatatlan hármas gyilkosság előzményeit, és szó esik a „rendszer” működésképtelenségéről. Az asszony ugyanis nem egyszer próbált segítséget kérni az őt és a gyerekeket terrorizáló alkoholista férfi ellen; többször el is hagyta férjét, de fenyegetések hatására (korábban már megpróbálta két gyerekét is ledobni a tetőről) visszatért hozzá. A nő végül egy szomszéddal jött össze, és a gyilkosság idején férje hiába kereste; ennek köszönhetően menekült meg a negyedik gyerek, akit apja – súlyos fenyegetőzések között – anyja után küldött. A srác annyira megijedt, hogy „világgá szaladt”, éjjel találták meg a rendőrök egy maga építette fedezékben Miskolctapolcán.
Ahogy a panelos gyilkosságnál is, több ügyben komoly szerepet kapnak a rendőrség (illetve más hatóságok, szervek pl. a gyámügy) által elkövetett hibák, mulasztások (lásd a gödöllői esetet), illetve a sok esetben kártékony (politikai) nyomásgyakorlás, ráhatás („tettest kell produkálni”). Az is látható – most elsősorban a pécsi gyilkosságra gondolok – hogy a technika fejlődésével, újabb és újabb vizsgálati módszerek (ez esetben a DNS azonosítás) megjelenésével miként válhat (jobb esetben válik is) lehetségessé „döglött” ügyek megoldása.
Dulai Péter hatalmas munkát végzett/végez, főleg, hogy nem csak ezen tíz üggyel foglalkozik behatóbban, hanem a korszak több híres életellenes bűncselekményével is. A kötet annak fényében még nagyobb eredmény, hogy a járványhelyzet mind a levéltári kutatást, mind az interjúk készítését igencsak megnehezítette az utóbbi időben. Mindezek ellenére a szerző fáradtságot nem kímélve gyűjtötte össze a számos fővárosi és megyei levéltárban, különféle egyéb intézményben, könyvtárakban lévő forrásanyagot és kereste/keresi fel régmúlt bűnügyek tanúit, nyomozóit. Az alapos forráskutatás és a kellő mértékben alkalmazott forráskritika mellett az is a szerző javára írandó, hogy nem ítélkezik (pedig az esetek olvasásakor nem egyszer szorul ökölbe az ember keze), objektíven, ugyanakkor kellő tapintattal és érzékenységgel viszonyul az esetekhez. Dulai Péter egy jól sikerült, alapos, a maga hátborzongató módján izgalmas és közérthető kötetet készített, amelyet – ha nem is feltétlenül lefekvés előtti olvasmánynak – jó szívvel ajánlhatok a történészek, kriminológusok, jogászok mellett minden érdeklődőnek.
Dulai Péter: Gyilkosság a panel tetején. Minősített élet elleni bűncselekmények a Kádár-korszakban. Cser Kiadó, Budapest, 2021.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
A nyitóképen: intézkedő rendőrök a XIX. kerületi Nagykőrösi úton, a Jáhn Ferenc utca torkolatánál. A BRFK Bűnügyi Technikai Osztály felvétele, 1959. (Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.c.10, Kép száma: 104084)